Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-20 / 29. szám
463 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. abban vau, liogy Plánokkal újra a történőd elem iránti érdeklődés ébredt föl a theologiában. Plánoknál azonban még hiányzott a helyes érzék a történet, nevezetesen a dogmatikai foimulázások iránt, amelyekben csakis subjektiv thieol. nézeteket látott, De az által, hogy a dogmatikai ellentétes küzdelmeket történeti alapon vizsgálta, az egyes egyházi tanfogalmakat egymásmellé állította s azokban az egységes kér. egyházi rendszernek mozzanatait látta, alapját vetette meg ama tudománynak, amelyet ma Symbolikának nevezünk. A Symbolika elnevezéssel legelőször Marheineke élt, kinek Plánoktól való különbsége épen a történeti elem felfogásában nyilvánult. Nevezetesen a Hegelféle eszme az, mely a történetet alkotja, s ez vezetett a kereszténységnek s egyházi ellentéteinek történeti alapon való felfogására. Marheineke irenikája azonban öncsalódáson alapult, — mert a Symbolika. mint a. kereszténység teljesen egyenjogú felfogásainak a népegyéniséggel is kombinált tisztán objektiv egymásmellé állitása maradandónak épen be nem bizonyult; s ha 1 hiermit „Protestantismus u. Katholicismus“ ez. müvében ily ironikus felfogásnak keresztülvitelére törekedett, úgy már abban is e jeles theologusnak különczködő, később teljesen separatisált állása nyert kifejezést, Az egyház által vallott posttiv kér. igazságra való visszatérés nem volt lehetséges a polemikus hang és modornak újbóli föléledése nélkül. A polemikus elem újbóli föltámasztása Möhler Symbolikájának müve, mely tudvalevőleg nagy vitairodalmat idézett elő, — első sorban közte s tübingai prot. tlieol. kollegája Baur között. Azonban sem Mőhler eszményített katholicismusa nem felel meg a régi prot. Polemika tárgyának, t. i. a középkorinak. sem Baur védett protestantismusa nem azonosítható a mi hitvallásaink tanfogalmával. Már akkor is az a kérdés támadt, mennyire hivatkozhatik a Symbolika, mint a symbolumok tárgyalásának tudománya, az egyes tlieol. magániratokra, amint azt Mőhler az evaugy. tanfogalom fejtegetésénél tette, valódi jezsuita indokolással azt mondván, hogy e tanfogalom különben is csak valamely egyes egyéniségnek alkotása, nem pedig a történetileg fejlődő kijelentés eredménye, mint a katholicismus tanrendszerében. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. Könyvismertetés. Szunyt tíeniámin és a hódúiezöoásárhehjlek. Irta: SZEREMLEY SAMU. Megjelent a Prot. írod. Társaság egyháztörténelmi monographiái közül a második mű a fenntnevezett czimen, amely teljesen méltó arra, hogy az első mellé sorakozzék. Egy elfeledett ember és egy a történelemben szintén ritkán emlegetett város találtak oly gyakorlott • tollú történetíróra, hogy az elénk adott műben nem csupán Szőnyi 464 és a hódmezővásárhelyiek történetét, hanem egyháztörténelmünknek legkevésbbé megvilágított korát, Wlll-ik századbeli állapotát látjuk általa megvilágítva. Kétségtelenül nagy érdeme szerzőnek, hogy e korbeli állapotaink megismeréséhez gyújtott világot, mert el lehet mondanunk, hogy a hazai reformatio történelmének akár kezdetét, akár a Bocskay, Bethlen, Rákóczy s Tliüköli felkelések idején volt állapotát sokkal részletesebben ismerjük mint XVlIl-ik századbeli viszonyainkat, főképen 111. Károly és Mária Terézia korából. Az a csendes akna munka, mely a „Regnum Marianuni“ felépítésén fáradott, hivatalokra csak katolikusokat alkalmazott, nem kisebb veszedelmére volt a reformatiónak, mint Pázmány Péternek harczias fellépése, s ama históriai nézet terjesztése, hogy az ország kettészakadásának, a török uralomnak, s vele az. ország hanyatlásának a reformatio voltak okai, jobban akadályozta a Protestantismus terjedését, mint az országgyűléseknek, királyoknak vagy a .clerusnak a protestánsok ellen tett legszigorúbb intézkedései. E dermesztő kornak volt egyik nagy papja Szőnyi Beniamin, a hódmezővásárhelyi reformátusoknak azon időbeli lelkipásztora. Hosszú, 77 évre terjedő életfolyamán kivívta egyháza tagjainak közszeretetét, s utóbb tapasztalnia kellett ugyanazok részéről a legkeserübb méltatlanságot is. Az élet különben már elég korán edzette őt a szenvedések számára. Még ötödféléves volt csak, amidőn édesatyját elvesztette 1723-ban, mind ez, mind anyai nagyatyja mint monori pap hunyt el. 1730 körül már édes anyja is elhalt, s magára maradt a 13 éves tin. „Magam ruháztam magamat — Írja ez időkről — boldogult édes atyám és anyám reám maradott kevés pénzecskéjéből, és soha senki sem ott, sem másunnét atyámfiai közül gyermekkoromban csak fél fillérrel sem segített. Sokat rongyoskodtam és még a tetvektől is sokat szenvedtem; sokat sirtani, hogy sem atyám, sem anyám nincsen; szolgák és szolgálók sokat uralkodtak rajtam. Egyszóval gyermekkoromi életem teljes volt sok nyomorúsággal.“ 1735-ben debreczeni diák lett, mely életére vonatkozólag írja: „Amikor főttet ettem, a nem volt egyéb lencsénél, mert heten lakván egy házbau, sor szerint minden nap egy-egy krajezárt adtunk lencsére, melyet a mendikáns, utczákon fel s alá járva, imitt amott megfőzetett.“ Ily viszonyok között nővén fel, 1742-ben lett hódmezővásárhelyi pappá, honnan 1743 tavaszán, maga helyett helyettest állitván, külföldi útjára kelt, .s csak 1745 septemberben jött haza, a reá következő évben megnősült, elvette a győri prédikátor leányát Komáromi Siilye Zsófiát. Innen kezdve Szőnyi élete a nyilvánosságé, Hódmezővásárhelynek történelmével az ő élete egészen öszszeforr, s idősebb lelkésztársa Füredi M.. mellett mind több több befolyásra tesz szeiat a város és az egyház közügyeiben. A mintegy 8 ezer lelket számláló, mondhatni tisztán kálvinista vallásu Vásárhelyen ez időben, élénk egyházias élet folyik, a város és egyház ügyeit ugyanazon tanács és a lelkészek vezetik, templomukat 104 öl hosszú, 5 öl
