Dunántúli Protestáns Lap, 1890 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-04 / 18. szám

279

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

let intézkedése szerint, midőn a hatóságok majd rendesen a büntetés minimumát fogják alkalmazni. 1000 gyermeket a törvény ellenére el lehet keresztelni 10000 forintért és milyen csekély összeg ez, viszonyítva nem az egész magyar katli. klérus, de csak egy püspök évi jövedelméhez is.

És habár ily gyengéd kézzel nyúlt bele a m. kir. cultusminister a dologba, hogy módot találjon a felekezetek között örökös zsurlódás és villongás megszüntetésére: a magyar katliolikus főpapság és a katli. sajtó e rendeletet mintha érzékenyebben vette volna, mint magát az 1868. Lili. t. ez. megalkotását. Legalább én nem tudom hogy a keresztyén felekezetek közötti viszonosságról szólló törvény ellen a katli. papság akár az országgyűlésen annak idejében nagy és erős ellenállást fejtett volna ki akár pedig a római pápához folyamodott volna azért, hogy tanácsot kérjen tőle, mitévő legyen a törvénynyel szemben. Most pedig a rendelet tárgyában a püspökök értekezletet tartottak, melyen elhatározták (ha a tudósításoknak hinni lehet), hogy egyelőre nem hirdetik ki a rendeletet. hanem megkérdezik a pápát, hogy mily eljárást kövessenek a rendelettel szemben.

De nemcsak a főpapok fejtenek ki serény tevékenységet a rendelet ellen, hanem annak megjelenése után azonnal támadást intézett ellene a katli. egyházi sajtó.

A „Religio“ április 2-iki 27-ik számában bírálván a miniszteri rendeletet, azt mondja, hogy az „nem kevésbé vexatorius. értelmetlen sőt kivihetetlen, mint volt az 53. § eddigi magyarázatában.“

Meg is kísérli a tudós szerkesztő ez állítást indokolni. de az én nézetem szerint csodálatraméltó egyoldalúsággal. Mert mig a rendelet intézkedéseiben ez a kifejezés „katliolikus vagy protestáns“ elő se fordul, ő folytonosan a katholikusok sérelméről és a protestánsok előnyben részesítéséről beszél. Hiszen ha a rendelet vexatorius, egyiránt ilyen ez úgy a protestánsokra mint a katholikusokra nézve, mert intézkedései mindegyik félre nézve egyenlőén érvényesek. Szinte azt gondolná az ember, hogy a bíráló nem olvasta el figyelemmel a rendeletet, hog}T ugyanazon szavakban nem ugyanazon intézkedést találja mindegyik felekezetin nézve. Van bizony egy kis boszautó a rendeletben, amit a minister elkerülhetett volna, ha kimondja. hogy a törvény szerint felekezetűnkhöz nem tartozó gyermekek megkeresztelése képez kihágást és pénzbírsággal sujtátik; de igy is segíthetünk a dolgon: mindegyik felekezet főhatósága tiltsa meg a saját lelkészeinek, hogy az 1868. Lili. t. ez. 12. §-a értelmében más vallásfelekezethez tartozó gyermekeket megkereszteljenek, mindjárt vége lesz minden vexatorius eljárásnak.

Vexatoriusnak mondatik a rendelet azért is, mert most már jövőben a rendelet szerint, ha megkeresztel is egy vegyes házasságból származó, törvény szerint protestáns gyermeket a római katliolikus plébános, azt „meggyőződése ellenére nem katholikusnak, hanem protestánsnak kereszteli.“ Én azt gondolom, ez 1868-ik, illetőleg 1879-ik év óta mindig úgy volt, Nevezetesen minden oly perben, mely elkeresztelési ügyekben folyt, még legutóbb a Győr-Szabadhegyi perben is azzal védekezett az illető plébános és azon alapon mentetett fel a büntetéstől a fe-280

sőbb bíróság részéről, hogy a keresztség által a plébános nem vette fel a kisdedet a róni. katli. anyaszeutegyház kebelébe. Ezen védekezés a püspökök által helybenhagyatott, sőt több helyen utasításul adatott. Azon tiszteletnél fogva, amelylyel a klérus iránt viseltetem, lehetetlenségnek tartom, hogy a magyar társadalom egyik legelőkelőbb azon osztályának némely tagjai — amely osztálynak a bíróságok előtt még nem régen egyszerű állításuk más polgárok esküjével tekintetett egyenértékűnek — most lelkiismeretükkel és meggyőződésükkel ellenkezőt állítottak volna a bíróság előtt csak azért, hogy néhány forint birságtól meneküljenek. Ilyet feltételezni csak erkölcsileg’ nagyon alacsony fokon álló emberekről lehetne. Ebből látható, hogy az uj miuisteri rendelet e tekintetben a dolgon semmit sem változtatott, hanem csak elfogadta a katli. klérus álláspontját, hogy a keresztelés eddig sem volt, tehát a jövőben sem lesz felvétel azon egyházba, amelynek lelkésze által a keresztelés végrehajtátik és valamint eddig nem katholikusnak keresztelte meg a plébános a törvény szerint nem katliolikus gyermeket, hanem protestánsnak, úgy lesz ez jövőre is.

A „Religio“ szerkesztője értelmetlennek is mondja a rendeletet, mert „adhatja elő magát oly eset — úgymond — midőn a lelkész az 1868. Lili. 12. $-a alá eső nazarénus gyermeket talán már nem is kicsiny, hanem serdült korában keresztel meg.

Ilyen esetben a miuisteri rendeletben contemplált „illetékes lelkész“ gyanánt az illető polgármestert vagy szolgabirót kellene tekinteni és az értesítést oda küldeni.“

Hát én ebben sem látnék értelmetlenséget, ha igy volna; azonban a dolog nincs igy, azon egyszerű oknál fogva, mivel az 1868. Lili. t. cz.-nek ilyen czime van: „A törvényesen bevett kereszt//, vallásfelekezetek viszonosságaró!.“ Már pedig sem a nazarénusok, sem a felekezetnélkiiliek Magyarországon nem törvényesen bevett felekezetek és igy sem az idézett törvény 12. §-a. sem semmi abból folyólag kiadott miuisteri rendelet ő reájuk nem vonatkozik. (Ezt jó volna — közbe legyen mondva, — némely protestáns lelkészeinknek is figyelembe venni, akik sokszor hosszas hivatalos eljárás és költekezés után tartják megengedhetőnek azt, amit a törvény nem tilt, például izraelitáknak 18 éves koruk előtti keresztyénné levését.)

A „Religio“ szerkesztője kivihetetlennek mondja a szabályrendeletet azért, mert „hogyan tudhassa meg a keresztelő pap, hogy ki az az illetékes lelkész.“ Részemről annyi tájékozottságot megvárok az egyházi közigazgatásban és a gyakorlati életben minden tiszttársamtól, hogy azt legalább is tudja, hogy az ő egyháza területén ki a más felekezetitek illetékes lelkésze. Hiszen néküiik lelkészeknek nemcsak ilyen, a községi elöljáróság által ismert és az egyházi névtárban feltalálható dolgokat kell tudnunk, hanem a ministeri rendeletek megkívánják, hogy a tiroli, olaszországi, hollandi és nem tudom hová való illetékességű lakosok hatóságait is ismerjük, ha egyházi functiót teljesítünk részükre: mennyivel inkább tartozunk ismerni velünk törvényesen együtt élő keresztyén testvéreink illetékes egyházi hatóságait.

Ilyen gyenge okok előrebocsátása után azt mondja a