Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-04 / 331. szám

KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 4.. SZOMBAT ■■boízidhí Ellopták, majd használták is a bankkártyát EGY SÖRÖZŐBEN Komlón tegnap elloptak egy férfi szatyrából egy au­tóstáskát amiben az iratok mellett egy bankkártya is volt A tettes fel­tehetően megtalálta a PIN kódot is, ugyanis rövidesen 60 ezer forintot emelt le a férfi számlájáról, (mb) Betörők jártak a vegyesboltban BETÖRTÉK a bólyi vegyesbolt ab­lakát csütörtökre virradó éjszaka ismeretlenek, majd dohányárut, élelmiszereket és kozmetikai cik­keket vittek el 100 ezer forint ér­tékben. (mb) Pálinkához létrát loptak, a borokat elpocsékolták MOHÁCSON a Csele-dűlő egyik présházából csütörtökre virradó­an 90 liter vegyes pálinkát, alu­míniumlétrát és egy öreg tévét loptak ismeretlen tolvajok, de a lopással okozott 141 ezer forin­tos kár mellett itt a pincében 220 liter fehér-, és 150 liter vö­rösbort a hordókból a földre fo­lyattak, melyek értéke 100 ezer forint. A kifosztott ingatlan szom­szédságában még két présházba betörtek, ezekből együttesen 17 ezer forint értékben különböző tárgyakat vittek magukkal, (i) Tervezett traffipaxhelyszínek h Pécsett december 4-én Zsolnay V. út 06.30-07.50 Tüzér utca 08.10-09.30 Hársfa út 09.50-11.10 Megyeri út 12.20-13.40 Sátor Lajost nálunk is keresik mészárlás A dunaszerdahelyi gyilkosság értelmi szerzőjének nyoma veszett Öt évvel a dunaszerda­helyi mészárlás után sincs ítélet. Egy vádlott már sza­bad, a két fővádlott jövő nyáron szabadulhat. Az ér­telmi szerző, Sátor Lajos három éve még feltűnt Győrben, Budapesten, majd nyoma veszett. Szemén László Öt évvel ezelőtt, 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fon­tana bárba három, azóta is isme­retlen bérgyilkos lépett be. Kalasnyikovokból összesen 113 lövést leadva kivégezték az egyik teremben mulató, a Csallóközt uraló Pápay-klán főnökét és ki­lenc emberét. A szlovák rendőr­ség a mészárlásban való részvétel miatt bíróság elé állít­tatta az R. testvéreket, Szilárdot és Csabát, valamint Sz. Árpádot. Utóbbira 25 évet, a testvérekre életfogytiglant kért az ügyész. A per immár negyedik éve tart, ám a befejezés várat magára. Eddig négy bíró adta vissza az ügyet különböző okok miatt. A negye­dik lemondását azonban már nem fogadták el. Szeptemberben szabadlábra kellett helyezni Sz. Árpádot, és jövő nyáron szaba­dulhatnak az R. testvérek is. Ne­kik is lejár a fogva tartásukra megengedett, ötéves határidő. A mészárlás értelmi szerzőjét, Sátor Lajost ma sem találják. A szlovák rendőrség nemzetkö­Magyarországra is átért a Pápay bűnszövetkezet hatásköre, ám 1999-ben itt, a dunaszerdahelyi Fontana bárban tízen haltak meg közülük zi körözésében szerepel, hogy vélhetően Győr környékén buj­kál. Dr. Anton Kulich, szlovák or­szágos rendőrfőkapitány kérdé­sünkre nem árulta el, hogy miért gondolnak Győrre mint Sátor búvóhelyére. Mint mond­ta, nemcsak nálunk keresik és kerestetik, hanem más orszá­gokban is. Részleteket azonban nem árult el. Három éve semmilyen infor­máció nem merült fel arról, hogy Sátor Lajos Magyarorszá- g területén bujkálna. Ennek el­lenére az Országos Rendőr­főkapitányság fejvadászai ma is keresik. sátor Lajos a szlovák rendőrség szerint legalább huszonegy, maximum negyven gyilkosságért felelős. Többek között ő rendelte megJozefRohactól az Aranykéz utcai robbantást Csakúgy, mintRohác, Sátor is jó kapcsolatban állta Meáarjele titkos- szolgálattal, az SISseL Sátort három éve majdnem elkapták egygalántai járásbeli tanyán, de leté­pett Ekkor jöhetett át hazánkba. Győr kör­nyékén, majd Budapesten is látni vélték SONOTHERÁPIÁS kezelés árszukületes panaszokra Indokolt: • lábfájdalom • lábikragörcs • zsibbadás • hideg végtagok • szédülés • fülzúgás • feledékenység esetén Cukorbetegek, stressz-szituációkban élők érproblémáinak megelőzésére. ••• Bejelentkezés: H-P: 8-16 óra között Pécs, Hajnóczy u. 21/C. Tel.: 72/256-364 ••• Kaposvár, Petőfi tér 4. III. em. Tel.: 82/414-389 *127541 * AZ ON JOVOJE AZ ÖNÁLLÓSÁGHOZ! Olasz vendéglátéipari egységeket rendezünk és vezetünk be Önnek, professzionális segítséggel és kísérlettel. A siker biztosISaját erő szükséges, hívjon bizalommal bennünket. Tel.: 06-30/278-0324 MA 18 ORATOL. POTE Aula legyek a helyszínen még korlátozott számban kaphatók! Alándékcsomagot nyerhet! Mikor van nyitva a PANNÓNIA MÖBEL BÚTOR Pécs, Siklósi út 68. Tel.: 72/442-467 NÉMET GARDRÓBSZEKRÉNYEK ÉS KONYHABÚTOROK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON! t I t l ! A hirdetés felmutatójának 5°/o kedvezmény i 2004. december 31-éig I A temető főbejáratával szemben I a Virágpavilonok mögötti udvarban, L. „ jő parkolási lehetőséggel! szombatonként?! A választ és a szelvényt, melyen beküldheti a megfejtést mai számában találja. tempó Beküldési határidő: 2004. december 8., szerda 16 éra. A nyereményt a Mobil Világ ajánlotta fel. Pannonhír Dél-dunántúli kereskedelmi Rt. Éjszakai hírlap­kiosztó munkakörbe keres munkatársakat. Munkakörrel kapcsolatos információk:- szállítólevelek szerint a hírlapok szortírozása, csomagolása- munkavégzés hétfőtöl-pénteki munkanapokon I8.00-05.00-ig (műszakbeosztásnak megfelelően munkakezdéssel) Előnyt jelent: gépsornál, szalagnál szerzett gyakorlat, érvényes targoncavezetői jogosítvány. Jelentkezőket várjuk Pannonhír Rt. telephelyén Pécs, Verseny u. 19-be 2004. december 6-án, 14.00 órakor kezdődő meghallgatásra. *1033809­SUZUKI SZABOLCS 2005-ben is mindig lesz egy jobb ajánlatunk. "* (Es egy jobb hirdetésünk.) * nyílt napok. m S3K ■ *s3ssssmsms^"'-------­ös szevetés • j mtv* í( s tewsü. «»It«' :.'T; í; |K >^fWÍteÍBáp*| WSiM *'* L*» : Mindig van egy jobb ajánlatunk $ SUZUKI SZABOLCS Kft. Pécs, Komlói út 79. Telelőn: (72) 240-393, (72) 538-135 Szerviz: (72) 241-020 e-mail: suzuki@dravanet.hu www.suzuklszabolcs.hu Nálunk minden hétvég« nyílt hétvége. Szombaton 9-15-ig, vasárnap 9-13-ig. december 4-én, szombaton 9—17 óráig december 5-én, vasárnap 10—15 óráig l t t

Next

/
Oldalképek
Tartalom