Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-29 / 354. szám

KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 29., SZERDA 10 Ellopták az építkezésről a kompresszort EGY VAKOLÓGÉPHEZ használt, több mint háromszázezer forint értékű kompresszort loptak el Pécsett, egy Búza téri építkezés­ről az elmúlt napok valamelyi­kén. (mb) Lopni nem, de rongálni sikerült CD-RÁDIÓT akart ellopni egy ko­csiból egy ismeretlen hétfőn Pé­csett, a Surányi úton, azonban nem tudta kiemelni a készüléket A tolvaj így is 80 ezer forintos kárt okozott azzal, hogy betörte a jár­mű egyik szélvédőjét, (mb) Lakberendezés - önerő nélkül EGY BÚTORBOLT ajtaját feszí­tette ki valaki hétfőre virradó éj­szaka Pécsett, majd az üzletből 300 ezer forint értékben bútoro­kat lopott el. (mb) Ismét loptak az IC-n SÁRBOGÁRD és Szentlőrinc kö­zött lopták el a Pécsre tartó vá­rosközi vonat egy regenyei illető­ségű utasától a kézitáskát hét­főn, amiben iratok mellett egy laptop is volt. A kár 300 ezer fo­rint. (mb) Tervezett traffipaxhelyszínek Pécsett december 29-én Film a viszkis bankrablóról forgatás Jövőre filmet készít Dobray György a viszkis bankrablóról. Ezzel megelőzi a HBO-t, amely megvásárolta a filmjogokat. A Viszkis munkacímmel 2005 első félévében Ma­gyarországon, Romániá­ban és Olaszországban forgat nagyjátékfilmet Dobray György rendező Ambrus Attiláról. Szemén László Az amerikai HBO hiába vásá­rolta meg a viszkis bankrabló­ról könyvet írt Julian Rubin- steintől a megfilmesítés jogát. Úgy tűnik, magyar gyártásban korábban elkészül a film Amb­rus Attiláról. A forgatókönyvet Dobray György és Salinger Richard írta. A rendező, Dob­ray többször is találkozott Ambrussal a sátoraljaújhelyi fegyházban, ahol a rabló tizenhét éves büntetését tölti. Arról is szó volt, hogy a forga­tókönyv elkészítésében a visz­kis rabló is részt vesz, ám vé­gül erről lemondtak. Ambrust annak idején megrázta az ítélet, kevesebbre számított, mint tizenhét év fegyház A tervek szerint jövő év első félévében leforgatják a film je­leneteit. A bemutatóra valami­kor jövő késő ősszel kerülhet Megyeri út 6-os út pellérdi elágazása Aidinger utca Pécsváradi út, Gyárváros 08.30-09.50 10.10-11.30 12.40-14.00 14.20-15.40 Móráit küldte be Ambrusnak FÜLÖP VALTER saját könyve mellett Márai Sándor Füveskönyv című munkáját küldte be a börtönbe karácsonyra a visz­kis bankrablónak. „Móráit csak azért mellékeltem, hogy megértse, ebben az országban van néhány ember, akit nem a pénz motivál minden cselekedeté­ben”, mondta Fülöp Valter. sor. A rendező jelenleg a sze­replőket válogatja. A film rendőrségi szakértője Fülöp Valter, a BRFK vizsgálati főosztálya életvédelmi osztályá­nak vezetője. Az őrnagy még fő­vizsgálóként egyike volt annak a különleges csoportnak, amely öt évvel ezelőtt, a szökése után elkapta Ambrust. Fülöp A whiskys nyomában címmel megírta könyvében a bankrabló elfogásának hiteles történetét.- Elegem lett abból, hogy egye­sek nemzeti hősnek tekintsék a bűnözőt - mondta Fülöp Valter. Még legalább tíz éve van AMBRUS ATTILA Sátoralja újhe­lyen tölti fegyházbüntetését. Kiemelten figyelnek rá, hi­szen továbbra is hajlamos­nak tartják a szökésre. A rá­csok mögött gimnáziumi ta­nulmányokat folytat, és a buddhizmussal is kacérko­dott. Számára idegen látoga­tókat nem nagyon fogad. Kü­lönösen újságírókat nem. Egy időben őket okolta a rá ki­mért súlyos büntetésért Ma már nem haragszik senkire. Melinda volt vőlegénye buktatta le gyilkosát Szemá'n L. Piacéira A magyar modell, Szűcs Melinda meggyilkolását tekintik Olaszországban az év bűntényé­nek. Mint ahogy azt korábban megírtuk, a 34 éves nőt április 18- án müánói lakásán szíjjal megfoj­tották. Mezítelen testét a szemé­lyes tárgyaival együtt Piacenza külterületére vitték, és a helyi örömlányok területén felgyújtot­ták. Az orvos szakértők megállapí­tották, hogy az áldozat halála nap­ján két hónapos terhes volt A gyil­kos nyomára végül a nő korábbi vőlegénye vezetett Ő hívta fel a fi­gyelmet Melinda 49 éves élettársa, Roberto Del Nero, egykori férfi ma­nökenre. Del Nero perben állt a milánói San Camillo kórházzal. 350 ezer eurót követelt, mivel állí­tólag véleüenül sterilizálták. Szűcs Melinda azonban terhes lett tőle, ezért meg kellett halnia. Kizuhant az emeletről Izing A. Budapest Kizuhant egy másfél éves gyermek tegnap délben egy Angyalföldi úti panelház második emeletéről. A rendőrség ismeret­len tettes ellen, gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz. A lakásnak három utcára nyíló ablaka van. A középső előtti ágyra mászott fel a gyermek, így érhette el az* ablak szintjét Onnan a bejárati lépcső felett álló betontetőre esett. A mentők életveszélyes állapotban szállították az Országos Baleseti Intézetbe, ahol lapzártánk idején is küzdöttek az életéért. Citroen Szekszárd HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: CITROEN Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233 20/9739-411, 30/398-5001 Hyundai H 1 2.5 TCi (turbo diesel) '02.07, 6 személyes tgk.. ezüst metál, klimás, újszerű állapotban, kevés Km-eLhitelre is'3.150E Ft Citroen C3 1.4 HDi X (Bemutató autó) ’Ö4.09,A6S. 2 légzsák, kp. zár, el. ablak, szervo, metálfény, részletre is! 2.90ÖE Ft Citroen 021.1 i SX (Szalon autó) ABS, 4 légzsák, távirányítós kp. zár, el. ablak, szervó. kormányról vezérelhető gyári CD, első ködlámpa, korallezüst metál, hitelre is! 2.7Ö0E Ft Citroen Xsara 1.6M6V SX ’01.04.ABS, 4 légzsák, kp. zár, el. ablak, szervó. automata kiima .gyári cd, metálfény, első tulajdonos, szervízkönyv, megkímélt áll. részletre is! 1.920E rt Volkswagen Transporter 2.4 D '97., 6 IszemélyesTGK, félig üveges, jó állapotban, hitelre is! 1.860E Ft Fiat Punto 1.2-16V HLX 5 ajtós ’00.09.,,első tulajdonos, m.o.-i szervizkönyves, ABS, központizár, kiima, elektromos ablak, szervokormány, 2 légzsák, rádiósmagnó, fedélzeti számitógép, hitelre is! f.o2ÖE Ft Skoda Felicia 1.3 LXi '96.02., első tulajdonos, rádiósmagnó, riasztó, hitelre is! 750E Ft Citroen Berlingo 1.9 D 600 Kg ’03,01., tgk,, közp.zár, riasztó, szen/obmárw légzsák.részletre is! 1.520E rt+AFA Nissan Vanette Cargo 2.3D '01,03., riasztó, szen/ókormány, részletre is! 1.220E Fí+áfa Citroen Berlingo 1.9 D 800 Kg ’99,05., tgk., közp.zár, riasztó, szervókomiánv,. részletre is! 1 .Q50E rtMFA AKKUMULÁTOR SZAKÜZLET Ajánlatunk: Ü VARTA/PERIQIt • Akciós akkumulátorok 24 ha\i garanciával • Ingyenes bészerelés, töltéséllenőízés • Autólámpák, utángyártott karos szériáé leinek • Armafit szaküzlet • Szűrőbetétek minden - gépkocsihoz • Fudhs és Fina motorolajok A nálunk vásárolt olajat és szitró'betari íNgyencseíréljük. PÉC S, SIKLÓSI IJ1 18. (a vágóhíd parkolóval szemben) Tel.: (72)510-894, 510-893 Nyitva: H-P: Oi-17,OU-ig, Sz: UIH2.W-i(j SZEMÉLYGÉPKOCSIK: BMW 320D ABS, klíma, 6 légzsák 2004. 6 990 000 Ft BMW 320 D ABS, klíma, 6 légzsák, tetőablak 2004. 7 190 000 Ft BMW 316i ABS, klíma, 6 légzsák 2004. 5 690 000 Ft BMW 530D d.klíma, bőr, xenon 2001, 5 990 000 Ft BMW 528i bőr, d.klíma, alufelni 1999. 3 990 000 Ft BMW 316i ABS, légzsák, tetőablak 1992. 1 190 000 Ft BMW 32Oi Touring d.klíma, 6 légzsák, alufelni 2000. 3 990 000 Ft BMW 525 TDS d.klíma, ABS, alufelni 1997. 2 990 OOO Ft BMW 730i A d.klíma, bőr, alufelni 1995 2 690 000 Ft BMW 735iA d.klíma, bőr, alufelni 1997. 3 190 000 Ft BMW 316 bőr, d.klíma, alufelni 1997. 2 190 000 Ft BMW 316 Compact ABS, d.klíma, bőr-szövet 2003. 4 590 000 Ft BMW 325 TDS A ABS. tetőablak 1994. 1 850 OOO Ft Fiat Bravo 1.6 SX ABS, klíma, légzsák 2001. 1 590 000 Ft Fiat Punto 60 SX el.ablak, közp.zár 1995. 790 000 Ft Ford KA2 légzsák, közp.zár 1997. * 1 090 000 Ft Lexus LS 400 full extra 1995 . 4 090 000 Ft Mazda 626 DITD Activ d.klíma, 4 légzsák, sport belső 2002. 3 790 000 Ft Mitsubishi Pajero 2.8 TD ABS, klíma, 2 légzsák 1998. 4 390 000 Ft Mitsubishi Carisma 1.8 GDI ABS, 4 légzsák, el. ablak 1998. 1 590 000 Ft Mitsubshi Carisma 1.9 Dl-D ABS, klíma, 4 légzsák 2001. 2 790 000 Ft Opel Corsa 1.2 16V Comfort légzsák, szervokorm. r.magnó 2001. 1 790 000 Ft Peugeot 206 CC 2.0i bőr, d.klíma, alufelni 2001. 3 190 000 Ft Peugeot 406 HDI kombi d.klíma, ülésfűtés, alufelni 2004. 4 190 000 Ft Renault Megane Class 1.6 ABS, 4 légzsák, klíma 2002 2 390 000 Ft Rover 25 1,6i ABS, klíma, 2 légzsák 2002 2 590 000 Ft Seat Cordoba 1.6 Sport klíma, légzsák 2001. 1 990 000 Ft Seat Leon 1,8T d. klíma, ABS, 2 légzsák 2001. 3 290 000 Ft Toyota Avensis 1,6i ABS, klíma, 4 légzsák 2002 . 2 790 000 Ft Hitel, használtautó-beszámítás, Schneider Autóház Kft, o 7630 Pécs, Bu2sáki út 1-3. Telefon: (72) 530-028 wtfiihnä&rautohflz.hu/hwrolt e-mail: hoszmbautoGxhndderautotnz.bj I CENTRUM KFT. 1 eladásra kínál használt gépkocsikat: I-Down Kalos 1,4 5a. 03.10. 1 670 000 Ftl- Daewoo Kolos 1,2 5a, 04.01. 1 790 000 Ft ■ -Daewoo lans 1,4 U 4a 02.06. 1 580 000 Ft« 8 - Daewoo Nubra 1,5 ki. 4a. 97.10. 1 150 000 Ft®-DaewooNéró 1,64a. 97.11. 1 100 000 Ft 1-Daihatsu Applose 9208. 650 000 Ftl- Chrysler Stratus 2,0 kl, oir.00.08. 2 550 000 Ft |- Daewoo NexiaGLE 98 04 990 000 Ft|-Opel Corsa 1,1 03.10. 2 000 OOO Ft | 10%-tál hitelre is! I 10 évnél fiatalabb személy- 1 gépkocsik készpénzes vétele. I Daewoo-Opel-FSO-Lublin szerviz, alkatrész értékesítés I Pécs, Komlói út 111. | Tel.: 72/238-467,238-079,239-360 M H H M K WM Aufó-Largo Kft. J|L HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9228-424, 20/9767-767 HIRDETÉSÉT FELADHATJA AZ 505-017 FAXSZÁMON IS AZ ÚJ DN-BE! Citroen C5 2.0-16V SX Automata 02.01, ABS.aut. digit klíma, szervó, 6 légzsák, sport hidraktív futómű, cd tár, spoiler, full extra, örésmentes, szervizkönyves, 150 E Km, •észletre is! 3.249E Ft CitroSn Xsara 2.0 HDi SX 00.11, szervó, el ablak.klima, rádió, •észletre is! 2.550E Ft Renault Clio 1.2 Autentich 02.03, .szervé, 4 légzsák, centrálzár, 23 E Km, libátlan, részletre is! 1.899E Ft Citroen Xsara Kombi 1.9TD SX 98.02, aut. klíma, gyári rádió, elektromos csomag, central, alukerék, friss műszaki, részletre is! 1.799E Ft Toyota Corolla Sedan 1.4-16V 98.04, klíma, légzsák, szervó, el. ablak, rádió, el.: 06 20/538-5763, részletre is! 1.490E Ft Citroen Saxo 1.5D SX '02.03, szervó, el. ablak.-tükör, 5 ajtós, ;entrál, ezüstmetál, 98 E Km, részletre is! 1.599E Ft Suzuki Swift 1.01 99.05, el. ablak-tükör. 5 ajtós,centrál. rádió, 46E Km, részletre is! 1.000E Ft Peugeot 3071.6-16V 03.07, szervó, aut. digit kiima, 17E Km. 6 légzsák, ÁBS, ezüstmetál, törésmentes, szervizkönyves, •észletre is! 790E Ft Citroen Xsara 1.41 SX 00., 153 E Km, bordómetál, szervo, légzsák, kp. iát, részletre is! 1.430E Ft Iveco Turbo Daily 2.8 HDi 02.11., 178 E Km, 17 m 3.400E vÁFA Citroen Xsara 1.4 HDi X 03.06., 20 E Km, klíma, CD, szervo, 2légzsák. szüstmetál NYITRAI AUTÓHÁZ Pécs, Schrei Józseíu. 5 ft:720Wt7,270-G2B Használtautó kínálata: R. Se. Alizé KI.; 1.6-16V,5a 02 2.799EFt R. Sc. RXE KI.;1.4-16V,5a 00os2.499EFt Ren.M.Kombi KI.1.4-16V 0112 2.299EFt R.Thal.Oazis KI.1.5DCi4a 03oi2.299EFt Ren.Thal.Exp.1.4-16V,4a '02.« 1.980EFt Ren.Twingo cinetic; 1.2,3a’02.os1,699EFt Ren. Clio RN;1.2,5a '01 os 1,690EFt Ren. Clio RXE;1.6-16V,3a'99n1.599EFt R.Megane RN.;1.4,5a 9610I.I8OE Ft Renault 19; 1.4,5 a '93 699E Ft Renault 5; 1.2,3 a. 86 189E Ft P. 406 Coupe;2.0-16Vjd,3a 99o73.350E Ft Citroen C3; 1.4 HDi,5a 02 2.480E Ft Peugeot 206,KI.;1.4 5 0 01 1.999EFt Opel V.Kom.,KI.;1.8-16V,g ’98 1.749E Ft Opel Tigra KI.; 1.4-16V,3a’ 96 1.399ER Omega B kombi; 2.0-16V,5a'951.349E Ft Fiat Marea SX 16V; 1.6 4a '98 1.199E Ft Suz.Sedane; 1.3,benzin-gáz, 4a’011.199E Ft Fiat Brava SX;1.6-16V5a'96 1.179E Ft Suz.Swift 4x4; 1.3,5a 00 1.099E Ft Rover 214i; 1.4,5a ’96 1.049E Ft Suzuki Swift GLS;1.3,3a '99 979E Ft Opel Astra GL 1.4,5a '95 929E Ft Skoda F. Pick Up; 1.3,3a '98 820E Ft Suz. S. Van 1.3 ,3a, gázos, '00 799ER Toyota Corolla 1.4,5a '93 799EFt Ford Fiesta Tgk. 1.3,3a '96 650E Ft Opel Astra GL; 1.6,3a '92 569E Ft Peugeot Boxer; 2.5TDjgk. 002.200E Ft Hyundai H1;2.5D,3szem Tgk.’001.999E Ft Toyota Dyna; 2.5D,Piatos Tgk 991.850EFt Nissan V. C.; 2.3D,5szem Tgk 961.380E Ft ©YAMAHA A YAMAHA MOTOR HUNGÁRIA Kft. MÁRKAKERESKEDŐI PARTNERT KERES Baranya megyében, kiemelten Pécsett. Pályázati feltételek:- kereskedelmi tapasztalat (jármű v. motorkerékpáros előny)- jól kimutatható, stabil pénzügyi háttér -jó színvonalú /frekventált helyen lévő (lehetőleg saját tulajdonú) ingatlan - elkötelezett, hosszútávra gondolkodó és vevőorientált tulajdonosi szemlélet Az írásos pályázatokat levélben vagy e-mail-en az alábbi címre kérjük elküldeni: Yamaha Motor Hungária Kft. 1112 Budapest, Budaörsi út 227. Svecz Béla hálózati manager részére E-mail: svecz@yamaha-motor.hu © Zalai Autóház Ktt 7631 Pócs, Északmegyer-dűlő 2. \ Tel.: 72/548-109. 70/314-3740 I r WELTAUTO-AJÁNLATOK. HASZNÁLTAUTÓK GARANCIÁVAL***** Skoda Fabla 1.2 Eco 2003. 1719 E Ft Skoda Fabla 1.4 Comfort 2001. 1899 E Ft Skoda Octavla Ecomax 1.9 TDI 2003. 3649 E Ft Skoda Octavla SLX 1999. 1999 E Ft Skoda Felicia Lx 2001. 1199 E Ft Suzuki Swift 1.3 GL 2001. 1149 E Ft Hasznaltautok: Fiat Punto 1.1 3 ajtós 1994. 849 E Ft Opel Astra 1.4 5 ajtós 1993. 819 E Ft Opel Zaflra 1.6 Comfort 1999. 2189 E Ft Suzuki Ignis 1.3 2004. 1899 E Ft Suzuki Swift 1.3 1994. 649 E Ft www.zalaiauto.hu Mozaáskorlátozott utalványt beszámítunk! minden szerdán I t í <

Next

/
Oldalképek
Tartalom