Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-24 / 351. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. DECEMBER 24., PÉNTEK 9 KARÁCSONY Mit jelent a szó, háború? Interjú az Irakból hazatért Eckhardt Zoltán alezredessel Antoine de Saint-Exupery őrnagytól vett idézettel bú­csúztatta el iraki szolgálat­ra induló katonáit február 13-án Lőrincz Miklós ezre­des, az időközben felszá­molt tüzérdandár parancs­noka. Amint akkor megír­tuk, összesen tizenhét pécsi tagja volt a magyar iraki kontingensnek, amit Eck­hardt Zoltán, alezredes, zászlóalj parancsnok-he­lyettes vezetett. A tudósítá­sunk zárómondata így hangzott: „ Visszavárjuk Őket...” Kozma Ferenc- Kézenfekvő, hogy megkérdez­zem: egy alezredes is önként megy Irakba?- Igen, mint minden magyar katona, aki külföldi misszió­ban szolgálatot vállal.- Mi volt a feladata?- A magyar szállító zászló­alj parancsnokhelyettese­ként a kontingens biz­tonságának a megte­remtése és fenntartá- : sa, a saját erőink védelmével kapcso­latos feladatok koor­dinálása, valamint kapcsolattartás a hadszíntéri parancs­noksággal. Idővel már a szállítások szervezé­sével és tervezésével is foglalkoztam.- Mit szállítottak a ma­gyarok?- Minden olyan felszere­lést a többnemzetiségű hadosztály részére, amely a csapatainak az ellátásá­hoz, fenntartásához szük­séges, valamint humanitá­rius szállítmányokat.- Tehát előfordulhatott hogy egyszer vizet, máskor lőszert?- Természetesen.- Mikor mondta el a szüle­inek, lányának, barátainak, hogy Irakba készül?- Amikor a személyi beszél­getés után egészen biztossá vált, hogy mehetek. Termé­szetesen nem örültek a hír­nek.- Ezt igazán a pszicholó­gustól kellene megkérdezni. De nem tagadhatom, hogy a feszültség időnként minden­kin látszott, mégse találkoz­tam olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy azért nem hajt végre egy feladatot, mert fél.- Tehát volt Al-Hillahban pszi­chológus is.- Természetesen.- Milyen betegségekkel kellett megküzdeni a gyengélkedőn? Milyen gyógyszer fogyott a legjob­ban? A nyugtató?'- Nem, mert aki nyugtatót szedett volna be, az nem mehe­tett volna ki a táborból. A klíma több gondot okozott, ugyanis nagyon nehéz egy európai em­bernek megszokni azt, hogy ak­kor is igyon, ha nem szomjas. A kiszáradás veszélye mindenna­pos volt. Az iraki ötven r ifik fokban napi. hat liter vízre van szükség, lan helyzet állhat elő, akkor is, amikor úton vagyunk vagy ami­kor a városok zsúfolt utcáin me­gyünk a szállító oszlopainkkal.- Őszintén megvallom, hogy én ezt egy percig sem vállalnám.- Nem is ajánlottam volna. Ám a katona számára ez olyan feladat, amely nem minden nap kopogtat az ember ajtaján. Ne­kem nagyon sokat adott. Hi­szem, hogy hasznos lenne, ha a magyar honvédség hivatásos és szerződéses katonáinak nagy része részt vehetne hasonló missziókban, az európai viszo­nyoktól egészen eltérő, azokkal alkalmanként teljesen ellenté­tes viszonyok és viselkedési normák közepette, együttmű­ködve a szövetségeseinkkel, a világ más részéről érkezett had­seregek katonáival. A dolog nagyszerűsége, hogy mindezt éles körülmények között, had­műveleti területen vé­geztük. tó századot, a szállítmányt kísé­rő katonákat, akiknek igen jó hí­rük volt odakint. Büszke lehet­tem, hogy magyar vagyok... Mondjak példát? Nos, ha a had­osztály-parancsnokság egy veze­tője át szeretett volna menni Ba- büonból egy másik bázisra, akár több napot is várt csak azért, hogy magyar biztosítással indul­hasson útnak. Az alegységeink katonái között nagyon jó kapcso­latok születtek, náluk derült ki az, hogy a szó legszorosabb ér­telmében ki kinek a bajtársa, aki sohasem hagyná cserben. Aki a munkáját tökéletesen, a legjobb tudása szerint elvégzi.- Ha ismét indulhatna Irakba, azonnal csomagolna?- Biztos, hogy nem azonnal. Felelőtlenség volna részemről. Hiszen ha valaki végigdolgozza ezeket az embert próbáló, kime­rítő hónapokat kora hajnaltól késő éjjelig, ülve a számítógép előtt, elemezve a beérkező jelentéseket, nézve a ezért aztán kíno­san ügyeltünk ar­ra, hogy ezt a mini­mumot mindenki megigya. Napjában többször figyelmeztettük egymást, hiszen erre is szükségünk volt ahhoz, hogy teljesíthessük a fel­adatokat.- Milyen teherrel?- Harmincöt-negy­ven kilónyi állandó ffi felszereléssel. Sorol­jam? Sisak, golyóál­ló mellény, málhászsák, lőszer, fegyver és kötelezően három napi élelem...- Támadás is érte a tábort, ké­sőbb pedig egy katonát elvesztett a magyar közösség. Hogyan dol­Eckhardt Zoltán Eckhardt Zoltán alezredes 1964-ben született Mohácson. Elvált, nagylánya Alícia 17 éves. A katonai pályát 1986-ban választotta, tábori tüzérként szakosodva, s 1988 óta Pécsett szol­gált a tüzérdandár felszámolásáig. Irakban a lengyel parancsnokság alatt lévő Többnemzeti Hadosztály - Közép-Dél (MND-CS) magyar kontingensének parancsokhe- lyettese volt. Jelenlegi beosztása: Tatán az egyetlen magyar tüzér-osztály parancsnoka. Német, angol, orosz nyelven beszél. Németországban 1999-ben zászlóaljparancsnoki képzésen vett részt, Bécsben 2002-2003 között katonai akadémiát végzett. Hobbija a szakmája.- Beszéljünk a tábor, a kato­nák biztonságáról. Én úgy gon­dolom, hogy odakint szinte mindenki gyanús, aki él és mo­zog...- Ez így van. Hadműveleti te­rületen éltünk, olyan miliőben ahol minden és mindenki ve­szélyes, akár szimpatikus, akár nem. így aztán jól meg kellett fontolni az óvó-védő intézkedé­seket.- Előfordult, hogy félt, bepánikolt valaki? gozták fel magukban ezeket az eseményeket?- A február tizennyolcadikai támadás nagyon váratlanul jött, hiszen akkorra úgy tűnt, hogy körülöttünk konszolidálódott a helyzet. Nagyon jó viszony ala­kult ki a lakossággal is, így a robbantásra nem számított sen­ki. Figyelmeztetett mindannyi­unkat, hogy valójában hová ér­keztünk, kivel állunk szemben, ki az ellenség. Megértettük, hogy bármikor hasonló várat­- Kötődtek barátságok, cserél­tek címeket?- Természetesen, hiszen ma mindenki elérhető az interne­ten keresztül, Fülöp-szigetekről kezdve egészen Salvadorig. Már csak azért is, mert a Ma­gyar Honvédség Szállító Zászló- alja, sok helyen járt, sok bázis­ra szállított, ezeken a bázisokon különböző nemzetek teljesítet­tek szolgálatot. Én például Babi­lonban találkozhattam avval az amerikai barátommal, akivel néhány évvel korábban egy padban ültem a bécsi katonai akadémián...- Nekem Babilonról Mezopo­támia, az emberiség kezdete jut az eszembe.- Mint mindannyiunknak. Időnként a babiloni hadosztály­parancsnokságot katonáinkkal felkeresve, mely a babiloni ro­mok szomszédságában helyez­kedett el, több ezer éves emlék­helyeken megfordultunk, cso­dáltunk templomok, városfalak maradványait. Miközben tagad­hatatlan, hogy jobb híján az MP-s katonák vigyázták, ne­hogy valaki valami értéket em­léktárgyként hazavigyen.- En ugyan nem dzsungelhá­borús filmeken szocializálód­tam, de láttam már néhányat. A veszély valóban erős kötelékeket sző az emberek között?- Ennek így kell lennie. Már akkor érződött ez, amikor még az alegység idehaza Táborfalván készülődött a feladatra, és elkez­dődött a „csapat” formálása.- Mindenkinek jelest adna?- Nagyon jó szakembereket, tiszteket kaptunk, öröm volt ve­lük dolgozni. Egy-két hónap után már a szempillantásokból is tudtuk azt, hogy kinek miről mi a véleménye, ki mit akar. Minden Irakban szolgáló ma­gyar közül kiemelném a biztosi­különböző parancsnoki érte­kezletek anyagait, felderítő szervektől kapott információ­kat azon kívül, hogy foglalkozik a napközbeni élettel, az alegy­ség vezetésével is, iszonyatosan kimerül. Irak nagyon sokat ki­vesz az emberből. Még idő kell ahhoz, hogy újra feltöltődjön, regenerálódjon.- Sok mindenről beszéltünk már, de valahogy egy dolgon át­siklott parancsnokhelyettes úr.- Egyik baj társunk elveszté­sére gondol, biztosan.- Hogy élték meg a táborla­kók?- Az első órákban felfoghatat- lannak, hiheteüennek tűnt. Min­denkit lesújtott. Magyar katoná­val ilyesmi hadműveleti terüle­ten még nem fordult elő, s így velünk sem, hogy egy kollégán­kat elveszítsük. A szomorú ese­mény kapcsán tudatosult iga­zán, hogy mit jelent a szó, hogy háború. Mi, parancsnokok arra az elhatározásra jutottunk, hogy mielőbb ki kell mozdítani az em­bereket ebből az állapotból, önbi­zalmat kell adni nekik, hogy a feladatot teljesíteni tudják éppen olyan maximálisan és biztonság­gal, mint annak előtte, s ehhez nekünk kell példát mutatnunk. Ezért a következő konvojokat a szállítmánykísérő század pa­rancsnoka, illetve én vezettem.- Most már lassan mindenki itthon van, biztonságban.- Valóban. Mindezt jó kimon­dani és hinni, hiszen hazatérve éreztem át igazán, hogy szeret­teink miként élték át ezt az idő­szakot, amit mi odakint töltöt­tünk. És még egy dolgot hadd mondjak el, ami nagyon megle­pett. Ismerősök és akiket nem is ismerek, találkozásunk alkal­mával gyakran említették, hogy míg kint voltunk, imádkoztak értünk. Felnőttmese gyerekeknek az ajándékhozó Jézuskáról A gyerekek szeretik a Jé­zuskáról szóló meséket, és sok családban hiszik, hogy tó'le származnak a kará­csonyfa alatt megtalált meglepetések. Eljön azon­ban a nap, amikor kiderül a szomorú valóság: az aján­dékokat más teszi a fa alá. Mind több gyerek azonban egyre fiatalabb korban bizonytalano­dik el abban a kérdésben, hogy valóban a Jézuska hozza-e az ajándékot? Mást hall a társaitól, mint amit a szülei próbálnak bi­zonygatni neki, ám sok szülő nem tudja, mit is válaszoljon, amikor a gyerek nyíltan felteszi a kérdést Pszichológusok javas­lata az: ha azt látjuk a kicsin, hogy csupán bizonytalan, akkor általában elég, ha sejtel mesen mosolygunk, s egy rövid hatásszü­net után azt válaszol­juk, hogy „Hidd el, én magam se tudom ponto­san, ki hozza az ajándékot, így hát csakis a Jézuska lehet!” Ez­zel a kegyes füllentéssel még legalább egy évig megőrizhet­jük a szép illúziót. Ha nyilvánvalóan látszik, y hogy a gyereket már felvilágo­sították, és úgysem lesz vevő a mesénkre, akkor legalább táplál­juk az ünnephez fűződő szép érzelmeket. Mondjuk el, hogy a karácsony Jézus születésének ál­lít emléket. Immár kétezer éves szép szokás, hogy ezen a napon az emberek megajándékozzák szeretteiket, s ezek az ajándékok azért válnak különösen értékes­sé, mert titokban tartják őket egészen az ajándékozás pillana­táig. Ha mindezt meg tudjuk ér­tetni gyermekünkkel, akkor megőrizhetjük a karácsony ben­sőséges titokzatosságát. A Jézuska hozza” kérdésé­ben akkor kerülünk a legnehe­zebb helyzetbe, ha a kicsit az idősebb testvér világosítja fel. Az ilyen szituáció ellen kizáró­lag megelőzéssel védekezhe­tünk. A legjobban tesszük, ha jó előre szövetséget kötünk a na­gyobbik gyermekkel, s megkér­Ajándék: a karácsony titka jük, ne rontsa el a húga vagy az öccse örömét. Ha okosan be­szélünk, számíthatunk a köz­reműködésére, hiszen azzal, hogy beavattuk a titokba, ő is felnőtté vált. A tudás gyümölcse a paradicsomi életfán A karácsonyfa-díszítés tradíciója eleinte csak az arisztokrácia körében volt divat, majd hamaro­san a módosabb polgár­ság is megkedvelte. A fenyődíszítésben is vannak divatirányza­tok. A legkegyeüenebb te­let is túlélő, minde­nütt ott zöldellő fenyő üzenet: az öröm, a béke, a szeretet ünnepének el­jöttéről, de egy­szersmind a természet, a világosság, az élet megújulá­sáról is. Ezért az emberek már igen korán bo­rókát, fagyöngyöt, fenyő­ágakat akasztottak fel ott­honukban a mestergerendákra. Már a rómaiak is ajándékoztak zöld ágacskát, az úgynevezett strenaét, újesztendő napján, az ősgermánok pedig a fény tiszte­letére mécsesekkel díszítették fe­nyőágaikat. A fenyőágakat, fákat idővel kü­lönböző termékenységi szimbó­lumokkal is felékesítették, piros almával, dióval, mogyoróval, sőt tojással. A díszek ma már kettős eredetűek: a dió és alma a termé­kenység, a lánc viszont egyes föl­tevések szerint a paradicsomi életfán tekergő kígyó jelképe, ahogyan a fémgyöngy és a boa is a bibliai kígyót idézi a bűnbeesés idejéből. Az alma (illetve az ezt helyettesítő üveggömb) a tudás fájának gyümölcsét, s egyben a megígért megváltás kegyel­mét jelzi. Az ajándékozás már ismét pogány eredetű szokás, mivel a fa alá tett ajándékokat ételek formá­jában egykor a család el­távozott tagjainak aján­lották. A fa mai jellegű dí­szítését hiteles fel­jegyzések alapján először 1604-ben vagy 1605-ben Strasbourgban kezdték, ahol almával, cu­korkával, os­tyával, arany­füsttel, gyertyá­val ékesítették. A díszítés később kiegészült sza­loncukorral, habcsókkal, üvegdí­szekkel, különböző figurákkal. Míg tíz éve a minél színesebb, annál jobb elve érvényesült, most az egy színben tartott fák számítanak „trendinek”. Visz- szatérni látszanak a néhány éve feltűnt földszínek és termé­szetes anyagok, a barokk hul­lám lecsengett, de még megy az arany, ezüst, kék, bordó világ. Idén azonban a legdivatosabb fa arany, narancs, barna, borvö­rös színekben tündöklik, fé­nyes és matt díszeket, hatáso­kat vegyítve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom