Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-03 / 330. szám
2004. DECEMBER 3., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TÜ K Ö R Gyógyffürdőkórház: menekülés előre megszorítások Fejlesztenek, de elbocsátásokra is’sor kerül Harkány-Pécs Negyvenmillió forintos, havonta növekvő adóssággal küzd a harkányi gyógyfürdőkórház, ezért a tulajdonos, a megyei önkormányzat azonnali lépésekre szánta el magát. A megszorítások mellett azonban egymilliárdos fejlesztésre is sor kerül. Máté Balázs A Gyermekkórház után egy másik egészségügyi intézményében is változtatásokra kényszerül a fenntartó, a megyei ön- kormányzat. A harkányi gyógyfürdőkórház decemberre közel negyvenmillió forintos adósságot halmozott fel, amely az előrejelzések szerint havonta hatmillióval emelkedik. Dr. Kékes Ferenc, a közgyűlés elnöke elmondta, a pécsi intézményhez hasonlóan felvetődött a szervezeti összevonás a megyei kórházzal, azonban ezt a lehetőséget elvetették, s kidolgoztak egy, a gazdálkodást reményeik szerint rendbe tevő programot Az erről szóló tervezetet napokon belül rendkívüli közgyűlésen vitatják meg a megyei önkormányzati képviselők. A már elkészült dokumentum szerint a reform vezérelve, hogy a változtatásokat követően is megvalósulhasson az az egy- milliárd forintos program, amely révén egy modern rehabilitációs központot hoznak létre az intézményben. A beruházáshoz kellő pénz - főként pályázati forrásból- már megvan, cél, hogy az egész régiót kiszolgáló egységet alakítsanak ki. Mindezek mellett megszorításokra is sor kerül. Az elképzelések szerint a mostani hét kórházi osztályból kettő aktív és kettő rehabilitációs marad. Az ágyszám viszont gyakorlatilag nem változik, miután „belép” az új, bővebb profilú, de főképp reumatológiára koncentráló részleg. A megszorítás miatt a 233 dolgozóból 18-at elküldenek, sőt, vezéráldozatra is sor kerül, a tervek szerint visszavonják az intézményvezető megbízását, és az állást megpályáztatják. Mindezek mellett a szakrendelések működését is felülvizsgálják, illetve a laborvizsgálatok egy részét a megyei kórházban végzik majd el a jövőben. Ugyancsak átvilágítják az intézmény energiafelhasználását, a medencék kihasználtságát, és ha kell, áttérnek a jelenleginél takarékosabb üzemeltetési módra. Vésztörténet A közelmúltban több bamnyai kórház is a csőd szélére sodródott. A komlói kórház közel százmillió forintos adósságot halmozott fel, ezért az önkormányzat csődbiztost nevezett ki az intézmény élére. Siklóson még ennél is nagyobb volt a baj, a kórház csak a magánosítással tudta elkerülni a csődöt. Szigetvárott ugyancsak folyamatosan a nehéz anyagi helyzettel küzd a kórházvezetése, ott szintén biztos felügyeli a működést. „Felvetődött a szervezeti ősz- szevonás a megyei kórházzal, azonban ezt a lehetőséget elvetettük’ DR. KEKES FERENC ÉN-TERIŐRÖK MODERN ÉNKONSTRUKCIÓK, SAJÁT TEREK. ÖNARCKÉPEK. Kétnapos konferencia kezdődött a pécsi Művészetek Házában tegnap. A meghívott előadók több művészeti ág, illetve tudományterület és a pszichoanalízis kapcsolatában próbálják feltérképezni az Énhez fűződő szemléleteket. fotó:töthl. Lecserélhetik az utcanévtáblákat múlt idő Id. Kréth Imre, Ságvári, Felszabadulás Babos Attila SildÓS Döntött tegnap a képviselő- testület az új utcanevek kérdésében. Igaz, egyelőre csak abban egyeztek meg a városatyák, hogy levélben kell értesíteni az érintett 11 utcában, a Ságvári Endre téren és a Perényi közben élőket, valamint az itt bejegyzett, működő vállalkozások tulajdonosait az utcanévváltozás költségvonzatáról és részleteiről - tudtuk meg Nádoriné dr. Rohi Éva aljegyzőtől. A lakókra különösebb anyagi terhet nem ró a táblacsere - kivétel a forgalmi engedélyek adatainak módosítása -, viszont annál többet kell utánajárniuk, mivel minden hivatalnál, közüzemnél, pénzintézetnél lakcímváltozással együtt járó bejelentési kötelezettségük van. Azonban a vállalkozások telephelyváltozással kapcsolatos cégbírósági bejegyzése több tízezer forintra is rúghat. A Felszabadulás utca nevének megváltoztatása már jó tíz évvel ezelőtt is felvetődött, de akkor az érintettek többsége nem támogatta a változtatást. A város műszaki és üzemeltetési osztálya felhívást jelentetett meg - kikérve a lakosság véleményét - amelyre főként a helyi társadalmi szervezetek nyújtották be írásos ajánlásukat. A legtöbben a Felszabadulás utca, az id. Kréth Imre utca és a Ságvári tér utcatábláit cserélnék le. Egy markáns vélemény „Tizennégy évvel a rendszerváltás után még sok olyan utcanévtáblával találkozni Siklóson, melyeket már a legtöbb helyen lecseréltek. Miért nincs például Zsigmond királyról elnevezett közterület, mikor a siklósi várban tartották fogva? Vagy miért nincs Rizling utca, amikor a vidék meghatározó szőlőfaja. Kérem, fontolják meg javaslatomat, mert szégyene ez a városnak. ” (Siklós város internetes honlapjáról) Megvan az új nyomvonal 6-os Elfogadhatónak tűnik a C-variáns K. F. fezÜ Amint arról hírt adtunk, Keszü polgárai felemelték hangjukat a település szélső házai mellett elhaladó gyorsforgalmi út megépítése ellen. Néhány hete hangos fórumon követelték a Nemzeti Autópálya Rt. illetékeseitől, hogy az elképzeléseket módosítsák. A tervezők meghallgatták a kérését: szerdán este már az új változatok kerültek a készül lakossági fórum elé. Az összejövetelen részt vett az önkormányzati testület minden tagja, köztük az autópálya bizottság is. Amint azt Antal Tamás polgármester összefoglalólag elmondta, a testület egyhangúlag elfogadhatónak ítélte a Nemzeti Autópálya Rt. által javasolt pályamódosítás C-variánsát, amely az eredeti nyomvonaltól kétszázötven-háromszáz méterre vinné az utat. A lakosság döntő része egyetért ezzel, s úgy tűnik, hogy néhány napon belül a képviselők hivatalosan is áldásukat adják a változtatásra. Az arzénos ivóvíz már a múlté W.K. Sellye Mostantól a sellyel ivóvíz minősége megfelel az előírásoknak, a csaknem 35 millió forintból megújult víztisztító berendezés ünnepélyes átadását tegnap tartották. Korábban a hazai szabványnak a sellyei vízminőség megfelelt ugyan, az uniós csatlakozást követően azonban a határértékek módosultak. így az Ormánság fővárosának ivóvizében mért arzénmennyiség például nyolcvanszorosa volt az előírt maximumnak, de ugyanígy a mangán-, a vas- és az ammóniatartalom is jóval magasabb volt a megengedettnél. Az új technológiát önkormányzati önrész nélkül, teljes egészében állami támogatásból építették ki. - Ha nem valósult volna meg a beruházás, a hatóságok minden bizonnyal záros határidőn belül felszólították volna a várost a víztisztító korszerűsítésére, ezt legfeljebb hitelekből tudták volna kifizetni - tudtuk meg Simara Józseftől, a tisztítót üzemeltető Sellyei Kommunális Kft. vezetőjétől. Förster Gyula, a város polgár- mestere ünnepi beszédében kiemelte, reményei szerint ez a korszerűsítés csak az első fecske, hisz a megengedettnél lényegesen magasabb arzéntartalom a legtöbb ormánsági település ivóvizére jellemző, korszerűbb tisztítóberendezésre szinte minden Sellye környéki önkormányzatnak szüksége lenne. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.OO-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Winkler (Munkácsy u. 4.), Bóly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: II. Lajos, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Boróka. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. PéCS DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke, a pécsi 2. számú választókerület képviselője ma délután háromkor avatóünnepségen vesz részt a Pázmány Péter Utcai Általános Iskolában, holnap tizenegy órától az akadálymentesített Vasutas Művelődési Házban teszi tiszteletét, ezt követően délután háromkor megnyitja a Pécsi Advent rendezvénysorozatát, (bl) PéCS ÚGYNEVEZETT MIKULÁS-VO- NATRÉSZT kapcsolnak a Pécs és Pécsvárad közötti egyik vonathoz december hatodikán, hetedikén és nyol- cadikán. A menetrend szerinti járaton a gyerekek ajándékot is kapnak. A több mint kétszáz ovis és kisiskolás rajzai is díszítik a vagonokat, (bl) PéCS HAGYOMÁNYTEREMTŐ CÉLLAL a Jókai téren nyitja meg idei advénti vásárát a Pécsi Rendezvényszervező Kht Az ünnepi előkészületekhez, a karácsonyi hangulathoz kitelepülő kézművesek vendéglátók, borászok, zenés produkciók járulnak hozzá, (k) PéCS JÓTÉKONYSÁGI RUHA- ÉS ÉTELOSZTÁST TART december 5- én és 12-én Pécsett a Betegápoló Irgalmasrend és az Irgalmasrendi Kórház Alapítvány. Mindkét napon a Felsőmalom utcai Piaccsarnokba várják a rászorulókat délelőtt 10.00-től 12.00 óráig, (p) Pellérd ELKÉSZÜLTEK és a napokban a polgármesteri hivatalban kifüggesztették a település módosított rendezési terveit. A dokumentumról a polgármester és az építésügyi főtanácsos szerdán már tájékoztatást adott az érdeklődőknek, s erre december 13-án és 22-én is lesz mód. A tervek hamarosan felkerülnek a község internetes honlapjára is. (aa) BARANYÁBAN A-Z-IG Pécsvárad PIHENŐ TÓ. Az idei télen nem kellett leengedni a Dombay-tavat, mert a pár évvel ezelőtti mederkotrás még érezteti jótékony hatását, (ti) Szebény a település kisiskolájának, magyar tájházának, szép templomának meglátogatására és a helyi táncokkal való Ismerkedésre szombaton érkeznek a pécsi egyetemisták a faluba. A programot a leendő pedagógusok számára dr. Andrásfalvy Bertalan professzor és Vágási Margit pedagógus, a Kincsestár Egyesület elnöke szervezték. (a) Szentlőrinc bursa hungariCA-TÁMOGATÁSBAN részesülhetett a település 25, felsőoktatási intézményben tanuló fiatalja. Az ösztöndíjak havonta négy és hétezer forintot biztosítanak a kérelmezőknek. Az elbírálás során az önkormányzat idén csak négy hallgatót nem részesített támogatásban, (szk) Szigetvár KÉSZÜLNEK a vár felújított épületében berendezésre kerülő állandó helytörténeti kiállítás tervei. Ennek megvalósítását, illetve az időszakos művészeti tárlatok megrendezését a helyi önkormányzat is támogatja, s a közelmúltban egymillió forintot utalt át e célra a műemlék üzemeltetőjének, (aa) Villánykövesd működő kisvasút szerelvényébe gyűjt használt üzemi kisméretű mozdonyt a fővárosban élő Molnár Bálint. A vállalkozó kedvű és természetbarát fiatalember ezekben a napokban a villánykövesdi és a mázai téglaégetőkben érdeklődik ki- szuperált járművek után, hogy megvásárolja azokat. A mini gépeket aztán felújítja, majd a Kemencén található erdei pályán vezeti is őket - időnként, (cs) t I á