Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)
2004-12-19 / 346. szám
16 Mozaik, kaleidoszkóp 2004. december 19., vasárnap Judit. a metrón esett az olimpiai bajnok ökölvívóra, aki igen nehéz körülmények között él. GÖRÖG ZITA már alig várja, hogy a Megasztárban újra műsorvezetőként szerepeljen. Az elsőben sokat tanult a hibáiból és ígéri, most jobb lesz. Nemcsak a versenyzőknek, de számomra is nagy kaland lesz, izgatottan várom a folytatást - mondta. Addig azonban még néhányat aludnia kell, hiszen csak a döntőkben számítanak rá. Az unokákkal mókázik, a nézőkkel mokkázik HAVAS HENRIK, aki jó apa volt ugyan, de mint hírlik, még jobb nagyapa. Ezt most már három unokán gyakorolhatja, szinte naponta játszik velük. A tanár úr különösen a karácsonyi nagy családi összejövetelt várja. Az ünnepek után újra együtt mokkázik Liptai Claudiával. R égen úgy kezdtük a koncertet, hogy tíz perccel a kezdés előtt lehúztunk egy fél üveg vodkát - emlékszik Lukács László, a Tankcsapda vezére, aki 15 éve alakította meg azóta hírhedtté vált zenekarát. 1989- ben az akkor 21 éves fiatalember elhatározta, hogy megfűzi barátait, Buzsik Györgyöt, és Tóth-Labonc Attilát (Labi), hogy alapítsanak egy olyan zenekart, amely megmutatja, hogyan kell punkze- nét játszani. Júniusban már sikerrel be is mutatkoztak az Auróra vendégeként. (A másfél évtizedet öleli át a Bakó Csaba tollából született Tankönyv.) Ez a tank Debrecenben indult tarolni és tíz évvel később a fiúk legnagyobb meglepetésére a város Csokonai-díjjal jutalmazza őket. „Ilyen rangos elismerést eddig még nem kaptak könnyűzenészek” - fogadta a hírt az a Lukács László, aki 12 évesen fogott először gitárt a kezébe. Az, hogy ma ünnpelt zenész és szövegíró lehet, egy 560 forintos Orfeus típusú bolgár gyártmányú dobozgitárnak köszönhető. 1992-t tartják a befutás évének, először kóstolnak bele a külföldi koncerthelyek legvadabb világába. Megszületik A legjobb méreg című számuk, ami azóta is emblematikusitak számít a zenekar életében. Két évvel később történik a nagy áttörés a Jönnek a férgek című albumukkal, s ekkor találják meg igazán saját hangjukat. Korszakos lemezüknek azonban Az ember tervezt tartják, amely be is aranyozódott. Szövegileg ez volt az első lemez, amire azt mondom, hogy nem egy gyerekember kreálmánya, hanem egy olyané, aki már tud valamit a világról - elmélkedik Lukács László. Turné turnét követ, sikeresek, az ezredfordulóval mégis válságos periódus kezdődik a Tankcsapda életében, át is alakul. Az együttes azonban összeszedi magát, s újra a csúcsra ér. Artis Jus, eMeRTon-, Fono- gram-, Megawatt-díjak és telt házas koncertek. Mint pénteken a PeCsában vagy várhatóan 29-én Debrecenben, a Főnix Csarnokban, ahol fél évre búcsúznak rajongóiktól. Kipihenik a 15 évet. T. L. A miniszter barátnője A nők szeretnek fiatalabbnak látszani. Minu Baratira, Joschka Fischer német külügyminiszter barátnőjére ez azonban nem vonatkozik - aki ugyanis azt állítja, hogy a hölgy huszonnyolc éves, haladéktalanul levelet kap egy berlini ügyvédi irodától. Ez történt az egyik német lappal. Figyelmeztették, hogy Minu életkorát helytelenül közölték, és ezzel megsértették a hölgy személyiségi jogait. „Védencünk ugyanis idősebb” - állt a levélben. A külügyminiszter barátnője egyébként huszonkilenc éves. § FEJÉRVÁRI JUDIT modellként és fotósként is ismert. Nagy magazinoknak készíti 1 képeit, néhol önmagáról is tükörből. Most először jelent I meg naptárban, így | a szexis hölgyből minden hónapban jut I nekünk különféle pózokban. A budapestiek egyébként naponta láthatják plakáton | a metróállomásokon. GÁLVÖLGYI JÁNOS a leg jobb jeleneteit vágja össze, Jáksó kész átveréseken töri I fejét, Fábry év végi sztárparáI dét fabrikál, készül a Fókusz különkiadása, a Heti Hetes l pedig maratoni lesz. Mindebből sejthető, szilveszterre az RTL maga főz. GÁSPÁR GYŐZIKE váltja | Konta Barbarát januártól a TV2 délutáni beszélgetős műsorában. A Romantic 1 frontembere ugyan még tagad, az tény, hogy mindennap beszédtechnika-tanárhoz jár, s próbálgatja új öltönyös, nyakkendős fazonját. A sikerért áldozni kell, mert hiá- | nyozni fognak kedvenc farmerei és zebracsíkjai... ANETTKA Antal Imre után j Gedó Györgyöt támogatja ez- - tán élete végéig havonta 50 ! ezer forinttal. Anettka elmondta: választásuk több szempont mérlegelése után A jó és gyakori szex státus- szimbólum. Az ellenkező tartalmú nyilatkozatok ezért is tűnnek szokatlannak. Dagmar Koller bécsi musicalsztár nemrég azt mondta, hogy tizenegy éve nem szeretkezett az urával, és ez fel sem tűnt neki. Hasonlóan vallott erről Jeanette Biedermann (ugyanaz a helyzet nálam, mint sok más nőnél), Nina Hagen (tíz éve nem szexeltem). A Tank Debrecenből indult Olyan innovatív megoldások teszik kategóriája egyik legizgalmasabb autójává, mint a kanyarkövető fényszórók, az új kormányműtechnológia és a különféle aktív biztonsági rendszerek (ABS, ESP, ASR). Az aerodinamikus forma, a lendületes vonalvezetés páratlan külsőt kölcsönöz a C4-nek, melynek technológiája minden elismerést megérdemel. A Citroén C4 2.0Í-16V (180 LE) fogyasztása: 11,7/6,5/8,4 1/100 km (városi/országúti/vegyes), CO,-kibocsátás: 200g/km. A CITROEN a TlOTAC-t választotta. Tesztvezetés: 06 40 36 36 36 A stílus útján CITROEN (1 i