Új Dunántúli Napló, 2004. december (15. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-18 / 345. szám

2004. DECEMBER 18., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ A DUNÁNTÚLI NAPLÓ TÖRTÉNETE A megyei napilapok között az élen 1973-1990 - A nyolcvanas évek közepétől százezer fölött a példányszám Lapindító értekezlet a 70-es években a Hunyadi úti tanácsteremben A lap főszerkesztője ezen idő­szakban továbbra is az 1971-ben kinevezett Mitzki Ervin volt. A volt nyomdászból, majd munka­társból, tördelőszerkesztőből, fő­szerkesztő-helyettesből az újság első emberévé vált Mitzki Ervin a rendszerváltás hajnaláig, 1989 végéig vezette a lapot. Az első időkre a következőképp emléke­zett vissza:- Amikor szóba került a kinevezésem, egy feltételem volt: a helyettesem Báling József, az addigi olvasószerkesztő legyen! És ami még fontos volt a munkában, hogy jó rovatvezetőket kellett találni. Lombosi Jenő lett a gazdasági rovat első embere, Hallama Erzsébet vezette a kultúrát, Lá­zár Lajos a sportrovatot Az általános működési körülményekre továbbra is a fentről jövő ellenőrzés volt a meghatározó, jóllehet nyilván a helyi pártvezetés, az adott személyek toleran­ciaszintje, illetve - ha úgy vesszük - vi­szonylagos bátorsága is döntőnek bizo­nyult A Tájékoztatási Hivataltól természe­tesen időről időre tiltás és előírás is érke­zett, de alapvetően nem szóltak bele a szerkesztőség mindennapi munkájába. Annyi előírás volt hogy Minisztertanács és a Központi Bizottság üléséről kiadott kommünikét szó szerint az 1. oldalon in­dítva le kellett közölni. Ez kötelező volt egyébként minden lap számára. Ami a til­tásokat illeti, azok inkább személyekre vonatkoztak, egy-egy szilenciumra ítélt író, másként gondolkozó nem szerepelhe­tett az újságban, erről megfelelő listákon informálták a főszerkesztőket De amúgy 1973-ban jelent meg először a Hétfői Dunántúli Napló a Tájékoztatási Hivatal a megyei napilapo­kat is az úgynevezett „központi lapokkal” egyenrangúan kezelte: a DN is minden minisztériumi sajtótájékoztatóra meghí­vást kapott, amivel a szerkesztőség élt is, szinte kivétel nélkül saját munkatárs tu­dósított a fontos eseményekről, nem az MTI-anyagot vették át A Lapkiadó Vállalat messzemenően nem értett egyet azzal, hogy Pécsett hétfőn is megjelenjen a napilap. Miért? Az „érv” egyszerű volt: a többi megyei lapnak sincs hétfői száma. (Akkoriban egyedül a kormánylapnak számító Ma­gyar Hírlap jelent meg a hét minden egyes napján.) A pécsi lap vezetői mégis ragaszkodtak ötletükhöz, sőt, megfejelték azzal, hogy ez a hétfői szám ne csupán megyei, hanem regio­nális újság legyen: hadd terjesszék So­mogy és Tolna megyében is. Végül a fő­városi igazgatók 1973-ban beadták a derekukat, azzal, hogy kapnak 3 hó­nap próbaidőt, ami alatt el kell érni a 30 ezres példányt. Néhány hét alatt el­érték a 40 ezres példányszámot, holott csak az utcán lehetett kapni. A lap irányítása kettős volt: egyrészt a megyei pártbizottság volt a közvetlen fel­ügyeleti szerve, de a Központi Bizottság­ban is „odafigyeltek”. Később, az 1980-as évek második felében új határozat szüle­tett, miszerint a megyei lapok közvetlenül a megyei ideológiai titkár felügyelete alá tartoznak. Bocz József (korábbi DN-főszer- kesztő), Rajnai József, majd végül Szirtes Gábor látta el ezt a feladatot, velük első­sorban a főszerkesztő tartotta a kapcsola­tot Nyilván, egy lap életében, efféle felül­ről jövő ellenőrzés mellett akadtak olyan alkalmak, amikor a felügyeleti szervek nem értettek egyet a megjelentekkel. Az Uyen ügyek elsimítása a főszerkesztő dol­ga volt, aki alapvetően jó kapcsolatot ápolt a pártvezetéssel, ám ugyanakkor szem előtt tartotta a lap érdekeit is. Úgynevezett „káderügyekben” azonban a főszerkesztő önállóan dönthetett, ő maga válogathatta össze azokat az újságírókat, akiktől azt re­mélte, hogy még színvonalasabbá teszik írásaikkal a lapot 1984-ben eljött az a nap is, amikor a DN először jelent meg 100 ezer példány­ban, ezt a „központi lapok” közül sem mondhatta el magáról mindegyik (pl. a Magyar Nemzet). A DN csúcsa egyéb­ként 1989-ben a 104 ezer volt Mitzki Ervin, miután betöltötte 60. élet­évét, már 1989. január elsején bejelentet­te, hogy az év végén nyugdíjba vontü. Azt akkor senki sem sejthette, hogy a kitűzött időpontra az ország politikai arculata is gyökeresen átalakul. Az új légkörben arra is lehetőség nyí­lott, hogy már ne a megyei pártbizottság nevezze ki az új főszerkesztőt, hanem a kollektíva maga szavazzon, kit szeretne a lap élén látni. így aztán fél évvel az el­ső szabad parlamenti választás előtt a szerkesztőségben már megtartották a helyi választást, aminek eredményekép­pen - két jelölt közül - Lombosi Jenő lett a Dunántúli Napló főszerkesztője. A rendszerváltás eredményeképp a Napló előbb az MSZMP-ből átalakult MSZP tulajdonába ment át, majd né­hány hónappal később, de még az első szabad választások előtt, 1990. április 2- án a hamburgi székhelyű Axel Springer Kiadóház vásárolta meg a lapot. A változások évtizedei 1990 áprilisától napjainkig Az Új Dunántúli Napló esetében az utóbbi másfél év­tized megalapozottan mondható mozgalmasnak. Tu­lajdonosváltás, költözködések, új kiadványok, mutá­ciók, merőben új szerkesztőségi munkarendszer, számítógépek, átállás a legkorszerűbb nyomdatech­nikára, színes lap, önálló terjesztőhálózat kiépítése, on-line-szerkesztőség megszervezése, országos háló­zattá fejlesztése - hosszan lehetne sorolni mindazt, ami 1990. áprilisától napjainkig történt. Ezekben a bizonyos 1990. áprilisi napokban történt egy egészen kü­lönleges eset Soha azt megelőző­en nem fordult elő, hogy a Dunán­túli Napló ne lett volna ott időben a megjelenési napokon az előfize­tőknél, a standokon. Most azon­ban volt egy olyan nap, amikor reggel hiába keresték a lapot az olvasók. Előző este ugyanis eltö­rött egy alkatrész az újságot előál­lító, akkor még Szikra Nyomda egyik gépén. Különös módon ép­pen akkor, amikor egy konkurens vállalkozás kerülgette a Dunántú­li Naplót Ha a megyei újság né­hány vagy több napon keresztül nem jelenik meg, a keletkező űrt kitölthette volna saját napilapjá­val. Lombosi Jenő, a lap akkori fő- szerkesztője és Molnár György, a kiadó baranyai irodavezetője azonban elballagtak az egyik pati­nás pécsi gépgyárba, s gyorsan megcsináltatták a hibás alkat­részt Mindjárt kettőt, ki tudhatja, nem hibásodik-e meg még egy­szer a nyomóberendezés. Megfíi- básodott Nem volt ez sorsdöntő pillanat a DN történetében, de annyi bizonyos: izgalmas órái vol­tak a lapnak az ebbe a pár napba sűrűsödött események. Mindez a megyei napüapok privatizációjá­nak időszakában volt A DN-re is több vevő jelentkezett, ám a tár­gyalások végén a szerkesztőség az Axel Springer mellett döntött A cég a múlt lerendezését - töb­bek között a lapkiadó adósságállo­mányának átvállalását -, illetve nyugodt jövőt és közéleti hangvé­telt ígért Hosszasak voltak az előzmé­nyei a szerkesztőség ebbe az évti­zedbe eső első költözködésének. Akkoriban született az a döntés, hogy felajánljuk a Hunyadi úti épület visszaadását az egyház­nak. Természetesen tárgyalások A legfiatalabb főszerkesztő Pauska Zsolt 1997. január l-jétől áll a Dunántúli Napló élén. A most 40 éves, Mohácson született főszerkesztő a PTE tanárkép­ző karán (1988), majd az ELTE-n politológia szakon szerzett (1995) diplomát 1985-86-ban a pécsi egyetemi lapnál dolgo­zott, 1986-tól a Dunántúli Napló sportrovatánál gyakornok, és az összes lépcsőfokot végigjárva - munkatárs a társadalompoli­tikai rovatban, főmunkatárs, lapszerkesztő - 1997. január l-jé­től az újság főszerkesztője. Jelenleg ő jegyzi az ez év októberé­ben indult országos Axel Springer-napilapot, a Reggelt is. követték a felvetést, az egyház igen pozitívnak értékelte az elha­tározást, azzal együtt, hogy az in­gatlan eredetileg a püspökség tu­lajdonában volt A felvetés követ­kezménye azonban nem csak a kiürítés kényszere, hanem egy új szerkesztőségi épület megtalálása is volt A lehetőségek a volt me­gyei tanács, a nyolcemeletes felé szűkültek, amelynek végül is elő­ször kettő és fél, majd a két legfel­ső szintjét bérelte ki a laptulajdo­nos. Természetesen át kellett ala­kítani az új követelményeknek megfelelően, berendezni, a tech­nikát biztosítani, kiépíteni a kap­csolatot a nyomda felé - egyszóval sok pénzbe került, amikorra 1991 nyarának közepén már új cím - Rákóczi út 34. - jelenhetett meg a DN impresszumában. A következő költözésig mind­össze 1998-ig kellett várnunk. Közben és utána igen fontos ese­mények történtek a lap életében. Például a saját kézbe vett nyomda (1993), önálló terjesztőhálózat ki­építése (1994), megindul a színes oldalak nyomása (1994), indul a Grátisz (1997), majd a Magazin (1998), később a Tempó (2001). 1997 januárjától a nyugalomba vonuló addigi főszerkesztőt, Lom­bosi Jenőt Pauska Zsolt, akkor az ország legfiatalabb főszerkesztője váltja. Utóbbi egyik első igen ko­moly feladata éppen az újabb köl­tözködés feltételemek megterem­tése volt Gyakorlatilag a régi nyomdai irodaépületből egy telje­sen új székházat, szerkesztőséget kellett létrehoznia. Olyannyira újat, hogy az Engel János úton ve­hették birtokukba a lap munka­társai az országban elsőként itt ki­alakított úgynevezett news room- ot, az egy légterű, legmodernebb számítógép-rendszerrel felszerelt hírtermet Az új létesítményt a következő sajtónapon, 1999. márciusának elején Göncz Árpád köztársasági elnök avatta fel. Természetesen nem a költöz­ködések, hanem elsősorban az új kihívások jelentették a valódi változást ebben a másfél évti­zedben. A Rákóczi úti időszak elején tűntek fel először a szá­mítógépek, s tolták el az újság­írók elől az írógépeket. Egysze­rűen kihalt a szerkesztőségből a megszokott alaphang, a szo­bákból a folyosókra kicsattogó gépelés zaja. Idegen is lenne most már, hiszen például a DN hozta létre, szervezte meg elő­ször az on-line lapot, a tisztán elektronikus sajtót, hogy aztán ebből a magból kiindulva orszá­gos hálózattá fejlődjön. Mégpe­dig - mondja most Pauska Zsolt-, nem csak első volt, hanem nyereséges is. Az olvasó számára szülte lát­hatatlan, bár kikövetkeztethető változások voltak a nyomdában. Az 1990-es tulajdonosváltás után - emlékezik vissza Futó Imre, a Déli Nyomda Kft. ügyvezetője - a három szomszédos megye, Bara­nya, Somogy és Tolna (valameny- nyi Springer-lap lett) lapjai még a megyeszékhelyeken lévő nyom­dákban készültek. Az akkori technika sem az oldalszám növe­lését, sem a színes oldalak meg­jelentetését nem tette lehetővé. A gazdaságos előállítás, a kor indu­ló színes hirdetési igényének je­lentkezése, a formakészítés főbb műveleteinek (szedés, tördelés, színbontás) áthelyeződése a nyomdákból a kiadókba változta­tást követelt A válasz egy új nyomdacentrum j létrehozása volt A helyszínéül kiválasztott Pécs feladata a régió napi- és he­tilapjainak nyomtatása lett. Ez a lépés - újságnyomó centrum ki­alakítása - 1992-93-ban Magyar- országon úttörő jellegű volt Oly­annyira, hogy akkor akadt még olyan vélemény is, amelyik egy­szerűen elképzelhetetlennek tar­totta, hogy egy újságot ne az adott, hanem a szomszédos me­gye székhelyén nyomjanak. Csakhogy a Déli Nyomda Kft.-nél üzembe helyezett korszerű sváj­ci berendezések nagyságrendek­kel gyorsabban dolgoztak előde­iknél, és lehetővé tették az oldal­szám változtatását -16-32 között -, a színes oldalak megjelenteté­sét, illetve az oldalak távadat-át- vitelét a szerkesztőségekből a nyomdába, városok között is. 1999. március 15-én, a Nem­zeti ünnepen és a Magyar Sajtó Napján jelent meg Pauska Zsolt tollából: „Kicsit megillető- dötten, meglehetős izgalommal és talán némi elfogódottsággal írom a számítógépbe ezeket a sorokat... Rengeteg munka, szervezés és persze anyagi ál­dozat kellett ahhoz, hogy meg­teremtődjön az, ami - biztosan tudom - régóta sokak igénye ebben a városban: napilap in­dul, a város és térségének napi­lapja.” A főszerkesztő a mohá­csi és a komlói lapok indítását jelentette be a DN első oldalán. Mindkét városban felálltak a DN fiókszerkesztőségei, s mű­ködnek azóta is. Napi munka az Engel János úti székházban 7 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom