Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-30 / 327. szám
Nemzeti hős Suzuki Swift MY2005 I Tavaly év elején leállt a Swiftek gyártása. Azóta folynak a találgatások, mikor jön az utód, s vajon mennyiben hasonlít majd nagy sikerű elődjéhez? Nos, a Párizsi Autószalonon végre kibújt a szög a zsákból... Ha a két éve leleplezett Concept S tanulmányautóról kérdeztük a gyár illetékeseit, eddig mély hallgatásba burkolóztak. Szó volt ugyan egy sportos modell piacra dobásáról, de hogy bármi köze lenne a jövőre érkező Swifthez, azt cáfolták. Most persze kiderült, hogy csupán marketingfogásról volt szó, hiszen a beharangozott típus nem más, mint a „mi autónk" legújabb generációja. Nekünk, magyaroknak ez nagyszerű hír, A gyártás előkészületeként ugyanis két év alatt százmillíárd forintos beruházást hajtottak végre Esztergomban, így 600 új alkalmazott (összesen 2600 fő) és 250 frissen vásárolt hegesztőrobot állhat munkába a termelés megindításakor. Ezzel a Suzuki legnagyobb európai gyárává nőttük ki magunkat - jövőre több mint 170 ezer autó gurul le a futószalagról, sőt, a hamarosan bemutatkozó Suzuki-Fiat egyterű is nálunk látja meg a napvilágot! listán pedig megjelent a függönylégzsák, valamint a navigációs rendszer is. Atapfebzereés lesz a szabályozható magasságú vezetőülés, a kubs nélküli indítás és az állítható kormány- oszlop. S az ár? Az autó piaci pozícionáösáról egyelőre nem döntött a vezetőség, A jelenleg is zajó közvélemény-kutatásokon múlik, hogy milyen alapfelszereltséggel és milyen áron kerülhet februártól a szalonokba. Az mindenesetre biztos, hogy csinos külseje már nem változik, a jövőre induló Suzuki JWRC alapjait pedig már nem az Ignis, hanem a Swiff adja. _________ KZ S Előrelépés A kezdetben három- és ötajtós karosszériavariánsokkal készülő új Swift még vonásaiban sem hasonlít a tavaly leköszönt modellhez. Gömbölyded formaviága, rövid lúl- nyúlásai az aktuális trendhez igazodnak, akárcsak a jó minőségű anyagokból összeállított utastere. Az 1,3-as, 91 lóerős és az 1,5-ös, 101 lóerős, változó szelepvezérlésű benzines melétt a GM-mel közösen fejlesztett 1,3-as Multijet dízelmotort is választhatják a éendő tulajdonosok, erőforrástól függően ötfokozatú manuális, avagy négy- és ötfokozatú automatikus erőátviteli egységgel, Az új Swift kisebb az Ignisnél (hosszúság: 3695 mm, széésség: 1690 mm, magasság: 1500 mm), ám felszereltségével és technikai fejéttségével túlmutat nagyobb testvérén, A régi, merev hidas hátsó futóművet független felfüggesztésekre cserélték, az extraJöjjön el hozzánk! Kevés km-es használtautók kedvezménnyel. Kedvező hitelek, gyors ügyintézés, 0% indulóval, akár 84 hónapos futamidővel. Pécs, Diósi ót, a volt Fiat telephelyén. Tesztautók nagy kedvezménnyel! Daewoo Tico 0,8 1996. 849 000 Ft Daewo Matiz 0,8 2001. 1 299 000 Ft Daewoo Matiz 0,8 2002. 1 450 000 Ft Daewoo Kalos 1,2 2004. 2150 000 Ft Daewoo Kalos 1,4 2003. 2100 000 Ft Daewoo Kalos 1,4 2002. 2 099 000 Ft Daewoo FS0 Roy 1999. 999 000 Ft Daewoo Lublin 1998. 999 000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX 2003. 2199 000 Ft Fiat Seicento S 1999. 1 099 000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GC 2003. 1 999 000 Ft Rover 214 Si 1998. 1749 000 Ft Fiat Punto ELX 1994. 1 099 000 Ft Skoda Fábia 1.4 2002. 1 999 000 Ft Suzuki Swift 1.3 Sedan 1999. 1 199 000 Ft Seat Toledo Trio 1995. 949 000 Ft Karosszéria javítás és fényezés, helyszíni kárfelvétel! Telefon: 72/226-826 Mobil: 20/575-6062,30/411-0870,30/630-1207 IMS: retro-ARO IMS néven indulhat meg a modernizált ős-ARO gyártása 2005-ben. Az egykori M461, melyet az ARO 1961 és 1972 között gyártott, a legendás GAZ 69«s román változata volt. Ennek a típusnak a karosszériájából, a szögletes 244-es ARO alvázából és a háromféle rendelkezésre álló motor, a 2,4 literes 107 lóerős lengyel Andoria- motor, a 2,4 literes, 144 lóerős Toyota benzines, vagy a 88 lóerős, 2,5 literes Toyota dízel egyikéből áll össze az IMS, amellyel az ARO vezetése a múltidéző típusok szerelmeseit igyekszik meghódítani, Az autó ára 10 ezer euró körül alakul. Arról egyelőre keveset tudunk, hogy a típust ki, mikor és hova exportálja, de a korábbi hírek alapján úgy tűnik, ez lehet a román terepjárógyártó egyik utolsó esélye: ha az IMS- tervezet sem képes drasztikusan megnövelni az eladásokat, akkor az ARO könnyedén végleg csődbe juthat. _______________