Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-05 / 302. szám
2004. NOVEMBER 5., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ SPORT 19 Fellegvár volt, csövestanya lett Pécs Lestrapált diszkoszt vitt haza az egyik kisgyerek. Otthon elmesélte, hogy a sportszer a PÁC Tüzér utcai volt atlétikai pályájáról való, amelyet már senki sem használ. Horváth László A bejelentést az egyik édesapa tette, szerkesztőségünk sportrovatának figyelmét felhívta az ottani kriminális helyzetre. Amikor felkerestük a Tüzér utcai egykori PAC-sporttelepet, lezárt épületet és áldatlan állapotokat találtunk. Az alagsori összes ablakot kitörték, így be lehetett látni a csövesek által lelakott és most már üresen álló helyiségekbe. Szörnyű kép fogadott bennünket.- 2002 telén költöztünk ki, amit otthagytunk, az néhány asztal, szekrény volt, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Utánunk a hajléktalanok jöttek, ó'k költöztek be a házba, ahol egykoron irodák és öltözők voltak. Nagy pusztítást vittek véghez, mindent letéptek, felszaggattak, szétdaraboltak. Most is ott vannak, de nem a kívülről is látható szobákban. Az épület gazdátlan, fűtés, világítás kikapcsolva, a külföldi tulajdonos egyszer majd ledózeroltatja. Úgy tudom, hasonló sors vár a futófolyosóra, amely per tárgya volt, és utolsóként adta meg magát a sporttelepen. Mi a Tüzér utcában sportszereket nem hagytunk, legfeljebb véletlenül maradhatott ott valami, amit most a srácok megtalálhattak - mondja Fogarasi Sándor, a PÁC ügyvezető elnöke. Gáspár Gábor aüétaedző idén az utókornak megörökítette, mi is lett a PAC-pályából. Néhány tanítványával felkereste a sportág egykori fellegvárát, és videóra felvett mindent, amit ott látott.- Összeszedtük a használt sporteszközöket, ráleltünk még öreg melegítőkre is, azokat is elhoztuk. Borzalmas volt látni például a diszkoszt, amelynek közepéből a rezet kiütötték, mert pénzt adnak érte a színesfémgyűjtők. Nem hagytunk ott semmi értékeset, vagy ha mégis, az megbújt a sok papírhulladék és törmelék alatt. Információink szerint a hajléktalanok által most is használt volt" PAC-pálya helyén épül az új Baumax Áruház. A beruházás azért késik, mert várhatóan körforgalom lesz a környéken, ez érinti a telket is. FOTÓ: L. P. Pécs Tegnap tartotta alakuló gyűlését a Sopianae íjász Kör. Az alapító, Schell József egy hónapja jár versenyekre, ezalatt annyira megszerette a vadászíjászatot, hogy elhatározta: megkedvelteti mással is. Ezért toborozta össze tegnapra azt a néhány embert, akit érdekelt a sportág. A Malomvölgyi 1-es tónál gyülekeztek, ott rögvest meg is tartót ták az alakuló gyűlésüket. H. L. tüdőt ért lövés 10 pontot ér, a fül, az orr, a farok és a pata eltalálása egyet sem.- Az íjászat szinte minden izmot meg mozgat, ezenkívül az is mellette szól, hogy alkalmanként 4-5 órát töltünk az erdőben, jó levegőn. Nem veszélyes sportág ez, úgyhogy a szülők nyugodtan elengedhetik a gyermekeiket. Hamarosan hagyományőrző sportegyesületként bejegyeznek bennünket a cégbíróságon, a hétvégén már Sopianae íjász Kör néven indulunk Kismányokon egy versenyen. Egyelőre tagdíjból tartjuk fenn magunkat - újságolta Schell József. A vadászíjászok 15-40 méterről lőnek egy táblára, amelyen egy állat fotója látható. A szívet, a Ennyibe kerül egy lövés : Egy íj ára 6 ezer forintnál kezdődik, felső ■ határ a csillagos ég. Hat-nyolc vessző is i kell, darabja minimum 790 forint, eze- : két sokszor fel lehet használni. Előírt : felsőruházat és cipő nincs, mindenki olyant visel, amilyent akar. I£IIIUI megmozgat Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Kővágószőlősön a Kossuth utcában a Rákóczi utcától a Széchenyi utcáig 2004. november 5-én 8 órától 15 óráig, » Kóvágószőlősön a Rákóczi úti ABC-től az 54-es számig, a Hősök terén és a környékén, valamint a szőlőhegyen 2004. november 5- én 8 órától 15 óráig, ■ Pécsett az Andrássy és a Pécsváradi utca által határolt területen 2004. november 5-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, ■ Pécsett a Lenke, a Béri Balogh Ádám utcában, a Rákóczi utcában a 73/b-77. számig, az Egyetem utcában 2-6. számig, valaminta Koiler utcai tornacsarnokban, az Egyetem utcai általános iskolában és a Piac déli részén 2004. november 7-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig, ■ Pécsett a József utcában a páros oldalon a 10-18. számig és a páratlan oldalon a 9-17/2 számig 2004. november 8-án 8 órától 12 óráig, ■ Hosszúhetényben a Fő utcában a 118., 112. szám alatt, a 122-138., a 154-170., a 107-175. számig, az Iskola utcában a 48. és a 21. számtól felfelé végig, a Kossuth utcában a 2-36., 1-25. számig, a Zengő utcában 2004. november 10-én 12 órától 14 óráig, ■ Szászvár Császta: a Fürst, a Béke, a Petőfi utcában, a Bonyhádi utcában az 1-13. és a 2-18. számig, a Bányász téren, a Domb utcában, a Kun B. utcában a 27-79. és a 26-74. számig, a gumiszervíz, a rendőrség, a sportpálya, az élelmiszerbolt, az italbolt, a mozi és a vízmű területén 2004. november 10-én 8 órától 12 óráig, ■ Pécsett a Xavér utcában az 1. és 2. szám alatt, az Alkotmány utcában a 46. szám alatt, valamint a Xavér úti szociális otthonban 2004. november 9-én 8 órától 12 óráig, ■ Nagykozárban az Ifjúság, a jókai, a Pécsi utcában, valamint a Kossuth utcában a 109-127. és a 100-128. számig 2004. november 11-én 8 óra 30 perctől 12 óráig, * Pécsett a Kispostavölgyi utcában, a Kispostavölgy tetőn, a Hosszúföldi utcában, az Uszteri dűlőn, a Horváth-földi utcában és a Pergekarli dűlőn 2004. november 11-én 9 órától 13 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük. eo/i MvavasziH BuBS november 5-én, pénteken 10-18 óráig november 6-án, szombaton 9-17 óráig november 7-én, vasárnap 10-15 óráig Foxconn Az Brno Kft. a taiwani Foxconn International Group' tagvállalata (www.foxconn.com). A Foxconn, egy ff ÉJ ( (Éj B globális vállalatcsoport, amely főként elektronikai \Jtmm ü alkatrészek és termékek gyártójaként ismert. • Az Brno Kft. a Foxconn Wireless Business Group leányvállalta, amelynek európai központja Finnországban található, üzleti tevékenysége mobil telefonok gyártására irányul és dolgozóinak száma Európában meghaladja a 3000 főt. Gyártóvállalatunk, az Brno Precíziós Műanyaggyártó Kft., Pécs Ipari Park telephellyel működik. Az Eimo Kft gyára az elektronikai ipar magas minőségű műanyag alkatrészeinek szállítója. Termelésünk robotokkal felszerelt nagy precizitású műanyag fröccsöntést, automatizált féstösori gyártást, ultrahangos hegesztést, tampo-nyomtatást, automatizált összeszerelést és egyéb fejlett technológiai megoldásokat alkalmaz. Gyártási programjainkhoz műanyagipari gyártó berendezéseink üzemeltetéséhez keressük leendő munkatársunkat Gépbeállító A munkakör betöltésének feltétele a fröccsöntő gépbeállítói munkakörben szerzett gyártási tapasztalat és előnynek számít a gépésztechnikusi oklevél, a számítógép kezelői készség és az angol nyelvtudás. Vállalatunk nemzetközi munka környezet és vonzó munkakörülményeket kínál Önnek. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük nyújtsa be pályázatát, fényképes önéletrajzát és bizonyítványainak másolatát 2004. November ,15.-ig a következő címre: Eimo Precíziós Műanyaggyártó Kft, 7630 Pécs, Finn u.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatot hirdet játszóterek fejlesztésének támogatására Kizárólag a régió települési önkormányzatai pályázhatnak a játszótéri eszközök biztonságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelő . köztéri játszóterek bővítése, illetve újak létrehozásának támogatására. A pályázat beadási határideje 2004. november 12.14 óra A részletes pályázati anyag letölthető a www.ddrft.hu honlapról mwm 505*017 ™omsazí|dm| A Sanmina-SCI Enclosure Systems Hungary Kft. Pécs-Cserkúti telep- helyérekeres sanmina-sci KÖNYVELŐ munkakörbe új munkatársat. Feladatok: • kapcsolattartás a vállalat könyvelési központjával, • szállítói számlák könyvelése, • tárgyi eszköz nyilvántartás vezetése, • segédkezés ÁFA-bevallás elkészítésében, • a pénzügyi vezető munkájának támogatása. Elvárások: • középfokú végzettség, • néhány éves könyvelési gyakorlat, • kommunikációképes angol nyelvtudás (minimum írásban), • AFA-törvény ismerete, • felhasználói szintű számítógépes ismeret, p • stressztűrőképesség, o • rugalmasság. u Szakmai önéletrajzzal ellátott jelentkezését ^ kérjük küldje, november 12-ig, az alábbi címek 'E valamelyikére: § Sanmina-SCI Enclosure Systems g Hungary Kft. | 3571 Alsózsolca, Gyár út 3. > e-mail: job.alsozsoIca@sanmina-sci.com 1 T » >