Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-30 / 327. szám

Torokra nyelte a mücsallt

i csukaszezon bővelkedik az izgalmas kalandokban

I Beköszöntött az ősz, s a lehűlő vizek partjain egyre többször jelennek meg jellegzetesen kevés, könnyed felszereléseikkel a pergető horgászok. Az első számú célpont a legvadabb ragadozó, a csuka.

A közelmúltban két barátommal úgy gondoltuk, szögre akasztjuk a nyári pontyozó cuccokat, s egy meghívásnak eleget téve egy baranyai magántavon próbáljuk horogra csalni

jól akadó hármashorgot, amikor a szemközti parton pergető kolléga egy reménykedő sóhajtással jelezte, neki is birizgálja valami a ra- pakáját. Nem sokáig kellett várni a titokzatos érdeklődőre, a még a fúvón heverő társánál sokkal energikusadban tört a bvegőbe a pofáját rázó test, s rendre meg-megszólatt a fék is. Nagyobb, mint az előző, mértük le rögtön szemmel, s már futottunk is segíteni - két-há- rom perc alatt őt is kivarázsoltuk a vízből, pusztöbbieknél is nagyobb volt, mondta Balázs, majd két kézzel mutatta a szerinte jó húsz centi széles hátat, Dobtam ötöt, aztán tizet, húztam lassabban, majd gyorsabban, de semmi. Kezdtem elkeseredni, talán már a nap sem sütött olyan szépen. Úgy a huszonötödik dobásnál tarthattam, amikor valami nem stimmelt a rapalánál. Nem tudtam mi éhet a gond, azt éreztem, hogy nem a feneket kotorja, de vab- hogy nem úgy jött, ahogy kéne. Aztán egyszer csak, mindenféfe rávágás nélkül megindulta hal jobbra, majd balra, rögtön éreztem, kapitális csukát akasztottam. Drótelőke nélkül finoman bántam vele (közben szidtam magam, hogy miért nem tettem fel), de három-négy perc után már- már csalódást okozó megadással úszott a parthoz. A neheze viszont ezután jött: szák ugyebár sehol, s bár a többiek tárt karokkal várták a gyönyörű csukát, talán a tizenötödik alkabmra sikerült a partra emelniük. Csodálatosan, egyben kissé jóllakott-öregesen nézett ki, petyhüdt kis pocakot eresztett a kishalaktól hemzsegő tavacskában. Lemértük: 92 centi, 8 kiló. Mindehhez természetesen hatalmas pofa társult, amelyben az egyébként igen jelentősnek tetsző 9 centis műcsali szinte elveszett. Torokra nyelt, hátrafelé, a kopoltyún keresztül ludtam visszaszerezni a mostantól még éra falánk csukákat. Vendégkátónk szerint az utóbbi egy-két évben több jelét is látták annak, hogy az 5- 6 éve telepített másfél kilósok rohamosan megnőttek, a vízfelszíni rablásokból 8-10 kilós példányokra következtettek.

Kellő izgalommal szereltünk fel, hiszen a kis tóban igazán nem bújhattak el előlünk a csukák, csak a kitartásunkon, no és persze a jól megválasztott műcsalin múlt, hogy mikor találjuk meg őket. Egyórás eredménytelen dobálás után már kezdtünk elkedvetlenedni, amikor Babzs teljesen a part mellett húzott rapaláját vabmí ebsípte, „Biztos ponty lesz", jegyezte meg lemondóan, hiszen a jellegzetes kirohanás, cirkuszos csukamutatványok helyett eleinte inkább amolyan öreges, unott pon- tyos álbndó húzás jelentkezett. Egy perc sem telt el azonban, s a vízfelszínre kerülő csuka már megérezte, ennek a fele sem tréfa, jó néhány métert bhúz- va az orsóról próbált menekülni. A fonott zsinór viszont nem sokat engedett, így néhány fordulás, és ugrás után már a parton hentergett a négykilósra saccolt dühös krokodílpofájú.

Úgy látszik, ekkor jött el a mi időnk, mert még ki sem tudtuk szabadítani a kimondottan

ta kézzel, mert az apró, kinyitható merítőbe nem fért bele a hatos csuka.

Örültem a társak sikerének, de persze hazudnék, ha hal nélkül elégedetten mentem volna haza. Felkerült a fonottra egy, a harcsáknál már bevált 9 centis Tail Dancer, s már repült Is egy robusztus fordubs irányába. Ez a

tékesebbnek tartott Tail Dancert. Elégedetten, az élményeket, a furcsa kapásokat mesélve indultunk hazafelé, s abban mindhárman egyetértettünk: hasonlóan eredményes, felejthetetlen horgászkabndban idén már valószínúleg nem lesz részünk.

__________________

K. Mayer András