Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-28 / 325. szám
■BMMHMi 2004. november 28., vasárnap Közélet, gazdaság, politika 5 Karády Katalin, az életmentő Kanczler Katalinként látta meg a napvilágot, az ország Karády Katalinként ismerte meg. Rengeteg legenda kering élete nagy titkairól, amelyek nagy részét a sírba vitte. Sokan például azt sem tudják, hogy a színésznő a vészkorszakban csaknem kéttucatnyi gyermeket mentett meg a kivégzéstől. Emiatt a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet nemrég a VILÁG IGAZAI KITÜNTETÉST ÍTELTE ODA neki. K arády Katalinról sok gőre meg is büntették, amiért mindent tudunk. Ő nem jelentette be zsidó alkal- volt az első magyar mazottját, megszegve ezzel az szexbálvány, aki állan- akkori törvényt. Nyílt titok volt, dóan lázadt kora finomkodó hogy 1944-ben lakásaiban zsi- ideáljai ellen, s az akkori felfo- dókat bújtatott, ám ezt a tettét gás szerint eléggé szabados éle- Magyarország felszabadítása tét élt. A magyar filmtörténet- után nem nagyon emlegették, ben ő testesíti meg a végzet asz- Amíg a nácik voltak hatalmon, szonyát, s talán ez a mítosz - no baloldaliként volt gyanús, a há- meg Újszászy István kémtábor- ború végeztével pedig az nokkal folytatott viszonya - ját- „ántivilág” képviselőjét látták szott közre abban is, hogy a szí- benne. nésznőt a II. világháború alatt Karády 1951-ben elhagyta az azzal vádolták, hogy kémkedik, országot, s előbb Brazíliába méghozzá mindkét oldalnak, ment, majd az Egyesült Álla- A korabeli nyilas újságok nyíl- mokban telepedett le, s egy tan zsidóbérencnek nevezték, New York-i kalapbolt tisztes jö- egyszer a hatóságok 4000 pen- védelméből tartotta el magát. 1990. február 8-án halt meg. Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Dokumentációs Központ vezető történésze nyolc éven át kutatta Karády vészkorszakbeli tevékenységét.- Az, hogy Karády zsidókat bújtatott s életeket mentett meg, nem volt kérdéses - mondta. - Csak éppen azt nem tudjuk, hogy hány embert mentett meg és kiket. Az általa megmentettek eltűntek a háború viharában, illetve valószínűleg később meghaltak. Hiába bizonyított tény, hogy Karádyt a nyilasok üldözték, többször is elfogták, sőt, valószínűleg meg is kínozták, ahhoz, hogy a Világ Igazai kitüntetést odaítéljék neki, élő szemtanúra volt szükség. nésznőnél, aki kakaóval itatta és süteménnyel etette őket, s énekelni is tanította a kicsiket.- Dalolt is nekünk, előadta az összes ismert slágerét - emlékezett vissza Gömöri János. - Igazából nem is éreztük, hogy háború van. A szüleinket persze értesítette, de nem volt szabad minket meglátogatni. Csak akkor kereste meg őket, amikor Budapest felszabadult. Gömöri János kapcsolata akkor sem szakadt meg Karádyval, amikor a színésznő kivándorolt Amerikába. Haláláig leveleztek.- A színésznőt az foglalkoztatta leginkább, hogy mi lett a többi gyerekkel - mondta. - Én nem sok információval tudtam neki szolgálni. Egy fiút és egy lányt azért megtaláltam. A levelezésből egy idő után személyes találkozás is lett: Karády ugyanis 1973-ban küldött egy repülőjegyet az általa megmentett egykori kisfiúnak. A kutatók munkáját végül is Gömöri János két hetet töltött siker koronázta. Rábukkantak nála Amerikában, s mint mond- a ma 67 éves Gömöri Jánosra, ja, a színésznő akkor már visz- aki egyike volt annak a csaknem szavonultan élt. kéttucatnyi kisgyereknek, aki- - Leginkább a múltról beket a színésznő a halál torkából szélgettünk, bár voltak olyan té- mentett meg. Az idős férfi ma mák, amiket nem szívesen ele- egy szeretetotthon lakója. venített fel. Amikor például- Először akkor találkoztam megkérdeztem tőle, hogy mit a színésznővel, amikor Jávor adott a nyilasoknak az életün- Pállal a Pasaréti úti óvodában kért cserébe, csak annyit felelt: forgattak. A szünetben odajött ez maradjon az én titkom, hozzánk, beszélgetett velünk. Gömöri János szerint Kará- A második találkozásunk sok- dyt foglalkoztatta a hazatérés kai megrázóbb körülmények gondolata, többször meg is kér- között történt. Mi édesanyám- te például, hogy nézzen neki mai és a nagyszüleimmel Pesten megfelelő szállást. Ám a Wesselényi utcai gettóban lak- a tervezgetés sohasem vált való- tunk - apámat akkor már elvit- ra. Állítólag félt attól, hogy mi ték Auschwitzba -, amikor egy- várná idehaza, s akkoriban már szer jött egy csapat nyilas, húsz az egészségével is gondok vol- gyereket sorba állítottak, s pus- tak. Amikor a színésznő meg- katussal elkezdtek terelni a Du- halt, Gömöri János egyike volt na felé. Én akkor még nem na- azoknak, akik segítettek a haza- gyon értettem, mi történik, de hozatalában, s díszőrségben is azt éreztem, hogy borzasztó állt a ravatalánál, nagy baj van. Már ott álltunk az Sokak szerint Karády renge- újpesti rakparton a borzasztó teg titkát magával vitte a sírba, hidegben, amikor egyszer csak Életmentő akcióiról sem beszélt fékezett mellettünk egy nagy fe- soha, mint ahogy az is sokáig kete autó, s Karády Katalin rejtve maradt, hogy az általa se- szállt ki belőle. Beszélt a nyila- gített zsidókat még a háború sokkal, majd benyúlt a retikül- után is támogatta pénzzel, kü- jébe, valamit odaadott nekik, s lönféle adományokkal. Közvet- mi, vagyis az összes gyerek be- len, családi kapcsolata nem volt zsúfolódhatott az autójába. Meg a zsidósággal, amit tett, azt kesém álltunk a lakásáig, ahol az resztényi, emberbaráti szeretet alagsorban bújtatott el minket, által vezérelve cselekedte. Nem A megmentett gyerekek várt érte köszönetét - igaz, éle- csaknem fél évig laktak a szí- tében nem is kapott. A VILÁG IGAZAI KITÜNTETÉST eddig több mint 600 magyarnak ítélték oda. Régebben a cim birtokosai fát ültethettek Jeruzsálemben, az Igazak Kertjében, ám ez - hely hiányában - ma már nem lehetséges. Helyette egy kőfalra kerül a nevük. Azt egyelőre még nem tudni, hogy Karády Katalin oklevelét és medálját ki kapja majd meg. Hozzátartozókról a kutatók egyelőre nem tudnak, így valószínű, hogy az elismerés vagy a Zsidó Múzeum, vagy pedig a Holokauszt Emlékközpont gyűjteményébe kerül. tó FONTOS MONDAT Wahorn András grafikus, festőművész „Jólesett, hogy a régi barátok milyen szeretettel fogadtak, tartok tőle, csalódást okoztam. Nem mesélhetek arról, hogy a tengerentúlon létezik egy másik, szebb világ, ahol a művészeket jobban megbecsülnék, mint itt.” Lékó Péter sakkozó „Az utolsó tíz lépés arra szolgált, hogy erőt gyűjtsék a föladásra, és úriemberként viseljem azt az óriási fájdalmat, amit akkor éreztem.” Kis János filozófus „Ha a kórház-privatizáció megtiltására tett javaslat győz, biztosan tovább folytatódik a magyar egészségügy agóniája.” Pozsgay Imre „A Magyarok Világszövetségének mai vezetői... politikai ügyeskedők, akik jó ösztönnel felfedezték a magyarság fájdalmas, elintézetlen dolgaiban a maguk lehetőségét." Zbigniew Brzezinski egykori amerikai nemzet- biztonsági főtanácsadó „Vlagyimir Putyin elnöksége Oroszországban bizonyos hasonlóságokat mutat fel a 30-as évek olasz, Mussoli- ni-féle fasizmusával: tekintélyelvű állam, nacionalista retorika, nagy történelmi mítoszoka múltról, valamint magánvállalkozás állami ellenőrzés alatt.” turMIX MAGYAR BETEG. Gőzerővel kutatják az illetékesek annak lehetőségét, hogy a közterület-felügyelet továbbra is elvégezhesse a piszkos munkát, azaz a tilosban parkoló autók elszállítását. Korábban a rendőrség szállította el a kocsikat, de ez a gyakorlat egy éve szünetel. Nem maradhat Így soká! Elvégre a besúgás, a feljelentősdi, az azonnali szankció e tájon mindig is a nemzeti sportok közé tartozott. Miként a valós problémák (itt és most a parkolási kérdés) eltussolása, áthárítása is. Úgyhogy hajrá, uraim! Hajrá! ERTEKELES ***** Ez már döfi **** Elmegy *** Átlagos ** Gyengus * Bukta MAGYAR CSATORNA. A közönség ítéletet hirdetett, s az intim szférában tapicskoló, testi hibás nők plasztikai műtétéit bemutatni igyekvő csodashow (ejtsd: A nagy átalakítás) első epizódját rendesen beelőzte a konkurencia. Sőt, nemcsak hogy előzött a Barátok közt, de messze el is maradt tőle nézettségben a médiaplasztika során családi csigatévéből brother- haverosra formált TV2. ** BUNTI SZERB MÖDRA. Szabadkán béke van,, az olasz piacon például rengeteg magyar rendszámú kocsi parkol, s nem törik be az ablakát, nem karcolják meg a fényezést. Hogy mégse legyen idilli a kép, arról két szerb rendőr gondoskodik, akik lelkesen lesik a magyar rendszámú autókat, s büntetnek mindenért. Az se zavarja őket, ha nem tudják bizonyítani, hogy a magyar gyorsan hajtott, vagy hogy parkoláskor a vezető melletti utas már kikapcsolta a biztonsági övét. Hivatalból büntetik a magyarokat, vagy azért, mert Szabadkán még túl sokan élnek, vagy azért, mert az anyaországból átránduló magyaroknak van pénzük vásárolni, vagy ki tudja, miért. A jugoszláv időkben mi irigyeltük’ őket, most ők büntetnek bennünket. * Megelőzhetők-e a gázmérgezések? A néma halál. Sokan így is nevezik a SZÉN-MONOXID-MÉRGEZÉST, mivel a színtelen, szagtalan gáz jelenlétét szinte lehetetlen észrevenni, a baj már csak a tragédiák nyomán derül ki. A legtöbb ilyen eset hátterében nem karbantartott gázkészülékek, kémények állnak, s kapható pár ezer forintos riasztókészülék. M agyarországon jelenleg több mint 3 millióra tehető a gázfogyasztók száma, a készülékekből pedig csaknem tízmillió üzemel. A szén-monoxid veszélyének főleg azok a háztartások vannak kitéve, ahol a kéménybe kötött fűtő- és meleg vizet előállító gázkészülékek működnek - állítja Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek Rt. igazgatója.- Sajnos, nagyon sokan megfeledkeznek a készülékek megfelelő karbantartásáról, ami rendellenes működéshez, s ezzel együtt szén-monoxid termelődéséhez vezethet - mondta. - A kémények nem megfelelő huzata, eltömődése hozzájárulhat ahhoz, hogy az égéstermék nem a szabadba távozik, hanem visz- szaáramlik a lakásba. A harmadik ok, amikor egy gázkészüléket nem a rendeltetésének megfelelően használnak, például fű- tenek vele. Ilyenkor általában hamar elfogy az oxigén, s a tökéletlen égés miatt szintén szén-monoxid keletkezik. Kevesen tudják, hogy lehet kapni olyan szén-monoxid-mé- rő, illetve riasztó készülékeket is, amelyek még a közvetlen életveszély előtt figyelmeztetnek a bajra. Egy-egy ilyen készülék ára 5000 és 37 000 forint között mozog. A nagy árkülönbözetet az eltérő szolgáltatás magyarázza. A legegyszerűbb berendezések figyelmeztető hangot adnak ki, míg a valamivel többe kerülők már nem csak a szén-monoxidot mérik, hanem például a levegőben lévő metán mennyiségét is, s ameny- nyiben bármelyik gázfajta koncentrációja az előzetesen meghatározott mérték fölé ugrik, a készülék nem csak riaszt, hanem a gázkészülék működését is leállítja. A berendezések kezelése egyszerű. Az utóbbi hetek tragédiái kicsit felrázták az embereket: míg korábban egyáltalán nem érdeklődtek a szén-monoxid-mérők után, ma már naponta 2-3 telefon érkezik e tárgykörben a Kéményseprők Országos Ipartestületéhez - állítja Baticz Károly- né irodavezető. Kocsis Attila, a szakmai szervezet elnöke ezt azzal egészíti ki, hogy az a 7-8 ezer forint, amibe az évenkénü átnézetés kerül, sokszor nem csak életeket menthet, hanem a gázszámla összegét is csökkenti.- Sajnos, az emberek többsége még mindig úgy gondolkodik, hogy ha tavasszal megnézette a kéményét, akkor őszszel erre már nincs szükség. Holott ez óriási tévedés. Egyébként a tragédiák többségénél az égéstermék el sem jut a kéményig. Gyakori bajforrás például, ha laikus szerel be páraelszívót vagy szellőzőt. Ez ugyanis „visszahúzhatja” a füstgázt a kéményből. Ezért mielőtt ilyen berendezést szerelnek fel, mindig érdemes kikérni szakember véleményét. AZ OLCSÓ A DRÁGA A magyar piacon sajnos rengeteg megbízhatatlan szén-mono- xid-mérő van forgalomban - állítja Erdei Krisztina, a Belvárosi Gázkészülék Kft. ügyvezetője. Mint mondta, ezek a berendezések többnyire Kínából érkeznek, s bár olcsók, sokszor akkor is riasztanak, amikor nem kellene, illetve akkor sem jeleznek, ha már nagy a baj. A cégvezető elmondta: náluk jelenleg háromféle készülék kapható, mindegyik minősített, kalibrált, a legolcsóbb 21 900, a legdrágább pedig 28 900 forintba kerül.- A tragédiák mindig növelik a forgalmat - mondta az ügyvezető. - Ugyanakkor sokan azt hiszik, hogy ha új készülékük, illetve kéményük van, őket nem fenyegeti a veszély. Pedig bármikor beeshet a kéménybe egy galamb, vagy bármi mástól eltömödhet a nyílás, s kész a tragédia... r t