Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-21 / 318. szám

2004. november 21., vasárnap Sport, üzlet 9 Frank Tamás egyelőre titkolózik Miközben végre-valahára eldőlt, hogy továbbra is tíz csapat lesz érdekelt a Forma-1 következő idényében, addig BAUMGARTNER ZSOLT sorsa még kérdéses. Menedzsere is hallgat. a Minardi ugyanolyan motort kap, mint a Red Bull. (Az FI vi­tás ügyei közül egyedül az Ecclestone kontra bankok csa­ta, a sorozat gazdasági oldalát intéző SLEC vállalatban lévő L assan minden a helyére kerül a Forma-l-ben, hogy minden érdekelt fel tudjon készülni a 2005-ös világbajnoki sorozat­ra. Először is ismertté vált a versenynaptár - a végleges változatot néhány héten belül hirdeti ki a nemzetközi szövet­ség (FIA) -, amelynek szá­munkra talán legérdekesebb vetülete, hogy a Magyar Nagy­díj az 1986 óta megszokott au­gusztus közepi időpontról júli­us 31-re került át. Ez annyiban érdekes, hogy az EU területén éppen augusztus 1-je után tilo­sak a nyilvános dohányreklá­mok, így akkor még büntetle­nül lehet használni a Marlboro Magyar Nagydíj elnevezést, és persze nyugodtan be lehet sö­pörni az érte járó anyagiakat is. A csapatok megegyeztek az időmérő edzés rendszerének átalakításáról, az egy évben le­hetséges tesztelési alkalmakról, sőt rendeződött az FI idei há­rom kiscsapatának sorsa is. A néhány éve szép remények­kel indult Jaguart felvásárolta az osztrák Red Bull cég, amely megegyezett az életben maradt Cosworth-motorgyár új tulajdo­nosaival, hogy V10-es erőfor­rásokkal száguldozhat jövőre. A régi Cosworth-ügyfelek közül a Jordan Toyotára váltott, míg befolyásért dúló küzdelem el­döntetlen. Egy genfi bíróság tárgyalja hamarosan az ügyet.) Ha már a Minardi említve lett. Paul Stoddart csapatfőnök holnap nagyszabású tesztna­pot tart Misanóban, amelyen 13 pilóta - köztük orosz, cseh és Fülöp-szigeteki is - küzd az egyetlen kiadó helyért. A mási­kat jelenleg Baumgartner Zsoltnak tartja fenn. De hogy meddig és milyen feltételekkel, azt sajnos nem sikerült meg­tudni, mert az Olaszországban utolért FRANK TAMÁS mene­dzser (képünkön) nem volt hajlandó semmilyen informá­ciót közölni védence sorsával kapcsolatban. így aztán Frank egy pár héttel ezelőtti nyilatko­zatára alapozva annyi ismert, hogy a szakember három kül­földi, közte egy holland céggel egyezkedik Zsolt érdekében. S azért inkább kül­földiekkel, mert a magyar autóst jelenlegi hazai tá­mogatóin kívül más társaság nem kívánja pártfogásba venni. Viszont a tavalyi (idei) her­cehurcából kiindulva az biztos lehet, hogy legkésőbb decem­ber végéig illene lezárni Baum­gartner dolgát, mert a Minardi a nyugodt munka érdekében január közepén vagy második felében már elkezdené a felké­szülést 2005-re. C. I. Már Budapesté a vizes vébé? Előzetes meghallgatást tartott a Nemzetközi Úszó­szövetség (FINA) a 2009-es „vizes” VILÁGBAJ­NOKSÁGRA pályázó városok számára. Közöttük Moszkva és Budapest a két favorit. A 2006-os budapesti Európa- bajnokságon felbuzdulva fo­gant az ötlet a Magyar Úszó­szövetségben (MÚSZ): Buda­pest és a magyar úszósport már igazán megérdemelne egy ha­zai rendezésű világbajnoksá­got. Mivel az új, felépítésre vá­ró margitszigeü Széchy Tamás Uszoda lesz a leendő Eb köz­pontja, így a tervbe vett 2009- es úszó-, műugró-, műúszó-, hosszútávúszó és vízilabda-vb- nek is ez lehetne az otthona. A MÚSZ a többi hazai „vi­A FARAGÓ-ÜGY FOLYTATÓDIK Múlt heti számunkban a női pó­lóbajnoki cím védője, a DFVE- Elco együttesének elnöke, Neszmélyi György jelezte, hogy amennyiben Faragó Tamás szö­vetségi kapitány nem változtat viselkedésén, akkor visszahívja játékosait a válogatottból. Nos, az elnök betartotta szavát. Az ok: az előzetes egyeztetések szerint holnaptól szerdáig Du­naújvárosban tartotta volna első őszi gyakorlását a nemzeti csa­pat, ám Faragó inkább Buda­pestre trombitálta össze a kivá­lasztott hölgyeket. zes” szövetséggel karöltve elő­zetes jelentkezést juttatott el a FINA felé, a szövetség pedig Lausanne-ban máris meghall­gatta a kandidáló városok kép­viselőit. Budapest mellett Pá­rizs, Athén, Koppenhága, Moszkva, Róma, Stockholm, Dubai és Tokió nyújtotta be rendezési szándékát. A magyar küldöttséget honi uszodai sportágak megbízásából Mar­tin György pólószövetségi el­nök vezette, s képviseltette ma­gát a fővárosi önkormányzat is. Martin György szerint a FINA jelezte, a vb-nek ott­hont adni akaró város és az érintett sportági szakszövetsé­gek szoros együttműködésben, közösen készítsék el a részle­tes költségvetést, s a tervezett versenyhelyszíneket is tartal­mazó végleges pályázatukat február végéig juttassák el. A FINA amúgy felájánlotta, hogy kész segítséget adni a költségvetés kidolgozásához. Mint azt Martin elárulta, a Musztafa Larfaui FINA-el- nökkel folytatott nem hivatalos beszélgetésén a szervezet első embere is megerősítette azt a nemzetközi szakmai körök­ben hosszú ideje terjedő infor­mációt, hogy mivel 2005-ben Montreal révén Amerika, 2007- ben Melbourne miatt Ausztrá­lia a vb házigazdája, így 2009- ben Európa a legesélyesebb a vendéglátásra. A kinti tapaszta­latok alapján az európai jelent­kezők közül Athénnak az idei olimpia közelsége, Koppenhá­gának pedig rossz felkészültsé­ge rontja az esélyeit, ezért leg­inkább vagy Moszkva, vagy Budapest lehet a befutó. Ahhoz, hogy Budapesté le­gyen a győzelem, kiváló pályá­zat és létesítményegyüttes szükségeltetil*. Egyelőre a Szé­chy Uszodának még az alapkö­vét sem rakták le, holott jövő júliusban már ifjúsági úszó Eb-t kell rendezni, míg az orosz fő­városban lévő Olimpiai Sport- központ akár már holnaptól fo­gadhatná a vendégeket. Bár Kemény Dénesnek (középen) a 2008-as pekingi olimpiával jár majd le új szerződése, egy pesti vébéért lehet, hogy még ráhúzna ANALÓG FŐVONAL 4990 Ft + a belépési díj (4990 Ft) lebeszélhető vagy + Ventus FJ400 BULL asztali, SMS-képes készülék ANALÓG FŐVONAL 12 990 Ft + Panasonic KX-TCD 455 zsinór nélküli SMS-képes készülék A megrendelés és a szerződéses fettételek vonatkozásában hívja az 1212-t vagy térjen be az Önhöz legközelebbi Matáv Pontba. Az akció időtartama: 2004. november 1. - 2005. január 31. 'Kizárólag Matáv hívásirányokba a bekapcsolástól számított három hónapon belül. (dp matáv www.matav.hu t i I A i

Next

/
Oldalképek
Tartalom