Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-21 / 318. szám
2004. november 21., vasárnap Közélet, gazdaság, politika 5 Gyerekrabló számítógép? Elhalmoz információkkal, ám gyermekeinket könnyen magához láncolja. A számítógéppel sok család nem tud mit kezdeni. A szakemberek óva intenek, a komputer akár a szirének éneke, KÖNNYEN RABUL EJTHETI A GYEREKEKET olt idő, amikor csak a televízióról folyt a vita, vajon szabad-e a kicsiknek nézniük. A „szem rágógumiját” még ma is többen azzal vádolják, hogy agresszióra buzdít s elsorvasztja a családon belüli kommunikációt. A számítógép rosszabb, bármikor be lehet kapcsolni, s a szülők még örülnek is, hogy gyermekük szem előtt van, elfoglalja magát, s valami „értelmeset” csinál. Sok anya és apa képtelen lépést tartani csemetéje informatikai ismereteivel, s emiatt egy idő után végleg lemond arról, hogy kontroll alatt tartsa a virtuális világban bolyongó serdülőt. Márpedig ez dr. Cziegler Orsolya gyermekpszichológus szerint roppant veszélyes.- Hatéves kor alatt én egyáltalán nem engednék gyereket számítógép közelébe - jelentette ki. - A gyerek rászokik a billentyűzetre, a probléma- megoldás számára egyet jelent egy gombnyomással. Ezt persze az idegrendszere is megsínyli, akár függővé is válhat, aminek következtében idegesebb lesz, a feszültségét pedig csak agresszióval tudja levezetni. Az orvos szerint hatéves kor fölött is maximum fél óra engedélyezhető - ám a tapasztalat az, hogy ezt az intelmet a szülők a legritkább esetben fogadják meg. A számítógép elektromos dajkává lép elő, amely lefoglalja a csemetét, aki addig sincs útban, nem zajong és nem esavarog. Csöndben válik Érdemes megnézni az ELTE informatikai szakát: ők azok, akik sokszor képtelenek megbirkózni a „földi” problémákkal. Többségük szingli, boldogtalan és magányos azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tanulta meg az emberi kapcsolatok kezelésének a technikáját. kezelhetetlen, antiszociális kamasszá.- A számítógépes játékok többsége sem túl erkölcsös - állítja a gyermekpszichológus. - A gyerek megszokja, hogy ha valamelyik játszmában lelő valakit, az később úgyis „felkel”, kezdeni. Alternatívát nem tudunk nekik nyújtani, s nem vagyunk képesek őket motiválni sem. Még szerencse, hogy a többség egy idő után kinövi ezt a fajta befelé fordulást, mivel az életkorukból adódóan a kortárscsoportok izgalmasab- idejük és gépük van, s mivel unatkoznak, bolyonganak a világhálón és keresik a biztonsági réseket. Próbálkoznak, piszkálják a honlapokat, s bár nagy kárt nem tudnak tenni, azért oda kell figyelni rájuk. Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő nem szereti, ha ötödik osztályos gyermeke a számítógépen akciójátékokkal játszik - a komputer ugyanis szerinte nem erre való. s nincsenek következmények. A gyermek így fontos szocializációs lépcsőfokokat hagy ki: az empátia, a felelősség és a lelkiismeretesség számára ismeretlen fogalmak maradnak. Dr. Cziegler Orsolya mégsem számítógép-ellenes, elismeri a gépben rejlő fantasztikus lehetőségeket. Szerinte nem is a géppel van baj, hanem a szülők hozzáállásával.- Irányítani kell a gyermeket, s nem szabad megengedni, hogy a gép előtt töltse minden szabadidejét. Vannak értelmes, logikai játékok is, amelyek fél órán át bármely kiskorút lekötnek. A gond ott kezdődik, ha a gyereket semmi más nem érdekli, csak a gép. Sajnos, nagyon sok olyan fiatallal találkozom, akivel nem lehet sem játszani, sem pedig beszélgetni. A gyermekpszichológia az ilyen, 10-15 év közötti esetekkel egyszerűen nem tud mit bakká válnak a virtuális világnál. Ám van egy réteg, amely nem tud kitörni ebből a körből. Érdekes, hogy az informatikai szakember is óvatosságra int. Tóth Ottó, a Nextira One Magyarország Kft. ügyvezetője egy olyan céget vezet, amelynek fő profilja többek között a számítógépek biztonságának a kialakítása. Gyakorló apaként a 15 éves fia elől ő otthon jelszavakkal korlátozza a komputerek hozzáférhetőségét.- Ha nem így teszek, a tanulás látta volna kárát - jelentette ki. - A gyerekek roppant kreatívak. Emlékszem, amikor a feleségem elvitte a számítógép hálózati zsinórját, a fiam öt perc alatt megoldotta a problémát... A cégvezető elmondta, munkájuk során is többször találkoztak már olyan esettel, amikor a rendszerek elleni támadásokról kiderült: azokat gyerekek követték el.- Csak a szemét rontja a silány minőségű másolt programokkal. Ha már ilyennel játszik, inkább a televízión tegye. Persze, a legjobb, ha az efféle elfoglaltság'valamilyen értelmes céllal történik, mint amilyet például a Manó német oktatószoftver kínál. Már azt is felajánlottam neki, hogy megtanítom a word és az internetes levelezés alapjaira. Az országos hírű fejvadász nem félti gyermekét a számítógéptől. Mint mondja, a csábítás leginkább azokra hathat, akikkel nem foglalkoznak a szüleik.- Nem a komputer, hanem az ingerszegény környezet a hibás - állítja. - Csak sajnálni tudom azokat a gyerekeket, akik a virtuális világot választják a valódi helyett. Egy ilyen fiatal hiába rendelkezik zseniális tudással, ha a való életből nem tanulja meg, hogyan adja el azt, ami a fejében van... ERDÉLYI MÓNIKA: A szülő felelőssége, hogy a gyerek használja a gépet, de ne váljon a rabjává. Manapság az iskolában egyre gyakrabban adnak olyan feladatokat, amelynek utána kell nézni, méghozzá adott esetben az interneten. Erre mindenképp jó a komputer. Legyen csak egy a hétköznapi élet kellékei közül, de semmiképp se váljon főszereplővé. KOLLATH GYÖRGY: A fiam első három komputerét én vettem, s jó döntés volt. Mindent, amit a számítógépekről tudok, tőle tanultam! Például azért nem kell nekem titkárnő, mert megtanított a szövegszerkesztés alapjaira, de Bálint kezeli a két internetes honlapunkat is. Nem a gépet kell hibáztatni akkor, ha a szülő elszúrja a gyermek nevelését. Nálunk ez szerencsére fel sem merült. FONTOS MONDAT Ferdinando Beccalli-Faico, a General Electric Europe elnök-vezérigazgatója „Ha az ország nem a mexikói modellt akarja meghonosítani, tudomásul kell vennie, hogy tíz év alatt a magyar keresetek elérik az európai uniós átlagot.” Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a magyar katonák iraki hazajöveteléről „A Fidesz keresi a választók kegyeit, ez is egy politika, csak szerintem ebben a konkrét esetben rossz politika. Legközelebb, amikor majd egy számunkra fontos kérdésben az Európai Unióban lobbizni fogunk, nem is fogjuk tudni, hogy miért nem találunk elegendő támogatót.” Medgyessy Péter volt miniszterelnök „Felelőtlenség arra biztatni az embereket, hogy anélkül, hogy tudnák, miről van szó, menjenek el és szavazzanak 'igen'-nel vagy 'nem'-mel csupán azért, mert az egyik oldal a hitét az 'igen' mellett tette le, a másik oldal a hitét a 'nem' mellett tette le.” Orosz Sándor MSZP-s parlamenti képviselő „A jövő évi minden idők legzöldebb magyar költség- vetése, és aki ennek ellenkezőjét állítja, az zöldségeket beszél.” Szijjártó Péter, a Fidesz parlamenti képviselője „A szocialisták titokban kampányújságot készíttetnek az erdélyi Székelyudvarhelyen, amelyben 'nem' szavazatra buzdítanak a december 5-i, kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazáson.” GURULÓ KŐ. Minden idők legjobb dalának Bob Dylan „Like a Rolling Stone” című opusát választották. A rock nagymestere még 1965-ben írta a számot, amikor még csak 24 éves volt. Azóta rengetegen elénekelték, de legszebben mégis Dylan alias Robert Zimmerman tolmácsolásában szól... ***** HAVASÁLMOK. Havas Henrik a maga megszokott pikírt stílusában beszélgetett Gyurcsány Ferenccel, aki egy pillanatig sem jött zavarba, sőt néha leiskolázta a tanár úrat. Havas ezt utóbb sem ismerte be, sőt azt állította, hogy Gyurcsány nem készült üzenetekkel, ezért ő nyegle stílussal próbálta belőle kihozni a legjobbat. S igazolva látta ebbéli igyekezetét, amikor Verebes István felhívta, s azt mondta, hogy Gyurcsány élete legjobb formáját hozta. Jó, hogy Havas és Verebes egymást dicsérgeti, ha már a kritikusok nem teszik. Amúgy pedig nagyon szomorúak lennénk, ha a Havas tanár úr által pufogtatott közhely igaznak bizonyulna: Én húsz év múlva is itt ülök. Hol lesz ön akkor?” VÉDŐ. Matthäus kapitány szenvedélyesen védi a fiúkat, inkább dicsér, mint korhol. Végül is győztek Máltán két góllal, s eddig csak a papírforma érvényesült, a svédektől, horvátoktól nem szégyen kikapni. A német világsztár akár szidhatná is a magyar ugart, hiszen őt már annyian elásták e kisházában, edzők és újságírók is, mégsem tette. Megpróbálja felrázni a fiúkat, de hát két-három nap alatt nem lehet csodákat tenni. S bár nem lettünk világverők, ő legalább néhány srácnak esélyt adott. ***** ERTEKELES ***** Ez már döfi **** Elmegy *** Átlagos ** Gyengus * Bukta Eljött az olcsó élelmiszerek kora Egy doboz sör 49 forint, a másfél literes ásványvíz 39 forintba kerül. Ezek az árak nem rendszerváltás előttiek, hanem az újonnan megjelent német LIDL ÁRUHÁZAK prospektusából valók. Szakemberek szerint a hiperolcsó új szereplő átrendezheti a piacot. A német diszkont áruházlánc már régóta szervezte magyarországi színre lépését, s első körben 12 üzletet indított - Barcson, Békéscsabán, Csongrá- don, Dunaharasztiban, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Keszthelyen, Kisvárdán, Móron, Szegeden, Szarvason és Tapolcán - ám a hírek szerint gyors ütemben kívánja bővíteni hálózatát. A cég a „kis választék, alacsony ár” elvét követi, azaz egy-egy termékkörből általában csak két-három fajta közül válogathatunk, ám azok meglepően alacsony áron kaphatók. A titok a beszerzési politikában rejlik: a Lidi ugyanis európai szinten alkudozik a beszállítókkal, s olyan hatalmas mennyiségeket rendel, hogy egészen nagy engedményeket tud kiharcolni. Az áruházlánc termékei többségükben importáruk, s a konkurenciához képest nagyon sok a saját márkás árucikk - döntően ezek közül kerülnek ki a „szinte ingyen” adott termékek is. így lehetséges, hogy egy literes napraforgó étolaj 129 forintba kerül. Nem csoda, hogy az emberek a nyitás napján megrohamozták az üzleteket, s szinte válogatás nélkül pakolták tele a kosaraikat. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a német áruházlánc megjelenése és várható terjeszkedése elsősorban a kisebb boltok számára rossz hír.- A kis üzleteknek eddig sem volt könnyű, s eztán még rosszabb helyzetbe kerülnek - jelentette ki. - Ok azok ugyanis, akik nem tudják felvenni a kesztyűt az árversenyben. Azt, hogy a többi nagy áruházlánc üzletpolitikájára miként hat az olcsó konkurencia megjelenése, egyelőre még csak találgathatjuk, de egy biztos: a vásárlók mindenképp jól járnak. Vámos György szerint az alacsony ár még nem minden. A többi hiper- marketnek olyan előnyei vannak, amivel a német cég nem tud versenyezni. Az első mindjárt a választék: mivel a diszkont sajátossága a viszonylag (forint) Lidi Plus Tesco Auchan Cora Uszt (kg) 47 51 47 47 45 Tej (liter 1,5%-os) 109 125 115 125 119 Kockamargarm 113 75 105 74 69 Poharas joghurt 59 39 39 38 53 Étolaj (literest 129 219 197 193 196 Ásványvíz 39 49 39 42 42 Rizs (kg) 129 119 199 117 102 szűk kínálat, aki megszokta, hogy nem csak kétféle joghurt közül választhat, biztos, hogy nem lesz a Lidi törzsvásárlója. A Tesco nem fél A Lidi megjelenését a versenytársak közül egyedül a Tesco volt hajlandó kommentálni. DANKS EMESE kommunikációs igazgató elmondta: bíznak abban, hogy az általuk kínált 55 ezer féle termék, a 24 órás nyitva tartás és a hazai vásárlói szokásokra építő tapasztalat elegendő vonzerőt jelent vásárlóik számára. A legkelendőbb árucikkek esetében évente kétszer ők is árat csökkentének, a saját márkás termékeik száma pedig meghaladja a kétezret.- Ha bármelyik területen lépésre szánjuk el magunkat, azaz árat csökkentünk, vagy bővítjük a saját márkás termékek körét, azt nem a konkurenciához igazodva tesszük, hanem a saját vásárlóink igénye alapján - jelentette ki a kommunikációs igazgató.