Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-19 / 316. szám

6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. NOVEMBER 19., PÉNTEK BARANYAI TÜKÖR INTERJÚ: HERÉNYI KAROLY AZ ÓNÁLLÓ ARCULATRÓL MDF: Egy igent és egy nemet Herényi Károly, az MDF parla­menti frakcióvezetője tegnap Baranyában járt, hogy a sajtó munkatársai előtt vázolja a párt népszavazással kapcsola­tos álláspontját. A látogatás alkalmat adott arra is, hogy megkérdezzük: hogyan látja pártja helyzetét és jövőjét.- Gondolták Lezsák Sándor kizárása­kor, hogy megy vele a frakció fele?- Számítottunk rá. Nagyon nehe­zen meghozott, szükségszerű lépés volt, olyasmi, amit a többi párt már korábban megtett. És fájdalmas is, hi­szen barátunk volt mindegyik. De ne feledjük, hogy régen vége azoknak a fórumos időknek, amikor a testület hozott valamilyen határozatot, s a fó­rum tagjai vagy egyetértettek vele, vagy nem, vagy követték, vagy nem. A pártfelépítés mást kíván. A vélemé­nyek szintjén kívánatos a sokszínű­ség, ám ha döntés van, nincs más al­ternatíva.- Minden megyében meginogtak az MDF bástyái?- Nemigen hallottam róla. Igaz, hogy a baranyai Pichler Imre képvi­selő úr is elköszönt a frakciótól, de valójában a párt egységes maradt, s a megyei elnök, dr. Habjánecz Tibor is velünk tart. Bár nem kértünk rá senkit, sokan hűségnyilatkozatot tettek. Hiszek abban, hogy bár ki­sebb létszámban, de nagyobb egy­ségben eredményesebbek lehe­tünk. Energiáink nagy része ugyan­is arra ment el eddig, hogy egyben tartsuk a pártot.- Az időközi választások részered­ményeit hogyan értékeli? Igen csekély számú voksot gyűjtött be az MDF.- Amíg az MDF belügyeitől hangos a sajtó, addig sok jóra nem számítha­tunk, sőt már az is öröm, hogy né­hány százalék bejött. Lefoglaltak ben­nünket a belső tennivalók.- Lesz még folytatás?- Már a lecsengő fázisnál tartunk.- Az SZDSZ tartós erejénél fogva kis pártként is megteheti, hogy időn­ként látványosan perlekedik az MSZP-veL De vajon az MDF meddig mehet el a jobboldalon?- Ezt az élet fogja majd megmon­dani. Mi úgy gondoljuk, hogy az MDF önállósági törekvései haszno­sak a jobboldal szempontjából.- Nyakunkon a decemberi nép­szavazás. Az MDF ebben már sajá­tos, önálló arculattal jelenik meg, hiszen a privatizáció ellenzésével nem ért egyet, a magyar állampol­gárságot pedig akarja. Mi lesz a szlogen?- Még nem tudom, ám tény, hogy az egészségügyi privatizáció meggá­tolása dőreség, hiszen már magán­kézben van minden patika, több szakrendelés és kórház is.- És a magyar állampolgárság?- Határozott igen, hiszen ebben a kérdésben mi hallattuk először a vé­leményünket. Az MDF még tavaly kezdeményezte az állampolgárság megadását a határokon túl élő ma­gyarok számára, ám akkor a parla­ment elutasította azt. Herényi Károly Herényi Károly 1989-től tagja az MDF-nek. Budapes­ten született 1950. december 2-án, nős, két lánygyermek ap­ja, 1981-től Balaton- földváron él. 1992-93-ban elnöki ta­nácsadóként tevékenyke­dett, majd 1999. január 31-én beválasztották az MDF Országos El­nökségébe, ahol regi­onális elnökségi tag­ként Somogy- Tol- na-Baranya megyét képviseli. 2002. november 19-től - miután Balsai Ist­ván lemondott a posztról - az MDF országgyűlési kép­viselőcsoportjának vezetője. Több bizottságnak, így az idegenforgalminak és az európai integrációsnak is tagja. Hobbija a sport, nyáron a vitorlázás, ősszel-té- len a turisztika. Felmegy a víz a hegyre ■ ■■ // Jovore drágábban söpörnek M. B. Pécs A megyei közgyűlés tegna­pi ülésén a képviselők egyebek mellett a határőrség és a közbiz­tonság helyzetéről hallgattak meg beszámolót. Dr. Sárközi Fe­renc (képünkön), a megye rend­őrfőkapitánya kiemelte, Bara­nya bűnügyileg közepesen fer- tőzött, a me- I gyék közötti K rangsorban a j ként könyvel- I hető el, hogy az utóbbi néhány hónapban a rendszeres ellenőrzések hatásá­ra jelentősen csökkent a súlyos balesetek száma. A közgyűlésen megjelent Bene László országos rendőrfőkapitány is. A képviselők döntöttek mások mellett arról, hogy jövőre 7,8 százalékkal emelkednek a ké­ményseprői szolgáltatási díjak a megye településein, azaz ennyi­vel többet kell fizetnünk 2005- ben a kémények után. (A pécsi közgyűlés ugyanekkora árnöve­kedést hagyott jóvá tegnap.) Ugyancsak határoztak arról, hogy az eddig Pécs által működ­tetett Esélyek Háza a megyéhez kerül. Terítékre került a jövő évi költségvetés koncepciója is, amelyről - amint azt Kékes Fe­renc, a közgyűlés elnöke el­mondta - egyelőre annyit már biztosan tudni, hogy hitel felvé­telére is szükség lesz. Aktuális adatok a vízbázisról K. E. ______________________ Pé cs Az év végére befejeződik a Pécs környéki ivóvízbázis védel­mét szolgáló rendszer kiépítése - jelentette be a Mecsek-Öko Rt be­mutatkozó sajtótájékoztatóján teg­nap Bánik Jenő műszaki igazgató. A fejlesztés elemeként megva­lósuló számítógépes hálózat se­gítségével az érintett települések, illetve szakhatóságok és civil szervezetek is adatokat kaphat­nak az aktuális mérésekről. A társaság 2005. évi baranyai rekultivációs költségvetése közel 2 milliárd forintot. Ennek nagy részét a zagytározók betakarásá- ra fordítják. K.j. _________________ Harkány Jelen pillanatban az el­osztó üzemegységek kiépítése zajlik a város hegyoldalában. Ennek végeztével, a kivitele­zést követően a szőlőspincék tulajdonosai is igénybe vehetik a vezetékes ivóvíz-szolgálta­tást. Amint azt Bédy István polgármester lapunknak el­mondta, az önkormányzat je­lentős energiát fordított a mun­kálatokra, ám a beruházás a birtokosok hozzájárulása nél­kül nem jöhetett volna létre. Tájékoztatása szerint a telepü­lés idegenforgalmi lehetőségei jócskán bővülnek a rendszer kiépítését követően, hiszen mindazok a pincék bekapcso­lódhatnak a vendéglátásba, amelyek épp a várt vízszolgál­tatásra alapozva szálláshelye­ket is kialakítottak. A vezeték- rendszer kiépítése információ­ink szerint nem jelenti a terü­leten az önkormányzati beru­házások befejezését, ugyanis az infrastruktúrát a polgár- mesteri hivatal minden szem­pontból - így például a földgáz biztosításával - teljessé kíván­ja tenni. Ennek érdekében az elkövetkezendő időben több pályázatot is benyújtanak. Amikor az APEH fizet K. E. Baranya A megyében is számos, elsősorban uniós áruforgalom­ban érintett gazdálkodót érint az a PM-rendelkezés, amely a ko­rábbinál szigorúbb és részlete­sebb vizsgálatokat ír elő az APEH részéről. Mint a témában kiadott közle­ményből kiderül, Draskovics Ti­bor pénzügyminiszter utasította a hivatalt, hogy kiutalás előtt tétele­sen ellenőrizze az uniós adószá­mokkal rendelkezők áfa-bevallá­sát, felhasználva ehhez a közössé­gi országokból érkező kontroll in­formációkat. A kezdeményezés oka, hogy az áfa-bevételek nem áll­nak összhangban a gazdaság nö­vekedésével. A PM tájékoztatása szerint az első ellenőrzési tapasztalatok iga­zolták a feltételezést, a 8 ezer visz- szaigénylő közel felénél találtak el­térést a bevallások és a kontrollin­formációk között. Az ellenőrzési kampány miatt az APEH nem minden esetben tudja tartani a bevallások ellenőr­zésére és visszautalására előírt ha­táridőt Ennek túllépése esetén a hivatal késedelmi kamatot fizet az érintettek számára. PÉCSSZABOLCS KÖZÖSSÉGI HÁZA „PÖRGÉS” A VÁROS SZÉLÉN. Számos rendezvénynek ad otthont, és egyre látogatottabb a Komlói úti intézmény. A programok között egyaránt ta­lálhatnak kulturális, gazdasági, közéleti és sport jellegűeket az érdeklődők a Hősök tere szomszédságában. fotó: uufer oszló Áta A JEGYZŐ HATÁROZATA UTÁN megkezdték a falu egyet­len romos és életveszélyes házá­nak körbekerítését. A határozat értelmében, amennyiben a tulaj­donos továbbra sem dönt az épület sorsa felől, megkezdik a lebontását is. (a) Baksa MEGNYÍLT a telekuckó- nak nevezett nyilvános számító- gépes szoba a településen, ahol ingyenes internetes hozzáférést biztosítanak mindenki számára. A kuckó az egészségházból le­választott helyiségben két szá­mítógéppel üzemel, s az önkor­mányzat egy informatikust is al­kalmaz a programok megtanítá­sára. (a) Baranya a magyar turizmus RT. Dél-dunántúli Marketing igazgatóságának gondozásában jövő év elején is megjelenik a ré­gió - közöttük több baranyai - kiemelt turisztikai terméket tar­talmazó többnyelvű népszerűsítő kiadvány. A szépen illusztrált kö­tetbe a térség 20 legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága kerül, (k) Bicsérd a település tavának vízszintje az elmúlt időszak esőzé­seinek hatására közel hetven centit emelkedett, így mód nyílik arra, hogy a haltelepítés megkezdődjön. A közeli napokban tíz mázsa ká­rász, hét mázsa amur és öt mázsa ponty kerül a tóba. (a) Birján ELKÉSZÜLT a település fő­utcájának a felújítása a templomtól a falu végéig. A Rákóczi út több mint ötmillió forintos költséggel új aszfaltréteget és kikövezett útpad­kát kapott, (a) BARANYÁBAN A-Z-IG Boldogasszonyfa külön ün­nepség keretében köszöntötték a nyugdíjasokat az önkormány­zathoz tartozó mindhárom tele­pülésen, s megajándékozták a legidősebb polgárokat: Boldog­asszonyfán a 87 éves Lalák La­jost és feleségét, Antalszálláson a 85 éves Mikó Sándornét, vala­mint Terecsenyen a 90 éves Bod­rog Lőrincet. (a) BÓly AZ ÖNKORMÁNYZAT Új hangszereket vásárolt a zeneis­kolának mintegy 1,5 millió fo­rint értékben. A hangszereket minden bizonnyal ezen a hétvé­gén a nagyközönség előtt is megszólaltatják, hiszen nyilvá­nos hangversenyt adnak a nö­vendékek. (a) Gödre A KÖZELMÚLTBAN MEGSZÉPÜLT a település katolikus temploma. Az épületet és a mellette lévő plébániahivatalt egyaránt felújították. (II) Kísherend először szerveztek kistérségi halászléfőző versenyt, amelyen csaknem félszázan indul­tak. Játékosok érkeztek például Pe- terdről, Kiskassáról és Pécsdeve- cserről is. Utóbbi helyről egy lány és két fiú. Első helyen a László Attila és Gijonné Völgyi Boglárka csapata végzett, a második Bóli Ildikó kol­lektívája lett. A harmadik helyen végző csoport főzőcskéző tagjait Ótott Kovács Antal fogta össze, (cs) Kovácshida a magasan fekvő futballpályánál is nagy kiterjedésű alkalmi tó keletkezett az elmúlt na­pok esőzése nyomában. Ehhez ha­sonlóan csapadék táplálta belvizek gyülemlettek össze, akadályozva a terménybegyűjtést vagy lassítva a búza kelését Ipacsfa, Harkány, Sik­lós, Szalánta határában. Villánykö- vesden, a temetőnél a friss szántás egy részét öntötte el a víz. (cs) A i i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom