Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)
2004-11-15 / 312. szám
SPORT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. NOVEMBER 15., HÉTFŐ 14 Máltán csak nyerni szabad „Meg kell nyernünk a szerdai mérkőzést, ha azt akarjuk, hogy maradjon esélyünk a világbajnoki szereplés elérésére”, mondta Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azon a vasárnapi sajtótájékoztatón, amelyen a Málta elleni idegenbeli selejtező volt a téma. Budapest A német szakvezető többször kiemelte és hangsúlyozta, ezúttal teljesen más összecsapásra kerül sor, mint amilyet Horvátországban és Svédországban játszott az együttes. „A máltaiak jóval kevesebbet támadnak majd, így a mi stílusunk is más lesz. Ennek megfelelően állítottam össze a keretet, ugyanis több támadó típusú futballistát hívtam meg. Nekünk kell majd irányítanunk, biztos, hogy így is lesz, de természetesen nem becsüljük le az ellenfelet”, mondta Matthäus. A korábbi kiváló futballista az ellenféllel kapcsolatban megjegyezte, hogy kollégája, a szintén német Horst Heese egységes védősorral és gyors csatárokkal rendelkezik. „Készen állunk arra, hogy a maximumot nyújtsuk szerdán! Kétszer már vereséget szenvedtünk a selejtezősorozatban, igaz, a két legnehezebb találkozón, de most nem veszíthetünk pontokat. Fontos lenne, hogy gyorsan szerezzünk gólt, mert így változtatásra kényszerítenénk a máltaiakat. Emellett el kell kerülnünk a hibákat, mert akkor nagyon veszélyessé válhatnak a hazaiak”, jegyezte meg a szövetségi kapitány. A magyar labdarúgó-válogatott küldöttsége hétfőn 11 órakor repül Máltára. A szerdán 19-30-kor kezdődő mérkőzésre Ta’Qali- ban kerül sor. A világbajnoki selejtezőt az RTL Klub csúsztatva közvetíti. A csapat repülőgépe az összecsapás után még aznap este visszaindul Ferihegyre. A válogatott keret. Kapusok: Király (Crystal Palace), Ra- bóczki (Köbenhavn), Szűcs (FTC). Védők: Fűzi (MTK), Gyepes (FTC), Juhász (MTK), Stark (Győr), Szélesi (Cottbus). Középpályások: Dárdai (Hertha), Fehér (Eindhoven), Gera (Albion), Hajnal (St. Truiden), Huszti (FTC), Lipcsei (FTC), Rósa (Ferencváros), Tóth (Fehérvár). Csatárok: Kovács P. (Stavanger), Rajczi (Újpest), Tor- ghelle (C. Palace), Waltner (ZTE). Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott kerete. Kapusok: Fülöp (Tottenham), Kovács Z. (Bodajk). Védők: Roden- bücher (MTK), Balogh Béla (MTK), Vati (REAC), Vanczák (Újpest), Pollák (MTK). Középpályások: Ködöböcz (Vasas), Bori (MTK), Sándor (Győri ETO), Horváth T. (REAC), Horváth G. (REAC), Bank (Kaposvár), Vadócz (Honvéd), Tőzsér Dániel (FTC), Magasföldi (Fehérvár), Varga (Győr). Csatárok: Tisza (Diósgyőr), Feczesin (Újpest FC), Csopaki (REAC). A VILÁG SPORTJA Jégkorong OLIMPIAI SELEJTEZŐ: Norvégia - Magyarország 3-3. Majdnem sikerült a bravúr, azonban 1:35 perccel a vége előtt lőtt norvég gól miatt nem jutott tovább a magyar jégkorong-válogatott a stavangeri olimpiai selejtezőből. Kézilabda a NŐI NB l. vasárnapi mérkőzésein: Comexi - Spartacus SC 40-29 (19-16), Esztergom - Hódmezővásárhely 18-30 (8-12). Kézilabda hét góllal kikapott (39-32), de 71-64-es összesítéssel a legjobb 16 közé jutott az EHF-ku- pában az első mérkőzésen 39-25- re diadalmaskodó Dunaferr férfi kézilabdacsapata a szlovén Cimos Koper ellen. Tenisz A VILÁGRANGLISTA-VEZETŐ amerikai Lindsay Davenport ugyan legyőzte honfitársát Serena Williamst de az első szettet elvesztette, így kiesett a női teniszezők világbajnokságán. A továbbjutáshoz két játszmában kellett volna nyernie. Eredmények. Vörös-csoport: Davenport - S. Williams 3-6, 7-5,6-1, Miszkina - Gyementyjeva 6-3,6-3. A csoport végeredménye: 1. Miszkina 2 győze- lem/1 vereség (5-2), 2. S. Williams 2/1 (5-3), 3. Davenport 2/1 (4-3), 4. Gyementyjeva 0/3. Fekete-csoport: Mauresmo - Sarapova 7-5, 64. A csoport végeredménye: 1. Mauresmo 3 győzelem/O vereség 2. Sarapova 2/1,3. Kuznyecova 1/2, Zvonarjova 0/3. Az elődöntő párosítása: Miszkina - Sarapova, Mauresmo - S. Williams. Labdarúgás kínos vereséget szenvedett a svájci labdarúgó-bajnokságban éllovas FC Basel, a Ferencváros UEFA-kupa-ellenfele. Az esélyesebb bázeli gárda 1-0-ra kapott ki a sikerrel az utolsó helyről elkerülő Schaffhausen otthonában. Az FC Basel 15 forduló alatt 28 pontot szerzett, ezzel vezet, előnye három pont a Neuchatel Xamaxszal szemben. A magyar bajnok december elsején a Puskás Ferenc-stadionban fogadja a svájci együttest. Ritmikus gimnasztika a szombati EGYÉNI összetett címe után vasár- * nap újabb két aranyérmet szerzett Kiss Katalin a ritmikus gimnasztiká- zók Mesterfokú bajnokságán, az FTC népligeti sportcsarnokában. Úszás AZ ATHÉNI OLIMPIÁN indult úszók mindegyike negatív doppingtesztet produkált. Ez a lényegi megállapítás is elhangzott a sportági világ- szervezet indianapolisi sportorvosi kongresszusán. Labdarúgás TIZENKÉTEZER EUROS kártérítést követel attól a szurkolójától a német labdarúgó Bundesligában jelenleg már másodosztályú 1 FC Köln, aki egy májusi, még élvonalbeli bajnokin egy üvegpalackot dobott a pályára. A mérkőzés után a szövetség fegyelmi bizottsága, többek között ezért az incidensért, éppen ekkora összegre büntette a klubot A bérletes drukker egy üres üveget hajított a gyepre, s a küldemény alig kerülte el a vendég Bayern München kapusát Oliver Kahnt Csúcsbeállítással ünnepelt a ralivilágbajnok Loeb és Elena győzelmi öröme a céldobogón FOTÓ: EPA Melbourne A végső sikerét már korábban bebiztosító francia Sebastian Loeb nyerte a rali-vi- lágbajnokság utolsó, ausztráliai futamát, így szezonbeli hatodik győzelmével beállította honfitársa, Didier Auriol 1992-es rekordját. Az Ausztrál-rali végeredménye: 1. Loeb, Elena (francia, Citroen Xsara WRC) 3:39:46,8 ó, 2. Rovanperä, Pieitiläinen (finn, Peugeot 307 WRC) 1:55,1 p hátrány, 3. Duval Prévot (belga, Ford Focus WRC) 3:40,2 p h., 4. Hirvonen, Lethinen (finn, Subaru Impreza WRC) 6:00,4 p h., 5. C. Atkinson, B. Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRX) 16:55,6 p, h., 6. Pons, Oriol (spanyol, Mitsubishi Lancer) 17:36,1. A világbajnokság végeredménye: 1. Loeb 118 pont, 2. Sol- berg, Mills (norvég, brit, Subaru, Impreza WRC) 82,3. Martin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 79, 4. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 73, 5. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307 WRC) 62,6. Duval 53. Csapatok: 1. Citroen 194 pont, 2. Ford 143, 3. Subaru 122, 4. Peugeot 101, 5. Mitsubishi 17. HIDRÁUL 7630 PÉCS CB) SERES IKA ÉS GÉPSZERVIZ IPARI PARK) BAJOR U. 2/1 SZ. j (72) 526-666- hidraulikus munkahengerek gyártása, javítása- hidraulikus elemek, tömítések forgalmazása- flexibilis tömlők gyártása- hidraulikus berendezések gyártása, javítások www.sereskft.hu info@sereskft.hu A kaposvári OFOTÉRT üzletébe szemész szakorvost, optometristát vagy szemészeti szakasszisztenst (nyugdíjast is) keresünk szemvizsgálati tevékenység ellátására. Versenyképes bért, igényes környezetet, biztos munkahelyet kínálunk. Jelentkezni telefonon lehet Somogyiné Marikánál, 06-30-941-4309 P Óriási öltöny, kosztüm és kabátcsere akció- Pécsen! Jlf Régi öltönyét, kosztümjét és kabátját léoOiO Ft-ént ' beszámítjuk! Akció ideje: 2004. November. Rendkívüli heti ajánlót! Nyakkendő 199Ft Férfi Zakó7990Ft/ + nadrágajandék/ Kord Zakó I2980FI Női kosztüm 8990Ft/3reszes42 52,' Öltiöny9ö930Ft KosztűrniA 10.98ÖFWsól * 8.980FM Kabát 23 13.96 Ä. Qm: MILLENNIUM UZLETHAZ _hétW-péntekg9.(XM7.30 Pécs Rákóczi ut 60. szómba,: 9.00-12.00 Mintha kicseréltek volna A mai világban, ha valaki beteg elmegy az orvoshoz, beszedi a felírt gyógyszereket és várja a gyógyulást. Sokaknak szinte elképzelhetetlen, hogy létezik természetgyógyászattal való gyógyulás, csak akkor kezdenek hinni benne, amikor rajtuk is az segített. Hasonlóan járt az a mindig is a realitások talaján álló gépészmérnök is, akinek már hosszú ideje nem volt étvágya, teljesen lefogyott, az állapota egyre súlyosbodott. A kezébe került egy újság, amelyben megragadta a figyelmét a dr. Alexander Sztrasnij természetgyógyászról, s az általa folytatott kezelési eljárásokról szóló cikk, úgy döntött kipróbálja ezt a lehetőséget is. A második alkalommal már visszajött az étvágya, a kezelés-sorozat végére pedig teljesen rendbe jött. Egy hölgy elviselhetetlen ízületi fájdalmai, rossz közérzete és légzési zavarai miatt fordult a természetgyógyászhoz. A harmadik kezelés után már sokkal jobban érezte magát, míg az ötödiket követően az addigi rossz laboreredményei is jelentősen javultak. Egy allergiától szenvedő fiatal lány fulladásos panaszokkal és nehéz légzéssel kereste fel Sztrasnij doktort, mára a problémái teljesen megszűntek, s a börpróbás allergia tesztje is negatív lett. Levelek sokasága bizonyítja dr. Alexander Sztrasnij természetgyógyász módszerének eredményességét, kezelésének hatásosságát a gyógyult betegek kontroll- és laboreredményei is igazolják. Pécsi rendelőjét sokan keresték fel. Többen utolsó reményként, sok szenvedés, hosszadalmas orvosi kezelések után fordultak hozzá, s ha nem a saját bőrükön érezték volna, talán el sem hiszik, hogy a Sztrasnij doktor által alkalmazott terápiák milyen gyorsan meghozzák a várva várt javulást, nem egy esetben a teljes gyógyulást. Elsősorban annak érdemes dr. Alexander Sztrasnijt felkeresni, aki szeretne megszabadulni gerinc- és ízületi bántalmaitól, migrénjétől, allergiájától, szív- és érrendszeri betegségben szenved, frontérzékeny, cukorbeteg, ideggyulladással és hajhullással küzd, alvászavar, depresszió gyöt- ri. Jó eredménnyel gyógyítja a vérnyomás, a nyirokcsomó problémákat, a trombózist. Sok embernek segített már leszokni káros szenvedélyéről - az italról és a dohányzásról-, míg másoknál hatásosan oldotta az állandósult feszültségüket. Kezelésének hatásosságának záloga, hogy nem pusztán a betegséget kezeli, hanem az egész embert gyógyítja, együtt a testi és lelki folyamatokat. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint annak a hölgynek a levele, aki férjével együtt kereste fel Sztrasnij doktort. Egyebek mellett a következőket írja, a férje szédült, fájt a hasa, valamint nagyfokú agyérszükülete Is van. Az ő gerince a lumbális részen teljesen kikopott. Egy kedves szomszédasszonya ajánlotta nekik a doktor urat, akit a férjével együtt kerestek fel. Már érkezésükkor megfogta őket az ízlésesen berendezett kedves és nyugalmat árasztó váró és rendelő, valamint a doktor úr megnyugtató személyisége. A második kezelés után lényegesen jobban éreztük magunkat. Megvásárolták a doktor úr, Természet- gyógyászat, Ép testben, ép lélek című könyvét, s a kezelést otthon a könyv alapján leírt terápiával kiegészítették. Megtanulták belőle, hogyan kell a testet és a lelket ápolni, karbantartani és egy kis odafigyeléssel vigyázni az egészségükre. Dr. Alexander Sztrasnij Pécsett az Egészségközpontban várja a betegeket a Hungária út 28-30. szám alatt (az Uránia mozival szemben), telefonon a 72/214-084 számon hívható. Az első vizsgálat ingyenes. További információ: www.astra-lit.com (hirdetés) GRAVgR hnIka 7633 Pécs, Szigeti út 71. Tel: 72/ 325-16‘X AJÁNDÉKTÁRGY FORGALMAZÁS ÉS GRAVÍROZÁS WATERMAN Pályázati felhívás A Kincstári Vagyoni Igazgatóság Dél-Dunántúli Regionális Igazgatósága (Pécs, Nagy Lajos kir. u. 9.) nyilvános pályázat útján bérbe kívánja adni a Pécs, Surányi Miklós u. 36. szánt alatti ingatlanát (épület 356 ni2) Az ingatlan zöld övezetben, szép, csendes környezetben található. Alkalmas iroda, oktatási, szociális funkciók ellátására. A bérbeadás időpontja: 2005. január 01-től. A pályázati dokumentáció beszerezhető: Pécs, Nagy Lajos kir. u. 9. II. emelet 201. sz. irodában, a pályázat megjelenésétől számított 10 munkanapon belül 10.00-tól 14.OO-ig. 10.000 Ft + áfa vissza nem térítendő ellenérték fejében. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Rostás Attila hasznosítási főelőadótól a 06-72/313-853-as telefonszámon. Gazdálkodók, figyelem! A Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Rt. megkezdte a TAKARMÁNYKUKORICA felvásárlását Bővebb felvilágosításért forduljanak munkatársainkhoz: Geishauer Gábor Nyitrai Károly Kulcsár Péterné Sasvári László 06 20 411 2625 06 69 570 033 06 20 549 7865 06 69 382 637/3421 06 20 921 3237 Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Rt. 7754 Boly, Ady E. u. 21. Tel.: 69 570 033 Fax: 69 368 234 kereskedelem@bolyrt.hu, www.bolyrt.hu/kukorica ________________________________