Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-12 / 309. szám

2004. NOVEMBER 12., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ LIPTÓD BEMPTATKOZIK 7 Liptód: falu a hagyományok útján Hat számítógép a könyvtárban. A helyi közművelődés központjában hat internetre kapcsolt számítógép kapott helyet, ezek főleg a fiatalok köré­ben népszerűek. Idén a község vezetése fő­leg a kultúra terén tett látványos erőfeszítéseket. Az új helyre költözött könyvtár a számítógépes teremmel kibővülve a te­lepülés kulturális életé­nek központjává vált. A dombok között meghúzódó apró község elsősorban napi gondjaival küzd. Kiváló példa erre, hogy idei nyertes pályáza­taik mindegyike vis maior hely­zet megelőzését célozta.- A településen átfolyó más­fél kilométernyi vízfolyás meg­tisztítását nem lehetett tovább halogatni - mondta Pfeiffer Ti­bor polgármester. - Ezen a sza­kaszon közel háromezer köb­méter iszap rakódott le, köny- nyű elképzelni, hogy ez mit eredményez egy kiadós esőzés után. Csak a mohácsi tűzoltó­sággal fenntartott kifejezetten jó viszonynak köszönhető pél­dául, hogy a kutakból vissza- ömlő talajvíz okozta gondokat sikerült viszonylag gyorsan megoldani. A meder rendbetételét három pályázatból szerették volna fi­nanszírozni, ám csak az egyik nyert, így a munka fele készült el. A teljes beruházás a horda­lékfogók beépítésével - amelyek nélkül jóformán pénzkidobás a munka - 10 millió forintot kós­tál, így várhatóan a 2005-ös lip- tódi források zömét erre kell fordítani. A másik nyertes pá­lyázat a pincék, partfalak meg­erősítését tette lehetővé az ön- kormányzat számára. Lesza­kadt földdarab persze így is akadt, hiába próbált a község vezetése évek óta pénzt szerez­ni a veszély elhárítására. A folyamatban lévő pályáza­tok egyike éppen ezt a gondot hivatott megoldani. Pénzre vár továbbá a község egy középü­let akadálymentesítésére, és egy sportpálya létrehozására. A festői dombos-völgyes táj pompás látnivaló, ám futball- pályának csak egyetlen rét al­kalmas, ez pedig korábban ma­gánkézbe került. Az önkor­mányzat visszaszerezte a terü­let egy részét, ám pályázati for­rás híján ez nem lehet több egy nagyobb tisztásnál.- Alapos felújításra várnak a falu járdái, a töredező burkolatú árkok - mondta a polgármester. - Mivel a vízfolyás rendbetétele várhatóan minden erőnket fel­emészti, ezekre csak később tu­dunk sort keríteni. Pfeiffer Tibor kifejtette: ha lenne központi akarat, megold­ható lenne ez a probléma is. így is, úgy is az önkormányzat a legnagyobb helyi foglalkoztató: sokan és sokáig dolgoztak idén is közhasznú, közcélú munkás­ként. Ha ehhez a programhoz valamennyi szabadon felhasz­nálható forrást is biztosítana az állam, több járda épülhetne, mind ha a pénz többszöröséért kivitelezőt bíznak meg. A napi gondok nem törik meg a liptódiak legendás biza­kodását és jókedvét. A hangu­lat könnyen lemérhető, a szá­mos hagyományőrző rendez­vényt óriási érdeklődés övezi. A kisebbségi önkormányzattal öszszefogva a község vezetése tavasztól télig programok szé­les skáláját nyújtja a helyiek­nek és a német kultúrát kuta­tóknak.- Új helyre költözött a közsé­gi könyvtár, szerepe nem ki­sebb, mint hogy a községben a jövő letéteményese legyen, ami a kultúrát illeti - folytatta Pfeif­fer Tibor. - Rendszeresek a programok, és jó a kapcsola­tunk a Csorba Győző Megyei Könyvtárral is. Az épületben a kisebbségi önkormányzat pá­lyázatának is köszönhetően már hat számítógépet tudtunk elhelyezni, ennek természete­sen főleg a gyerekek, fiatalok örülnek. A település nem hagyja gon­dozatlanul a helytörténeti, nép­rajzi tárgyi emlékeket sem. Nem kis erőfeszítésbe került, hogy megkezdődhessen az anyag leltározása, amelyet a tervek szerint egy tájházban ál­lítanának ki. Népszokások, gyökerek. A település kiváló táptalaj néprajzi kutatásokhoz, a hagyományőrző rendezvényeken, mint a pünkösdi, bízvást számíthatnak nagy számú résztvevőre. liptód község vezetői A település polgármestere Pfeif­fer Tibor, alpolgármestere Mar- kesz István. A képviselő-testület tagjai: Englert Róbert, Fleischmann Ádám, Heilmann Mária és Maul Antalné. A német kisebbségi önkormányzat elnöke Markesz István, tagjai Heilmann Mária és Maul Antalné, utóbbi egyben a könyvtár vezetője. Ba­barc és Liptód körjegyzője dr. Só­lya Nándor. Liptód háziorvosi teendőit dr. Ki­rály Tünde látja el, a falugondnok Reizinger János, a plébános Erb József. A liptódi polgármesteri hivatal a Dobó I. utca 1. szám alatt talál­ható, telefonszámuk: 06- 69/363-504. www.liptod.dunantulinaplo.hu Az összeállítás a Baranya Megyei Közgyűlés, valamint a Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet támogatásával jelenik meg. Összeállította: Barabás Béla SZALÁNTA BEMUTATKOZIK A csatornázás ügye is megoldódhat Szerencsétlen helyzetben van a Pécshez közeli település, hiszen a Harkányba vezető út kettészeli a községet, arról meg nem is be­szélve, hogy a délre vonuló köz­lekedés is éppen ezen az útvona­lon történik. Nem véletlen, hogy az oktatási intézmény előtti átkelőhelyen, az iskolásokat védve, sárga villogó lámpát helyeztek el, a száguldó au­tósokat figyelmeztetve a ve­szélyre. Az sem véletlen, hogy a település fejlesztési lehetőségeit éppen a mellé­csatolt község, Németi felé képzelik el: a közösségi ese­ményeknek teret adó lát­ványtavat, valamint a körü­lötte kialakított szabadidő­parkot is itt hozták létre. A par­kot az idén augusztus 20-án tar­tott falunapon avatták fel, az idő­járás kegyéből igen jól sikerült összejövetelt tartottak ezen a na­pon. Ott volt a település apraja- nagyja, az önkormányzat ebé­det, és némi italt is biztosított. A gyerekek és a felnőttek is talál­tak elfoglaltságot az új létesít­mény körül. A park végső kiala­kítására ezt követően is költeni kell, az idén például saját forrás­ból 3 millió forintot invesztáltak a világítás, a csövezés, kátyúzás megvalósítására. Ugyanennyit fordítottak a gondozóközpontra, a tanyagond­noki szolgálat új Mercedes kis­buszt kapott, ez utóbbit nagyon fontosnak tartják, hiszen a szál­lítóeszköz naponta hozza és vi­szi a közeli Eszterágpusztáról a gyerekeket az általános iskolá­ba, az időseket a gondozási köz­pontba. Ezenkívül a magukra maradt nyugdíjasoknak a szük­séglet szerint házhoz szállítja a napi meleg ételt is. A gyermekét­keztetés színvonalának javításá­ra is nyertek pályázatot, az így nyert 5 millió forintot megtoldot- ták még 3,5 millióval, a pénzből bővítették a konyhát, az előké­szítő helyiségeket. Az általános iskolára is jutott pénz, PHARE- pályázatból 40 millió forintot költhettek, az összeg 60 százalé­kát iskolafelújításra, 40 százalé­kát pedig informatikai fejlesztés­re használták fel. A művelődési ház is kapott két számítógépet, e-pont is működik a faluban, va­gyis bárki ingyen használhatja az internetet, sőt megvalósult a szé­lessávú elérhetőség is, az ADSL- fejlesztéssel. A takarékszövetke­zet mögötti területen 2 millió fo­rintos beruházással csapadék­víz-elvezető árkot építettek, a vízműrendszer korszerűsítésére (közkút, tűzvízcsap, golyóscsap­felszerelés) az idén 1 millió fo­rintot költöttek. Részben magánerős beruhá­zással egy korszerű játékokkal felszerelt játszóteret is létrehoz­tak, ebben nagy segítséget nyúj­tott a Götz család, akik 250 ezer forinttal járultak hozzá a gyer­meklétesítmény elkészültéhez. Nincs tehát szégyenkeznivalója a falu önkormányzatának, hi­szen ebben az évben is szépen gyarapodott a település, össze­sen 56,5 millió forintot ruháztak be, amiből a saját erő 18,5 millió forint volt. Mindemellett természetesen támogatják a helyi kultúr- és sportegyesületeket, alapítványo­kat (iskola, óvoda), valamint a kisebbségi önkormányzatot, be­iskolázási segélyt adnak a rászo­ruló családok gyermekeinek és természetesen a tankönyvek megvásárlásához is hozzájárul­nak. A jövő évi elképzelések között szerepel az Ifjúság és a Bem ut­cában a vízelvezető árkok építé­se, erre pályázati úton szeretné­nek pénzt szerezni. Tovább akarják növelni a faluban a par­kok, terek nagyságát, közműve­sített telkeket szeretnének kiala­kítani, valamint utcai eligazító névtáblákat helyeznének ki. A legnagyobb beruházás valószí­nűleg a már jövőre elérhető kö­zelségbe kerülő csatornázás lesz. A lakosság már évek óta gyűjti erre a pénzt, Pogánnyal fogtak össze, arra számítanak, hogy a repülőtéri beruházással összefüggésben megvalósuló infrastrukturális fejlesztéshez csatlakozni tudnak majd, így ha­marabb elkezdődik a faluban is a csatonaépítés. A látványtavat és a szabadidőparkot az idén avatták fel Német család támogatásával készült el nemrég a játszótér / A takarékszövetkezet fontos szerepet játszik a pénzügyeik intézésében Keszö ,,, \ o \ Aranyos gadány ó 0,a G»M Kökény , Re8enyeSzi!vás ISflrcsény '"X 'X) Kozármisteny Uotháj Péteri | \.0 Egeráfl: | Pogány r Szőkéd o <A , l Kisherend •SZALÁNTA A település gazdái A polgármester Dunai Zoltán, al­polgármester Bosnyák János. Az önkormányzati testület tagjai: Blázsevics Ádám, dr. Bori Beáta, ifj. Bosnyák Mihály, Ferencz Éva, Gorsics Gábor, Standovár Mihály. A körjegyzőség vezetője Horváth Lászlóné dr. A horvát kisebbségi önkormányzat vezetője Standovár Mihály, tagjai: Istoko- vics Mihályné, Pávics Rita. Az általános iskola igazgatója Ba­logh Györgyné, az óvoda vezetője Török Gáborné. A művelődési há­zat Konkoly Árpádné, a védőnői szolgálatot Bohus Lenke vezeti. A gondozói központ vezetője Szingerné Borbás Rita,a házior­vos dr. Szíjártó Zoltán, az esperes Zagorácz István. A polgármesteri hivatal címe: 7811 Szalánta, Hunyadi u. 63. Telefon: 72/524-904. www.szalanta.dunantulinaplo.hu Az összeállítás a Baranya Megyei Közgyűlés, valamint a Újpetre és Vidéke Takarékszövetkezet támogatásával jelenik meg. Összeállította: Békéssy Gábor i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom