Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-04 / 272. szám

14 SPORT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 4., HÉTFŐ Labdarúgó NB I.. 8. forduló Edzőváltás Móczán Zoltán A tabella utolsó öt helyezett csapata kö­zül négynél már a nyolcadik forduló előtt megtörtént a szakvezetők leváltása - né­mileg meglepő módon nem lettek egysé­gesen bűnbaknak kikiáltva gárdájuk szerepléséért és most a hírek szerint érik a csere az ötödik érintett Békéscsa­bánál is.­Az elmúlt évek tapasztalata alapján nem vállalok nagy kockázatot, ha azt mon­dom, még a felén sem vagyunk túl az edzőcseréknek ebben a szezonban, én leg­inkább arra leszek kíváncsi, mindez meg­marad az alsó régió együtteseinél, vagy feljebb is gyűrűzik, és már egy negyedik A pécsiek meccsén néha a közönség is lefeküdt volna - aludni helyet is kudarcnak fog-e megélni az adott klub tulajdonosa. Pedig cserékre nem csak a kispadokon lenne szükség, hiszen nem az edző tehet arról, ha hónapokat csúszik a fizetés, ha kikapcsolták már a vezetékes telefont, ha nincs meleg víz, megfelelő labda, szerelés, gyógyszer, ke­nőcs. De az ezekért felelősöket ritkán ta­lálják meg, és hibájuk bizonyítása sokszor éveken át elhúzódó bírósági procedúra eredménye. Ennél valóban gyorsabb és ha­tékonyabb az edzőcsere. Zalaegerszeg ­Kaposvár 54) (3-0) Zataegerszeg: 43^ Kaposvár: Varga Z. ' Bafejcza ’4 Kocsárdi Finta (Mező, 46.) Sebők V. Zahorecz Csóka Kovácsevics Szamosi Farkas N. Kaj Bank Ljubojevic Máté P. Janjic (Gyánó, 78.) Andruskó (Nagypát 64.) Józsi (Koplárovics, 70.) Tóth B. (Kardos, 77.) Sebők J. Jovánczai Waltner Oláh Vezetőedző: Vezetőedző: Gellei Imre Prukner László Zalaegerszeg. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Világi BaÉzs (★★★★) Gálok: 1-0 Ljubojevic (10. p.), 2-0 Józsi (20. p.), 30 Ljubojevic (28. p.), 40 Sebők J. (51. p.), 50 Gyárrá (85. p.). Sárga lap: Sebök J. (18. p.), Janjic (52. p.), ill Jován- czai (68. p.). Honvéd - MTK 1-1 (0-1) ___mm Oraze M TK: Végh Vámosi Balogh B. Budovinszky Lambulic Mészáros Juhász (Rodenbücher, 75.) Dobos Polák Bábik Bori Vadócz Horváth L Vén (Danes, 55.) Jezdimirovic Horky Fűzi Herczeg (Bojtor, 46.) Kanta J. Drobnjak (Stamenic, 89.) Silva (llés, 60.) Vezetőedző: Szakmai igazgató: Bognár György Garami József Budapest Nézőszám: 2500. Játékvezető: Juhos Attila (★*■*★) Gólok: 0-1 Silva (44. p.), 1-1 Vámosi (71. p.). Sárga lap: Vámosi (50. p.), ill. Jezdirimovic (31. p.). Kiállítva: Budovinszky (65. p.). Debrecen- Vasas 3-1 (1-1) Debrecen: Csernyánszki Vasas A Posza KissZ. Molnár Éger Plókai Komlósi Tóth A Halmosi Vass (Nagy L, 62.) Dombi Schultz (Szanyó, 76.) Habi Ködöböcz Sándor Győri Madar (Nikolov, 75.) GaálM. Bogdanovic Ferenczi Kerekes (Virág, 87) Horváth R (Da Silva, 62.) Vezetőedző: Vezetőedző: Szentes Lázár Egervári Sándor Debrecen. Nézőszám: 6000. Játékvezető: Kassai Viktor (ick-kit) Gélek: 1-0 Madar (2. p.), 1-1 Tóth A. (34. p.), 2-1 Bog- danovic (57. p.), 3-1 Kerekes (68. p). Sárga lap: Kiss Z. (68. p.), Bogdanovic (90. p.), ill. Schultz (68. p.), Molnár (76. p.). Diósgyőr - Békéscsaba 14) (IMI) Diósgyőr Békéscsaba: •, Kövesfalvi W Simunic Mogyorósi Schindler Hornyák Vilotic Máté P. Grujic Virág Funk Belényesi Balog Zs. Katona Simon A. (Vasiljevic, 66.) Sipeki Kovács N. Mogyoródi (Papp G, 36, Ursz (Tóth Gy, 54.) Hompoth, 90.) Potemkin (Kulacsík, 76.) Tisza Niculescu Egressy (Krajncz, 76.) Vezetőőedző: Szakmai igazgató: Gálhidi György Vágó Attila Diósgyőr. Nézőszám: 3500. Játékvezető: Arany Tamás (*★★*★). Gát 1-0 Tisza (63. p.). Sárga lag: Máté P. (31. p.), Papp G. (67. p.), Hornyák (78. p.), ill Ursz (50. p.), Gnijic (60. p.). Ferencváros - Sopron 4-1 (241) Ferencváros: Sopron: Szűcs L. Molnár L. npF Vukmir Földvári Gyepes Debnár Botis Bagoly Zavadszky Szekeres T. RósaD. Fehér Z. Lipcsei Lazic Leandro Bárányos (Sifter, 77.) Tőzsér(Penksa, 46, Szabó 0. (Balaskó, 46.) Somoijai, 76.) Tóth M. Bajevszki (Sowunmi, 66.) Sira Vagner Edző: Vezetőedző: László Csaba Dajka László BudapesL Nézőszám: 3000. Játékvezető: Makai János (★★★). Gátak: 1-0 Vagner (30. p.), 2-0 Bajevszi (33. p.), 2-1 Debnár (47. p.), 31 Szűcs L (70. p, 11-esből), 4-1 Sowunmi (80. p.). Sárga lap: Tőzsér (32. p.), Botis (42. p.), ill. Fehér Z. (50. p.), Földvári (57. p, 64. p.). Kiállítva: Földvári (64. p.). Győr - Fehérvár 041 Győr Fehérvár . Stevanovic 'Tr Tudor Regedei Csizmadia Stärk Koller Vincze G. Kuttor Tóth P. Horváth G. (Vincze Z, 76.) Peric Schwarcz Pomper (Pusztai, 52.) Lattenstein Vincze 0, Bozic Varga Z. Szabó T. Nicsenko (Sándor Gy, 90.) Hercegfalvi (Alumona, 84.) Priskin (Binder, 66.) Magasföldi (Csordás, 78.) Szakmai igazgató: Vezetőedző: Reszeli Soós István Csertői Aurél Győr. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Szabó Zsolt (★*★★). Sárga lap: Nicsenko (13. p.), ill Hercegfalvi (40. p.), Koller (79. p.). Kiállítva: Varga Z. (62. p.). Pápa - Újpest 1-2 (0-2) Pápa: Ül Szép Újpest Vlaszák 'iS? Radios Grósz Szekér Tamási Farkas A Juhár Róth Vanczák Tóth Cs. (Kincses, 67.) Vörös (Farkas V, 46.) Kovács P. (Lászka, 46.) Germán Simek (Kőhalmi, 72.) ErősK. Farkas B. Tóth N. Stevica Medved Bükszegi (Pobnkai, 80.) Feczesin (Rajczi, 66.) Szakmai Igazgató: Vezetőedző: Tóth Bálint Mészöly Géza Pápa. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Szarka Zoltán (*★★★). Gólok: 0-1 Bükszegi (21. p.), 0-2 Bükszegi (44. p.) 1-2 liszka (85. p.). Sárga lap: Vörös (8. p.), ill Vanczák (24. p.), Rajczi (73. p.), Juhár (84. p.). PMFC - Nyíregyháza 1-1 (041) PMFC: Nyíregyháza: \ Németh G. W Németh V. Pavicevic Lakatos Dienes Szatke Bajusz Tejnóra Kulcsár Cipf Sipos (Pest K„ 46.) Laskai Lantos (Berdó, 73.) Márton (Némedi, 75.) Szabados Térjék (Bárka, 60.) Erős G. (Sztipánovics, 80.) Hegedűs Horváth Gy. Faragó Monh/ai Darák (Nikolic, 60.) Vezetőedző: Szakmai tanácsadó: Nagy Tamás Détári Lajos Pécs. Nézőszám: 1500. Játékvezető: Vad II. István (VHHHk) Gélek: 1-0 Pest K. (49. p.), 1-1 Nikolic (65. p.). Sárga lap: Kulcsár (53. p.j, Szabados (81. p.), ill Laskai (10. p.), Szatke (45. p.). A forduló játékosa Darko Ljubojevics (Zalaegerszeg) Nem pusztán a 90 percet futballozta végig, hanem szin­te az egész pályát bejátszotta a szerb középpályás. Két­szer a kaposváriak hálóját is megzörgette, de emellett zokszó nélkül, nagy alázattal vette ki a részét a kevéssé látványos mezőnymunkából is. Ha kellett, becsúszott, ha kellett fejjel volt a saját 1 (fosán belül a légtér ura. Gól passzt ugyan nem adott, de egy-két indítása, kiugratása figyelemre méltó volt, és nem árt elismételni, két gólt is szerzett. Közülük az első már korán ^értésére adta a ven­dégeknek, melyik csapat az úr, ráadásul szemrevaló ka­pásgól volt, a második (csapata harmadik) találata szép­ségdíjas akció végén született. Góllövőlista 5 gólos: Vincze Ottó (Győr), Robert Vagner (FTC). 4 gátas: Germán Ferenc (Pápa), Oláh Lóránt (Kaposvár), Rósa Dénes (FTC), Tóth Mihály (Sopron), Waltner Róbert (ZTE). 3 gólos: Dusán Bajevszki (FTC) Bárányos Zsolt (Sopron), Igor Bogda­novic (DVSC), Halmosi Péter (DVSC), Kerekes Zsombor (DVSC), Tho­mas Medved (Pápa), Rajczi Péter (Újpest), Tisza Tibor (Diósgyőr), 2 gólos: Balaskó Iván (Sopron), Bükszegi Zoltán (Újpest), Csillag Krisz­tián (Nyíregyháza), Ferenczi István (Vasas), Funk Zoltán (Békéscsa­ba), Fűzi Ákos (MTK), Herczeg Miklós (Honvéd), Horváth Gyula (PMFC), Jovánczai Zoltán (Kaposvár), Juhár Tamás (Újpest), Kanta Jó­zsef (MTK), Koplárovics Béla (ZTE), Darko Ljubojevic (ZTE), Valentin Miculescu (Békéscsaba), Montvai Tibor (PMFC), Mariján Nikolic (Nyír­egyháza), Pest Krisztián (PMFC), Rob Kornél (Nyíregyháza), Rósa Hen­rik (Vasas), Welton Silva (MTK), Simek Péter (Újpest), Sira István (Sop­ron), Thomas Sowumni (FTC), Tóth Balázs (Kaposvár), Vadócz Kriszti án (Honvéd), Vámosi Csaba (Honvéd), Zavadszky Gábor (FTC). Az NB I. állása .1. Ferencváros 8 7 0 1 20-7 21 2. Debrecen 8 6 0 2 15-8 18 3. Győr 8 5 1 2 13-9 16 4. Zalaegerszeg 7 4 2 1 14-6 14 5. Újpest 7 4 2 1 15­10 14 6. Pápa 8 4 1 3 14-8 13 7. MTK 7 4 1 2 10-4 13 8. Kaposvár. 8 3 2 3 9­15 11 9. PMFC 8 3 1 4 8-9 10 10. Sopron 8 2 4 2 12­14 10 11. Fehérvár 8 2 3 3 8-9 9 12. Honvéd 8 2 2 4 11­15 8 13. Békéscsaba 8 1 2 5 8­17 5 14. Vasas 8 1 1 6 7­15 4 15. Nyíregyháza 8 0 4 4 7­18 4 16. Diósgyőr 7 1 0 6 7 *• 14 3 A 9. forduló tippjei Újpest - Ferencváros 1-1 Nyíregyháza - Zalaegerszeg 1-1 Kaposvár - Honvéd 3-1 MTK-Győr 2-0 Fehérvár - Diósgyőr 2-1 Sopron - Debrecen 00 Vasas-PMFC 0-1 Békéscsaba - Pápa 10 A forduló játékvezetője Arany Tamás (★★★★★) Diósgyőr - Békéscsaba 1-0 (0-0) Arany játékvezetőnek az iram követése biz­tosan nem okozott nagy nehézséget, és a 16-oson belüli eseményekről sem kellett sokszor döntenie. Mezőnyben viszont jól ítél te meg a szabálytalanságokat, és ez elegen­dő volt A forduló válogatottja Oraze Honvéd Vukmir Éger Juhász Vanczák FTC Debrecen MTK Újpest ■ Dombi Gyepes Ljubojevics Józsi Debrecen FTC Zalaegerszeg Zalaegerszeg Sebők J. Bükszegi Zalaegerszeg Újpest A forduló mérkőzése Zalaegerszeg - Kaposvár 5-0 (3-0) Valószínű, hogy nem ilyen végeredménnyel reménykedtek a kaposváriak abban, hogy ők vívják a forduló találkozóját. A Zalaegerszeg hazai szinten elismerésre méltó játékosállo­mánya mellett pénzügyileg mély válsággal küzd, míg az élvonalban ugyan újonc a Ka­posvár, de az Újpest elleni döntetlen és a Fra­di legyőzése Somogybán is vérmesebb re­ményeket eredményezett. Talán utolsó dühü­ket szedték össze a zalaiak, és estek neki Prukner László gárdájának, mindenesetre re­mek akciókat vezettek, és ki is használták helyzeteiket. Az 5-0 ellenére a Kaposvárt is dicséret illeti, hiszen nem estek össze, tete­mes hátrányukban is küzdöttek, mentek a labdákért, és nagy erőfeszítésre késztették a hazaiakat, összességében élvezhető össze­csapás kerekedett a 90 percből. Nincs edzői fejmosás Pécs Három győztes hazai mérkőzés után 1-1-es dön­tetlenre végzett a PMFC a Nyíregyházával. A pécsi­eknek ezúttal az átlagos­nál is több helyzetük volt, ám egy kivételével az összesét elpuskázták, s ez két pontjukba került. K. Mayer András A mérkőzés előtt valószínűleg so­kan elkönyvelték a három pontot, épp ezért fájt igazán a lefújáskor, hogy csak dönteüent ért el Nagy Tamás együttese. A helyzetek álapján gólokkal kellett volna nyerniük a hazaiaknak, ám - töb­bek között - Montvai kissé kisod­ródott helyzetből leadott lövéseit könnyedén védte Németh Viktor. Úgy tűnt, a pécsi csatárnak ilyen szögekből nehéz dolga volt, ám ha mondjuk egy Saviola tüzel a 16-os jobb sarkáról, igen gyakran a hosszú sarokban táncol a labda, s már nem is tűnik olyan nehéznek a gólszerzés. A pécsiek vezetőedzője a mér­kőzés után egy nappal sem tudta- akarta elmarasztalni játékosait, úgy érzi, mindent megtettek a si­kerért, de ennél többet egyéni képzettségük, kvalitásaik miatt nem tudnak.- Sokan egyszerűen nincse­nek tisztában azzal, hogy ez egy ilyen képességű csapat - mond­ta Nagy Tamás. - A jelenlegi PMFC a nyolcadik és a tizen­egyedik hely közé tartozik, ha el­kap egy jó szériát, akkor kicsit előrébb léphet, de hosszú távon csak ennyire képes. Mi nem tud­tunk fizetni komoly futballisták­nak, akik hozzánk igazoltak, azokat mind ingyen szereztük meg, éppen ezért nem szabad csodálkozni azon, hogy közepes, s nem kiugró képességűek. A nagycsapatoknál az ilyen hely­zetekből rendre bepöckölgetik a kapuba a labdát, mi meg nem, ez a különbség. A szakvezető hozzátette, töb­ben megjegyezték a lelátón, mi­ért nem játszatta Sztipánovics Barnabást. A csatár még mindig nincs olyan állapotban, hogy hosszabb ideig a pályán legyen, ám amint százszázalékos lesz, bekerül a csapatba. A válogatott világbajnoki selejtezője miatt a héten bajnoki szünet lesz, ezért október 8-án, pénteken 16 óra­kor a PMFC a horvát első osztá­lyú Eszék együtteséhez látogat, ahol Sztipánovics is bizonyíthat­ja, hogy mire képes. A szombati összecsapás utáni sajtótájékoztatón Pázmándy Zsolt ügyvezető igazgató közölte, hogy húsz hamis bérletes akadt fent a megszigorított belépteté­sen. Az ügyben a klub rendőrsé­gi feljelentést tett. Lékó egyenlített Brissago A hétvégi két parti közül a szombatín előbb világossal győ­zött, s ezzel egyenlített Lékó Péter a klasszikus sakkvüágbajnoki cí­mért zajló párharcban, majd a va­sárnapi, hatodik összecsapáson döntetlenezett a két játékos. A szombati találkozón a ma­gyar klasszis a 69. lépésben kényszerítette feladásra orosz ri­válisát, s ezzel 2,5-2,5-re módosí­totta az állást. Vasárnap a fáradt­nak tűnő Kramnyik nem vállalt nagy kockázatot, s az egy nappal korábbi egyenlítés után Lékó is elégedettnek tűnt a remivel. A felek spanyol megnyitást játszot­tak, a parti a 20. lépésben ért vé­get. Kedden, a 14 játszmás pár­harc hetedik mérkőzésén a ma­gyar klasszis a vüágos bábukat vezeti. Az állás 3-3. Ezen a héten kínálja a sport m i televízió Crystal Palace - Fulham labdarúgó-mérkőzés hétfőn Anglia - Wáes U21-es Eb-selejtező mérkőzés pénteken sn Világbajnoki-selejtező labdarúgó-mérkőzések szombaton Miért választaná a hosszabb utat, amikor létezik rövidebb is? Lakáshitelhez jutni gyorsan, zökkenőmentesen is lehet. Ha a Raiffeisen Bankot választja, a kedvező kamatozású hitel mellé korrekt, mindenre kiter­jedő tájékoztatást is kap. így Ön a lehető leghamarabb eléri célját. Raiffeisen Lakáshitelek évi 2,99%* kamattól Bankfiókok: Mohács, Széchenyi tér 1. Pécs, Árkád Bevásárlóközpont Pécs, Irgalmasok útja 20. Plusz'kezelési költség; deviza alapú hitel (J) 06-40-48-48-48 | hitelek.raiffeisen.hu VELŐNK KÖNNYEBB S3 Raiffeisen BANK 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom