Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-04 / 272. szám
KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 4., HÉTFŐ 10 Sztecura: áldozat vagyok ítélet után Folyamatosan együttműködött a rendőrséggel az izraeliukrán férfi, aki most meglepődött, hogy nyolc év fegyházat kapott. HIRSAV Leonid Sztecura a magyar hatóságok áldozatának tartja magát. Perének két koronatanúja is neki köszönheti, hogy más ügyekben elmarasztalták őket. Az ítélethirdetés után csalódottságának adott hangot, hiszen nem számított nyolc év fegyházra. Szemén László- A tárgyalás első napjától úgy éreztem, hogy a bírónak előítéletei vannak velem szemben. Folyamatosan félbeszakítottak, nem mondhattam el a mondandómat, tanúimat nem idézték, és az összes kérésemet azonnal elutasították. És ami a legfontosabb, hogy nagyon sok információt hallgattak el a bíróságon. Szakértői véleményeket kértem, amit szintén megtagadtak, és csak provokáció történt az én irányomban - mondta Sztecura. Sztecura volt a koronatanú az elhíresült bombagyáros, Diet■ „Sokkal kevesebbre számítottam, pontosabban arra, hogy a bent töltött három évemet beszámítják, és elfogadják büntetésnek. Nem gondoltam, hogy ilyen szigorú lesz a bíróság, ez nem igazságos büntetés.” LEONID SZTECURA mar Clodo perében. Clodo rendőrségi provokációnak minősítette, hogy Sztecura és egy fedett nyomozó bombákat rendelt tőle, amiért aztán őt elítélték 10 évre. Sztecura védője, Sándor- né Hrabák Éva perbeszédében elhangzott, hogy a Clodo-per Megfenyegették és megölték a testvérét- Már letartóztatás alatt állt Gudocsnikov, amikor megfenyegetett engem és a testvéremet. Ezután a testvéremet valakik meggyilkolták, így jogom van feltételezni, hogy mi vagy ki állt a gyilkosság mögött. Egyszerűen arról van szó, hogy a rendőrökkel megállapodott, és tessék, sikerült neki - mondta Sztecura élettársa (képünkön). Sztecura arra számított, hogy az előzetesben töltött három évvel megússza másik elítéltje, Leonid Kol- csinszkíj, valamint Valentin Gudocsnikov vallott védencére a gyilkossági kísérlet és a zsarolások ügyében. Utóbbira is Sztecura hívta fel a hatóságok figyelmét, mint egy kettős gyilkosság állítólagos elkövetőjét. A védő szerint mindkét koronatanú bosszúból vallott védencére. Egyébként Gudocsnikov maga ellen is vallott, és most őt is elítélték Sztecura perében.- Szeretném, ha tisztázódnának itt a dolgok, mert a bírót semmi sem érdekelte. Nem erre az ítéletre számítottam. Az én bűnösségemet illetően semmi bizonyíték nincs, itt minden a szavak játéka volt. Azt várom, hogy tisztázzák a körülményeket - mondta Sztecura. Döntés várható a kapitány ügyében A légiközlekedés gondatlan veszélyeztetésével vádolt Hegedűs Zoltán pilóta perében hirdetnek ma ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ő volt annak a Tu-154-esnek a kapitánya, amelyik Thesszalonikiben kiengedett futómű nélkül próbált meg landolni, majd sikeresen átstartolt. Senki nem sérült meg. (szí) Öten sérültek meg a csepeli balesetben megsérültek öten, amikor két személyautó ütközött Csepelen. Az egyik autóban utazó három gyermek közül kettő súlyos, egy könnyű sérüléseket szenvedett. Súlyosan megsérült az autóban ülő felnőtt is, a másik autóban utazó felnőtt pedig szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett, (szí) Gyorsan elfogták a négy rablót kirabolt három budapesti férfi és egy nő egy 45 éves járókelőt a Blaha Lujza téri aluljáróban. Megtámadták, dulakodtak vele és elvették 40 ezer forintját. A köny- nyebben megsérült áldozat személyleírást adott a rablókról, akiket a City Police rendőrei gyors nyomozás után, perceken belül elfogtak a közelben, (ij) Szolgálaton kívüli rendőr kapta el a tolvajt elfogta egy szolgálaton kívüli rendőr azt a 17 éves helybéli tolvajt, aki egy nyíregyházi nagyáruház parkolójában álló autóból 258 ezer forint értékben lopott el táskát, bőrkabátot és műszaki tervrajzokat. A rendőr éppen arra autózott, meglátta, amikor a tolvaj elemelte a táskákat, és a helyszínen elfogta a fiút. (szí) Trabant-rendszám volt a Wartburgon lebukott ittas vezetés miatt egy tornyiszentmiklósi 22 éves férfi, akit Lovásziban ellenőriztek a járőrök. Ráadásul kiderült, hogy a Wartburgján lévő rendszámot nem arra az autóra, hanem egy Trabantra adták ki, amit már két évvel korábban kivontak a forgalomból, (szí) Védett madarakat csempészett az olasz visszatartották Battonyán R. Coin olasz állampolgárt, akinek kisteherautójában a vámosok 4100 darab, fokozottan védetté nyilvánított, 45 millió 680 ezer forint értékű madártetemet találtak. A tiltott szállítmányt hazánkon keresztül akarta Olaszországba szállítani, azt majd a nyomozás deríti ki, hogy hol lőtte a madarakat, (ij) ÁLLAST kínál A MAGYAR Könyvklub munkatársakat keres könyvterjesztésre az alábbi területekre: Pécs, Mohács, Siklós, Sásd, Szalánta, Szederkény, Mecseknádasd, Boly és környékeire. Vállalkozói igazolvány és internet használat szükséges. Érd.: katomama@ axelero.hu 20/471-7069 •1005712• A PTE 0EC Á0K Idegsebészeti Klinika diplomás ápolókat, ápolókat, intenzív terápiás szakápolókat keres felvételre. Jelentkezni lehet Tóth Helga klinikavezető főnővémél (72/535-933) Pécs, Rét u. 2. III. em. •1005283* A PTE 0EC Á0K Urológiai Klinika titkárnői állásra felvételt hirdet. Feltétel: felsőfokú végzettség, angolnyelv-tudás. Jelentkezés: írásban a titkárságon. Cím: 7622 Pécs, Munkácsy M. u. 2. _________________________________________________*1005722* Né met kozmetikai cég termékei promóciós reklámkampányához áruházi termékbemutatásához dolgozni és pénzt keresni akaró munkatársakat keres. Kiemelt kereseti lehetőség. Tel.: 30/9796-974_________-nőm.* AD MINISZTRÁTORT keresünkl 30/993- 0780 •1005497* ANGLIÁBAN betanított munka papírgyárban csirkefeldolgozásban, fröccsöntő üzemben. Jó nyelvtudás esetén akár azonnali indulással. Tel.: 72/522-765, 30/620-3936 •1005648* AUSZTRIAI szak-, illetve segédmunkák nyelvismeret nélkül isi 06-20/523-1021 •1005859* AZ AMC Autósbolt műszaki eladót felvesz. Jelentkezni: h-p: 8-17 óráig 30/4470-444 •1005633* BIZTOSÍTÓ értékesítési vezetőt keres! 30/250-7320 Igényes fehérneműt és fürdőruhát forgalmazó, lerjeszkedő cég Pécs-Árkádba színvonalas üzletébe felvételt hirdet eladói pozícióba, hosszú távra. Küldje el önéletrajzát a 06-1/252-2121,06-72/523-383 faxszámra, vagy a sklny@axelero.hu e-mail címre. ■uxoiw EŰ. DOLGOZÓKNAK munkalehetőség! 30/374-1176 ---*1 005602* FŰTÉS-, gázszerelőt felveszünk pécsi mun- kahelyre. Érd.: 06-30/993-0780 •1005497* HULLADÉKKERESKEDELMI cég felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe. 1 fő pénztáros. Feltétel: középfokú iskolai végzettség, pénzkezelő gyakorlat, felhasználói számító- gépes ismeretek, B kategóriás jogosítvány, pécsi lakos. 1 fő gépkocsivezető. Feltétel: B, C, E kategória, nehézgép-kezelői jogosítvány, pécsi lakos és 1 fő lángvágó. Tel.: 06- 30/607-8465 KOSZON Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik PERGER ANTALNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család *1000262* EGÉSZSÉGÜGYI szolgáltatás népszerűsítéséhez egészségügyi végzettségű, rátermett munkatársat keresek. Érd.: 30/33-52-641 ÍVHEGESZTÉSBEN jártas, jogosítvánnyal rendelkező fiatal, szakképzett villanyszerelőt felveszünk. T.: 06-20/9380-419 *1005638* KŐMŰVEST azonnali belépéssel, havi 150 E Ft nettó fizetésért és KG csőfektetésben, csőszerelésben jártas segédmunkást felveszek. 30/947-5329 *1005682* KÖZÉPFOKÚ műszaki (gépész) végzettségű fiatal dolgozót eladói-raktárosi munkakörbe felveszek. Fényképes jelentkezéseket „Épületgépészet” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe. ♦1002825* KÖZÉRZETJAVÍTÁS? Másodállás? 30/377- 3597 ♦1002564* KÖZTERÜLETI és parkfenntartási munkákra dolgozókat felveszünk. Érdeklődni: 8-12 óráig. Tel: 72/234-062 •1005686* MUNKAERŐT keresünk külföldre. 20/536- 7861 ♦1003454* NŐI-FÉREI betanított munkaerőt keresünk vidéki munkahelyre azonnali kezdéssel, szállást biztosítunk. Telefon: 70/580-1056, 34/560-550,20/224-1295 •1003511* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó kőművest és segédmunkást felveszek. Tel: 20-549-5830 •1005681* PÉCS Plazában működő Vodafone Hivatalos Partner üzletbe érettségizett, fiatal, kereskedelmi végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk. Fényképes önéletrajzokat a következő címre várunk: Piezo Kft. „Értékesítő Pécs" 1051 Budapest, Arany János u. 17. •1005775* PÉCSI Memphis kávézóba szakképzett, fakorláttal rendelkező felszolgálót felveszünk. Érd.: 06-30/235-3240 •1005597* PÉCSI villamosipari kft villanyszerelő szakmunkásokat keres állandó munkavégzésre. Tel: 72/515-069, 30/937-4587 PÉNZÜGYI Rt. érettségivel rendelkező munkatársak jelentkezését várja. 20/370-6649 •977391* SZAKÁCSOK, felszolgálók, szobalányok jelentkezését várjuk 21-30 éves korig folyami és óceánjáró luxushajókra kiemelt fizetéssel. Teljes körű ügyintézés, felkészítés. A & N Kft. Tel: 72/224-463, 20/997-7629 •999705* TANDÍJMENTES alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamok Pécsett, Komlón, Siklóson, Mohácson és Szigetváron. Enter City Bt. (OKÉV: 03-0137-03) 72/228-825 ♦1002576* TELEKOMMUNIKÁCIÓS területre üzletkötőket keresünk. Betanítás, kiemelt bérezés. Tel: 20/9225-220 munkaidőben *1003441* VILLANYSZERELŐT, hálózatszerelőt keres pécsi vállalkozás. 30/953-3414 *999593* 48 000 Ftl Otthonában, lakóhelyén végezhető munkalehetőségek! Válaszborítékért tájékoztatjuk! Fortuna 1027 Budapest, Margit körút 48. •1005709* LEGÁLIS külföldi betanított segéd, és szakmunkára valamint vendéglátó munkára keresünk dolgozókat, akár 600-900.000 Ftért. 06-30/957-6807. eurocari@west- el900.net, www.bigbrothers.hu •1002674* ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673 •1003199* 11 ÉVE működő budapesti székhelyű ásványvíz és borforgalmazó cég országos hálózat kiépítéséhez kapcsolatokkal rendelkező, dinamikus területi képviselőt keres. Alapbér + jutalék. Gépkocsi szükséges. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: lami- coop@lamicoop.hu vagy 06-1-240-2250 faxszámon. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik DR. MARÓTI IRMA temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család *ioo2S46* A PTE 0EC Á0K Urológiai Klinika háromműszakos nővérállására felvételt hirdet. Feltétel: felnőtt szakápoló, 0KJ ápoló, diplomás ápoló végzettség. Jelentkezés: Meiszter Péterné klinikavezető fönővér (72/507-331) Cím: 7622 Pécs, Munkácsy M. u. 2. •1005875* ASZTALOSOKAT, faipari gépmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Homparkett Rt. Hosszúhetény, tel.: 72/490-848 •1005904* FOGYÁS sikeresen! Segítek! 06/70/367- 3203 •1005892* INGYENES angol beszédkurzusok teljesen kezdőknek Kócziány módszerrel. 06/20/470-7276 •1005918* ISMERT és elismert produkciós iroda megbízható hostesseket, hostokat, modelleket, táncosokat keres. Személyes bemutatkozás: 2004. október 7.15-17 óráig Club 5 - Pécs. PR0K Produkció 20/468-5708, iroda@prok.hu, www.prok.hu ♦1005867* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ és eladó-pénztáros képesítéssel munkatársat keresek. Pécs, Hajnóczy u. 2.20/961-2191 *1005891* MEGVÁLTOZOTT munkaképességű takarítónőt felveszünk. Érd.: 10-14 óráig 72/549- 502 •1005878* PÉCSI objektum takarítási tevékenységének irányítására, középvezetői munkakörbe gyakorlott munkatársat keresünk. Fényképes önéletrajzokat a 06-1-471-5220-as te lefax számra kérjük megküldeni. •1005884' SOK szabadidővel rendelkező, érettségizett diákokat keresünk tudakozói, felvilágosítói munkára. Tel:. 72/312-119, 72/326-008 ÁLLÁST KERES Fájó aíwel tudatjuk, hogy GOLOBICS JÓZSEF szigetvári, volt antalfalul lakos 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése október 6-án, 11 órakor lesz Szigetváron a kanizsai temetőben. A gyászoló család *1005924* Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagypapánk és kedves rokonunk, KOSZÉR LAJOS 72 éves korában elhunyt. Temetése október 6-án, 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. A gyászoló család *1005705* „...álmom karjaidba. Visszatér...“ Mély fájdalommal tudatom, hogy drága szeretett nagymamám, EITER SÁNDORNÉ 2004. szeptember 23-án elhunyt. Temetése október 8-án, 16.30 órakor lesz a belvárosi templomban. Gyászolja szeretett unokája Kérem, hogy a búcsúztatóra koszorút ne hozzanak. KÖZLEMÉNY A BARANYA Megyei Kórház értesíti a betegeket és hozzátartozóikat, hogy a Garay utcai bejárat 2004. október 1-jétől lezárásra került az „A“ épület rekonstrukciója miatt. Helyette a közlekedés a Szendrey úti főbejáraton keresztül történhet. Ettől az időponttól a Rákóczi úti portát csak a mentők és az engedéllyel rendelkező intézeti gépjármüvek vehetik igénybe. Betegek és látogatok csak a Szendrey utca északi és déli bejáratát használhatják. Megértésüket köszönve: a kórház igazgatósága. A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola 2004. október 11-én (hétfőn) és 12-én (kedden) 8 órától pályaválasztási nyílt napot szervez az Iskola épületében, Pécs, dr. Veress Endre u. 15. Telefon: 72/255-166, Internet: babits.pte.hu -ioosmfeladhatja 8, C, E jogosítvánnyal munkát keresek. T. 30/454-4088 aprohirdetes@dunantulinaplo. i K 4 %