Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-30 / 297. szám

2004. OKTOBER 30., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA ­KONCERT AZ ELHUNYTAKÉRT REQUIEM, Dvorak remekműve csütörtökön este csendült fel a pécsi Bazilikában. A Pannon Filharmonikusokat és a Bach Énekegyüttest Antal Mátyás vezényelte. A szólisták Csema Ildikó, Pánczél Éva, feke­te Attila és Rácz István voltak. fotó: tóth l Itthon mostohaként kezelt építészet Immár második esztende­je, hogy október az építé­szet hónapja, amelynek fesztiváljához számos bara­nyai kiállítás kapcsolódott. Dunai I. A világ kultúrájában ma az épí­tészet központi helyet foglal el. Egy éve az OCTOGON architec- ture&design magazin munka­társai azzal a szándékkal hoz­ták létre az építészet hónapja kulturális fesztivált, hogy a te­matikus művészeti rendezvény- sorozatok közé a nálunk mosto­haként kezelt, gyakran pusztán műszaki, ipari problémák hal­mazaként felfogott építészetet is beemeljék. Az építészet ma a virágkorát éli. A kultúrában világméretek­ben mind nagyobb jelentőséget kap a jel-hagyás, a jel-teremtés igénye. A modern építészet má­sodik nagy fejezete, a compute­res alkalmazásokkal kinyílt szel­lemi távlatok forradalma idején újabb és újabb nagyszerű terve­zői ötletek valósulnak meg. Eb­ben a folyamatban immár nem csak az építészek felelős szerep- vállalása, de a környezete iránt érdeklődő figyelme is mindin­kább szükséglet. Idén a programsorozat jó né­hány vidéki várost is érintő fesz­tivállá nőtte ki magát. Mindezzel együtt igazából azonban még nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet az építőművészet fontos­sága megérdemelne. Baranyá­ban például úgy zajlottak a fesz­tivál programjai, hogy október ezen megkülönböztetéséről a kö­zönség zömének nem volt Ezzel együtt utólag sem ér­demtelen szólni néhányról. Szi­getváron a Sóház Galériában a Bicsérdi Művésztelep alkotóinak munkáiból, Épített környezet, a Vigadóban Márvány és Sár - Ázsia 1000 arca címmel tárlat, il­letve a hazai kortárs építészet egyik legizgalmasabb épület- komplexumát, a Skardelly György tervezte Budapest Aré­nát bemutató kiálb'tás. Pécsett PTE műszaki karán a DLA képzésére járó hallgatóinak munkáit, valamint a szigetvári belvárosi tömbrehabilitációs öt­letpályázat legjobbnak ítélt pá­lyaműveit mutatták be. A Művé­szetek Házában tegnap zárt Visy Zoltán pécsi építész (1903-1938) emlékkiállítása. Folytatható a Pécsi Műhely mestermunka Ifj. Ficzek Ferenc a Pincegalériában Ismét egyedülállóan különleges al­kotás látható a Pécsi Galéria Pince­galériájában. Ifj. Ficzek Ferenc DLA mestermunkája egy 25 méte­res szőnyegszerű „kép”. Bebessi K. Füvek, gyógy- és gyomnövények, illatos szé­na, uszadék karódarab borítják a talajt. Vona­las fűszálrajzolat köti magához a szemet. A levelek közt aprócska csont, nyúlkoponya is lehet. Egy szőnyegszerű, 25 méter hosszú sáv kezdődik így a Pécsi Galéria Pincegaléri­ájában. Pár lépés után mindez átmegy színes fotóba. A pince végéig futó alkotás függőleges fekete-fehér festménybe vált A vászon a falra kúszik. A naturából így jut el a művész és a befogadó a műalkotáshoz... A faliképnek tá­masztott uszadék karó nyomatékosítja a je­lenséget. Ha azonban innen indulunk el visz- szafelé, az erdei tisztás, rét növényeihez, ak­kor viszont a teremtés föltételezhető logikáját követhetjük. Még nem ültek el a legendás Pécsi Műhely minapi újraéledésének élményhullámai. En­nek egyik kulcsszereplője Ficzek Ferenc. A korán elhunyt alkotó szintén művészeti pá­lyára lépett fia mestermunkáját láthatjuk ez­úttal a Pécsi Galériában. A fiatal művésszel beszélgetve érezzük, hogy édesapjától, még kisgyerekként, egy szinte teljes művészi szellemi örökséget vett át. - A saját érdeklő­désem, világom kibontakozásához azonban Lantos Ferenc adta meg a szellemei alapokat - mondja. - Ezek közösek az apáméival, hi­szen ő is Lantos-tanítvány volt. A kérdésre, hogy apámnak tetszene-e ez a munka, csak azt mondhatom: remélem. Kismányoky Károly, a Pécsi Műhely má­sik tagja, szellemileg és megjelenésében egyaránt tetszetősnek tekintve az alkotást, azt mondja, a Pécsi Műhely kapcsán sokak szerint szerencsésebb volna immár egy pé­csi iskoláról beszélni. Erre utal ez a bemuta­tó is. Ifj. Ficzek Ferenc mestere, Tolvaly Er­nő azzal együtt, hogy szinte a teljes szabad­ságot nyújtotta a hallgatónak, ugyancsak Lantos adta meg a szellemi alapokat nagyban hozzájárult az alkotásban meg­nyilvánuló különleges művészi szellemiség kialakulásához. Olyan kulcsszavakat emel ki, mint: kutatás, figyelem, fegyelem, elmé­lyülés, alázat, költészet... Meg, hogy a hosz- szú sáv tulajdonképpen arra emlékeztet, hogy a dolgok folytathatók. FUTNAK A KEPEK Szemüveg, maréknyi föld Nagy Imre Jóllehet már több olyan mozidarab ké­szült, amely­nek fő- vagy melléktémája az 1956-os for­radalom volt (úttörő szerepe mi­att ki kell emelnünk Kosa Fe­renc A másik ember című alko­tását, amely még a rendszervál­tás előtt készült), de a Temetet- len halott, Mészáros Márta új filmje az első, amely történelmi szempontból vitathatatlanul hi­teles, és esztétikailag is megfe­lelő színvonalú. A hitelt az elmúlt években fel­tárt és a forgatókönyv által meg­bízhatóan felhasznált források biztosítják. Ám azt, hogy a film nem csupán dokumentál, ha­nem maradandó művészi él­ményt nyújt (és a tényközlő szándékot, helyesen, ennek rendeli alá), az alkalmazott dra­maturgiai módszer eredménye­zi. Az a megoldás, hogy a film a mártír miniszterelnök szemé­lyes sorsára koncentrál. Ezt mutatja be 1956. november 4- től a kivégzésig. A korábbi ese­mények - a gyermekkori epizó­doktól a forradalomig - vissza­pillantások, emlékképek formá­jában ékelődnek az elbeszélés­be. Ez a flash-back technika tel­jes mértékben indokolt, sőt, úgy vélem, a kompozíciós el­gondolás még következetesebb és feszesebb lehetett volna, ha az elbeszélés a legutolsó hóna­pokra összpontosít, a börtönbe vetéssel indul, és minden más, így a jugoszláv követségen töl­tött időszak és a snagovi fogság eseményei is ebben az időszer­kezetben helyeződnek el. Mészáros Márta megrendítő- en mutatja be a vértanúságnak azt az útvonalát, amelyet Nagy Imrének, Magyarország mi­niszterelnökének be kellett jár­nia: cserbenhagyták, elárulták, megtagadták, meggyötörték majd meggyilkolták. Mi adott neki mindennek elviseléséhez erőt? Ahhoz, hogy a cella rette­netes magányában, férgek közt, szennyben, piszokban is meg­őrizhesse hitét. Hitvány zsoldo­sok között is, akiknek hátteré­ből oly vigasztaló fénnyel válik ki a Cserhalmi György által visszafogott egyszerűséggel megformált emberséges bör­tönorvos alakja. A válasz megtalálásához hoz­zásegíthet bennünket a film ele­jén látható dokumentumfelvé­tel. Rajk temetésén pillantjuk meg Nagy Imrét, a rá jel­lemző módon: de- cens kalapban, fel­öltőben, esernyő­vel, szemén cvik- kerrel. Egyáltalán nem egy pártfunk­cionárius benyomá­sát kelti. Olyan, mint egy magyar polgár. Mert polgár­nak lenni - ez nem jobboldali előjog. Mindenekelőtt műveltséget, hi­tet, erkölcsi tartást és nemzeti elkötelezettséget jelent, ami ide­ológiától és pártállástól függet­len jelenség, habár ott, ahol ő állt, akkor nem volt könnyű ezen étosz jegyében élni. De ő tudott, s talán ez volt a titka. Ezért lett, lehetett ő az - Petii György verse szerint -, akibe „Kiszivároghatott düh, káprá- zat, országos vakremény”. És mert tisztában volt vele (vagy, ami alkalmasint még nagyobb érdem, menet közben, az ese­mények hatására rájött), hogy ez a sorsa, volt ereje ahhoz, hogy kitartson eszméi mellett. Jan Nowicki mélyen átélt já­tékkal formálja meg ezt a ka­raktert, amivel hitelesíti a sze­mélyes drámát. A két legendás kellék, amit a film szinte zenei következetességgel épít bele a látvány motívumrendjébe, ezál­tal telik meg jelentéssel: a szemüveg és a zacskó somogyi föld, az édesanya egykori aján­déka, amelytől a hős sohasem vált meg. A kivégzés pillanatá­ban kezéből mindkettő az akasztófa tövéhez hullott. És a nemzet megőrző emléke­zetébe. A mártír miniszterelnök szerepében Jan Nowicki KOZMA FERENC SZOMBATI TÁRCÁJA Q Októberi emlék Egyre többször gondolok anyai nagy­anyámra, aki régen ott jár, Csaba király­fi útján. Gyermekként, idegenül húzódtam ki ölelő karjaiból, de ő sem tudott foglala­toskodni velem. Az alkalom nem enged­te. Nagyapámat temették aznap a nagy­váradi temetőben. Ötvenhat október húszadika volt, szombat Gyakori hivatali könyörgések után szüleim erre az eseményre kaptak elő­ször rokonlátogató útlevelet, s alkalmat arra, hogy átlépjük a határt Nagyanyámat, a törékeny öregasz- szonyt a virrasztás megroppantotta: az unokával való első találkozás öröménél a férjétől való elválás keserűsége erő­sebb volt Estefelé a parókia zárt torná­cán üldögélve, a halotti toros rokoni hangzavarban mintha mondott volna valamit nekem. Vagy csak gondoltam?... Mindenesetre apró fekete szemeinek késői olvasata: „Ott vagy te is a szívem­ben. Csak azt sajnálom, hogy minden annyira másként alakult, mint ahogy szerettük volna.” * * ★ Nemrégiben Verespatakon jártam, ott, ahol ciánnal próbálják kinyerni az aranyat a Gyalui havasok egyik nyúlvá­nyából, abból a hegyből, amelynek messzi túloldalán anyai nagyszüleim összetalálkoztak 1901-ben. Bunyaszekszárd fatemplomát lévita lelkész nagyapám építtette, és monográ­fiát is írt a településről. Ott nevelték fel öt gyermeküket, édesanyám szerint megle­hetős szegénységben és szigorú tisztes­ségben. Béla volt a legidősebb, mérnököt faragtak belőle. Brassóban élt öreg korá­ban, asztmával és bohém ifjúságának hozadékaival gyötrődve. Klára banktiszt­viselőként és kozmopolita jó polgárként 96 esztendőt kapott az élettől, zilahi igaz­gató-tanító férje majdnem végigkísérte az úton. Emil református pap lett, s át­kínlódva magát a Ceausescu-érán a gé­gerák vitte el. Erzsébet, aki lelkész férje oldalán tanítónőként tartotta el a csalá­dot, ott kapta Székelyudvarhelyen az ok­levelét, ahol később édesanyám. Nem él már egyikük sem, sőt az uno­kák közül is többen elmentek. * * * Bunyaszekszárd nevében a tolnai me­gyeszékhelyre utal. A Tabról, Faddról, Tolnáról, Szekszárdról és részben a ba­ranyai Szentlőrincről is érkező, negy­venhét magyar, öt német, egy szerb és egy zsidó család alapította, akik az ura­dalmi cselédsorsot hátrahagyva odame­nekültek 1870-ben. Legalábbis ezt írta nagyapám a Lúgoson kiadott monográfi­ában a szegénységükkel és szorgalmuk­kal saját földbe megkapaszkodni vágyó elődeiről. A falu időközben teljesen kihalt. Bunyaszekszárd népe ugyanis földrajzi­lag és történetileg rossz helyen kereste a boldogulását. Az agyagos föld alig ter­mett, a mostoha természeti adottságokat és a koronként felerősödő egyéb hátrá­nyokat a szorgalmas kétkezi munka sem csökkenthétté. Másutt is jártak így, Európának ezen a keleti felén. Az elszármazottak még ma is évente fölzarándokolnak a gazzal benőtt házak romjaihoz, hogy közösen mondjanak egy imát. Szekszárd önkormányzata az emlékezések szervezőinek néhány éve ezer dollárt juttatott. ★ ★ ★ Nagyanyám a temetés utáni októberi napok egyikén, egyetlen ajándékaként nekem adta a Lúgoson kiadott falu-szoci- ográfiát, mondván, őrizzem tovább. Hogy miért éppen nekem? Kilenceszten­dős gyerekésszel nem értettem pontosan a dolgot, mint ahogyan nem értettem az októberi napok fokozódó izgalmait sem. Huszonharmadika után a magyar ha­társzakaszt a románok hermetikusan le­zárták, a nagyváradi rendőrségen bevon­ták a külföldiek útlevelét Kaptunk egy posztost a ház elé, s mivel a kerítésen kí­vülre nem léphettünk, apámnak maradt a rövidhullámú rádióadók hallgatása és a cigaretta, anyám pedig napestig a nővé­rével vitatta az eseményeket Nekem jót tett a fogság; a különleges idők ajándékaként rátalálhattam Hed­vig nagyanyámra, aki szerint a jóisten rendezte így a dolgokat. A furcsa őrizetet csak ötvenhét janu­árjában oldották fel. Hajnalban ránk csörrentek, és hagytak némi időt arra, hogy össszekapva magunk, elérjük a Nagyvárad főterén leponyvázott teher­autót. Ültek azon mások is. Csikorgó hi­degben vittek ki bennünket a senki föld­jéig, s pirkadatkor, gyalogosan mentünk át Magyarországra. Kisebb csoportok­ban, akár a menekültek. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom