Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-29 / 296. szám

2004. OKTÓBER 29., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA ­ÉVSZAKOK RAGYOGÁSA AKVARELIEN TOMPA ANNA SVÉDORSZÁGI MAGYAR ALKOTÓ akvarellklállítása a Pannon Magyar Ház- ban november 10-ig tekinthető meg, amelyen főként az ősz gazdag színvilága tekint vissza ránk. fotó: löffler péter Ismét itt az alternatív: Underground 2 Pécsett Két éve olyan sikere volt az 1980-as évek alternatív kultúráját elemző pécsi konfe­renciának, hogy PTE Kommunikációs Tanszéke és az Artpool Művészetkutató Központ úgy látta, érdemes folytatni a fe­hér foltok feltérképezését. M. K. A 2002-es kezdeményezés még arról szólt, hogy megkezdték az 1970-es, még inkább az 1980-as évek alternatív, underground zenei, képzőművé­szeti és irodalmi jelenségeinek elemzését. Az ak­kori konferencia és az ott elhangzottakból készült kötet is siker volt, mi több, azóta mintha kifejezet­ten konjunktúrája lenne a jelzett időszak kutatá­sának - ebbe a sorba illeszkedett a budapesti Sza- mizdat-kiállítás Is. Mint Havasréti József, az Underground 2 konfe­rencia szervezője elmondta, ezúttal pénteken és szombaton arra törekednek majd az előadók, hogy múltban való „kalandozás” mellett számba ve­gyék, az akkori mozgalmak mivé fejlődtek, mi­képp élnek a mában. A sok Izgalmasnak ígérkező előadás között is különös érdeklődéssel várják Vályi Gábort, a Tilos Rádió DJ-ét, aki a bakelitlemez-gyűjtőkről, illetve Hammer Ferencet, aki a punkmozgalomról fog be­szélni. A tervek szerint 2005-ben könyv alakban Is megjelenik majd az Underground 2 konferencia anyaga. Ormánsági zenei alapnyelv aki maga is kutatója volt az ormánsági népdalkincsnek. Korábban harminc éven keresztül szer­vezte általános és középiskolások mohácsi Dunai I. A hajdani kákicsi református lelkész és népéletkutató, Kiss Géza emlékére rendez­ték meg az elmúlt hétvégén az _________________________________________ Or mánsági Népdalok I. Sellyéi „ . , , Országos Éneklési Versenyéi. ..Mohács, Sasd es Sellye után a Az Ormánság sajátos tájegy- bukovinai székelyek népdalai* ségi népzenei anyagát Kiss Géza nak énekléséből szeretnék ver­kezdte el gyűjteni az 1930-as sellyt szervezni” várnai ferenc evekben, neves zeneszerzők se- _____________________________________ gí tségével. Az anyagot későbbi kutatók, zeneszerzők egészítették ki. Ez szolgált a versenyhez alapanyagként a népdalokat kedvelőknek - mondja dr. Vár­nai Ferenc zeneszerző, tanár, a verseny rendezőbizottságának szakmai vezetője, népdaléneklési versenyét, tavaly pedig Sás- don kezdett bele a csángók népdaléneklési versenyébe. A következő terve, hogy a bu­kovinai székelyek népdalainak énekléséből szervez versenyt. Úgy tervezik, a sellyei ta­lálkozó is visszatér majd két-három éven­te, hogy a zenei alapnyelvet éltesse. A három kategóriában zajlott és a tekin­télyes szakértőkből álló zsűri által igen magas színvonalúnak ítélt sely- lyei versenyen szép baranyai si­kerek születtek. Az általános is­kolásoknál 26 induló közül Maurer Milán (Komló) második, Papp Orsolya (Pécs) harmadik ehelyezést ért el. A középiskolá­sok kategóriájában 14 verseny­ző közül első lett a pécsi Pécsi István. A felnőttek szintén 14 fős mezőnyében a két különdíj jutott baranyainak: a csányoszrói Szöllősiné Mester Máriának és az ócsárdi Galambos Ferencnének. A DEMOKRÁCIA SZOTARA Dekonstrukció Boros János ^ ^rr^a> akiről nők mint a jelenkor egyik legna­gyobb filozófusáról emlékezett meg (l’un des plus grands philo- sophes contemporains). Derrida szerint Étre démocrate, ce serait agir en reconnaissant que nous ne vivons jamais dans une so- ciété assez démocratíque. (De­mokratának lenni azt jelentené, cselekvésünk közben elismer­jük, soha nem élünk eléggé de­mokratikus társadalomban. Le Monde, 2004. októ­ber 10.) A társadalom de­mokratikus szövete a szövegben és a szöveg által szövi magát elképesztő mintagazdagságban újra abból a fonal­ból, amit mint hagyományt, nyel­vet, kultúrát és civilizációt maga is kapott. E szövet a szöveg-szö­vők autonómiájának megújuló és változó színességét hordozza. A folyamatos szövegszerű aktivi­tással kerülhető el a szövet egy- színűsítése, a társadalom min­dennemű heteronóm totalizáció- ja, más szóval egyesek (szemé­lyek, intézmények, pártok, iro­dalmi művek, filozófiai eszmék) uralma mások fölött. A társadalmi beszélgetésben való részvétel az autonómia, a szabadság aktivizálódása, mely intenzív belül maradás a szöveg anyagából folyamatosan épülő, részeiben újra meg újra lebomló, majd újrakonstruálódó demok­ráciában. így is értelmezhető Derrida sokat idézett állítása, mely szerint ha „semmi sincs a szövegen kívül, ez azt feltételezi, a szöveg általában vett fogalmá­nak átalakításával együtt, hogy ez utóbbi nem lehet immár egy bensőségesség vagy önazonos­ság tételezésének légmentes bel­seje” - egy üyen világ lenne a de­mokrácia vége, a tenne élő em­ber „megfulladása”. Derrida számára a demokrá­cia dekonstrukció, ez pedig a tág értelemben vett kultúra folya­matos munkálkodása. Nem le­het demokráciát létrehozni a társadalmi-politikai intézmé­nyek, az irodalmi, filozófiai vagy történelmi szövegek vizsgálata, vitatása és átalakítása nélkül. E tevékenység a szabadság, az au­tonómia vagy ami ugyanaz, a gondolkodás tevékenysége: a de­mokrácia a nyílt társadalmi gondolkodás. A dekonstrukció- „több mint egy nyelv”, „több, mint nyelv” (plus d’une langue): a szabadság önmagán lép túl és hoz létre önmagánál többet ak­kor, amikor abból alkot, amit maga is kapott - új szövegeket, új társadalmi viszonyokat, poli­tikai struktúrákat vagy éppen irodalmi vagy építészeti alkotá­sokat. Derrida hangsúlyozta a filozó­fia művelésének szerepét a de­mokrácia számára: síkra szállt a középiskolai filozófiaoktatás mellett, önálló felsőoktatási programot hozott létre (College International de Philosophie), amely mind szervezetében mind oktatásában a dekonstruk- ciót, a demokráciát próbálja meg közvetíteni és elsajátíttatni. Kan­tot idézve és folytatva állíthatjuk, a dekonstrukció az a bátorság, hogy saját eszünket használjuk, eszünkön is túllépve, azt is újra­alkotva. A dekonstrukció ebben az értelemben az emberi gondol­kodás és világ játékos, örömteli újjáalkotása. Nem lehet demokráciát létlehozni a társa­dalmi-politikai intézmények, az irodalmi, fi­lozófiai vagy történelmi szövegek vizsgálata, vitatása és átalakítása nélkül E tevékeny­ség a szabadság, az autonómia vagy ami ugyanaz, a gondolkodás tevékenység: a de­mokrácia a nyílt társadalmi gondolkodás. Egy ponton összetalálkozó világok Balogh Zoltán Az eszemmel nem tudom, mi­ért, csak a szívemmel érzem, hogy a temetőben csöndben kell lenni. Pedig zajt csapunk a gyász hangjaival, később a sí­rok melletti szöszmötöléssel, a halk, képzelt párbeszéd, az el­suttogott ima is eljut valahová. A fölvert, surranó falevelek­ről, a cipő alatt elhajló fű nesze- zéséről, a kavics, a beton koppa- násáról nem is beszélve. Talán ezek, összegyúrva a lélek csöndjével, szabnak meg egy el­fogadható határt. Mindig is szerettem temető­ben sétálni. Még szülőfalum te­metője is képes meglepni, év­ről évre. A nevek mögé bújva fölsejlik egy történet, egy má­sik mondat, egy fintor, a ke­zembe nyomott nyári alma, ké­sőbb a hálós pincéből csupor­ban felhozott bor íze. Pesten, ha történelemórákra vágytam, az akkori Kerepesibe mentem. Kossuth, Batthyány, Deák sír­emlékei... És mindig megnéz­tem a munkásmozgalmi pan- theont is, és mindig megálltam Rajk sírjánál, és megkérdez­tem: hogy is van ez? Később, persze, megnéztem Kádár sírját is, hiszen hozzá­tartozott a léte az én létem sok­sok évéhez. Ha másfajta szellemi izga­lom kellett - izgalom egy teme­tőben, kicsit anakronisztiku­sán hangzik -, akkor Pasarétre villamosoztam. Megsimogat­tam Örkény fejfáját, és néha si­került elcsípnem Dayka Margit mosolyát is. Most a pécsi nagytemető csöndjét verem föl a figyel­memmel, a fő szándék szerint egy valaha volt huszonnégy éves fiatalasszony miatt jöt­tem, akit elsőnek hántolták el itt, száz éve, az új temetőben. Az forog a fejemben, hogy alig valamivel a századfordulós eu­fória után, milyen lehetett a gyász a polgári virágkort élő Pécsen? Talán ugyanaz, mint most, hol szegényesebb, hol gazdagabb külsőségekkel. Hagyjuk is magára a valaha volt huszonnégy éves fiatalasz- szonyt, egyikét a kétszázezer itt nyugvónak. Nézzünk in­kább ismerős gesztusok után! Úgy, hogy jöttment vagyok ezen a vidéken, az itt leélt alig két évtizeddel. Nógrádi Róbert, huszonhat éven át a Pécsi Nemzeti Szín­ház igazgatója, aki ugyancsak tett érte, hogy Illyés a tucatnyi, ennek a városnak írt darabjával afféle háziszerzőnek számított Pécsett, és a színház Örökös Tagjai közé választotta. Robi, aki két cigaretta között egy fur­csa népszínházi világban élt, ahol minden szellemi rétegnek meg kell adni, ami megjár neki. Robi, aki nem sokkal a halá­la előtt tanult meg Trabantot vezetni, és ez a családi Trabi örök téma volt a felesége és köztem. Mert Erzsiké, akivel most is egy fedél alatt laknak, és akit három év közös rádiós munka után tegezhettem csak - Ezt, fiam, ki kellett érdemel­ni! -, maga is állandó harcban állt a sárga Trabival. Erzsiké­hez én is szólhattam pár nyil­vános szót a temetésén. A színházban még mindig őt hallom: Kedves nézőink, a szünet letelt, az előadás foly­tatódik! Robiéknak éppen háttal: Csorba Győző. A szomszédság­ban Galambosi László, Breit- ner Tamás főzeneigazgató, Gyermán István hegedűmű­vész. Tőlük csak pár lépésnyi­re költözött az örökké bölcsen mosolygó Grastyán Professzor Úr, aki nagylelkűen elnézett minden ostoba újságírói kér­dést. A szigorúan szemöldök­felvonó Flerkó és a könyörtele­nül pedáns Bihari Ottó akadé­mikusok. Kicsit szédülök, biztosan túl nagy levegőt vettem. Muszáj leülnöm képzeletben egy kávé­házi asztalhoz, az át- majd visszakeresztelt Éva Cukrász­dáéhoz, Caflischék családi sír­boltja előtt. A portálon túl még lüktet a város, belül baráti váll- veregetések, csendes merengé­sek éltetnek. Egy ponton összetalálkoztak a világok. J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom