Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-22 / 290. szám
2004. OKTÓBER 22., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TÜKÖR Ötven négyzetméterrel bővítették a városi könyvtárat K. J. Siklós Pályázati sikernek köszönhetően a hét közepétől mintegy ötven négyzetmérrel bővült a Városi Könyvtár alapterülete, így az utóbbi években sikert sikerre halmozó intézmény nagyobb kényelmet tud biztosítani a szépszámú olvasónak. A területet - ahol folyóiratolvasó részleget alakítottak ki - a művelődési központ aulájából választották le, ezzel nagyobb lett az olvasótermi részleg is. A terjeszkedésnek köszönhetően egy új raktár is létesült az intézményben, ahol a napi- és hetilapokat tudják elhelyezni a jövőben, így azok is örülhetnek, akik nem az internet segítségével kívánnak a múltba tekinteni. Árrobbanás előtt az ingatlanpiac? telek Egyes szakértők szerint nem lesz hirtelen árnövekedés Pécs Van, aki szerint az ISPA-beruházás néven ismert víz- és csatornahálózat-építés jelentősen megdobja az ingatlanok értékét, mások állítják, a korábbinál jóval több beépíthető telek ára hirtelen biztosan nem ugrik meg. Mészáros Attila Az ISPA-beruházás I. ütemében érintett Pécsszabolcson most egy teljesen közművesített telekhez is könnyen hozzá lehet jutni. Ugyanez Gyükésen, ahol a közműberuházás csak később indul, egyelőre még könnyebb. Ám a Mecsek oldalában lévő területeken, amely az ISPA egyik kiemelt célterülete, csaknem teljesen leállt a telekpiac. Horváth Csaba ingatlanszakértő szerint ez a teljes közművesítés után - elkezdődött már a munTelekárak, 2004. október (Ft/m’l Pécsszabolcs Gyükéi 4500-4700 2500 közművesítés Mecsek-oldal részien folyamattan j 8000-10000 közművesített j r\ közművesítés . 4 folyamatban eh Pécs Pellérd 3500-4500 Készé teljesen 3500-6000 közművesített résiben közművesített vBicsérd 2000 » Gyód részben L, 2500-3500 közművesített Fonás: DN-gyújtés részben közművesített ka - ismét meglódulhat, mint ahogy az ár is. Azt azonban a szakember nem tudja megjósolni, mennyire, mert ez függhet a telek fekvésétől, a lejtésétől, döntően a megközelíthetőségtől. És persze majd a kínálattól és kereslettől. A beruházás I. ütemében mintegy 4-500 új telek válik beépíthetővé a Mecsek-oldal- ban, tudtuk meg dr. Kovács Katalin ISPA projekt-vezetőtől. A közművesítés ebben az időszakban 2250 ingatlant érint, ám java részén már van valamilyen épület. Az összesen 13 építkezési terület közül a három legnagyobb a szabolcsfa- lui, a Mecsek-oldali, illetve a Makár. Egyelőre az ingatlan-tulajdonosok a teljes közműve- sítettség tudatában még nem kezdték el árulni területeiket. A tulajdonosok inkább kivárnak, és a szakemberek szerint ban aláírásukat annyiban megfontolja, hogy ha egyszer kiadták, két éven belül kötelesek garantálni a használatbavételi engedélyt is. Már most is vannak „Nem hinném, hogy a Mecseken földcsuszamlásszerű in- gattanmozgást fog eredményezni a teljes közműves!« tettség.” DR. KOVÁCS KATALIN 1 is hosszabb távon lesz értéknövelő a beruházás. Az I. ütem befejezési határideje éppen egy év múlva lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy attól kezdve lehet építési engedélyeket kérni. A hatóság azonolyan telkek, amelyeknél kész a csatornázás, ám egyelőre tilos használni. Ehhez a közműtársulás és a Vízmű hozzájárulása is kell, erre a napokban levélben újból figyelmeztetik az érintett ingatlanok használóit. MÁR KÉSZÜLNEK A TABLÓKÉPEK. Alig kezdődött el a tanév, hol van még az érettségi, mindenesetre már sok végzős diák azon töri a fejét, miképp lesz majd egy kirakatba kiállítva középiskolás tanulmányainak befejeztével. Felvételünkön gandhis tanulók egy pécsi fotóműteremben, i utó: -irt™ l Cerins-iigy: egyből semmi per Továbbra is utcán a felmondás nélkül kirúgott munkások Kozma Ferenc Pécs Többször is foglalkoztunk lapunkban egy példátlan ügygyei: az egykori Zsolnay-gyár területén munkálkodó Cerins Kft. megszűnésével az utcára került ötvenkilenc dolgozó. Nem csak végkielégítést, felmondólevelet sem kaptak, elhelyezkedni sehol sem tudnak, legális munkát azóta nem vállalhatnak. A történet lényege: a porcelánszigetelőket készítő gyárrészleget a tulajdon megvételének reményében a dolgozókkal együtt „átvette” a Cerins Kft., ám mivel az ügylet meghiúsult, többéves együttdolgozás után a vállalkozás vezetői a saját alkalmazottaknak felmondtak, ám a többieket „visszatessékelték” a Zsolnayba. A munkások dr. Sólymos Sára ügyvédnőt bízták meg igazuk kiharcolásával, aki keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Az első tárgyalás tegnap azzal zárult - s ezt megerősítette dr. Komlódi András, a Cerins Kft. jogi képviselője is -, hogy újabb bizonyítékok begyűjtése után november 16-án folytatódik az eljárás. CSIIIZ! Két napon át a népdal lesz a középpontban W. K. Sellye Hagyományteremtő szándékkal szombaton kétnapos népdaléneklési verseny veszi kezdetét a városban. Az idén első alkalommal megszervezett rendezvény célja a térség hagyományainak és ezen belül is az Ormánság népdalainak életben tartása. Mint azt Kádár Zoltántól, a rendezőbizottság elnökétől megtudtuk, a versenyt három kategóriában hirdették meg: a zsűri külön értékeli a felnőtteket, és külön az általános, illetve közép- iskolásokat is. A megmérettetésre az ország különböző pontjairól 54-en jelentkeztek. A szervezők a kísérőtanárokkal és a meghívott vendégekkel együtt mintegy 100 résztvevőre számítanak, és reményeik szerint szép számmal lesznek helybéliek is, akik kíváncsiak majd a produkciókra. Egészségügy Péntek. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535- 974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347).Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermek kórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyó gyászati, I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.) Szombat, vasárnap. Körzeti orvosi: Pécsi gyermekeknek a Gyermekklinikán (72/535-974) Pécs környékiek és Egerág gyermekeinek a Gyermekkórházban. Pécs, Abaliget Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kövágószőlős, Görcsöny, Egerág, Szalánta Bosta, Szilvás, Túrony, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézet ben (72/214-347). Az ügyelet mindenütt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig tart. Kórhá zak. Gyermekbelgyógyászat: Pécs. Gyermekklinika. Pécs környékiek, Siklós, Sellye és környékiek: Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet szombaton Gyermekkórház, vasárnap Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Kórházi. Pécsi felnőtteknek szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház, vasárnap belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és I. sz. Sebészeti Klinika. Baleseti sebészet szombat, vasárnap: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). S0S-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-e számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Gyógyszertárak péntek, szombat, vasárnap. Magyar Korona (Csontváry u. 2.) és plusz csak szombat, vasárnap Arany Kehely (Citrom u. 10.), Bóly: Panacea, Komló: Kenderföld, Mohács: II. Lajos, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlörinc: Fehér Kereszt, Szigetvár. Boróka. Állatorvosi ügyeletek: 23-án reggel 6-tól 25-én reggel 6 óráig. Megyei rendelői ügyelet: dr. Hartung István, Pécs-Hird, Szatmári u. 32., 72/267-257, 9-9 óra: 30/9478-949. Pécs: dr. Reisz György, 20/9578-767, Sásd: dr. Hódosi Szilvia, 72/475-073, 30/2379-815, Mágocs-Pécsvárad-Komló: Ifj. dr. Merics Imre, 30/385-3142, Mohács-Bóly: dr. Makai Árpád, 72/370-675, 30/9478-360, Siklós-keleti rész: dr. Lébényi Sándor, 72/352-262, 30/553-4467, Siklós-nyugati rész: dr. Svegál Benő, 30/9536-398, 72/424-021,Szigetvár- Szentlőrinc: dr. Koralevicz Elek, 30/5304-355. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 30/902-7729. BARANYÁBAN A-Z-IG örfíí PLATÁNFASOR ÜLTETÉSÉT kezdték meg az önkormányzat emberei a Bános felé vezető, mintegy két kilométeres úton. A település vezetőinek az a célja, hogy minél több területen megújítsák az ősz folyamán a fasorokat, a parkok környékét. (a) OrOSZiÓ ÁTMENETI OTTHONT létesített az oroszlói önkormányzat a településen élő hátrányos helyzetű családoknak. A faluház emeleti részén, ahol egykor fogadó üzemelt, négy fiatal házaspár kap új otthont. Közel húsz négyzetmétereres lakótér, saját mellékhelyiség és közös konyha áll a rászorultak rendelkezésére a jövőben - havi húszezer forintos hozzájárulásért, (pz) Pécs EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ programot rendeznek ma a Helyőrségi Klubban. A HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. az Egészségvédelmi Intézettel és az Országos Egészségfejlesztési Intézettel egy egészségvédelmi turnét indított, aminek egyik állomása Pécs. Tizenegy órától a középiskolásoknak a drog-, alkohol- és dohányzásprevencióról tartanak előadásokat, délután pedig az érdeklődőket aerobikbemu- tató és koncert várja, (sp) PéCS KOSZORÚZÁSON VETT részt tegnap dr. Kunszt Márta alpolgármester Eszéken. A magyar főkonzulátus támogatásával rendezett ceremóniát a Népkör Magyar Kultúregyesület és a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ szervezte. Az '56- os politikai menekültek eszéki befogadásához kötődő megemlékezésre a Hermann-viila homlokzatán elhelyezett emléktábla előtt került sor. (bsa) PéCS SZÜRET EGYKOR ÉS MA címmel tartottak előadást borkóstolóval egybekötve tegnap a Néprajzi Múzeumban. A rendezvényen nem csak a szürethez kapcsolódó népszokásokat és mulatságokat ismerhették meg az érdeklődők, hanem arról is hallhattak, hogy napjainkban hogyan zajlik a betakarítás. A jó bor kedvelői pedig megkóstolhatták a bólyi Róth Pincészet borát (sp) Pogány FEKVŐRENDŐRÖKET építenek be a falu útjaiba. Az önkormányzat a napokban döntött arról, ho^ szabályozzák a község közlekedési rendjét. Dragovácz Márk polgármester elmondta, a pályázatokat hamarosan benyújtják, és még ebben az évben megvalósulhatnak a változtatások, helyi pénzek segítségével, (bt) Sásd MEGBESZÉLÉST TARTOTT a napokban a tizenhat éve működő Sásdi Baráti Kör. Ennek során a tagok döntést hoztak arról, hogy a jövőben a kultúrházban működő teleházat a kör működteti tovább, (pz) Szentfásziö megszólal ismét felújítását követően a templom Angster-orgonája. Maga az épület is új köntöst és díszkivilágítást kapott, és kifestették a paplakot is. Az önkormányzat mellett a hívek adományai, német segítség, a helyi német kisebbségi önkormányzat, a Szentlászlóért Közalapítvány anyagi hozzájárulása tette lehetővé a 2,5 millió forintos beruházást, amelyet szombaton, a falunapon avatnak majd. (aa) Szigetvár TANUSZODA KIALAKÍTÁSÁN fáradozik a város önkormányzata. A régi cél elérését az hozta közelebb, hogy a napokban megjelent az ilyen létesítmények támogatását célzó pályázati kiírás. A választható két lehetőség közül a város a nagyobb méretű medencét szeretné megvalósítani, s 17x25 méteres tanuszodához kérnek segítséget, (aa) TÓfíí A KÁBELTÉVÉRENDSZERT az év végére kiépítik a településen. A Bonyhád központú, új csillagpontos rendszerű hálózatra december 31- ig csatlakozik a falu. A kábeltévé bekötése házanként ötezer forintba kerül, (sp) Tormás ELKÉSZÜLTEK a közterületek aszfaltozási munkálatai, a járda a főutca mindkét oldalán szilárd burkolatot kapott. Pál Zoltán polgármester elmondta, hogy a közel kétmillió forintos beruházást pályázaton nyert összegből és részben önerőből finanszírozta a község ön- kormányzata. (nol) Vajszló AZ UTÓBBI IDŐBEN egyre elszaporodó betörések és garázdaságok megelőzése érdekében a képviselő-testület elvi hozzájárulását adta egy polgárőrség létrehozásához, erről a legutóbbi ülésen határoztak. A tervek szerint a polgárőrök januártól segítenék a rendőrök munkáját, feladataik ellátásához az önkormányzat is adna támogatást. (wk) Zádor RAVATALOZÓT ÉPÍT az önkormányzat A hároméves beruházás 2005-re fejeződik be. Már állnak az épület alapjai és falai, jelenleg a tetőzet kialakításán dolgoznak. Tavasszal a vakolást végzik majd. (sp) 1 t 1