Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-21 / 289. szám

16 SPORT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK Kommunikációs partnerünk; a T-Mobile Magyarország Rt. ■ -Mobile1 Partner Remek szellemű csapat Pécs Pénteken - utolsónak az élvonalbeli labdajáté­kokban - megkezdődik a bajnokság a férfi kosárlab­dázóknál is, az A-csoport- ban a tavalyihoz képest je­lentős vérfrissítésen át­esett PVSK-Panthersszel. Móczán Zoltán Hosszú, alapos és jónak mondha­tó felkészülésen van túl a Fodor Péter irányította gárda, hiszen augusztus közepén, több mint két hónapja találkoztak először egymással a játékosok. Már az el­ső edzéskor is csak egy kérdőjel volt a keretben, a kiszemelt Nate James végül az NBA-ban kapott szerződést, így a szintén ameri­kai Donta Richard sonnal égé- , szült ki né- I hány he- 4 te a csapat. Előkészületi mérkőzé­seken és tornákon igyekezett ki­alakítani a nyerő szerkezetet Fo­dor Péter, ami úgy tűnik, reme­kül sikerült, hiszen Kecskeméten és Pécsett is a felkészülési kupán a harmadik helyet szerezte meg a Panthers úgy, hogy mindkét eset­ben csak a Kecskeméttől kapott ki. Begyűjtötte viszont a bajnok­esélyes Albacomp, a Szolnok, a Dombóvár és a tavalyi bajnok Ka­posvár skalpját. A Dombóvártól és a Kaposvártól a felkészülés ko­rábbi szakaszában egy-egy vere­séget elszenvedtek Csirkéék, de mondhatjuk, mindkét vereség extrém körülmények között szü­letett, hiszen a Kaposvár elleni meccsről csak a kezdés előtt más­fél órával értesültek, és Barcsra is el kel- 1 e t t előtte utazniuk, míg a Dombóvár frissen érkezett, ellenben a pécsi­ek egy háromnapos torna után voltak. Emellett horvát csapato­kon kerekedtek felül, és zárás­ként idegenben a MAFC-ot is megverték.- Átalakult, remek szellemű csapat a mostani - tekintett előre Fodor Péter vezetőedző. - Célunk a nyolc közé jutás, a rájátszásban pedig már bármi megtörténhet. Igazán szoros és színvonalas baj­nokságot várok, hiszen az uniós szabályok miatt mindenütt sok a' légiós, nehéz előre felmérni az erőviszonyokat. Nálunk van nyolc, valóban első osztályú kosa­ras, köztük harcedzett, rutinos já­tékosokkal, és minden posztra akad bevethető játékos. Éppen emiatt szélesebb a taktikai reper­toárunk, mint tavaly, biztos va­gyok benne, hogy attraktívabb kosárlabdát fogunk játszani. A PVSK-Panthers október 22-én Székesfehérváron kezd, majd 31-én fogadja az Egert. A szezonra szóló bérletek csütörtök délutántól megvásárol­hatók a Lauber Dezső sport- csarnokban, diákoknak, nyugdí­jasoknak 5000, felnőtteknek 9500 forintos áron. Rengeteg sérülés, kemény ellenfelek K. M. A. ________________ Mo hács Gyengén muzsikál az utóbbi fordulókban az elmúlt szezon ötödik helyezettje, a Mo­hácsi TE női kézisei zsinórban négy mérkőzést vesztettek el. Az előző idényben sem kímélték a sérülések Oszlár Ferenc együtte­sét, s ez a kellemeüen sorozat most sem szakadt meg.- Akadt olyan mérkőzésünk is, amelyiken négy kezdőembe­rem hiányzott, rendszeresen két-három játékosra nem szá­míthatok - panaszkodott a szak­vezető. - Ráadásul a sorsolá­sunk sem volt könnyű, a leg­utóbbi négy fordulóban három olyan csapattal találkoztunk, akik biztosan a dobogó közelé­ben fognak végezni. Legköze­lebb a kozármislenyiekhez láto­gatunk, ők is roppant erősek, de utána három gyengébb ellenfél­lel játszunk - látta meg az alag­út végét a tréner. Gólkirály a kiesőtől Pécs A most véget ért Du­nántúli Napló-kupa ezúttal is hozott néhány érdekessé­get, rögtön az élen, a Szu­perligában is, példának oká­ért az egyik kieső gárda ad­ta az osztály gólkirályát... Szűcs Zsolt Javuló körülmények, harcos meccsek és remek színvonal, no és egy-két meglepetés - volt a sommázata Kovács János főszer­vező és Vancsik László technikai vezető szerint is a Pécs városi kispályás labdarúgó-bajnokság most véget ért szezonjának. A Szuperliga immár évek óta menetrendszerűen a többek kö­zött az egykori élvonalbeli labda­rúgó Némethtel, Papp doktorral, Pállal fölálló TESZ győzelmével zárult. Sőt, a csapat nevéhez ülő­én igazolta, hogy ennél is többet tesz a sikerekért, hiszen a télen ők nyerték a városi teremtornát is, most pedig TESZ-Melódiák nevű második csapatuk az öreg­fiúknál diadalmaskodott. Az elit- kategóriában a két kieső, a Me­csek Füszért és a Füstfaragók kö­zül utóbbi azért amolyan fájda­lomdíjként Vokó Tamás szemé­lyében (holtversenyben a Róth- Ker. játékosával, az ugyancsak hússzor betaláló Beregszászi Krisztiánnal) az osztály gólkirá­lyával büszkélkedhet. Kettejüket a Bocz Kft. és a Dalmácia Travel váltja majd a tavasztól, amelyek azonos pontszámmal végeztek az I. osztály élén. Maradva a meglepetéseknél: a 96-os mezőny egyetlen veret­len bajnoka a III. osztály Kocsis­csoportjában szereplő újonc Ka­pu Babe. Szintén a III. osztály­hoz köthető a torna egyetlen ki­zárása is, amely a Bártfa FC-t sújtotta, miután (munkahelyi el­foglaltságokra hivatkozva) soro­zatban nem állt ki a meccseire. Női kosárlabda NB I., A-csoport Sok lehetőség a fiataloknak MiZo-Pécsi VSK - Ventwest Foton Sopron 8040 (16-13,20-10,21-5,23-12) Pécs, Lauber Dezső sport- csarnok, 1500 néző. V.: dr. Sza­káll, Frányó. MiZo-Pécsi VSK: Iványi 7/3, FEGYVERNEKY 12, Károlyi 9, BÉRES 13, VILIPICS 12. Cs.: Bojko 9, Lisina 8, Bujdo­só 4, SEMSEI 6/6, Lerch. Edző: Rátgéber László; Ventwest Fo­ton Sopron: Kocsis 7/3, Veres 4, HORVÁTH A. 16/3, Dénes 3/3, Horváth Zs. 4. Cs.: Hadarics 2, Halmos 4, Takács. Edző: Szi- laski Tamás. Az eredmény alakulása: 3. p.: 7-0, 7. p.: 12-7, 14. p.: 22-19, 17. p.: 32-21, 23. p.: 45-23, 27. p.: 47-26,33. p.: 60-30, 34. p.: 70-30. Kipontozódott Bojko (35. p.). Az első negyedben bizony még kiütközött az idény eleji forma, ennek jele volt többek között, hogy a soproniak öt támadóle­pattanót is begyűjtötték, és még a 12. percben is egyenlő volt az állás. De amíg a pécsieknél több­nyire arányosan oszlottak meg a pontok, addig a vendégeknél a második negyedben csak Hor­váth Adrienn tartotta a tempót, a H NB I. A, nők 1» 1. Szolnok 2 2 0 162-99 4 2. MiZo-PVSK 2 2 0 147-99 4 3. Diósgyőr 2 2 0 183­137 4 4. MKB Sopron 2 2 0 147 ­116 4 5. BSE 2 1 1 153 ­128 3 6. Szeged 2 1 1 132 131 3 7. Zalaegerszeg 2 0 2 114 ­153 2 8. BEAC 2 0 2 133­190 2 9. VF Sopron 2 0 2 88­145 2 10. Szekszárd 2 0 2 112­173 2 két rutinos ko­sarasuk, Ve­res és Dénes mintha a pá­lyán sem let­tek volna. A harmadik ne­gyedben az­tán még in­kább kiütkö­zött a két csa­pat közti kü­lönbség, pedig Rátgéber László sokat játszatta a fia­talokat is, akik ugyan tá- madásban még keveseb­bet vállaltak, de védekezés­ben már köze­lítettek a Pé­csett elvárt színvonalhoz. Maga a játék csapkodó volt, megesett, Bojko (labdával) is hogy percek teltek el kosár nélkül, egy alka­lommal tíz támadás futott végig úgy a pályán, hogy az eredmény nem változott. Az is igaz azon­ban, hogy nem az alsóházhoz tartozó Sopron ellen keü csúcs­formában lenni, hiszen a na­gyobb feladatok majd november közepétől várnak a MiZo-ra. Rátgéber László: - Amíg fizikáli­sán nem nőttünk ellenfelünk fölé, addig látszottak hiányosságaink,-' 1 még szezoneleji formában van de játékosaink többsége napról napra jobb. Szilaski Tamás: - Próbáltunk el­lenállni, ez időnként sikerült is. További eredmények: Diós­győr - BEAC 101-78, Szolnok - Szekszárd 97-51, MKB-Eurolea- sing Sopron - Zalaegerszeg 71-55, BSE - Szeged 64-73. Következik: Szekszárd - MiZo- Pécsi VSK. Móczán Zoltán Elhunyt Werling Jenő Hatvanhat éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség­ben elhunyt Werling Jenő. A ba­ranyai ökölvívás nagy öregje 1960-ig versenyzett, utána a PVSK-ban intéző, majd szakosz­tályelnök, később pedig három évtizeden át a megyei szövetség elnöke volt. 1974-82 között az országos szövetség elnökségi tagjaként dolgozott. Sokat tett az ökölvívás népszerűsítéséért, kedvenc sportágát hosszú ideig bíróként is szolgálta. Nem sok­kal halála előtt még versenyt szervezett. Werling Jenőt a PVSK és a Baranya Megyei Ökölvívó Szövetség is saját halottjának tekinti. HIRSAV Vízihoki OKTÓBER 23-ÁN, szom­baton 9.30-kor kezdődik a pécsi Hullámfürdőben az 5. Piranha- kupa, az Alpok Liga első állomása, amelyen a magyarok mellett olasz, német, skót, szlovén, horvát és szerb-montenegrói csapatok is részt vesznek, (kma) r USZáS A BALATON ÁTÚSZÁS pótlására fedett pályás öbölátúszást rendeznek országszerte. Pécsett a Hullámfürdőben vasárnap 9.00-kor lesznek az első futamok, elsősor­ban amatőr szenior és hosszútávúszókat valamint csalá­dokat várnak. A résztvevőknek 2000 métert kell úszniuk, (n) Labdarúgás az elmaradt Balatonlelle - Szentlőrinc- OrmánságTak. Szöv. SE NB ll-es bajnoki mérkőzés új időpontja: november 3., 13.30. (kma) KÍCk-bOX KÉT ARANYÉRMET szereztek a beremendí kick-box szakosztály versenyzői a kondorosi semi-kontakt magyar bajnoksá­gon. Elsők: Tóth István (-94 kg), Juhász Gergely (-79 kg). Másodikak: Aburkó Gábor (-57 kg), Smajlovic Dzevad (+94 kg). Harmadikak: Sági Zoltán (+94 kg),' Zemanic Dejan (-74 kg). Juhász Gergely és Tóth István részt vehet a maribori Eb-n. (kma) Finnyás hokiellenfelek Pécs Három jégkorong- csapat használja a pécsi műjégpályát, de csak ket­tő indul szervezett baj­nokságban. H. L. ~ A legmagasabb osztályban, az országos amatőr bajnokságban az egyetemisták együttese ját­szik. Ott a Pécsi Indiánok gárdá­ján - edző: Káplán János - kívül még öt klub szerepel, többszöri oda-visszavágó alapon mérkőz­nek meg egymással, november elejétől. A másik csapat, a Jégré­mek amatőr baráti társaságot ta­kar, heti két edzéssel. Ők csak a saját maguk szórakoztatására járnak le, bajnoki meccse- I ken nem szerepelnek. A Pécsi Mecsek LSE előké­szítő korcsoportjában 10-12 éves srácok vannak, hetente három­szor edzenek, a torna rendszerű mérkőzéssorozat november első hétvégéjén kezdődik számukra. A Dunaferrel, a Szegeddel és a Győrrel kerültek egy csoportba, mindhárommal szemben hát­rányban vannak, ugyanis va­lamennyi ellenfél fedett jég­stadionnal rendelkezik, és nem akarnak a szabad ég alatti pályán játszani, így a pécsi e k n e k mindig utazniuk kell.- A jeges edzések Pécsett jövő héten HI | kezdődnek, azo- ^ kát jómagam és segítőm, Szabó Péter tartjuk. Eddig kéthe­tenként Du­naújvárosba utaztunk edzeni, de ez sokba került. Ezért is nagyon várjuk már a mű­jégpálya nyitását - mondta Maretics György edző, aki hozzátette: a Pé­csi Mecsek LSE szupermini korosz­tályban, a 6-8 éveseknek is sze­retne csapatot verbuválni. Egy­előre azonban kevesen, mindösz- sze tízen vannak, ezért várják még 6-8 gyermek jelentkezését. A szakosztály költségvetése évi egymillió forint, ebből idén 200 ezret adott az önkormányzat, és még további 150 ezret ígért. A többit szponzorok (egyelőre ke­vés van belőlük) és a szülők ad­ják össze. Játékoscsábítás már a gyerekhokiban is létezik, a leg­jobb játékosukat éppen nemrégi­ben a MAFC vitte el. A 12 éves srác a fővárosban jár iskolába, ott koüégiumban lakik, és a műegye­temistáknál jégkorongozik. Bár­mennyire is szerették volna, nem tudták Pécsett tartani. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA FpIpIőq Q7prkps7íőlt' NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft Baranya Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden nap­tári-év végéig a kiadónál (teL: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöldújság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általuk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 I é FOTÓ: LÖFFLER P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom