Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-21 / 289. szám

KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 21„ CSÜTÖRTÖK 10 Leszívták az üzemanyagot Egy ház előtt parkoló teherkocsi tankját csapolták meg ismeret­lenek Vásárosdombón kedden napközben. A tolvajok 170 liter gázolajt szívtak le. (mb) Kifosztották a raktárt Kéziszerszámokat vittek el isme­retlenek egy villányi raktárból keddre virradó éjszaka, miután betörték a helyiség ablakát. A tolvajok 60 ezer forintos kárt okoztak, (mb) Köszönte, s élt az alkalommal Nyitott tehergépkocsiból loptak el szerdán délelőtt Pécsett a Kertvá­rosban egy mobilt valamint irato­kat. Az elővigyázatlanság 30 ezer forintba került (mb) Ellopták a síneket a biztonsági vágányról ELFOGTÁK a rendőrök Sz. Csaba (27) zsákai és G. János (33) ártándi lakost A két férfi a XXIII. kerületben 50 méter hosszúságú sínt vágott fel egy biztonsági vágányról, (szí) Kirabolták a pasaréti postahivatalt KIRABOLTÁK tegnap délelőtt a pasaréti Kelemen utcai postát A rablók pisztolyt fogtak az al­kalmazottra és egy ügyfélre. Még nem tudni, mennyi pénzzel menekültek el. (jj) A varrónő szintén azt vallotta, hogy látta Kaisert a bankrablás napján Budapesten. Tegnap többen is ezt állították a tárgyalóteremben. Alibit biztosítottak Kaisernak vallomások Meg akarták szöktetni a móri per első számú vádlottját Megerősítették a bírósá­gon a móri per szerdán meghallgatott tanúi Kaiser állításait. Nagy Eszter Dóra Négy tanú egybehangzóan állítja: látták Kaiser Edét a móri bank­rablás idején Budapesten. A szer­dán meghallgatottak közül csak egy fiatalember állítja továbbra is, hogy a vádlott az elkövető. Ez a tanú nem ismeri Kaisert, csak zárkatársától hallott a bűncselek­ményről. A zárkatárs, Gy. Gábor azonban hazugságnak nevezte azt, amit a tanú mondott. Sőt azt is cáfolta most a bíróságon, hogy valaha is kijelentette volna: Kaiser és Hajdú mindenféle dol­got a Dunába dobált. „Én dobtam oda egy pénzeskazettát, de ezt a bűncselekményemet nem is­mertem el, tehát neki se mond­hattam” - vallotta. Gy. Gábor húga Kaiser barát­nője volt. A lány és családja kiállt Kaiser mellett. A volt barátnő a rendőrséget okolja azért, hogy nem tudott leérettségizni.. Azt mondja: az iskolában a nyomo­zók állandóan felkeresték. A szü­lők szerint a rendőrség folyama­tosan zaklatta őket. Azt akarták elérni, hogy vonják vissza Kaiser mellett szóló vallomá­sukat. Gy. Gábor szerint ezért cserébe még a szabadlábra he­lyezését is felajánlották neki. Szintén a vádlott mellett ta­núskodott egy varrónő. A hölgy Kaiser idegenek által tervezett szöktetési tervéről mesélt a bíró­ságon.- Megkértek, hogy szerezzek embereket megszöktetni a kis­pesti tárgyalásról - mondta a bu­dapesti varrónő. - De hát honnan szereztem volna embereket? Saj­nos ezt nem tudtam megtenni. A tanúk igazolása kaiser a tanúk szerint Csepelen ébredt május 9-én, a Gy. család lakásában. Barátnőjével délelőtt itt tartózkodtak, majd autóval elmentek egy varrodába. Az Astoriánál lévő üzletben Kaiser kivasaltatta a nadrág ját, majd visszatért Csepelre. Az akkor 16 éves lány végig vele volt. Később a vádlott zuglói lakásába mentek, itt is töltötték az éjszakát. Több megyében keresi a rendőrség a csalókat M.B. Pécs-Sárvár A hatóság szerint az ország bármely szegleté­ben, így Baranyában is felbuk­kanhat a képeken látható két férfi, akik csalással próbálnak pénzt szerezni. A román állam­polgárságú G. J. és S. J. egy osztrák rendszámú kocsival közlekedik, legutóbb Sárvárott tűntek fel. Családi házakba csengettek be azzal az ürüggyel, hogy egy sorsoláson edénykészletet nyer­tek a lakók, ám csak akkor jut­hatnak hozzá, ha megfizetik a termékek áfáját. Akik bedőltek a trükknek, 50-70 ezer forint­tal rövidültek meg. A rendőrség arra inti a lakos­ságot, óvakodjanak a csalóktól, továbbá megjelenésük esetén hívják a 107-es segélyhívó tele­fonszámot. Tervezett traffipaxhelyszínek k Pécsett október 21-én Zsolnay V. utca 06.40-07.50 Cserkút, Szentlőrinci út 08.10-09.30 Komlói út 09.50-11.10 Aidinger út 12.20-13.30 Tüzér utca 14.40-15.50 József A. út 16.10-17.30 Hársfa utca 17.50-19.10 Makay 1. út 20.20-21.30 LAKÁS Alkotmány úti tégla-gázos, 50 nm-es, fiata­los, 3. em.-i lakás eladó. 14, 5 M Ft. 70/318-0991 Uj lakások a belvárosban kedvező áron, teremgarázs lehetőséggel:- 85,91 nm + 6,75 nm terasz 19,5 M Ft-132,18 nm+11,68 nm terasz 25,95 M Ft Érdeklődni: Szablárné, 216-520 Horvát tengerporton (Vir) közvetlen vízparti telkek (1200 és 800 nm-es) egyken vagy külön­élőn dadák. Tel.: 30/9255-767 PÉCSETT A SIRÁLY utcában 4 lakásos társasházban lakások garázzsal eladók 22 M Ft-tól. 70/385-6359 '999250' Pécstől 4 km-re, dinamikusan fejlődő lakó­parkban telkek eladók. 30/9693-802 BÉREL-KIAD Eladó a Komlói u. 33. sz. társasház 115 nm-es tetőtere. Érd.: okt. 23-24-én 10-14 óra között Zsigovicséknál. Pécs történelmi belvárosában, az Anna ut­cában épülő 6 lakásos társasházban föld­szinti, 81 nm-es, 3 szobás lakás terasszal eladó. Tel.: 72/516-380, 30/515-0915, 30/969-4473--------------------------------------------------------*1002/09' Pécs-belvárosban, a Lánc utcai rendelő mellett Alsőbalokány u. 10. sz. alatt, új tár­sasházban 5 lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: a helyszínen 7-18 óráig.--------------------------------------------------------*4006381* Szentlőrincen 2,5 szobás lakás eladó. Tel.: 20/392-4299 Pécsett a Zsinkó I. u.-ban, Árkáddal szem­ben kb. 200 nm-es épület hosszú távra bér­be adó. Tel.: 06-30/552-5770--------------------------------------------------------*1013345* ALBÉRLETET KÍNÁL Pécs, Váci M. u. felújított, 2 szoba, 56 nm, bútorozott lakás 2-4 személynek kiadó. 60 E Ft/hó + rezsi + kaució. 70/535-2426----------------------------------------------------:—*4013309* Kü lön bejáratú igényes albérlet diákoknak kiadó. 72/328-405 ADÁSVÉTEL Pécs, Felsővámház 48-ban új lakás, most költözhető, 63 nm-es, erkéllyel 14,5 M Ft eladó. Continuum 72/215-191, 30/426- 0253--------------------------------------------------------*-1014529* __________INOATLAN__________ Pé cs történelmi belvárosában, a Széchenyi tér alatt a Teréz utcában új építésű, 2 szin­tes, 52 nm-es, udvari házrész eladó. Irodá­nak is alkalmas. I. ár: 13,9 M Ft Tel.: 30/515-0915, 30/969-4473 B Keszüben, a régi faluban felújított 3 szoba + nappalis cs. ház eladó. 12,9 M Ft 70/318-0991---------------------------------------------------------*989480* Né met-osztrák ügyfeleinknek eladó ingatla­nokat keresünk! 06/1/210-4904 Rajnai rizling eladó. 30/9273-589, 332- 030 "------------------------------------*4013285* Rajnai rizling szőlő eladó. 60 Ft/kg. T.: 72/251-133, 06-70/241-3090--------------------------------------------------------*1013047* Tűzifaakció szállítással. 30/564-2588--------------------------------------------------------*1012715* Zö ldveltelini eladó, szombati szedés. 30/409-3229--------------------------------------------------------*4013286* Akciói Lengyel dió 2500 Ft, tojásszén 2400 Ft, tűzifa. 72/238-589, 30/490-2543--------------------------------------------------------*1006010* Bontott kis- és nagyméretű, válaszfal- és blokk-, magasított, kisméretű tégla tisztít­va, Tatai és Hódfarkú cserép, kifűrészelt fa­anyagok, nyílászárók, bojlerek eladók. Sza­bolcsi Bontó Kft. Pécs, Szabolcsi u. 28. 72/241-586--------------------------------------------------------*1002409* Borszőlő eladó. 30/284-1613 VEGYES ANTIK BÚTOR Festmény-, Zsolnay-, óra-, ezüst-, szőnyeg­vétel kp-ért! Műtárgybolt: Jókai u. 4. 210- 450--------------------------------------------------------*1009188* Ó-SZERES BOLT Régiség kereskedés, mindent veszek, el­adok. Bútor-vétel. Pécs, Jókai u. 7. 72/225- 747 Akciós fa! 1 teherautó 25 E Ft. 70/615- 8809--------------------------------------------------------*1013423* Akciós tűzifa már 650 Ft/q-tól. 72/706- 143--------------------------------------------------------*1012669* Aprított akácfa házhoz szállítva 900 Ft/q, új deszka, léc, szarufa, tégla 72/225-201--------------------------Z----------------------------*4012368* Ca bemet Franc szőlő eladó. 20/9929-322--------------------------------------------------------*1012731* Ca bemet szőlő eladó. 30/262-4511--------------------------------------------------------*1011592* Ke mény tűzifa eladó. 30/213-9698--------------------------------------------------------*1012506* Kemény tűzifa és szén rendelhető szállítás­sal! 72/371-988, 06-30/479-7435--------------------------------------------------------------------*1013102* Kug lizott vegyes fa 1000 Ft/q. 30/215­1421--------------------- *1012595* Minő ségi tűzifa szállítással. 30/540-9310--------------------------------------------------------*1012386* Olaszr. és Cabemet eladó. 72/495-931--------------------------------------------------------*1013128* Olaszrizlin g borszőlő eladó. 228-456, este--------------------------------------------------------*1013415* Fehérsz őlő eladó. 20/251-5889,72/321- 994--------------------------------------------------------*1014517* Ra t Uno téli gumi 1 pár, felnivel, dísztár­csával eladó. 72/480-192--------------------------------------------------------*1014551* Hul ladék tűzifa eladó. Szabolcsi Bontó Kft. Tel.: 72/241-586--------------------------------------------------------*1002409* Korabeli és kortárs festmények eladók. I: 06/30-643-0376--------------------------------------------------------*1014138* Minő ségi Olaszrizling borszőlő kis- és nagy­tételben, kedvező áron eladó. 30/2354- 927--------------------------------------------------------*-1014330* Tű zifa eladó. 30/407-2233--------------------------------------------------------*1014514* Tűzifaakció sz állítással. 30/318-9897--------------------------------------------------------*1014546* ________ÁLLAT________ Nóniusz k ancacsikó és Welsh terrierek el­adók. 70/216-2043--------------------------------------------------------*1013327* Kuvaszkölykök eladók, nagytestű, erőscson- tozatú szülőktől. T.: 70/4533-337--------------------------------------------------------*1014135* 9 hetes Kuvasz kutyák eladók. 73/472-146--------------------------------------------------------*1014360* __________GÉPJÁRMŰ__________ Mitsubishi P ajero L200 1 éves, extrás, 30 E km, 1. kézből eladó. Tel: 06-30/288-88- 11 Horváth Villamossági Kft. VW PASSAT 1,9 PDTDi Highlight bőrülésekkel, sok extrával, 1,5 évesen, 50 E km-rel eladó. Tel.: 30/9477-310 A Városi Sportlétesítmények Igazgatósága kivitelezőt keres: 1. A létesítmények érintés- védelmi felülvizsgálatának elvégzésére. 2. A Sportcsarnok mellett kavicsos parkoló ki­alakítására. Érdeklődni a 312-111 telefon­számon.--------------------------------------------------------*1013402* SZOLGÁLTATÁS Fa nyílászárók hőszigetelése Euro-Strip (svéd) technológiával, 6 év garancia. Supertech Kft. Tel.: 72/310-259--------------------------------------------------------*1012429* Festessen velem! Tel.: 06-20/993-8877---------------------------------------------------------*992189* Jóslás, rontáslevétel! Zsóka 70/560-7382--------------------------------------------------------*1012534* Kft várja takarító vállalkozások jelentkezé­sét közös együttműködésre. 73/570-170--------------------------------------------------------*1013070* MEDITERRÁN Bólyi cserépakció 72/326-634, 30/9562- 134--------------------------------------------------------*1012717* PA LATETŐK Bontás nélküli felújítása referenciával. 72/326-634,06-30/9562-134--------------------------------------------------------*1012718* BETONOSZLOPOS drótfonatos kerítésépítést vállalunk. 06- 20/424-4218.--------------------------------------------------------*1012762* Palatetők szigetelése mintás, bitumenes le­mezzel, ÉMI engedéllyel. 30/372-8994. TÁRSKERESŐ Szeretnél megismerni? Én 64/162/48 éves hölgy vagyok. 20/594-0373, 20/231- 0316--------------------------------------------------------*4003392* SZOLGÁLTATÓHÁZ--------...............................— GÉ PEK 1 REDŐNY - RELUXA - HARMONIKAAJT- Szalagfüggöny - Napellenző - Szúnyogháló - Hevederzár készítése és javítása nagy kedvezménnyel, garanciával. REDŰNYAKCIÚ! Fémből, fából, műanyagból (ablakos is) szalagfüggöny, reluxa, árnyéka harmonikaajto, napellenző, szúnyogháló, ponyvacsere, alu függönykarnis, hevederzár, műanyag nyílászárók. Kamatmentes részlet 0-50%. Kérjen árajánlatot, megtudja, ki dolgozik a legolcsúbban! Tel.: 72/259-781 _ HÜTÖK ÉS MÁS HÁZTARTÁSI GÉPEK GYORS JAVÍTÁSA 370*380 V. 30/9574*026 HUNGÁRIA BIZOMÁNYI Hungária u. 9. Kp-ért veszünk (és ingyen elmegyünk érte) műszaki és háztartási cikkeket. Tel.: 72/222-777, 06-30/9790-976 ÉPÍT-TtCH Bt. TELJES KÖRŰ ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÁS: Felújítás, karbantartás, átalakítás, utólagos hő- és vízszigetelés Tál.: 72/228-266 Mobil: 30/9563-288 i FA NYÍLÁSZÁROK 1 • HŐSZIGETELÉSE " g Euro-Strip (Svéd) technológiával, ■ . 6 év garancia • Sérült autók vétele. 06-70/310-6759 lapszabászgépek Holz-Her 1255, Paolini P- 300 CE normával, gépkönyvvel kitűnő álla­potban profilváltás miatt eladók. Füredi Kft. Siklós 30/246-9694--------------------------------------------------------*1013066* MEZŐGAZDASÁG LTK 81-es eladó. 20/9703-572.--------------------------------------------------------*1012526* Merlot, Cabemet Franc kitűnő minőségű borszőlő kis- és nagytételben eladó. 06- 30/473-1109--------------------------------------------------------*1012150* Olaszrizling eladó Pécs közelében. 324- 810, 70/2027-922, 20/572-0037--------------------- *1013089* Olaszrizl ing olcsón eladó. 20/802-5793--------------------------------------------------------*-1012513* RI ASZTOK telenítése Vezeték nélküli típusok, info: www.gyenis.hu Tel.: 72/521-095,20/991-6621 SUPERTECH KFt. . 8 72/310-259 |a KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom