Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-18 / 286. szám
KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 18., HÉTFŐ 10 Milliós vérdíjat tűztek ki a támadóra erőszak Megvertek és kiraboltak egy kamaszlányt a városmajori parkban A család kérésére a kórház nem nyilatkozik a szombat hajnalban megvert V. lúlia állapotáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyilkossági főnöke, Keszthelyi József alezredes elmondta: a lány állapotát stabilizálták. Lapunk megtudta: a végzős középiskolás diáklány rendezett családi körülmények között él. Jó tanuló, és csak ritkán jár szórakozni. Péntek este a barátnőjével indult moziba. A vetítés után elváltak egymástól, mindketten hazafelé tartottak. V. Júlia közel lakik a fogaskerekű végállomásához, így arra vette az irányt. Támadója éjfél körül csapott le rá, brutálisan megverte, majd kirabolta. Az eszméletlenre vert lányra egy járókelő talált rá a fogaskerekű vasúti töltése mellett. A mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Mi is felkerestük a János Kórházat. Vasárnap délután négy órakor a központi intenzív osztály gyakorlatilag védtelen volt, oda az sétál be és ki, aki akar. Közel három percig álldogáltunk, mire kiderült, az orvosnő épp eszik. Ezt is csak úgy tudtuk meg, hogy beléptünk az egyik kórterembe. Csak ekkor közölték velünk, a lányról semmit sem mondanak. Budapest rendőrfőkapitánya egymillió forintot ajánlott fel annak, aki érdemi információval tud szolgálni a támadóról. Nagy E. D. ISMÉT FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS A MECSEKEN. A 66-ós út Pécsre vezető szakaszán, szinte ugyanazon a helyen 24 óra leforgása alatt már a második súlyos közlekedési baleset történt. Mint lapunkban is beszámoltunk róla pénteken egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze, míg szombaton két autó karambolozott. A kora délutáni balesetben négy ember sérült meg, közülük egynek súlyos az állapota. potű: laufer László Letartóztatták tegnap Farkas Pétert és társait ÚJABB BALESET ARPAD-TETONEL Péter mindent tagad drog Azt mondják, nincs közük hozzá Harminc napra előzetes letartóztatásba helyzete tegnap a bíróság Farkas Péter birkózó olimpiai bajnokot. Farkast, az öccsét, Károlyt és N. Pált csütörtökön este fogták el. A rendőrök ötezer tőből álló indiaivadkender-ül- tetvényt találtak a Farkas testvérek édesanyjának rákoscsabai háza pincéjében.- Farkas Péter határozottan kijelentette a bíróságon, hogy semmi köze az ügyhöz. Ő a házrészben nagy értékű papagájokat nevel, azokat akarta megetetni csütörtökön. A pincét öccse bérbe adta valakinek, nem tudták, hogy a bérlő vadkendert nevel ott - mondta Magyar György, a birkózó védője. Farkas Károly védője, Rutt- ner György hozzátette, hogy védence sem tudott az ültetvényről, és hogy a bérlő már napok óta nem jelentkezett. N. Pál védője, Parti Ágnes szerint megbízója mindössze karbantartási munkákkal foglalkozott a házban, de az ültetvényhez neki sincs köze. Szemán L Tűzszerészek okozták a gyáli robbanást szakértői vizsgálatok szerint a pénteken, Gyálon történt bányarobbanás felelősei maguk a megsérült tűzszerészek. Két munkás állapota még vasárnap délután is életveszélyes, (bb) Késsel próbálták rendezni a vitát ÖSSZEVEREKEDETT egy SZÍT és egy magyar férfi vasárnap hajnalban Budapesten, a VII. kerületben. A dulakodás során kés is előkerült, mindketten megsérültek. A 28 éves budapesti férfi életveszélyesen, 39 éves szír társa könnyebben, (ned) Zsebtolvajt fogtak a mozgólépcsőn TETTEN ÉRTÉK zsebtolvajlá- son a rendőrök K. Norbertét (25) a 3-as metróban, a Nyugati téri aluljáróba felvezető mozgólépcsőn. A férfi egy nő hátizsákjából az értékeket akarta kivenni. Őrizetbe vették, (szí) Kórházig vezetett a megszórt fiú megkéseltek tegnapra virradóra Nagyhalásziban egy 17 éves fiút, ám a nyíregyházi kórházig még maga vezette el az autóját. A tettes egy másik helybéli, ugyancsak 17 éves fiú. (jj) KÖZLEMÉNY A Pécsi Vízmű Rt értesíti fogyasztóit, hogy áramszünet miatt 2004. október 18., 19., 20-án, 8-18 óráig nyomásesés és helyenként vízhiány várható: István akna, Hird, Vasas területén A munkák napi ütemezéséről aktuális információ a diszpécserszolgálatnál a 251- 723-as tel.számon kérhető. Vízellátást tartálykocsival biztosítjuk. Kérjük a fogyasztók szíves s türelmét P ©KTÄTÄS POSTA AUTÓSISKOLA 72/212-322; 30/29-29-500. Tanfolyam indul október 19-én, 17 órakor. Vezetés: 1350 Ft/órától! wvm.postarobi.hu 1 __________ NY tiVISKCLA. PÉ«i 72/522-757 'TLRNATIONAl XCUACE dHOÖi rí Ál Jelszavunk: GYORSAN, OLCSÓN SrJÓL! TANFOLYAMRA JELENTKEZES: OKTÓBER 21-IG! KÉPZÉS MÁR AZ ÚJ SZÁMÍTÓGÉPES KÖVETELMÉNYEKNEK MEGFELELŐ, KORSZERŰ TANTERMÜNKBEN! INTENZÍV ELMELETI KÉPZÉS 2 HÉT ALATT! ísPécs, Szabadság u. 42. Tel.: 72/214-760 h-p: 8-16.30) r m 50 ÉVE ■ VIZITÜNK JHAÍ-: 10.18., „C+f": 10.19., .0-: 10.20.( INFORMÁCIÓ TUNFOC/AmumiÁSOKRÓU Pécs, Hengermalom o. 4. T«L* 72/311-422,311-646 web-axeleroJwi/bmirtl/ Piacorientált ingatlan• közvetítő képzés munkalehetőséggel, társashoz* kezelő OKJ-s szakképzések Pécsett pénteki és szombati elfoglaltsággal, részletfizetéssel. Tel.: 06-1/473-0678, 06-30/950-3343 »fúrnom-<H Q „POK”Nysz : 03-0136-02 gmß Második Esély (akkreditált) Ti Iskolájában induló tanfolyamok: Informatikai műszerész; Vámügyintéző; Méhész; Boltvezető; Számítógép-kezelő; Kéz- és lábápoló, műkörömépftő; Lakberendező: Cserépkályha- és kandallóépítő; Masszőr; Élelmezésvezető; Ruházati; ABC- és gyorsétkeztetési eladó; Vendéglátó-üzletvezető; Könnyű- és nehézgép-kezelő, Ingatlanbecslő, Logopédia (30 órás) Pécs, Nagy L. lár. u. 9. Iszt. 7. H-Cs.:9-l1-igés 16-18-ig. Érdeklődhet a 80S23-323 ingyenes zöldszámon vagya 30/288-4000,20/4675-107 Informatika képzések Szerezzen Számítógép-kezelő bizonyítványt (OKJ 33 4641 01) 2 hónap alatt 20%-os árkedvezménnyel 2004. nov. 8.-dec. 17-ig „ minden hétköznap 9-13 óráig § OKJ vizsga: 2005. Január 10. | jEOrTOÍ Ft helyett 74.900 Ft g Részletfizetés: Jelentkezéskor 14.900 Ft £ majd 10.000 Ft/tiét g Holden Stúdió - www.holden.hu Pécs, Munkácsy M. u. 22. Tel: 510-214 USZODAMESTERI, uszodagépész, klórgáz tanfolyamok. Consaqua Bt. Tel.: 06- 20/346-7470.- - ------- -------------------*985418* Fé mforgácsoló, Asztalos, Ács-állványozó támogatott képzések indulnak a Pécsi Regionális Képző Központban. Jelentkezzen most a PRKK 72/552-210-es számán, vagy a Munkaügyi Központ kirendeltségein! -ioiu32KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, vendéglátó-üzletvezető tanfolyamok indulnak Pécsett. 72/224-520, 20/9828-928 Oktaker Bt. (03-0078-02)--------------------------------------------------------------*988300* Ke reskedő-boltvezető és Vendéglátó-üzletvezető képzések indulnak a Pécsi Regionális Képző Központ szervezésében részlet- fizetési lehetőséggel, adókedvezménnyel. Jelentkezzen most a PRKK 72/552-210-es számán! *1012432* KISKERESKEDŐK Gled-Co Fakereskedés Pécs, Északmegyer-dűlő 10. Fenyő fűrészáru (EMI nyilatkozatta!) gerenda, padló, deszka 44 500 Ft/m3 Bramac léc (2-4 m-es) Normál léc Zsaludeszka Értékcsökkent fűrészáru 38 000 Ft/m3 SZOFA nyílászárók kizárólagos forgalmazása Nyitva tartás: H-P: 8-16-ig & Tel.: 06-20/9462-944,20/590-1909 | ÁLLÁST KÍNÁL A CASINO-ARCADE felvételt hirdet hostess munkakör betöltésére. Tel.: 70/270-4576-------------------------------------------------------------*1012216* A MAGYAR Könyvklub könyvterjesztőket keres Pécs, Mohács és Sásd területére! Vállalkozói ig. előny. Internet használat szükséges! Érd.: Katomama@axelero.hu vagy 06- 20/471-7069 (kiegészítő tevékenység)--------------------------------------- — -*1012093* A PATYOLAT Chemicals Kft. - mint az Allegrini S.p.A. (Olaszország legnagyobb vegyipari gyára) magyarországi kizárólagos forgalmazója - ipari tisztítószer üzletága országos hálózatába területi képviselői állást hirdet. Pályázatokat várjuk: 7101 Szek- szárd, Pf. 440 —;-------------------------------------------------------*1012319* ACÉLSZERKEZET szereléséhez dolgozni akaró embereket keresünk vidékre. 70/366- 6162-------------------------------------------------------------*1012375* AU SZTRIAI szakmunkák, segédmunkák nyelvismeret nélkül is. 06-30/394-2235 (13-19-ig)-------------------------------------------------------------*1012383* BA NKI-BIZTOSÍTÁSI tevékenységre 25 év feletti, min. érettségizett 2 főt várunk. Betanulásra 305000 alap+jutalék. 30/232- 3261-------------------------------------------------------------*1012241* FO GYÁS sikeresen! Segítek! 06/70/367- 3203 —---------------------------------------------------------*1005892* GÉPKEZELŐT keresünk JCB gépre, gyakorlattal. Tel.: 06-70/367-9089-------------------------------------------------------------*1010135* „A Te szíved már nem fáj, csak a miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik." Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett féljem, MOHAI GYŐZŐ volt uránbányász, a IV. üzem nyugdíjasa 76 éves korában elhunyt. Temetése október 21-én, 10.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család *1012064* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, SPECHT JÁNOSNÉ Marika Pécs, Borbála utcai lakos 66 éves korában elhunyt Temetése 2004. október 22-én, 14 órakor a pécsi központi temető díszterméből történik. A gyászoló család *1005897* INGATLANKÖZVETÍTŐ iroda ügynöki munkára munkatársat keres, lehet másodállásban is. Csillag-Kapu Ingatlaniroda 70/504- 4518------------------------------------------------------------------------------1012218* KOMLÓI munkahelyre polcfeltöltőket, hossteseket és szórólapterjesztőket keresek. T.: 30/645-3939-------------------------------------------------------------*1011420* KO MLÓRA sok szabadidővel rendelkező, 18. életévüket betöltött diákokat keresünk pénztárosi és árufeltöltöi munkára. Tel.: 72/312-119, 72/326-008------------------------------------------------------------------------------1012279* KÜ LÖNBÖZŐ munkára csökkent munkaképességű dolgozók jelentkezését várjuk. 73/570-170------------------------------------------------------------------------------1011425* RU HÁZATI és háztartási termékek értékesítéséhez személygépkocsival rendelkező munkatársakat keresek. Fizetés heti 20 E Ft +benzintérítés. 70/539-4407-----------;----------------------------------------------------------------1012388* SZ AKÁCSOT melegkonyhás étterembe felveszek Pécsett. T.: 70/294-5276------------------------------------------------------------------------------1012363* Folytatás a 6. oldalon Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és testvérünk, KONDOR KÁROLYNÉ szerető szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára október 20-án, 15.30 órakor kísérjük a központi temető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család *1012413* Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk, NYÁRI SÁNDOR volt MÉV III üzem dolgozója életének 81. évében csendesen elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása a pécsi központi temetőben 2004. október 21-én, 14 órakor lesz. A gyászoló család •1009014* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOPRONYI GÉZÁNÉ Bischof Mária rövid szenvedés után 83 évesen elhunyt. Kérésére szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család »íooesos* „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami neked szent és nyugalom, az nekünk örökös fájdalom. ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédimamánk, testvérem, HALL TERÉZ a Volán nyugdíjasa 85 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatója október 21- én, 15 órakor lesz a pécsi központi temető dísztermében. A gyászoló család *1012092* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, VÉGVÁRI JÓZSEF temetésén részt vettek. A gyászoló család *ioos8i7* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak akik szeretett halottunk, NAGY SÁNDOR temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Komlói Tűzoltó parancsnokságnak a búcsúztatásért és a temetés méltó megrendezéséért. A gyászoló család •1012426* t I Á i i