Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-16 / 284. szám
2004. OKTÓBER 16., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ SPORT 15 Szuperrangadó a matinén Budapest Vasárnap délelőtt az Arany Ászok Liga kilencedik fordulójában kerül sor a hazai labdarúgó-bajnokság legnagyobb rangadójára, azaz az Újpest - Ferencváros mérkőzésre. A találkozó kimenetele megjósolhatatlan, hiszen a tabellára pillantva a címvédő vendégek tűnnek esélyesebbnek, ugyanakkor a zöld-fehérek immár majdnem négy éve, egész pontosan 2000. november 30. óta nem nyertek a Szusza Ferenc- stadionban. A Ferencváros hét ponttal előzi meg az Újpestet, s ezzel az első helyen áll, igaz eggyel több mérkőzést játszott, mint a hazai együttes, amely így egy győzelemmel a vesztett pontokat tekintve egy pontra megközelíthetné listavezető riválisát. A két vezetőedzőnek, Mészöly Gézának és László Csabának is rendkívül fontos a siker: előbbi eddig két derbin irányította a lila-fehéreket, s mindkétszer győzött az ősi rivális ellen, míg utóbbi most debütál a nagy múltú párharc során. Az eddigi 200 bajnoki összecsapás mérlege a Ferencvárosnak kedvez, hiszen 93-szor győzött, 54- szer döntetlent ért el, míg 53-szor kikapott. A listavezető még idegenben is jobban szerepel ve- télytársánál: eddig 31 hazai és 40 vendégsiker mellett 29 döntetlen született az Újpest pályaválasztásakor. A 9. forduló programja Szombat Nyíregyháza - ZTE 14.30, Kaposvár - Honvéd, 17.00; Fehérvár FC - Diósgyőr, 17.00; Sopron - DVSC, 17.00; Vasas - PMFC 17.00; Békéscsaba - Lombard FC 17; MTK - Győri ETO, 18.00. Vasárnap, 11.30: Újpest - FTC. A VILÁG SPORTJA Labdarúgás Az AS Roma labdarúgóklub 102 millió eurós szerződést kötött a Sky Italiával, ennek alapján > a műholdas csatorna közvetíti a csapat bajnoki mérkőzéseit a következő két idényben. A Murdoch-cso- porthoz tartozó adó a 2005/2006- os szezonra 50 milliót míg az azt követőre 52 milliót fizet TetlíSZ Meglepetésre a hazai közönség előtt szereplő Jelena Bovina szinte lemosta a pályáról a 7. kiemelt amerikai Venus Williamst a moszkvai tenisztorna negyeddöntőjében. Eredmények. Nők: Miszkina - Zvonarjova 4-6,6-0, 7-5, Davenport - Schiavone 6-4,6-1, Gye- mentyjeva - Kuznyecova 6-1,6-3, Bovina - V. Williams 6-3,6-2. Az elődöntő párosítása: Bovina - Gye- mentyjeva, Miszkina - Davenport Férfiak: Rusedski - J. Johansson 7-6 (7-5), 6-7 (1-7), 7-6 (7-5), Davigyen- ko - Stepanek 7-6 (7-2), 5-7,6-1. Olimpia Ausztria olimpiai bizottsága azt fontolgatja, hogy pályázik a 2014-es téli olimpia megrendezésére. A sportvezető azt is elárulta, hogy Innsbruck, vagy a 2010-es eseményért folyt versengésben a kanadai Vancouverrel szemben alulmaradt Salzburg kandidál. Ausztria Innsbruck révén korábban kétszer, 1964-ben és 1976-ban adott otthont a téli játékoknak. Labdarúgás Egyelőre befejeződtek a tárgyalások a Manchester United főrészvényesei és Malcolm Glazer amerikai milliárdos között, aki továbbra sem tett le arról, hogy többségi tulajdont szerezzen a brit klubban. A tengerentúli vállalkozó lapértesülések szerint közel 650 millió fontot ajánlott J. P. McManus és John Magnier, ír versenyló-tulajdonosoknak, akiknek közös vállalata, a Cubic Expression 28,9 százalékot birtokol az együttes részvényeiből. Kézilabda Vendégként is győzelmet aratott a Dunaferr a női kézilabdabajnokság pénteki mérkőzésén: Vasas - Dunaferr NK 26-36 (10-19). Vízilabda Harmadik mérkőzésén második győzelmét aratta a Szeged- Beton VE férfi vízilabda-együttese a LEN-kupa hollandiai csoportküzdelmeiben: Szeged - Steaua Bucuresti (román) 14-7 (6-3,3-2,0-l, 5-1). Az Euroliga franciaországi selejtező- csoportjában: VasasPlaket - Brescia (olasz) 64 (2-1,2-1,1-1,1-1). Autósport Baumgartner Zsolt még nem tudja, jövőre melyik istállónál folytatja Forma-l-es pályafutását de bizakodik, hogy lesz számára hely az autósport elitkategóriájában 2005-ben is. A pilóta elmondta, hogy a Ford konszern kiválásával nehéz helyzetbe került a Jordan, a Minardi és a Jaguar, tehát nem tudni, mit hozhat számára a jövő. ÁLLAST kínál A BERKESDI óvodába helyettesítés céljából, vezetői gyakorlattal is rendelkező óvoda pedagógust alkalmaznék. T.: 72/458-113----------------------------------------------------------------------*1012374* A CASINO-ARCADE felvételt hirdet hostess munkakör betöltésére. Tel.: 70/270-4576----------------------------------------------------------------------*1012216* ANGOLUL beszélő felszolgálót keresünk. Tel.: 06-20/988-55-44 AutóCity gépjárműértékesítőt felvesz. Alkalmazási feltételek: • min. középfokú végzettségű • értékesítésben szerzett tapasztdat • határozott magabiztos megjelenés • jó tárgyalóképesség • „B" kategóriás vezetői engedély • számítógépes ismeret Pályázatokat fényképes szakmai önéletrajzzal a következő címre kérjük személyesen behozni: AutóCity 7630 Pécs, Diósí út I. 'fel.: 72/517-555 CASE típusú gépre gépkezelőt felveszek. Pécs 06-20/2075-518----------------------------------------------------------------------*1011124* EGYEDÜL nehéz, fogyjál velem! 70/571- 7970--------;-----------------------------------------------------------*1009962* GÉP ÉSZ végzettségű fiatal dolgozót eladói- raktárosi munkakörbe, üzletbe felveszek. Fényképes jelentkezéseket „Épületgépészet” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe.-............- *4992825* Magyar-német vegyesvállalat keres komlói munkavégzésre 1 fő külkereskedelmi bonyolító-téma-referenst Követelmény: szakirányú képesítés német-angol nyelv ismerete Jelentkezés: 72/483-340/29, vagy 30/9470-103 telefonon. -1010122GYAK0RLATTAL rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőt felveszek. 06-30/969-3738----------------------------------------------------------------------*4012233* Biztos megélhetést jelentő, meglévő ügyfélkörrel rendelkező PÁLINKAFŐZŐ ÜZEM eladó Mágocson. Érdeklődni: 30/916-4231 *1012067* GYAKORLOTT virágkötőt felveszünk. Tel.: 06- 30/641-3771-----------------------------------------------------------------------*996746* IN GATLANKÖZVETÍTŐ iroda ügynöki munkára munkatársat keres, lehet másodállásban is. Csillag-Kapu Ingatlaniroda 70/504- 4518---------------------------------------------------------------------*4912218* KE RTVÁROSI pizzériába végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakácsot, valamint pizzafutárt felveszek. Tel.: 70/459-6816 — -------------------;--------------------------------------------*1912284* NÉ METORSZÁGBAN élő család keres Au- pair-t 25 éves korig. T.: 06-30/517-3356----------------------------------------------------------------------*1912369* PÉCSI Direkt Kft. raktáros munkatársat keres három műszakos munkakörbe. Jelentkezés kézzel írott önéletrajzzal: 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Jelige: „Raktáros”---------------------------------------------------------------------‘1912287* PI ZZAFUTÁRT saját autóval, pizzasütőt felveszünk. T.: 30/9576-801--------------------------------------------------------------------*1912373* RE KLÁMSTÚDIÓ keres gyakorlott kiadvány- szerkesztőt, dekoratőrt. 30/9597-998------------------------------------------------------------------—*1912351* TARGONCASZERELŐT felvesz országos hálózattal rendelkező targoncaszerviz. Jelentkezni lehet: Pécs, Zsolnay V. u. 21. Saxon Rt.--------------;-----------------------------------------------------*1912040* ÜZ LETKÖTŐKET keres dinamikusan fejlődő cég leszervezett gyógy-, bio-, gyapjúbemutatók megtartására. Gyakorlat, autó szükséges. Jó kereseti lehetőség. Érdeklődni: 06-20/4478-862 — ----------------------------------------------------------------*1012249* HÁ ZIORVOSI rendelőbe szakképzett ápolónőt keresünk. Tel.: 06-20/9678-341-----------------------------------------------------------------—*-1012418* ÁL LÁST KERES ÁPOLÁST vállalok. 20/451-9924----------------------------------------------------------------------*1012355* KÖZLEMÉNY Az Újpetre Coop Kft. eladásra vagy bérbeadásra meghirdeti a Kiskassa, Petőfi u. 57. sz. alatti élelmiszerboltját, italboltját. Érd.: 72/377-101, 06-30/331-6835 *1012026* __________OKTATÁS__________ PO STA AUTÓSISKOLA 72/212-322; 30/29-29-500. Tanfolyam indul október 19-én, 17 órakor. Vezetés: 1350 Ft/órától! www.postarobi.hu----------------------------------------------------------------------*1012330* KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünk, IRIMI SÁNDOR temetésén megjelentek, vagy bármely módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét orvosainak, ápolóinak, rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, volt munkatársainak, B.A.T. dolgozóinak, Pécsi Horgász Egyesületnek, Társasház Közösségének. A gyászoló család -imnHálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SZERÉNYI ISTVÁN N ÉT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család •1012182* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, TÓTH SÁNDORNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család -u»^* TISZTELT ÜGYFELEINKET a Hunyadi út 11. sz. alatti hirdetésfelvevő irodánkban. x hírlapárusítás x hirdetésfelvétel x előfizetés Dunántúli Napló Tel.: 505-073 NYITVA TARTÁS: H-P 7.30-16.30 FEUD0BEN DUVAL AZ ELEN A K0RZIKA-RAUN A BELGA FRANCOIS OUVAL ÁLL AZ ÉLEN AZ ELSŐ NAP (4 gyorsasági szakasz, 121,34 km) után a ralFvilágbajnok- ság 14. futamán, Korzikán. Duval az első és a harmadik etápon volt a leggyorsabb, míg az észt Markko Martin és a pontversenyben élen álló francia Sebastien Loeb (képünkön) a második, illetve a negyedik mért szakaszon érte el a legjobb időt A vb-címvédö norvég Pettier Solberg jelenleg csak a hetedik a rangsorban. epa fotó Schmitt bocsánatot kért Problémás nászút San Jtol Az amerikai parti őrség visszafordította a golfozó Tiger Woods jachtját San Juan partjaitól, miután a nászútját töltő sztár nem jelezte időben érkezését A kapitány és a korábbi világelső sem tudott arról a rendelkezésről, amely szerint a hajóknak négy nappal korábban jelezniük kell, mikor érkeznek San Jüanba. A 28 éves klasszis október 5-én vette feleségül a 24 esztendős svéd manökent, Elin Nordgrent Barba- doson. A ceremóniára Sandy Lane Beach-en, egy luxuskörül- ményeket biztosító turistaközpontban került sor. Budapest Schmitt Pál a MOB elnökeként bocsánatot kért Európa sportminisztereinek konferenciáján, amiért a magyar sport doppingeseteivel beárnyékolta az olimpiát. Schmitt felszólalásának nagy figyelmet kiváltó kijelentéséről azon a sajtótájékoztatón is szó esett, amelyet az értekezlet zárultával tartottak pénteken. Georg Walker, az Európa Tanács sportért felelős képviselője például úgy fogalmazott, hogy a MOB-elnök bocsánatkérése meglepetést okozott, egyszersmind pozitív lépésként értékelte abban az irányban, hogy a jövőben többé ne fordulhasson elő ilyen - szavai szerint: - mindenki számára tanulságokkal szolgáló tragédia. Hozzátette, hogy az Európa Tanács is segítheti Magyarországot azzal, hogy közreműködik a magyar doppingellenőrző rendszer átvilágításában, segítséget nyújtva egy hatékonyabb szisztéma megteremtéséhez. SOLTI DEZSŐ volt önkormányzati dolgozó 55 éves korában elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család *8767876* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. PERLAKI JÓZSEFNÉ 70 éves korában elhunyt. Temetése október 18-án, 14.30 órakor kezdődő szentmise után lesz a szilágyi temetőben. A gyászoló család *1012438* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LADOVSZKY JÁNOS 30 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 16- án, 14 órakor lesz a királyegyházai temetőben. Gyászolják: édesanyja, testvére és családja, nagyszülei, feleséged Mariann, lányaid, széles körű rokonság *1012471* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAMEL HENRIKNÉ Heid Anna 75 éves korában elhunyt. Temetése október 16-án, 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hásságyi temetőben. A gyászoló család -ioi»»Fájdalommal tudatjuk, hogy GASZ JÁNOSNÉ 86 éves korában elhunyt. Temetése 2004. október 18-án, hétfőn lesz a geresdlaki temetőben. Utána gyászmise. A gyászoló család •1012452* HIRDETÉSEIKET FELADHATJÁK AZ ■J0r')U FAXSZÁMON IS AZ ÚJ DIX-BE Megszomorodottan tudatjuk, hogy TÓTH ÁRPÁD 73 éves nyugalmazott református esperes, az Uj petre-Peterd - Kiskassa- Egerág-Harkány-Máriagyüd-Szek- szárd-Old Református Gyülekezeteinek egykori lelkipásztora visszatért Teremtő Istenünkhöz. Temetése 2004. október 22-én, pénteken délután fél háromkor kezdődik a harkányi református templomban. Igét hirdet Dr. Hegedűs Lóránt püspök úr. Ezt követően drága halottunk hamvait a harkányi református temetőben helyezzük örök nyugalomra. A temetőbe kijutáshoz busz áll rendelkezésre. A templomban elhelyezett perselybe „koszorúk-megváltására” szánt pénzadományokat a templomi orgona felújításra ajánljuk. Tóth Árpádné lelkész-kántor Gyászoló családja *1012145* .Nem mentél el! Szívünkben itt maradtál!" Szívünkben mély fájdalomtól összetörve tudatjuk, hogy a legdrágább imádott jó férjem, drága jó édesapám, szeretett apósom, drága nagyapám, vöm, nászunk, rokonunk, NÉMETH JÓZSEF az erdőgazdaság volt dolgozója pécsi lakos váratlan hirtelenséggel október 11-én, 82 évesen örökre itthagyott bennünket. Temetése szentmisével október 20-án, 14 órakor a temető kápolnájából. Gyászoló bánatos család *1012406* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, szeretett édesapánk, apósom, nagyapánk, vöm, SZABÓ ATTILA életének 65. évében elhunyt. Temetése 2004. október 20-án, 14 órakor lesz a bólyi katolikus temetőben. A gyászoló család •1012303* Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖRGÉNYI JÁNOS a pécsi Bőrgyár dolgozója 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése a pécsi központi temető kápolnájában 2004. október 21-én, 15 órakor lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami neked szent és nyugalom az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. DÁVODI JÁNOS tésenyi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése október 18-án, 14.45 órakor kezdődő gyászmise után lesz a tésenyi temetőben. A gyászoló család •1012472*