Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-14 / 282. szám

2004. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 KULTÚRA - RIPORT Megjelent az októberi Echo Az Echo októberi száma a kultu­rális főváros programjának meg­valósítását célzó pécsi tervező- munka támogatásaként a város vonzerejének és eredeti kulturá­lis kínálatának - nézete szerint megkerülhetetlen - kérdéseit tet­te középponti témává. Több, na­gyobb terjedelmű írást szentel a lap a Zsolnay-problematika átte­kintésére. Feladatának tekintette a Zsolnay-fogalom gyári, telepü­lési, reprezentációs és történeti összefüggéseinek számbavételét, a Zsolnay-örökség helyzetének meghatározását, illetve egy olyan vita kezdeményezését, amely vélhetően befolyással lesz többek között a településfejlesz­tésre, a várospolitikára is. Áttekintést közöl a kritikai szemle a nyári „fesztiválhegyek- róT, nyári színházi és zenei ese­ményekről. Portré rovatában Bornemissza Mária pécsi jazz- énekes négy évtizedes munkás­ságával foglalkozik az Echo. A csaknem teljessé vált Porta Bar- bakán gazdag képanyaggal kí­sért kritikai méltatásán keresz­tül jelenik meg az építőművé­szet a lapban. Számos jelentős kiállításról jelenik meg kritikai írás a Szemle rovatban. Ezek kö­zül a Pécsi textil, az Aradi képző­művészek, a 25. Paksi Vizuális Kísérleti Alkotótelep kiállításait elemzik részletesebben a szer­zők. Az Alexandra Kiadó leg­újabb kötetének, Kalmár Lajos és Nácsa János Pécsről szóló munkájának bemutatása és ér­tékelése is helyet kapott az októ­beri Echóban. Uj korszak a képzésben pályázat Iskolai csúcstechnológiát szeretnének Dunai I. Az illetékes minisztérium pályázatot hirdetett meg a Térségi Integrált Szakképző Központok lét­rehozása és infrastrukturális feltételeinek javítá­sa címmel. Baranya és Pécs önkormányzata, va­lamint a Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány intézményfenntartó konzorciumként pályázott. A 16 párhuzamos osztály évfolyamon­kénti indítása feltételének biztonsággal a mohá­csi Radnóti Miklós Szakközépiskola és Szakisko­la, a komlói Nagy László Gimnázium, Szakközép- iskola, Szakiskola és Kollégium, a pécsi Ziper- nowsky Károly Műszaki Szakközépiskola, a Pé­csi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskola és Szakiskola, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, az 500. számú Angster József Szakképző Iskola, a Szé­chenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a MIOK Alapítvány József Nádor Szak­képző Iskola Pécsi Tagiskolája felelt meg. A program során a jogi önállóságukat megtar­tó intézmények támogatásban részesülnek, amely kiterjed a szakképzés tartalmi, szerkezeti és módszertani fejlesztésére, épületbővítésre, nagy sebességű számítógépes hálózati végpon­tok kialakítására, korszerű eszközök beszerzésé­re. A Pannon Térségi Integrált Szakképző Köz­pont irányítása a Zipernowskyba kerül. Az intéz­ményben csúcstechnológiával felszerelt tanmű­helyeket alakítanak ki. A köz­pont felszereltsége multimédiás és távoktatásra, illetve videokon- ferenciákra ad majd lehetőséget.- A központ létrehozására 400 millió, az infrastruktúra ja­vításra egymilliárd forint támo­gatásért pályázik a konzorcium - mondja Tas- nádi Péter (képünkön), a megyei közgyűlés alel- nöke. - Ebből európai színvonal teremthető, vagyis siker esetén 2005-től korszakváltás lesz a szakképzésben. röcz Lívia, Dani Péter, Duthweiler I Gáspár, Papp Zoltán, Pécsi Gábor, FOTÓS ALKOTÓTÁBOR A MECSEKAUÁN, A környék csodálatos természeti adottságai miatt kézenfekvő volt, hogy a Képírás elnevezésű nyári alkotótábor fő profilja is a természetfotózás legyen. S hogy végül a mérleg mégis a szociofotó felé billent, arról a néző is meggyőződhet aki a héten még ellátogat a pécsi Ifjúsági Házba, ahol Bö­Fekete Zsófia, Nógrádi Adrienn, Kálecz Rudolf, Kámi Róbert, Körtesi Ákos, Sajgó Gábor és Tucsek Nikolett képei láthatók. fotó: nvm l n r r n K0VAG0SZ0L0S 2004 NYARAN Folkkoncertek Lába kelt a guruló szobornak Kígyós Sándor egykori pécsváradi műterme bejá­ratától ismeretlenek el­loptak egy szobrot. A mű­termet használó Fükő Bé­la szobrász bízik abban, hogy a tettes meggondolja magát, és visszaviszi az alkotást. Bebessi K. Tegnap éppen csak kivilágoso­dott, amikor Fükő Béla szobrász szokása szerint megérkezett a pécsváradi „Kigyós tanyára”, ahol évek óta dolgozik. Az utol­só simításokat készült elvégez­ni a Guruló fosszília című mű­vén. Kezében voltak már a szer­számai is, amikor észrevette, hogy maga a szobor viszont - eltűnt. A műtermet körülvevő, több tonnás, korábban készült művek között, a bejárat közelé­ben hagyta. Ott dolgozott rajta.- A két tagból álló, csaknem mázsás alkotás megemeléséhez legalább két ember kellett - mondja. - Már jó pár éve dolgo­zom itt, de lopást még nem ta­pasztaltam a műterem környé­kén. A rendőrségen természete­sen följelentést tettem. Keresik is a szobrot, de én titokban ab­ban bízom, hogy talán vissza­hozzák, hiszen az csak egy kő... A felső tagja szürke, Balaton-fel- vidéki bazalt, az alsó része pe­dig rózsaszín, henger alakú mészkő. Vagy merő viccből vit­ték el, vagy azért, hogy a divat­nak hódolva fölállítsák valahol a kertjükben? Úgy gondolom, az eltulajdonítok nem is sejthet­ték, milyen szellemi és anyagi érték egy ilyen munka. Ha visz- szahoznák, azt hiszem, elfelej­teném a dolgot. Visszavonnám a följelentést. Értékén felül azért is fontos ez a munka most nekem, mert egy bécsi kiállítás­ra készült... A míves folkzene kedvelői a leg­jobb pesti együttesektől hallgat­hatják mostantól a pécsi Domini­kánus Házban a cigány, a csángó, a görög, a horvát, a szerb és a ro­mán népzene legjellegzetesebb nótáit. Hagyománytár címmel ugyanis népzenei koncertsorozat kezdődött tegnap a Pécsi Kulturá­lis Központ Színház téri épületé­ben, és öt hónapon át olyan fővá­rosi együttesek jönnek majd két- három hetente vendégszerepelni, mint a Tatros, a Maskarades, a Kóló, a Falkafolk és a Söndörgő. A nyitányt az autentikus cigány népzenét játszó Lindri zenekar tartotta, az együttest az 1983-ban Ki mit tud? győztes, Szatmáritól származó Balogh Béla alapította. MAGYARUL - MAGYARAN Jelentésbővülés - avagy a lenyúlás formái Rónai Béla PC" tÉ változás. A ma- I gyáré is. A vál­■ nyedés. Mindkettő elsősorban a szókészletben mutatkozik meg. A sok lehetséges esetből egyet­len egyet figyeljünk meg, még­pedig a lenyúl igénket és szár­mazékait. A Magyar értelmező kéziszótárban e "címszó után ez olvasható: 1. (Személy, állat) lent vagy lejjebb levő helyre va­lami vagy valaki felé nyúl. 2. (ritk) Lenyúlik. - Napjainkban a jelentéstartalmában végbement változás, mégpedig bővülés szinte magától értetődik és ter­mészetes. Kialakulásának okait segít fölfedni a következő példa: ....a betegeknek ...mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk” (ha magasabb komfortfokozatú kezelést igényelnek). A zsebébe nyúl, mélyen a zsebébe nyúl ki­fejezés azt jelenti, hogy viszony­lag sok pénzt vesz ki onnan. Ez a jelentésmozzanat, jelentés­többlet van meg a lenyúl (vala­mit) manapság divatozó haszná­latában: a vállalatukat lenyúlják voltaképpen azt jelenti, hogy sok pénzt vesznek ki annak kasszájából, a benzint lenyúlják pedig azt, hogy sok pénzt sze­reznek az ellopott üzemanyag értékesítéséből. Az értelmező szótár mindkét jelentés után megjegyzi, hogy tárgyatlan igék. Iménti példáink­ban ellenben tárgyas használatot figyelhetünk meg. A tárgyas ra- gozású használat is mutatja, hogy a szótárban található jelen­tésleírással nem egyeztethető össze a közéleti zsargon lenyúl igéje. A szótárban található le­nyúl ige egyik lényeges jelentés­eleme, hogy valami felé (térben) történik, az újabb használatban viszont valamit ténylegesen elér az, aki „lenyúlja a dolgot”. Lás­sunk egy-két esetet: „Senki se képzelje, hogy itt munka nélküli lenyúlásról van szó ” - olvasható egy glosszában. „Ez az egész 120 millió úgy van lenyúlva” - ír­ták egy politikus házépítésével kapcsolatban „...különféle kft.- ket alapítanak, aztán a saját vál­lalatukat pestiesen szólva lenyúl­ják” - mondja egy vállalatvezető. Közfelháborodást keltett egy po­litikusnak az a kijelentése, hogy a Vatikán lenyúlja az EU-L Az már etikai kérdés - nem je­lentésbeli -, hogyan ítéltetik meg. Az idézetekből világos, hogy szin­te kivétel nélkül nem tisztességes cselekedetről van szó, amelyet többnyire a társadalmi értékítélet szerint magas állásban levő sze­mély követ el. Tehát valóban vala­honnan föntről nyúl le, s nemcsak képletesen, hanem valóságosan is körülíró kifejezése annak, ami­nek rokon értelmű megfelelői a lop, csen, sikkaszt, dézsmál, csempész stb. szavaink. Netrandevú a szerencsével Lottó, tipp-mix, lóverseny a világhálón Szemlédi András már nincs egyedül. A hét végén gazdára talált minden idők harmadik legnagyobb ötös lottó nyereménye, a több mint 1,7 milliárd forintból a szerencsés nyertes akár olyan álmokat is valóra válthat, mint az utóbbi hetekben a televízió­ból megismert kedves reklámfigura. Hogy hatására-e vagy sem, tény, hogy az országban alaposan megnőtt a lottózási kedv, a hí­rek szerint sokan külföldről érkeztek játszani a nagy nyere­mény reményében. Nem rossz program egy szép őszi napon átugrani Magyaror­szágra, ebédelni egyet, meginni egy kávét, és mellékesen kitöl­teni egy-két lottószelvényt, ma már azonban nem csak így lehet valaki részese a honi szerencsejátéknak. Szabadidő hiányában, rossz idő esetén - de még számtalan indokot találhatnánk hogy miért - a világháló is könnyedén elröppent bennünket a sze­rencse birodalmába. A statisztikák szerint egyre többen vá­lasztják az on-line kapcsolatot, nem csak tájékozódásra, hanem magára a fogadásokra is. Tegyünk egy próbát! A legkézenfekvőbb cím a www.szeren- csejatek.hu. A honlapra tekintve érdekes és hasznos informá­ciók özöne zúdul ránk. A lehetőségek között kattintgatva itt megtaláljuk hetekre, sőt évekre visszamenőleg az egyes játé­kok nyertes számait, az egyes számok gyakoriságára vonatkozó adatokat, az akciók ismertetését, az aktuális nyereményjegyzé­ket, mitöbb, még a heti sorso­lások nézőjátékosainak válo­gatásáról is információhoz jut­hatunk. A legérdekesebb mező még­is talán az on-line fogadás lehetősége. Mint a tájékoztató­ból kiderül, aki ezzel szeretne élni, nem kell mást tennie, mint regisztráltatnia magát. A bankkártyával vagy „szeren­csekártyával ” rendelkező ügyfél titkos kódot kap, és máris övé az internetes szerencsepálya. Legyen a játék lottó, kenó, totó vagy tipp-mix, külön-külön és együtt több fogadójátékot is kez­deményezhet. Aki a sportfogadás iránt érdeklődik, más honlapra is elláto­gathat aktuális információ reményében. A www.teletext.hu cí­men ugyancsak részletes a tájékoztató az éppen időszerű tipp- mix kínálatról. A www.bukmeker.lap.hu weblap már nem csak a hazai lehetőségekbe nyújt betekintést. Rajta keresztül eljut­hatunk többek között német, angol, holland szerencsejáték és sportfogadó irodák honlapjaira, ahol hasonló regisztrációs fel­tételek teljesítése mellett máris a napi játékok izgalmainak ré­szesei lehetünk. A rekordnyeremények hatására nem csak hozzánk irányul úgynevezett szerencseturizmus. A jobb oddszok, egyszerűbb fogadási feltételek miatt sokan mennek tőlünk is a határ má­sik oldalára. Az ő eligazodásukat nagyban segítheti néhány külföldi fogadóiroda weblapjának ismerete. Ilyen például hor­vát oldalon a www.ps-kladionica.hr, vagy a www.kladionice- zderic.hr, vagy a szlovákoknál az ugyancsak látogatott www.nike.sk. Az oldalak többsége a fogadási kínálat ismerte­tésén, az on-line játék feltételein túl lehetőséget biztosít arra is, hogy a fogadó folyamatosan figyelemmel kísérje egy-egy sportesemény - például egy izgalmas teniszmérkőzés - ered­ményének alakulását. A hazai, de a nemzetközi kínálatot tekintve megnyugodha­tunk. A világháló biztosította szerencsepálya jóformán nem is­mer határokat. Legfeljebb, ha hősünk Londonban nyer, Mr. And­rew Szemlédiként vonul be a rekordnyertesek történelmébe. Linkajánló: ■ www.szerencsejateklap.hu ■ www.szerencsejatekhu ■ www.fogadas.lap.hu ■ www. casino, lap. hu ■ ww.nyeremenyjateklap.hu ■ www. bukméker, lap. hu Kötöttségek nélkül internetezhet az otthonában a Matáv Nyílt Internettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom