Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-12 / 280. szám

16 SPORT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 12., KEDD Kommunikációs partnerünk: a T-Mobile Magyarország Rt.-Mobile­Partner Ennyit, vagy többet tud a PMFC? Pécs A Nyíregyháza elleni mérkőzés után tett nyilatkozatáért írásos figyel­meztetést kapott a PMFC vezetőségétől Nagy Tamás. A vezetőedző az 1-1-es döntetlent követően nem marasztalta el játékosait, szerinte csapata ennyit tud. K. Mayer András A döntetlen természetesen csalódást keltő eredmény­nek számít, hiszen a találkozó előtt mindenki győze­lemben reménykedett. A meccs utáni sajtótájékozta­tón azonban Nagy Tamás a következőket nyilatkozta: „Nem tudom elmarasztalni a játékosaimat, mert egy­szerűen ennyit tudnak, a képességeik határán futbal­loznak.” Később is azt fejtegette, hogy ez a csapat eny- nyire képes, tudása alapján a nyolcadik-tizenegyedik helyet szerezheti meg. A tréner véleményével nem értett egyet a klub vezetősége, s ezért írásos figyel­meztetésben részesítette Nagy Tamást- Az edzői nyilatkozattal nem tudtunk azonosulni, szerintünk a csapat játékosállománya ennél sokkal többre képes - jelentette ki Pázmándy Zsolt ügyveze­tő. - Ez a teljesítmény nem elfogadható, a küzdelem­hez, az akarathoz eredményességnek is társulnia kell, a közönséget ezen a téren is ki kell szolgálni. Azt, hogy egy csapat mennyit tud, játékosai mire képesek, sokféleképpen lehet megítélni, mint ahogy az sem egyértelmű, a PMFC jelenlegi kilencedik he­lye csalódás-e, vagy ez a realitás. Az elmúlt szezon he­tedik helyét mindenki erőn felüli teljesítményként ér­tékelte, ehhez képest tehát most annyi történt, hogy - eddig - elmaradt a bravúr. A tabellára tekintve le­het fanyalogni azon, hogy a Pápa és a Kaposvár a PMFC előtt áll, ám egy jobb játékosállománnyal ren­delkező Sopron, Fehérvár viszont a pécsiek hátát né­zi. A hazai-idegenbeli mérleg kétarcúságán is töp­renghet a szurkoló, előbbiben negyedikek, utóbbiban utolsó előttiek Dienesék. Hogy valójában mennyit tud ez a csapat, számokkal nem is pontosan behatá­rolható, az eddigi mérkőzéseken kiderült, hogy kö­zépszerű. Remek szériát elkapva végezhet a hatodik helyen is, ugyanakkor egy 12-13. pozíció sem lenne meglepetés, hiszen a mezőny kiegyensúlyozott, leg­utóbb a lesajnált Diósgyőr is megszerezte első győzel­mét A klub vezetősége a 6-8. helyre várja az együt­test, s ahhoz, hogy ez teljesüljön, egyvalamire bizto­san szükség lesz: a játékosoknak be kell bizonyítani­uk, hogy edzőjük tévesen ítélte meg őket Cselgáncs KÉT aranyérmet szereztek a PVSK versenyzői a másodosztályú országos bajnok­ságon. Móritz Péter és Mohácsi Szandra álihatott a dobogó tetejé­re, Gyimesi Imre második, Makai Renátó, Kollarics Kata, Mojzes Je­nő ötödik, Czirjenics Dániel hete­dik helyen végzett. Edzőik: Kersics Antal és Romváry Attila, (kma) Labdarúgás TUDÓSÍTÓNK téve­sen közölte a vasárnapi Magyar- bóly - Bicsérd (1-7) megyei I. B-s focimeccs bicsérdi góllövőit, akik helyesen: Péterfai (5), Va­nya, Fábián, (n) Asztalitenisz ZOMBORI DÁVID vezérletével sima győzelmet ara­tott a PTE-PEAC II. a férfi NB I. B- ben. PTE-PEAC II. - Dunaújváros 12-6. P. gy.: Zombori D. 4, Gyén 3, Bocz 2, Zombori G. 1, a Gyén-Zombori G. és a Bocz- Zombori D. páros, (z) Diáksport A MŰSZAKI főisko­lások sportnapján a PTE-PMMK férfi kosárlabdacsapata az első helyen végzett, a kispályás focis­ták a másodikak, a női kosara­sok harmadikak lettek, (kma) Kézilabda NB II. Pikker-PTE-PEAC - Hévíz 29-29 (14-14) Nők. Pikker-FTE-PEAC: Kószó - Gogolák, To- masovics 1, VASAS 5, Szedlák 4, SZABÓ 5, TA­KÁCS 4. Cs.: Somogyi (k), Hamburger (k), Stier, BÓDI 5, Illés 2, Hamarics 2, Kovács 1. Edző: Harmat Tamás. Harmat Tamás: - Nagyszerű megoldá­sok és elemi hibák jellemezték játékunkat. Kozármisleny - Fonyód 26-25 (14-10) Nők. Kozármisleny: GÖDREI - Hornicz 1, BAREITH 8, Lukács 3, Bodor 3, Bodrogi 4, So- mogyvári 1. Cs.: Földi, Marat 5, Baumann 1, Schiebelhut. Edző: ifj. Kovács Tamás. !fj. Kovács Tamás: - Fegyelmezett játék­kal egy nagyon jó csapatot győztünk le. Zalaegerszeg - Mohács 27-23 (17-13) Nők. Mohács: Csordás - Gazdag 3, Ru- zicska 9, Császár 4, Vétek 1, Szalay 1, Merkler 4. Cs.: Andrássy (k), Baranyi 1, Ko- holák. Edző: Oszlár Ferenc. Oszlár Ferenc: - A rövid kispad és újabb sérülések miatt nem tudtunk nyerni. Pécsvárad - Csurgó 29-21 (10-6) Nők. Pécsvárad: Tamás - Menczer 4, Per- jési 5, Patkó 4, Gál 3, Marián 10, Csordás 1. Cs.: Bodáné (k), Illés, Schwedics, Napirana 1, Bozó 1, Schuldeisz. Edző: Bognár Norbert. Bognár Norbert: - A lényeg a két pont. Pécsi KKII. - PTE-PEAC 28-33 (15-21) Férfiak. Pécsi KK II.: Ropoli - Ticz, Papp 7, Söptei 2, Debreceni 2, KRASZNIJ 10, Szőts. Cs.: Farkas (k), Kovács D., Locher, Kálóczi 4, Stemler 3. Edző: Fenyvesi Károly. PTE-PEAC: CSÓKÁS - Szajkó, Lipcsik 4, BALÁZS 15, PAL­KÓ 8, Kemenes T. 1, Jankovics 3. Cs.: Bánhi- di 2, Kovács M. Mb. edző: Kemenes P. Fenyvesi Károly: - Sikerült meglepetést okoznunk. Kemenes Péter: - Ezt a győzelmet az edzőnk mielőbbi gyógyulásának ajánljuk. Keszthely - Mecseknádasd 36-34 (18-16) Férfiak. Mecseknádasd: Háber - WERB 9, Gungl, ARNOLD 12, Krász 2, Marcsik 5, Kirch 1. Cs.: Szegedi (k), Várnai 4, Gúnya 1. Edző: Gúnya Ferenc. Gúnya Ferenc: - Majdnem sikerült... Simontornya - Harkány 31-36 (13-17) Férfiak. Harkány: Somogyi - Somodi 4, ROZINA 9, Cseh 5, VAJDA P. 9, Horváth T. 3, Zádori Zs. 1. Cs.: Sátori (k), Vajda K„ Kézs- márki, Iván 2, Gelencsér 3, Kollai, Nagy G. Edző: Kovács János. Kovács János: - Gratulálok a játékosa­imnak. K. Mayer A. AZ ORFŰIEK RENDEZTÉK, KÉT SZÁjWOT MEG IS NYERTEK REGIONÁLIS DÍJUGRATÓ VERSENYT RENDEZETT AZ ORFŰI LOVAS KLUB. A három versenyszámban harmin­cán indultak. Kategóriagyőztesek: Rendeki Kata (Pécsi Lovas Klub) Diadal és ifj. Bogyós Sándor (Orfül Lovas Klub) Legény, valamint Rocky nevű lován, (n) fotó, tőth László Kosárlabda NB II. Mór - PTE-PEAC-Mischl Autóház 58-125 (8-35, 20-30,14-27, 16-33) Férfiak. Mór, 100 néző. V.: Kisteleki, Andó. PTE-PEAC-Mischl Autóház: Nagy K. 10, BARTHA 35, JUHÁSZ 24, Eller 19/9, Balassa 9. Csere: Simándi 14, Rajczi 14/6, Czéh G. Játékos-edző: Petőfi Áron. Petőfi Áron: - A csapdázó védekezést és a gyorsindításokat is gyakorolhattuk. K. M. A. Atlétika Két országos bajnoki cí­met szereztek a PVSK-TÁSI ver­senyzői a hétvégén Budapesten rendezett serdülő országos csa­patbajnokságon. Gerelyhajítás- bari (Zaja Krisztina, Kozma Lu­ca, Hermész Vivien és Dörnyei Dorka), valamint magasugrás­ban (Dörnyei Dorka, Hermész Vivien, Kéri Hanga és Erdei He­léna) győztek. A PVSK-TÁSI el­nyerte a legeredményesebb csa­pat címet is. (bl) Nem hiába féltek Riblitől H. L. Kézilabda. NB I., nők: Cornexi-Alcoá - PTE-Pikker-PEAC, Székesfehérvár, 18.00. Sakk csapatbajnokság OB I. B.: Pannonpower - Szennapack 5,54,5 Pécsi győztesek: Kádár, Schepp. Döntetlent ért el: Amrein, Cibulka, Siroky, Szarvas, König, Bakiné Horváth Viktória, Tóth D. A vendég kaposvári csapat nyerte legutóbb az OB I. B-t, de nem vállalta a feljutást. Most Ribli Zoltán olimpiai bajnok ve­zérletével győzött. Az állás (12 csapat): 1. Tabáni Sport 16,5, 2. Csuti-Hydrocomp II. 16, 3. Tapolca 14, 4. Pannon­power 14. OB n-es eredmények: Komlói Bányász - Mohácsi TE 7,54,5 Győztesek: Solty, Iván Z., Te- sinszky, Boros, Sásdi, Vincze, Gazda G., ill. Horváth J., Kiss, Forgács I., Waszner. Döntetlen: Száz, ill. Mitrics. Tamási - Kármin SE 9<3 P. gy.: Németh A., Drinóczi. D.: Ambrus, Peregi. A csoport jelenlegi állása: 1. ASE Paks II. 15,5, 2. Koppány SE 14,5, 3. Nagyatád 14, ...6. Komlói Bányász 13, ...10. Mohá­csi TE 10, ...12. (utolsó) Kármin SE 5,5. Lélekmelengető sikerek Pécs-SdgetvárA két baranyai NB I-es kézilabdacsapat­nál egyaránt a legutóbbi forduló hozta meg a várt áttörést, a hölgyek és a fér­fiak is első győzelmüket, s ezzel első pontjaikat ünne­pelték. Mindkettőnél re­mélik, a siker a folytatásra is pozitív hatással lesz. Sz. Zs„- K. M. A. Érezhetően más hangulatban zaj­lott le a hétfői edzés, mint az elő­ző hetekben, nevezte meg a siker egyik kézzelfogható hatását a Pikker-PTE-PEAC hölgyeinek mestere. Danyi Gábor szerint ta­nítványai végre elhiszik és érzik, hogy az elvégzett sok-sok munká­nak lehet gyümölcse, ez a pozitív töltet pedig erőt adhat a további­akra is. Például ma délutánra, amikor is a bajnokság egyetlen százszázalékos gárdájához, a Comexihez utaznak az egyete­misták. „Ismét nem az esélyesek terhével lépünk parkettre, de a nálunk legalább nyolcszor na­gyobb költségvetésű, az idén uk­rán és szerb játékosokkal jelentő­sen megerősített, teljes értékű cseresorral bíró fehérváriak ellen nem is a győzelem, hanem a har­cias, jó játék lehet a cél, főként idegenben. Persze, nem adjuk föl eleve a meccset, ezúttal is min­dent megteszünk a sikerért”, ígérte az edző. A szigetvári férfiaknál az első négy fordulótól a kedvezőtlen sor­solás miatt nem sok jót várhattak, hiszen a Dunaferr, a Pick Szeged, a Tatabánya, vagy a Fotex Veszp­rém más súlycsoportba tartozik, • így ellenük nem volt esély a pont­szerzésre. Az újonc Debrecen otthonában már többre számított Zádori László edző (képünkön), mint sima vere­ségre, ám a Százhalombatta ellen végre azt hozta a csapata, amire az Női és férfi csapataranyak K. M. A. Mohács A junior országos ügyességi csapatbajnokságon kiválóan szerepeltek a Mohá­csi TE atlétái, akik két arany­érmet gyűjtöttek be. A férfi csapat (Kürthy Lajos, Hafner Norbert, Yamashita Kenkichi, Somogyi Balázs, Simics An­tal) súlylökésben végzett az élen, diszkoszvetésben és ge­relyhajításban harmadik lett. A hölgycsapat (Pótz Zsuzsan­na, Kult Brigitta, Prokop Ale­xandra, Schunk Nikolett, Brenka Judit) gerely hajítás­ban bizonyult a legjobbnak, diszkosszal pedig a negyedik helyen végzett. mm LA mmmmsm Czibulka-csoport: Szigetvári TK - Kishár- ságy 2-3, Orfű - Vajszló 1-2, Felsőszentmár- ton - Szabadszentkirály 2-1, Hóból - Drá­vátok 1-4, Siklós II. - Somogyhatvan 3-0, Bükkösd - Nagydobsza 4-0, Kétújfalu - Ko- vácshida 0-1. A Hetvehely szabadnapos volt. A Nagydobszától három pont levonva. Tamási-csoport: Lippó - Lovászhetény 2-1, Geresdlak - Dunaszekcső 2-3, Bár - Kozármisleny II. 1-4, Sátorhely - Gyód 2-1, Véménd - Székelyszabar 2-0, Magyarszék - Szajk 3-0, Pécsvárad II. - Vokány 2-2. Czibulka-csoport Következik: Czibulka-csoport, 9. forduló, október 16., szombat 16.00: Szigetvári TK - Szabadszentkirály, Somogyhatvan - Ko- vácshida. Október 17., vasárnap, 16.00: Hetvehely - Vajszló, Orfű - Drávátok, Felső- szentmárton - Siklós II., Hóból - Nagydob­sza, Bükkösd - Kétújfalu. A Kishárságy sza­badnapos lesz. Tamási-csoport, október 17., vasárnap, 15.30: Gyód - Bár, Kozármisleny II. - Geresd­lak, Dunaszekcső - Lippó, Vokány - Magyar­szék, Szajk - Véménd, Székelyszabar - Sátor­hely, Lovászhetény - Pécsvárad II. M. I. 'sssssmw 1. F.sz.márton 2. Kishárságy 7 8 7 6 0 0 0 2 27-9 31-14 21 18 1. Dunaszekcső 8 7 1 0 26-10 22 3. Hetvehely 7 6 0 1 22-7 18 2. Magyarszék 7 5 0 2 16-10 15 4. Vajszló 8 6 0 2 21-9 18 3. Székelyszabar 8 4 2 2 20-9 14 5. Bükkösd 8 5 2 1 17-8 17 4. K.misleny II. 8 4 2 2 23-13 14 6. Drávátok 7 4 1 2 14,9 1/-7 13 5. Geresdlak 8 4 1 3 18-15 13 7. Kovácshida 7 4 0 3 12 6. Lippó 8 4 0 4 18-15 12 8. Szigetvári TK 7 3 1 3 16,12 9-^13 10 7. Véménd 8 3 2 3 11 - 13 11 9. Sz.sz.király 7 3 0 4 9 8. Pécsvárad II. 8 2 3 3 19-18 9 10. Siklós II. 7 2 1 4 6-7 7 9. Szajk 8 2 3 3 12-18 .9 11. Nagydobsza 7 3 1 3 11-17 7 10. Sátorhely 8 3 0 5 13-26 9 12. Kétújfalu 8 1 1 6 9-22 4 11. Lovászhetény 8 2 2 4 20-17 8 13. Somogyhatvan 8 1 0 7 7-19 3 12. Bár 8 2 1 5 10-19 7 14. Hóból 8 1 0 7 7-31 3 13. Gyód 7 1 3 3 14-20 6 15. Orfű 8 0 1 7 7-32 1 14. Vokány 8 0 4 4 15-32 4 erőviszonyok alapján számítani le­hetett: simán, 36-26-ra győzött, s ezzel megszerezte első pontjait - Lelküeg nagyon fontos volt ez a siker, a játékosaim most már el­hiszik, hogy ez az együttes nem olyan gyenge, mint amit eddig a tabella mutatott - mondta a szak­vezető. - A következő fordulókban végre olyan mérkőzések következ­nek, amelyeken hat-nyolc pontot is begyűjthetünk, legközelebb az újonc Hargitához utazunk, ahol nyerni szeretnénk. Az eredmé­nyek, az NB I-es mezőny Ismereté­ben most is azt mondom, hogy nagy szerencsével a nyolcadik he­lyet is elcsíphetjük, de reálisan a kilencedik helyre van esélyünk. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft Baranya Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rl-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden nap­tári év végéig a kiadónál (teL: 72/505-002, fax: 72/5053)16), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint negyedévre 4485 forint fél évre 8970 forint egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását végzik (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer- Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zökhíjság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kéihetnek az általuk kezelt, személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és téljárói, és bármikor kéthetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását, illetve töriését Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom