Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-09 / 277. szám

2004. OKTÓBER 9., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA ­Szerelem zárt térben kamaraszínház Zenés komédia vasárnap estétől Mészáros B. Endre A nyári játékok slá­gerdarabja, az Anco- nai szerelmesek zárt téri premierjéhez érke­zett: vasárnap 19.30- tól újra szerelmet vall Hegedűs D. Géza a Magyarországról ér­kezett és fel nem is­mert lányának. De szerelmes ebben a darabban szinte mindenki, és shakespeare-i fordula­tokkal bonyolódik a cselekmény, miközben röpködnek a nemzeti jegyeket is kifigurázó poénok. Felcsendülnek a hatvanas-het­venes esztendők melódiakokté­lokból ismerős olasz dallamai, a táncosok pedig kacagtató világ­ifjúsági találkozót rögtönöznek a színpadon. A díszlet igazi mediterrán kisvárost varázsolt a Kápta­lan utcában, pedig az utca­képet eleve a kamaraszín­házba tervezték, tehát a játék­tér ezúttal még hitelesebb lesz. Sokkal jobb lesz az akusz­tika, tökélete­sen hallhatók a mikropor- tok - számol be a legna­gyobb válto­zásról Báli­ké Tamás rendező. Az énekes be­tétek itt sokkal tisztábban kivehetők, mint sza­bad téren, Fábry Péter szövegpoénjai is jobban átjönnek, és nincs hangerőkü­lönbség a mondott, valamint énekelt ré­szek között. Két óra tökéletes kikapcsolódást nyújt a bemutató, de nosztalgiázásra is lehető­séget teremt, a hetvenes évek hangulatát adja vissza, miközben az igen jól sikerült koreográfiák görbe tükörben láttatják az időszak néhány jellemző részletét. Mind­ezt fokozza Hegedűs D. Géza kitűnő köz­reműködése. „Rózsi" kitűnő erőben Mészáros B. E. Demjén Ferencet nehéz utolér­ni, mostanában az építőanyag­telepeket járja, mert hatalmas átalakításba kezdett dióspusz­tai otthonában. Tíz esztendeje költöztek ebbe az épületbe, ideje már új színt vinni a min­dennapokba, mondja az éne­kes, aztán még hozzáteszi, ba­ranyai kötődése viszont már 15 esztendős. Jubilál a pécsi bulija is, ötöd- jére szervezi meg Trubics Zo­rán a PTE Szigeti úti aulájába a koncertet. Az érdeklődés olyan nagy, hogy azon gondolkodnak, nem kellene- jövőre átvinni a rendezvényt a sportcsarnokba. „Rózsi” úgy véli, az aula „sajá­tos” akusztikája nem rosszabb, mint a legtöbb színházé, megfe­lelő hangtechnikával minden áthidalható. Ez történik ma este nyolc óra­kor is, amikor a 2004-es turné­juk egyik utolsó állomása kö­vetkezik. A Hívlak lemez adja a műsor gerincét, de felcsendül­nek a régi kedvencek is, a Várj, míg fel kel majd a nap, az Álom­lány, az Úgy szeretném. A pécsi fellépés után a társa­ság már az Arénára készül, mert december 30-án „Rózsi" ismét megméretkezik a Buda­pest Sportcsarnokban. Ezen a találkozón több mint 30 esz­tendei munkásságának mint­egy 400 dalából készít best of válogatást. Vendégségben ünneplő svéd-magyaroknál Baranyai küldöttség uta­zott a Svédországi Magya­rok Országos Szövetsége 30. évfordulójának ren­dezvénysorozaté ra. Dunai I. Az 1993-ban létrehozott Ma­gyar-Svéd Fejlesztési Alapít­ványnak a Baranya megyei és a dél-svédországi kapcsolatok ki­alakítása, a két térség kulturá­lis, oktatási és tudományos kap­csolatának kiépítése a fő célja. Az alapítvány pályázat útján ösztöndíjat, támogatást, anyagi juttatást nyújt tevékenységek, illetve szervezetek finanszíro­zására. Az alapító jogok gyakor­lását 2002-ben a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) vette át. Svédországban 30-35 ezer magyar él, többnyire az ország déli részén. A szövetségnek 5600 fizető tagja van 34 egyesületben. A SMOSZ megalakulásának idei 30. évfordulójáról rendezvényso­rozattal emlékeznek meg októ­ber 7-11. között. A programot a Baranya Megyei Önkormányzat, Mátészalka Önkormányzata, az alapítvány és az SMOSZ közösen finanszírozza. A svéd kormány 2004-et „Ma­gyar Év”-nek kiáltotta ki, ennek része az a mostani programsor is, amelyen Baranyából sokrétű küldöttség vesz részt Tasnádi Péter, a megyei közgyűlés alel- nökének vezetésével. A hivata­los delegáció Malmőben a Ska- ne Régió vezetésével tárgyalt az együttműködési megállapodás­ról, dr. Vörös József, a Pécsi Tu­dományegyetem általános rek­torhelyettese pedig a Malmöi Főiskola vezetésével folytatott megbeszélést hasonló témában. A delegációval - amelyben részt vesznek idegenforgalmi és gazdasági szakemberek is - kulturális csoport is utazott. A Canticum Pécsi Női Kamarakó­rus, a Pécsváradi Szaxofon Kvartett valamint Greksa And­rea népdalénekes és kislánya több dél-svédországi városban is fellépett, majd szerepel szom­baton a stockholmi gálaműsor­ban. A rendezvénysorozat résztvevői Csonka Károly fotó- kiállítása révén is ismerkedhet­tek Baranyával. A program zá­róeseménye vasárnap este lesz a stockholmi Magyar Házban. FUTNAK A KEPEK Európai török film Nagy Imre A Németor­szágban élő tö­rök rendező, Fatih Akin Fal­lal szemben (Gegen die Wand) című al­kotása egy elemi erejű tehetség magával ragadó műve. Szinte hihetetlen, hogy a vetítés két órájában mennyi minden törté­nik a vásznon. Elsősorban nem a cselekmény áradó bőségére gondolok, hanem a lélekben zaj­ló folyamatok gazdagságára. E kettőnek, a külső történések és benső vetületűk páratlan dra­maturgiai egysége a környezet- rajz árnyaltságával társul. A film hősei - mint a rendező is - másodgenerációs németor­szági törökök, akik ki szeretné­nek törni a hagyományőrző csa­ládi életkörből. A jó negyvenes Cahit lecsúszott rocker: kábító­szer, sör, alkalmi szeretkezések jelentik számára az élet sivár maradványát Múltjáról nem so­kat beszél, de egyszer kimond egy női nevet, annyi keserűség­gel, hogy abból megtudjuk, egy emberi dráma végkifejletét lát­juk, illetve látnánk, ha Cahit éle­tébe nem pottyanna bele Sibel. Ez az alig húszéves török lány menekülni akar a családi köte­lékből, mert, mint jelzi, élni akarja az életét, s ehhez a sza­badsághoz egy névleges házas­ság megfelelő hátteret biztosít­hatna számára. Az e célra kisze­melt Cahit előtt egy (újabb) ön­gyilkossági kísérlettel ad nyo- matékot kérésének. Ez az expo­zíció. Ebből a komorló emberi mélységből emelkedik fel az utóbbi évek talán legszebb sze­relmi története. Fatih Akin merészen szakít a bevándorlósors nehézségeit tár­gyaló filmek ismert tematikájá­val, nem beszél ellenséges, kire­kesztő környezetről, nem szól a gyökerektől való elszakadás fáj­dalmáról. Cahit már csak törve beszéli anyanyelvét, s mikor új „családja” rákérdez, miért, csu­pán egyetlen szóval válaszol: ha­nyagoltam. De nem cinikusan mondja, inkább fásultan és tárgyszerűen. Cahit és Sibel az európai kultúra peremén, még­is annak vonzáskörében élnek, és a rendező nagyon is megérti őket. Ezért képes arra a bravúr­ra, hogy a témához kötődő mű­faji sajátságok és elvárások elle­nére szellemiségében - ő, a „jö­vevény” - mélyen európai filmet alkosson, jóllehet a cselekmény zárlatára Isztambulban kerül sor, ahová hőseink visszatér­nek. Fatih Akin szerelemfelfogá­sa ugyanis az európai tradíció­hoz kötődik. Ebben a kultúrkör­ben a szerelmi élménynek ki­vált két lényegi jegye mutatko­zik meg. Az egyik: a férfi és nő kapcsolatának emberformáló, individuális ereje. „Amíg Sibelt nem ismertem, halott voltam” - mondja Cahit, immár önmagára reflektálni képes, erős férfiként, akinek meg kellett járni a poklo­kat. A lány útja sem volt köny- nyebb, amíg lelkében is megér­kezett Cahithoz, talán éppen az elválás pillanatában. Mert a nyugati kultúra, ahogy Denis de Rougemont hangsú­lyozta - s ez a film témaértelme­zésének másik fontos eleme -, nem a beteljesült szerelmet di­csőíti, hanem a végzetes, valójá­ban megmagyarázhatatlan, szenvedéssel teli szenvedélyt. Erről beszél Fatih Akin is, kitű­nő színészek, mindenekelőtt Bí­rói Ünel és Sibel Kekilli közre­működésével. Ami pedig a kul­turális hagyományokat illeti, a kérdés összetettebb, mint gon­dolnánk. Többen vélekednek úgy, hogy a keleti poézis és az arab misztika rokon szellemisé­gű a középkori trubadúrok által kialakított keresztény szerelem­felfogással. Talán ezért lehet a Fallal szem­ben egyszerre európai és török. A berlini fesztivál Arany Medve-díjas filmjének főszereplői: Birol Ünel (Cahit) és Sibel Kekilli (Sibel) TUSKÉS TIBOR SZOMBATI TARCAJA AT Ősz a hegyen Amióta nyugdíjazták, mindennap ugyanazon az úton megy föl a hegyre. A keresztig autóbusszal, onnan a horho­son végig gyalog. Ha ismerősökkel talál­kozik a buszon, ketten-hárman együtt indulnak el a meredeken emelkedő úton. Ha a kerítéshez ér, megáll a kapu­ban, zsebéből előkeresi a kulcscsomót, kinyitja a zárat. Belép a telekre, behúz­za maga után a kaput, amit egy drótka­rikával rögzít. Mélyet lélegzik, könnyű­nek érzi magát. Ha süt a nap, ha fúj a szél, ha szakad a hó, ha ömlik a zápor, ezt az utat minden nap megteszi. Az első útja a pincébe vezet. Ha is­merőssel jön föl a hegyre, az nem me­het el addig a ház előtt, amíg be nem hívja. Leülteti a vendéget, kinyitja a falba épített szekrényt, két poharat vesz elő, leakasztja az üveglopót, le­megy a három lépcsővel mélyebben nyíló pincébe, a hordók között matat, majd előjön a borral teli lopóval. „Ezt kóstold meg” - mondja. Van, akinek a fehérborból tölt a pohárba, van, akinek a vörösből, olyan is van, akit a fehér után a vörösből is megkínál. „Csináltam egy kis előszüretet,, - mondja. - „Lemetszettem két fürt szőlőt, kipréseltem, de csak tizenöt fokot muta­tott a must. Várok még két hetet, akkor lesz meg a szüret” A fény felé emeli az oportóval teli poharat. Koccint a vendég­gel. „Ha esik az eső, nálam akkor is meg­lesz a szüret Tavaly óta a sorok között nem kapálok. Itt van a gép, de nem hasz­nálom. így a tőkékről nem viszi el az eső a főidet, és sár sincs a sorok között. Meg aztán, tudod, a derekam is, a kor is.” A telek egyik végét a kocsiút határol­ja, a másik vége keletre néz, és a völgy felé lejt. Ha kiáll a hétvégi ház teraszá­ra, félkörívben végiglát a tájon. Balra a színesedő erdő, előtte a mély völgy, jobbra a város házai és a kék ecsetvo­nással húzott látóhatár. Itt szép a hóval födött táj, szép a ta­vasz, a virágzó fák, szép a termést ér­lelő nyár, de legszebb számára az ősz. A tél fehér és tiszta, a tavasz zöld és harsogó, a nyár forró és várakozással van tele. De az ősz mindegyik évszak­nál gazdagabb. A túlsó domboldalon a cserszömörce vörös foltjai már lángol­nak. A szőlő levelei megfakultak. A fény tompább, az árnyék hosszabb, a levegő csípősebb. Amikor húsz éve megvásárolta a te­rületet, elvadult birtokot kapott. Aztán szőlőt telepített, gyümölcsfákat ülte­tett, hétvégi házat épített. Amit maga körül lát, amihez nyúl, ahhoz szemé­lyes köze van. Ha a rádióban az ország történelméről, a honfoglalásról, az ál­lamalapításról hall, ő a keze munkájá­ra, erre a fólddarabra gondol. Ahány gyümölcsfája van, az annyifé­le. „Nem egyetlen és a legjobb fajtát vá­lasztottam” - magyarázza. - „Csupa csonthéjú gyümölcsfát telepítettem. Tudod, arra gondoltam, ne kelljen so­kat permetezni. És ne egyszerre, ha­nem májustól októberig érjenek, te­remjenek. Ezért van itt cseresznye, meggy, kajszi, szilva, barack és man­dula. A legtöbb már leérett. A mandu­la van hátra. Meg a szőlő...” Az idegen megköszöni a vendéglá­tást, és elmegy. A férfi-maga elé néz, és a szüretre gondol. A pince rendben, a falak az új meszeléstől fehérek, a hor­dókat kimosta, a prés, a kád, a sajtár tiszta. Nyugalom van benne és várako­zás. Amit tavasztól őszig a szőlőben tenni kellett, azt elvégezte. Felesége otthon az unokákra vigyáz, övé a hegy, a szőlő és a présház. Dél van, lenn a városban harangoz­nak. A hang hullámokban főikúszik a hegyre. A férfi kiáll a ház elé, lenéz a völgybe, aztán följebb emeli a tekinte­tét, arcát megfürdeti a fényben. Kezé­ben még ott a pohár, amibe magának töltött. Belekortyol. Hálát, derűt és ta­lán valami boldogságfélét érez. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom