Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-09 / 277. szám
2004. OKTÓBER 9., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ BARANYAI TŰKOR 5 Találkozót kérnek a miniszterelnöktől a Zengő érdekében Pécsvárad-Hosszúhetény Levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz a Zengő érdekében több civil szervezet, a frissen megválasztott kormányfőt személyes találkozón kívánják tájékoztatni álláspontjukról. Ny. Sz. Az időzítés nem véletlen: amint az ismeretes, az év elején élő lánccal sikerült megvédeni a hegy fáit a kivágástól, október 15-étől viszont újra lehet fakitermelést végezni (a közbülső időben a növények vegetációs állapota miatt ez a tevékenység a védett területen tilos). Herbert Tamás (képünkön), a Civilek a Zengőért mozgalom képviselője lapunknak elmondta, álláspontjuk azóta sem változott, alapelvük, hogy a NATO lokátorberuházása ne védett területen valósuljon meg. Korábban a miniszterelnöknek több ezer tiltakozó képeslapot küldtek figyelemfelhívó akcióként. Amint az ismeretes, egy erre felkért szakértői bizottság vizsgálja jelenleg is a lokátorberuházás szakmai, környezetvédelmi, katonapolitikai és anyagi vonzatait, majd, várhatóan a következő hetekben, a miniszter- elnöknek juttatják el javaslatukat, aki a végső döntést ezután hozza meg. Nagyobb forgalom a rendelőkben betegség Jelentősen megnőtt az orvoshoz fordulók száma Baranya A halandóság mellett az egészségügyi intézetek, orvosi rendelők forgalmának alakulása is azt jelzi, hogy az elmúlt években nem javult a baranyai népesség egészségügyi állapota. A háziorvosoktól származó adatok alapján készült KSH-elemzés tanúsága szerint számos betegségtípus esetében is jelentősen nőtt az orvoshoz fordulók száma. Kaszás E. Legtöbben, szám szerint 84 ezren magas vérnyomásuk miatt keresték fel háziorvosukat az elmúlt évben a megyében. A második leggyakoribb ok a keringési típusú szívbetegség volt, ami 35 ezer pácienst eredményezett az orvosi rendelőkben, de 20 ezer fölötti orvoshoz fordulást jegyeztek a gerinc- és csigolyabántalmak, illetve a cukorbetegség kapcsán. Míg néhány betegségtípus - alsólégúti bántalmak, csontszerkezeti problémák vagy a keringési szívbetegségek - esetében stagnálás, illetőleg mérsékelt csökkenés következett be az elmúlt években orvoshoz fordulók számában, négy kategóriában is markáns növekedést mutatott ki a felmérés. Az anyagcsere rendellenessé- j gek terén közel 12 százalékos a növekedés, de 7- 10 százalékos bő-1 vülést regisztráltak a cukorbetegség, illetve a1 csigolya- és gerincbántal- mak esetében. Felmerül aj kérdés, hogy vajon az emberek egészségállapota j romlott ilyen ütemben, jf vagy a gondolkodásuk, mBBj az egészségmegőrzésre irányuló magatartá-, suk változott jelentő-, sen.- Az elmúlt évben országos kiterjedésű program in-j ,yA háziorvos csak akkor végezheti eredményesen a meg előzésre, a korai felismerésre dúlt az anyagcsere rendellenességekből fakadó beteg- , , ségek korai irányuló munkáját, ha az em felismerésé- berek hasonló tudatossággal re, a kocká- működnek együtt, és meg is csökkent? fogadják az orvostól kapott sere. A ha- tanácsokat” dr. lomb Dénes zai, így a --------------------------ba ranyai háziorvosok körében ha- : sonlóan tudatos program indult a s világszerte terjedő cukorbetegség I korai felismerésére, a magas vérnyomás visszaszorítására. Ez a munka valamennyi felsorolt betegségfajta esetében eredményezhette az orvoshoz fordulók számának emelkedését - kommentálta az adatok alakulását dr. Lomb Dénes, Baranya Megyei Háziorvos Szak- felügyelő főorvos. A szakember rámutatott, hogy az említett betegséA leggyakoribb betegségek (esetszám) geknek kezdeti fázisban nincsenek jelei, tudatos szűréssel viszont kialakulásuk megakadályozható vagy lassítható, és olyan komoly következmények kerülhetők el, mint a szívinfarktus vagy az agyvérzés. A főorvostól származó információ szerint a következő országos népegészségügyi program a dohányzás visszaszorítására, a leszokások elősegítésére irányul majd. A leggyakoribb betegségek nemenként (esetszám) Forrás: KSH Baranya Megyei Igazgatósága Férfi Nő Magas vérnyomás 23605 28878 Keringési típusú 10147 11469 Gerinc- és csigolyabántalmak 6516 8024 Cukorbetegségek 6292 6793 Anyagcsere-rendellenesség 4788 4772 Csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei 1128 6054 Idült alsó légúti betegségek 4306 2885 A leggyakoribb betegségek településtípusonként (esetszám) Forrás: KSH Baranya Megyei Igazgatósága 2001 2003 Fonás: KSH Baranya Megyei Igazgatósága Város Község Magas vérnyomás 81995 84399 Magas vérnyomás 26086 27097 Keringési típusú 35867 34670 Keringési típusú 11319 9903 Gerinc- és csigolyabántalmak 21303 23387 Gerinc- és csigolyabántalmak 7104 7762 Cukorbetegségek 19645 20955 Cukorbetegségek 6690 6294 Anyagcsere-rendellenesség 13644 15269 Anyagcsere-rendellenesség 5173 3979 Csontsűrűség és csontszerkezet Csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei 11917 12001 rendellenességei 3828 3612 Idült alsó légúti betegségek 11875 11333 Idült alsó légúti betegségek 3353 3943 EGÉSZSÉGÜGY Körzeti orvosi: Pécsi gyermekeknek a Gyermekklinikán (72/535-974), Pécs környékiek és Egerág gyermekeinek a Gyermekkórházban. Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág, Szalánta, Bosta, Szilvás, Túrony, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben (72/214-347). Az ügyelet mindenütt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig tart. Kórházak. Gyermekbelgyógyászat: Pécs. Gyermekklinika. Pécs környékiek, Siklós, Sely- lye és környékiek: Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet szombaton Gyermekkórház, vasárnap Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Vasárnap belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati, I. sz. Sebészeti Klinika. Baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-e számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Gyógyszertárak: Pécs: Winkler (Munkácsy u. 4.) és Barbakán (Garai u. 2.), Bóly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatorvosi ügyeletek: október 9-én reggel 6 órától 11-én reggel 6 óráig. Megyei rendelői ügyelet: Dr. Láng Miklós Pécs, Kürt u. 7. Telefon: 72/323-507. Pécs: dr. Reisz György Kozármisleny, Széchenyi u. 3. T.: 20/9578-767. Sásd: dr. Bakonyi Sándor, 72/719-043, 20/9190-212, Mágocs-Pécsvárad-Komló: dr. Széllé Tibor, 20/9689-905, Mohács-Bóly: dr. Tárnoky Ernő, 69/354-162, 20/9913-703. Siklós-keleti rész: dr. Kurcz Árpád, 72/492-566, 30/391-0333, Siklós-nyugati rész: dr. Lambertus József, 73/493-014, 30/9003-667. Szigetvár-Szentlörinc: dr. Baracs József, 73/472-251, 30/9942-710. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., T.: 69/311-068, 30/902-7729. Elkészült az új út Csoki, chips, kóla büfé Egészségtelen nassok az iskolában Pincehelyi Zita Pécs Csiga, bukta: száz, hamburger, pizza: kettőötven. Csoki, chips, kóla töméntelen mennyiségben. Nagyjából ez látható a pécsi általános és középiskolák büféinek árlapjain. Gyakran az oktatási intézmények dolgozói sem elégedettek a házon belül megvásárolható élelmiszerek minőségével és árával, mégis ugyanaz a büfés árulja ugyanazt a cukor-só- és zsírbombát évről évre.- Az iskolaigazgatóknak kellene határozottabban fellépniük a büfében árusított egészségkárosító és drága nassok ellen - javasolta Fejős Szilvia dietetikus. - A fejlődésben lévő szervezet fokozottan igényli a fehérjét, ezért lenne fontos, hogy tejtermékeket egyenek a diákok. Ha annyira kívánja az édeset, akkor egyen gyümölcsjoghurtot, túró rudit, de a kamaszok számára különösen fontos tápanyagokat tartalmazó zab tartalmú müzliszelet is helyettesítheti a csokit. Az egyszerű cukrokat mindenképpen kerülni kellene, a fehérje beépüléséhez szükséges szénhidrátot inkább zöldséggel „megpakolt” korpás szendviccsel kellene pótolni, teljes kiőrlésű gabonafélékkel, vagy, ami szintén nem kapható az iskolákban, gyümölccsel. A lapunk által felkeresett iskolákban tapasztaltak szerint Pécsett valóban nem a reform- táplálkozás jegyében alakítják a vállalkozók a büfék kínálatát.- Szerencsére két kis bolt is van a közelben, ott szerzem be a kefirt, joghurtot. A büfében ugyanis - talán a tisztiorvosi előírások miatt - egyáltalán nincs tejtermék - panaszolta egy pécsi általános iskolai tanár. K. J. __________________ Ha rkány Mintegy 80 millió forintos beruházás nyomán sikerült a város önkormányzatának kiépítenie azt a héten már a forgalom számára is igénybe vehető közutat a település hegyoldalában, amelynek révén a szőlőbirtokosok könnyebben közelíthetik meg területüket. Amint azt Krutek Norbert, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője elmondta, a közel másfél kilométeres útnál gyakorlatilag kétsávos közlekedést tudtak biztosítani, és a szükséges kiegészítők, így például vízelvezető árkok is hiánytalanul elkészültek. BARANYÁBAN A-Z-IG Pécs EBZÁRLATOT és legeltetési tilalmat rendel el a város egész területén tartott állatokra október 11-től november elsejéig a Baranya Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás kerületi főállatorvosa. A jelzett időszakban az ebeket megkötve és zárva kell tartani, és csak pórázon szabad közterületre vinni, valamint a városban tilos bármely fajú állat legeltetése is. (sp) PéCS AZ INGYENES BEIRATKOZÁSNAK nagyobb sikere volt, mint a „megbocsátási akciónak” a Minerva Könyvtárban. Péntekig százan éltek a beiratkozás költségmentes lehetőségével, viszont kevesebb könyv került vissza a lejárt határidejűek közül. Főleg egyetemistáknál kallódtak el a példányok, akik a lakhelyeik változtatásai miatt utolérhetetlenek. A könyvtár legközelebb tavasszal hirdet ismét amnesztia-akciót, Iszk) PéCS VESZÉLYES HÁZTARTÁSI- hulladÉK-GYŰJTÉSI akciót szervez október 16-án a BIOKOM Kft., a Pécsi Környezetvédelmi Kft. és a Környezetünkért Közalapítvány. Délelőtt kilenctől tizenkettő óráig a Dr. Veress Endre utcai, a Domus Áruház előtti, a Pécs Pláza keleti bejáratánál lévő parkolóban, valamint a Búza tér déli bejáratánál található gyűjtőpontoknál várják a szervezők az elhasznált szárazelemeket, lejárt szavatosságú gyógyszereket, festéket, növényvédő szert, akkumulátort, vegyszert, autógumit, hűtőgépet. A bejelentéseket előzetesen is várják, (pz) Pécs A VILLÁNYI-HEGYSÉG útikalauzát mutatta be a napokban dr. Tóth József, a Földrajzi Intézet igazgatója a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tanácstermében. A kiadvány az útleírások mellett a táj geológiai, botanikai és kultúrtörténeti értékeit egyaránt bemutatja. Az első kiadás mintegy kétezer példányban jelenik meg. (sp) PéCS EMLÉKÜLÉST ÉS EMLÉKKÖNYV-BEMUTATÓT rendezett a hétvégén dr. Ferenc Zoltán kandidátus, egyetemi adjunktus emlékére a PTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai és Büntetésvégrehajtás Jogi Tanszéke. A harmincas évei'elején járva húsz esztendeje elhunyt fiatal jogtudós a kriminológia nagy ígéretének számított az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején. Elsők között foglalkozott Magyarországon a vik- timológiával, vagyis az áldozatok, sértettek szerepével a bűncselekmények bekövetkeztében, (b) PéCS VÉRADÁS, VÉRNYOMÁSMÉRÉS, védőnői és egészségügyi szaktanácsadás is lesz azon a bébi- és gyerekruhabörzén, amelyet szombaton az Apáczai Csere János Nevelési Központ Művelődési Házában tartanak reggel 6 és 13 óra között. Ruhákat, játékokat egyaránt lehet cserélni és vásárolni, (bl) Pécsvárad gázvezeték építése miatt a Pereked felé vezető útszakaszon harminc kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, mert felújítják az út ezen részét, (bl) SiWÓS SZÉP SIKERT ARATOTT a városi könyvtár kulturális sorozatának legutóbbi előadása: a napokban Bitskei Tibor színművész adott önálló műsort az érdeklődőknek, (kj) Tarrós A KULTÜRHÁZ FELÚJÍTÁSÁHOZ 3,1 millió forintot nyert pályázaton a település. A pénzből az épület belső burkolatait teszik rendbe: lecserélik a padlózatot, lambériáznak, festenek és mázolnak. A munkálatok várhatóan télen, a Területfejlesztési Hivatallal történt szerződéskötést követően indulhatnak meg. (sza) Totszentgyörgy befejeződött az ÁRKOK és a fölöttük átívelő kapubejárók kialakítása. A hidak a falu egyik oldalán már tavasszal elkészültek, a munka második üteme szeptember elején indult Az összesen hatvankét bejáró 7,5 millió forintba került aminek felét pályázati forrásból fedezte az önkormányzat (sza) Vázsnok a falu számára óriási segítséget jelentett, hogy a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács 2,8 millió forintos vis maior támogatás megítélésével járult hozzá a nyári esőzésekből keletkezett károk rendbetételéhez, (k) Vejtí FELÚJÍTJÁK A VOLT ISKOLA- ÉPÜLET tetőszerkezetét októberben. A község a területfejlesztési tanács pályázatán elnyert közel egymillió forintból valósítja meg a beruházást, (sp) Vékény idén is sikeresen szerepeit a falu a Virágos Baranyáért programban: a tavalyi évhez hasonlóan ötvenezer forintot nyertek a kétszázötven fő alatti települések kategóriájában. A pénzt a település parkosítására, valamint a legszebb helybeli porták tulajdonosainak díjazására fordítják, (sza) 1 k