Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)

2004-09-02 / 240. szám

I 2004. Szeptember 2., csütörtök KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL _____________A Város Díszpolgára_____________ „S díjazva van az élet” __________Magyarul - magyarán __________ Mo solyogni is lehet- Ha most arra gondolok, hogy 1951-ben éppen így, tanévkezdéskor érkeztem meg az ismeretlen város­ba, és az befogadott, sőt most díszpolgárává foga­dott, akkor Petőfi Sándor szavaival mondhatom: „Egy ilyen nap..., s díjazva van az élet” - vallja Ta­kács Gyula, aki tegnap vehette át a Pécs Város Dísz­polgára címet a Pécsi Nemzeti Színházban. Városunk újdonsült díszpolgárának nem kis ér­demei vannak a kulturális decentralizáció megva­lósításában Pécsett, ahol 1956 után a város keze­lésébe került a színház, egy évre rá az országban elsőként itt jött létre a tanácsi fenntartású megyei múzeumi szervezet. Olyan országos rendezvé­nyeket hívtak életre, mint a játékfilmszemle, a kis­plasztikái és kerámia biennálé, vagy a rangos nemzetközi kórustalálkozók. Úgy gondolkodott, hogy egy kulturális centrumhoz helyi intézmé­nyek kellenek, a tudományos kutatók és a mű­vészértelmiség számára pedig lakások, műter­mek, székházak, s mindezek meg is valósultak. Ma is eredményesen működik többek között az Akadémiai Székház, a Művészetek Háza vagy az MTA regionális kutatóintézete. Munkálkodása idején épült ki a város egyik ma is legnagyobb turisztikai vonzereje, a múzeum utca - Vasarely, Uitz, Amerigo Tot, Csontváry, Nemes End­re Múzeum, utóbbi kertjében a Schaár Utcával és a Martyn-ház - melynek létrejöttében komoly érdemei vannak. Csak Pécsett, a bazilika előtti területen tíz szobor került felállításra a rendszerváltás előtt: Ady, Janus Pannonius, Kodály, Csontváry, Liszt, Babits, a Régészet szobra, két Martyn- és egy Kígyós-mű, va­lamint az azóta már megsemmisült Gádor-kerámiák. Számos művésszel került szoros kapcsolatba, ba­rátjának tekintette többek között Amerigo Tot és Csorba Győző. Utóbbi Faust fordítását ezzel a beírás­sal küldte meg számára 1972 karácsonyán: „Takács Gyula megyei elnökhelyettesnek igaz hálával, hogy olyan körültekintő, gondos ,ke- rítőm’, ha a Múzsára kívánko­zom - tisztelő barátja.”- A hivatással végzett mun­ka, az odaadó, társadalmilag hasznos tevékenység nemcsak egzisztenciális szükséglet, nemcsak lelki igény, hogy nyo­mot hagyjunk magunk után, hanem patriotizmus is, munka a város érdekében - mondja a kitüntetett. - Fontos ezt hang­súlyozni, mert napjainkban meggyengült az értéke a közért végzett munkának. CS. L. Takács Gyula 1929-ben született Hajdúdorogon. A debreceni egyetemen szerzett tanári diplomát. Har­minchat évig dolgozott a Baranya megyei közigazga­tásban. 1954-1966 között oktatási, majd művelődé­si osztályvezető. 1966-1990 között elnökhelyettes­ként a művelődés, az egészségügy, a sport, a mű­emlékvédelem, a nemzetiségi ügyek és az idegenfor­galom felügyeletét látta el. Ez idő alatt művészeti fesz­tiválok, biennálék, több mint 100 köztéri szobor felál­lítása, római és törökkori emlékek, várak és templo­mok, népi műemlékek rekonstrukciójának szervezésében vállalt aktív szerepet. Többek között hat kormánykitüntetésben részesült, s megkap­ta a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendjét. A Pécs Város Napja alkalmából adományozott kitüntetések és díjak „Pécs Város Díszpolgára”: Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács nyugalmazott elnökhelyettese. „Pro Civitate” Emlékérmet ado­mányozott a közgyűlés Balikó Ta­másnak, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának, Pálné dr. Kovács Ilo­nának, az MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézete igazgatójá­nak, posztumusz „Pro Civitate” Emlékérmet Simonovics Ferenc­nek, volt önkormányzati képvise­lőnek. A „Pro Communitate” EmBkér- met kapta dr. Cserép Attila ezréÖesr Pécs rendőrkapitánya, Durucz Ist­ván, a Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója és a Pannon Volán Rt. Bartók Béla Férfikar. „Városháza Emlékérem” kitün­tetésben részesült Rovó Attila, a Pécsi Ifjúsági Ház Eurodance Stú­diójának vezetője, dr. Tolnai Már­ta, a polgármesteri hivatal közgaz­dasági főosztályának vezetője, dr. Vajda János, az Egyesített Egész­ségügyi Intézmények igazgató-fő­orvosa és Zalay Buda, a polgár­mesteri hivatal nyugalmazott fő­osztályvezető-helyettese. A szakmai díjak idei kitüntetett­jei: „Pécs Város Közművelődési Dí­ja”: Unger Pálma-N. Szabó Sándor színművész házaspár, „Pécs Város Oktatási-Díja”: Bertalan János, az Apáczai Nevelési Központ nyugal­mazott igazgatóhelyettese, „Pécs Város Művészeti Díja”: Kispál és a Borz együttes, „Pécs Város Testne­velési és Sport Díja”: Nyilas László, a,.Pécs TV Kft. felelős szerkesztője, „Pécs Város Műszaki Dpi: Bata László, a PécsíRözfekedési Rt. for­galmi és kereskedelmi igazgatója, „Pécs Város Szociális Díja”: Josef Mitterhuber (német állampolgár), Pécs Város Közszolgálati Díja”: dr. VirághlAszlóné, a polgármesteri hivatal köztisztviselője, „Pécs Vá­ros Tudományos Díja”: dr. Faragó László, az MTA RKK, Dunántúli Tudományos Intézete tudományos főmunkatársa, „Pécs Város Huma­nitárius Díja”: Szekeres Istvánná, a Pécsi Nyugdíjas Egyesület tisztelet­beli elnöke, „Pécs Város Kisebbsé­gi Díja”: Cigány Kulturális és Köz­művelődési Egyesület. Polgármesteri elismerést kapott Laknemé Bröckler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója. A Pécsi Sporttámogatási Közalapít­vány Kuratóriuma emlékplakettet és oklevelet adományozott Van- csik Lászlónak, a szabadidősport szervezőjének, Füzesy Józsefnek, a Sportiskola volt igazgatójának és Kovács Ervin világbajnok para- sportolónak. Pécs Megyei Jogú Város Önkor­mányzata Támogatási Közalapítvá­nya „Az év szociális segítője” ki­tüntető címet adományozta dr. Ke­serű Károlynénak, a Máltai Szere­tetszolgálat szociális csoportja ve­zetőjének és Pirisi Pétemének, a Munka Pécs-Baranyai Tranzit Fog­lalkoztatási Kht. ügyvezető igazga­tójának. A Pécsi Civil Szervezetek Kö­zössége az „Empátia-díj” kitünte­tést adományozta a Szigetvári Ta­karékszövetkezetnek a rákbeteg gyermekek gyógyításának önzet- len támogatásáért. ___________dj. A gyakorlott nyelvművelő úgy van a hallott vagy olvasott szö­vegekkel, mint a jó tanár vagy a figyelmes érettségi elnök, aki az órán vagy a vizsgáztatás közben „elkövetett” elszólásokat föl- jegyzi, összegyűjti, és alkal­manként derűs perceket szerez ismertetésükkel barátainak. Egyikükre-másikúkra ráillik a „csodabogár” elnevezés. Lás­sunk néhányat a saját gyűjtemé­nyemből. Bármennyire hihetet­len, de elhangzott a következő: „Meghalt egy nyolchónapos ter­hes asszony.” Az a szerencsénk, hogy ilyen­kor a nyelv maga gondolkodik helyettünk; s az első meglepetés után már tudjuk, hogy nem az asszony volt ennyi idős, hanem a méhében rejtőző magzat. Sporttudósításban követte el va­laki: „Büntetőkkel honorálnak minden szabálytalanságot.” A latos egy kalandregényben olva- közvélemény szerint honoráriu- sott mondat: „Származásukról mot csak az átlagosnál jobb és egybehangzóan hallgattak.” több teljesítményért remélhe- Eszerint a hallgatás is lehet egy- tünk. A honorárium mint bünte- behangzó. Az a fiatal is rászol- tés nyelvi és tartalmi képtelen- ’ gál a figyelmünkre, akiről a kö- ség. Nagyon hasonlít ehhez az a vetkezőt állították: „A felnőttkor nyilatkozat, amelyet egy szere- küszöbét taposó fiatal sem elég tetszolgálat képviselője tett írás- érett személyiség.” Bizonyára ban: „Adományaik nélkül keve-’ az a baj, hogy a küszöböt nem sebb jó cselekedetet követhet- taposni kellett volna hanem tünk volna el.” Az anyanyelvét egyszerűen átlépni. Bíró szájá- valamelyest is ismerő magyar ból hangzott el: „Az asszony ha- ember tudja, hogy elkövetni va- lála az ön lelkén tapad, lamely büntetendő cselekményt A következő kijelentés is ve- szoktak. Az erős napsütés okoz- szített a komolyságából a szer- ta sérülés elkerülésén a társaság kezetkeveredés miatt: „Kezd las- egyik tagja így örvendezett: „Föl san a hócipőmre menni a zsidó­tudtuk húzni a napszemüve- zás”. Befejezésül álljon itt egy günket is.” Legalább ilyen telje- közismert ember tömör kijelen- sítmény, ha az őr által megza- tése a nemrég lezajlott EU-vá- vart meztelen fürdőzőknek sike- lasztások értékeléséről: „Vonjuk rült még idejében felhúzni a le a mérleget.” nadrágjukat. Vallatással kapcso- Rónai Béla AZ AGYAG RAGYOGÁSA. Nagyszabású, látványos vallon-brüsszeli kerámiakiállítás nyílt tegnap a pécsi Művészetek Házában. fotó: tóth l. A csend varázslatos ábécéje Mintha egy másik dimenzióba csöppenne az ember, a színpadon némajátékkal, test- és kézbeszéd­del peregnek Molnár Ferenc Li- liomjának mozzanatai. A szavak­ból értő hallgatóság bambán bá­mul, csak a színfalak fölött futó szöveges magyarázat ad számuk­ra némi támpontot. Kizökkent itt a világ, hisz az első sorokban ülő nézők meg tombolnak, hangtala­nul gesztikulálnak, az arcokon földöntúli boldogság, kezüket a magasba nyújtva rezgetik - a sike­tek ugyanis így fejezik ki, ha vala­mi nagyon tetszik nekik. Csányi Sándor és barátai a Csönd színházzal egy korábbi pécsi színházfesztiválon így lát­tatták velünk, hogy milyen gro­teszk és törékeny az élet; ami az egyik oldalról természetes, az egy kicsit más látószögből min­dent a feje tetejére állíthat. Hogy mennyire nem könnyű egy ilyen aprócska bajjal teljes értékű éle­tet élni, azt számok és tények iga­zolják. Talán, bennünk, „hibátla­nokban” van a hiba, hogy ilyen nehéz a siketeknek a beilleszke­dés. Mert több mint hatvanezren élnek hazánkban, Baranyában is meghaladja az ezret a számuk, a nagyothallók aránya pedig ennek a többszöröse, ám szó nincs esélyegyenlőségről a mindennap­jaik során.- Leszögezném: nincs olyan, hogy siketnéma. A néma szervi elváltozásként nem tud hangot képezni, a siket pedig azért be­szél artikulátlanul, mert nem tud­ja hallás útján kontrollálni a hangképzést. A siketségnek csak 10 százaléka genetikus eredetű, méhen belüli fertőzések, hallójá­rati gyulladások, balesetek okoz­nak legtöbbször ilyen gondot. Ezek a tények. A gondok pedig véleményem szerint abból adód­nak, hogy Magyarországon jel­nyelvre egyáltalán nem oktatják a siket gyerekeket - fejti ki állás­pontját Bertus Tímea, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövet­sége (SINOSZ) régiós jelnyelvi szolgálatának vezetője. - Hazánk­ban a szájról olvasásos módszert, a hangértés nélküli beszédpró­bálkozást erőltetik, ami a sikete­ken egyáltalán nem segít. A jel­nyelv használatát viszont kifeje­zetten tiltják a rászorultakat kép­ző hét bentlakásos iskolában. A megoldás az, hogy külön kell vá­lasztani a siketeket és a nagyot­hallókat. A SINOSZ 13 esztendeje szajkózza ezt, de az ellen nem tud mit tenni, hogy az iskolákban fogalmak jó részét nem tudják értelmezni. Kikerülve innen nem értenek semmihez, és a szociális ellátó rendszer, a munkaügyi ki­gyerektől, hogy bezáratja a pszi­chiátriára. A SINOSZ véleménye az, hogy a siketekkel bármi megtanítható, egyenjogú polgárok, akiknek tu­lajdonképpen a kurzusokra egyre több jól halló is jelentkezik, hogy negyven órá­ban megismerkedjen a vizuális kommunikáció elemeivel, a sike­tek világával. Az emberek tehát mind többen elsajátítják ezt a vi­zuális értekezési formát, mm úgy fogadják a szülőket: hamarosan megtanítják hallani a gyermeküket. Ha azonban való­ban nincs siket ember, és nincs szükség jelnyelvre, akkor miért kötelező még az államigazgatási eljárásban is a jelnyelvi tolmács alkalmazása? A gyerekek végül megtanulnak írni, olvasni, de a rendeltségek ál­landó vendégei lesznek. Jelnyelv és tolmács nélkül pedig esély- egyenlőségről szó sem lehet, ehe­lyett szaporodnak a rémálomsze­rű történetek, amikor például a család úgy szabadul meg a rosz- szul kommunikáló feleségtől, jelnyelv az anyanyelvűk. Ez a jelbeszéd a világon mindenütt nagyon ha­sonló, bár az oktatás bevezetését övező központi elzárkózás miatt hazánkban is hétféle „táj szólása” alakult ki. Mindemellett az alap­de ahol valóban használni, ter­jeszteni kellene, ott a módszer a jelek szerint - egyelőre - siket fü­lekre talál. MÉSZÁROS B. ENDRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom