Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-10 / 248. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK A VÖLGYSÉG TAKARÉKSZÖVETKEZET BEMUTATKOZIK A tavasszal nyílt pécsváradi új kirendeltség a völgység-hegyhát Takarék másik pár hete avatott létesítménye, egy betétgyűjtő pénztár pedig Gödrén várja az ügyfeleket Az örök szervező Strasszer Jakab (63 éves), a Takarék igazgatósági tagja mágo- csi munkahelyén is szövetkezete érdekeit szolgálja egy adótanácsadó, könyvelő és pályázat- író cég ügyvezetőjeként. Baranyában 2003-ban részt vett Magyarország első mezőgazdasági termelői és értékesítési csoportjának az alapításában. Azóta 35 ilyen közösség szerveződött menedzselésével, 14 Mágocson rendezte be központját. Többségük a pénzügyek intézésével a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetet bízta meg. Az ügyvezető úgy is támogatja a takarékszövetkezetet, hogy a mágocsi kirendeltségen irodahelyiségeket bérel. A Takszöv a közvetített hitelek révén fejlődik, miként a Hegyhát térség ipari és élelmiszer-ipari vállalkozása is. Ismét van fiók Újból működik takarékszövetkezeti fiók Gödrén, melyet Milkovics Ágnes helybeli lakos vezet. A régi egységet, amely a megszűnt Mágocs és Vidéke Takarékszövetkezethez tartozott - Végh István, a mostani polgár- mester vezette. A lakók örülnek annak, hogy helyben intézhetik pénzügyeiket, és nem kell a tizenkét kilométerre lévő Sásdra utazni. Nyilatkozónk dicsérte az itt élő kisbetétes emberek pénzgyűjtő szorgalmát. Volt olyan időszak, még a régi szövetkezet történetében, amikor egy esztendőben 10-15 millió forint is összegyűlt. Azért továbbra is jellemző a térség lakóira, hogy inkább hitelt kérnek. A községvezetőség az új egység kialakításához hosszú távú együttműködéssel is hozzájárult. További vidéki egységek Új termékek A tanévkezdést könnyítő akció keretében egy szülőnek akár 150 ezer forintot is hiteleznek. Az összeg egy év alatt törlesztendő, kamata 15%. A Lánchíd Faktoring révén az alvállalkozók, szállítók és a beszállítók gyorsan hozzájuthatnak' követelésük 70%- ához, miközben kamattámogatásban részesülnek. A hitelkártya lehetővé teszi, hogy egy pénzügyüeg stabil helyzetben lévő vállalkozó kamatmentesen százezer-félmillió forintot felvegyen, amennyiben a pénzt 45 napon belül visszafizeti. A tőkéhez jutás ezen formáját az érintett többször megismételheti. Az Internet Bank jóvoltából otthonról - számítógépen - lehet egyenleget és bankszámlakivonatot lekérni, betétet lekötni, fizetési kö: telezettséget teljesíteni. Támogatnak is díjat, igazolását annak, hogy jó az együttműködés civil szerveződésekkel is. Támogatnak több mint húsz sportkört, köztük a pécsváradit és a vásáros- dombóit is. A Takarék egyik alapítója a zenei tehetségeket felkaroló Hangok Világa Alapítványnak, míg a Biblio- caritas Alapítvány tagjaként könyvtárakat segít. Egyik szervezője a Bonyhádi Tarka Fesztiválnak. díját. Pécsváradon kirendeltség, Kaposszekcsőn, Kárászon, Gödrén pedig betétgyűjtő pénztár nyílott. A tavalyi öttel szemben idén már tizenkét bankautomata működik. Új termékeik közt népszerű a Takarék Számlabetét és a Széchenyi Kártya is. A Takarék szakembergárdája úgy véli, hogy az általuk ismert ügyfelek a fizetőképesség szempontjából megbízhatóak. Brauer János elnök-ügyvezető igazgató fontosnak tartja, hogy a számlavezetett önkormányzati partnerekkel és az erősödő kistérségi társulásokkal mélyítsék a kapcsolatot. Ezért Pintér Szilárd (37 éves) csikóstöttösi polgármestert kistérségi és önkormányzati igazgatóvá nevezték ki, aki elmondta, hogy az önkormányzatok szakmai támogatására nagyobb figyelmet fordítanak. Szervezőmunkájában előnyt jelenthet, hogy Komlón fiókvezetőként dolgozott, vagy jelenleg is tagja a Baranya-Hegyhát Területfejlesztési Társulás gazdaságfejlesztési bizottságának. Balázs Mihályné (képünkön) szövetkezetpolitikai főmunkatárstól megtudtuk, hogy a bonyhádi, szekszárdi, pécsváradi és szászvári egységben kiállítási lehetőséget biztosítanak a helyi képzőművészeknek. A betétállomány változása 2001 december 2002 december 2003 december 2004 június A fúzió éve: 2001 óta két és fél esztendő alatta betétállomány 63%-kal nőtt, meghaladta a 12,5 milliárd forintot. Az összeg a hazai banki átlagot meghaladó mértékben növekedik, és decemberre várhatóan eléri a 13 milliárdot. B Elérhetőségek: Bonyhád, Szabadság tér 9. Tel.: 74/550-940. E-mail: központ@volgyseg. tksz.hu. Szék- ____________ szárd, Széchenyi u. 62. 74/529-400. Dombóvár, Dombó P. u. 18. 74/464- 190. Magyarszék, Kossuth u. 49. 72/390- 724. Mágocs, Szabadság u. 23. 72/451-137. Szászvár, Május 1. tér 5. 72/589-008. Sásd, Rákóczi u. 22.72/ 476-187. Tevel, Fő u. 396. 74/524-000. Lengyel, Petőfi S. u. 23.74/582-510. VáVölgység-Hegyhát Takarék sárosdombó, Rákóczi u. 32. 72/453-117. Mindszentgodisa, Kossuth u. 67. 72/578-008. Egyházaskozár, Fő tér 4/A. 72/459-109. Kárász, Petőfi u. 36. 72/520-703. Pécsvárad, Kossuth u. 32.72/566-046. Ka- posszekcső, Liget ltp. 10. 74/565-320. Gödre, Fő u. 61. 72/554-024. laéairtofflaták: Pécsvárad Ki- rendeltség. Cikó Polgármesteri Hivatal, Iskola tér 1. Kurd Agip Benzinkút. Dombóvár Gunarasi Gyógyfürdő, fürdő- bejárat. Bonyhád Kir.. Bonyhád, Volán-pályaudvar, Zrínyi u. 20. Szekszárd Kir., Dombóvár Kir., Mágocs Kir., Szászvár Kir., Magyarszék Kir., Vásá- rosdombó Kir. Az összeállítás a völgység-hegyhát TAKARÉKSZÖVETKEZET támogatásával készült. Összeállította: csuti János CSERTŐ BEMUTATKOZIK A falu a volán mögül Az ebéd Csertőn is házhoz megy A szőke, mosolygós Szilvia, azaz Patkó Béláné, tavaly októberben ült először a falubusz volánja mögé. Azt mondja, ebben a munkakörben nagyon jól érzi magát.- Három kisgyerekem van, most már mind iskoláskorú, férjem fakitermelő, úgyhogy ez a munka itt helyben, az emberekkel való napi kapcsolattartás nagyon megfelel számomra. Nyugalmas is, mozgalmas is: jövök-megyek, intézkedek - mosolyodik el a szőke fiatalasz- szony. Hat olyan idős van a faluban, aki fokozott segítségre szorul. 11 házhoz hordok ebédet, szeptembertől már az óvodásoknak is hozom Szigetvárról, a Szent István lakótelepi iskola konyhájáról. Ősztől vérnyomást is mérek. Vezetek egy kis füzetet, fölírom, kinek mi a kérése, igyekszem minden rászorulónak a rendelkezésére állni. Néha Szigetváron be is vásárolok, ha kérik, bár szerencsére Csertőn az alapellátás megoldott.- Kedves, barátságos emberek élnek itt, de a civil szerveződés kevés. Van egy ifjúsági klubunk, de már egy színházlátogatásra, kirándulásra alig lehet összetoborozni az embereket. A falunapon is próbáltam kihordani a bográcsban készült birkapörköltet, vadpörköltet azoknak, akik nem tudtak eljönni, de nemigen igényelték. Talán el vagyunk egy kicsit vá- rosiasodva. Egyébként nagyon jól érzem magam a szülőfalumban, a korosztályombéliek sem hiányoznak, háromgyerekes családok is szép számmal vannak köztünk. Tavaly három új ház is épült a faluban. Csertő: jó széllel előre Valahol, a sokhektáros halastó fölött, szélkereket hajt majd a szél, mintha olyan tájat akarnának Csertőre varázsolni, ahol a leendő „holland falu” lakói is otthon érezhetik magukat. Ezek a közeljövő tervei, de Hollósi Sándor polgármester szívesen felidézi önállósodásuk nehéz éveit is. A jelenleg 462 lakosú település á rendszerváltás évében vált el Mozsgótól, tudom meg Hollósi Sándor polgármestertől, amit vagyonmegosztás követett.- Akkor még csörgős-tekerős telefonunk volt, s hol volt még a gázvezeték és a szennyvízcsatorna! A község akkor javasolta, hogy a megyei fenntartású Csertői Nevelőotthont, valamint iskoláját és óvodáját is átveszi, hogy a csertői gyerekek is helyben tanulhassanak; 1991-ben már új a ravatalozónk, 1992-től falugondnoki szolgálatunk van, a következő évben gyönyörű, új faluházunk épül, védettnek nyilvánítottuk és felújítottuk a község református templomát és katolikus kápolnáját is. Az iskola azonban 1995-ben megszűnik - amikor is a törvény a nevelőotthon helyett a gyerekek lakásotthonos elhelyezéséről rendelkezik -, a diákok ma Mozsgón és Szigetváron tanulnak. Azonban az óvoda megmarad, sőt a megye segítségével 2001-ben új intézmény épül. A 2001-es esztendő a gázláng meggyújtásának éve is a faluban, s az elmúlt napokban hasonló jelentőségű beruházás fejeződött be: szeptember 7-én megtörtént a szennyvízcsatornahálózat műszaki átadása, mind- összesen csak 65 ezer forintos lakossági hozzájárulással, amit havi 1200 forintos részletekben törleszthetnek. Egyébként mind a 161 csertői ház lakója aláírta igényét a beruházásra. Kábeltelevíziónk, internetünk van. Még a kilencvenes években vis maior keretből sikerült kitisztítani és több helyen betonlapokkal fedni az árkainkat, sok gondunk van viszont ma is a bekötőutakkal, karbantartásuk a közútkezelő feladata lenne.- A léiekszám jelenleg stagnál a településünkön, pedig az elköltözés egyáltalán nem jellemző: valószínűbb, hogy a lakosság öregedése egyelőre még gyorsabb a születések számánál. A letelepedőknek egyelőre nem tudunk házhelyet kínálni, de a rendezési tervünkben új utca nyitása szerepel - nagy, gyakran holdnyi kertek kettéosztásával. Ami a munkalehetőségeket illeti, úgy gondolom, a munkavállalás emberi hozzáállás, mentalitás kérdése is, hiszen Szigetvár mindössze 7 kilométerre van, a közlekedésünk is elfogadható. Persze sok reményt fűztünk és fűzünk most is a Festetich-kas- tély szállóvá alakításához, amelyhez strand és más, turisztikai szolgáltatások kapcsolódhatnak, és mivel műiden közmű kiépült Csertőn, nagyon bízunk az 52 házból álló „holland" falu létrehozásában is. Építése talán már ősszel megindul. A napokban egyébként a sportpálya új öltözőjének kialakítása is megkezdődik. Egy fővárosi cég levélben keresett meg bennünket, hogy szélerőművet létesítene a faluval közvetlenül határos fennsíkon. Itt a talajszinttől ötvenhatvan méterre állandó a széljárás. Környezetbarát módon termelnének energiát, és biztos iparűzési adót jelentene az ön- kormányzat számára. Egyelőre 14 óvodáskorú kisgyerek van a faluban Patapoklosi • CSERTŐ Nyugotszent- i erzsébet Becefa > > J Szigetvár BoW* fw o Mohtfny peterd h Nemeske d Hóból X Mázsát# Totszentgyóigy. : QTÍáohtéi A község vezetői A 462 lakosú település polgármestere: Hollósi Sándor. Alpolgármester: Németh Ferenc. A képviselő-testület tagjai: Nagy János, Kaszás Zoltán, Hartmann Szabolcs, Szuhánszki László. Cigány kisebbségi szószóló: Fodor Gézáné. Háziorvos: dr. Mül- ner Gyula. A község fenntartásában faluház, óvoda működik, az általános iskolás gyerekek mintegy kétharmada Mozsgón, harmada Szigetváron tanul. A lassan hagyománnyá váló falunapot általában június első felében rendezik meg. Az összeállítás a Baranya MEGYEI KÖZGYŰLÉS és a SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET támogatásával készült. Összeállította: bóka Róbert