Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-29 / 267. szám
2004. SZEPTEMBER 29., SZERDA - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TÜKÖR Sztrájk a kórházakban? szolidaritás Baranyai kórházakban dolgozó orvosok is csatlakoznak szegedi kollégáik felhívásához Pécs Az alakuló sztrájkbizottság egyik tagja szerint tarthatatlan az egészségügy helyzete, ezért csatlakoznak a szegedi orvosok sztrájkfelhívásához, és októberben egy napra feltehetően Baranyában is beszüntetik a munkát. Máté Balázs Egy hétfőn kézhez kapott körlevélben értesülhettek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvoskarának dolgozói arról, hogy a baranyai megyeszékhelyen is megkezdődött a „mozgolódás”, amelynek célja, hogy a helyi egészségügyi intézmények is csatlakozzanak az egyik szegedi klinika sztrájkfelhívásához. Dr. Kassai Miklós, a pécsi sebészeti klinika orvosa, az alakuló sztrájkbizottság tagja elmondta, egyetértenek szegedi kol- Kassai Miklós elmondta azt is, az eddi- légáik céljaival, vagyis azzal, hogy fel gi beszélgetések alapján úgy tűnik, sok kell hívni a közvélemény figyelmét arra, kollégája csatlakozik majd a sztrájkfelhíhogy az egészség- _______________________________________________ ^a n^Tzögezte1^ ”^em tudunk tovább türelemmel várni, kialakult állapot Gyökeres és azonnali változtatásra van amelyért a finanszí- szükség, hogy megállítsuk az egészségrozási ^ rendszer ügy mélyrepülését”, részlet a szegedi felhívásból okolhato, mar a be-____________________________________________ te gellátás rovására mehet, márpedig az orvosok feladata a magas színvonalú gyógyítás, amelynek nincsenek meg a feltételei. Éppen ezért úgy határoztak, hogy október 7-én (a törvényi előírások megtartása mellett) reggel nyolctól délután négyig beszüntetik a munkát, majd - ha nem történik érdemi változás - ezt hetente megismétlik.' váshoz, amelyet a következő napok során a megye további egészségügyi intézményeibe is eljuttatnak. Illés József, az Orvosegyetemek Szak- szervezeti Szövetségének PTE-s képviselője kérdésünkre elmondta, még a héten egyeztetnek a további lépésekről a sztrájk kezdeményezőivei. Háttér, előzmények: www.dunantulinapb.hu Fájó szívvel tudatjuk, hogy KŐHALMI KÁROLY 47 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 30-án 15 órakor lesz a szederkényi temetőben. A gyászoló család (821125) Jogi tanácsadó Ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Páva Zsolt ügyvéd ma, szerdán délután 17.00-től 18.30 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 27-es és a 40-es jelzésű autóbusszal, (p) Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17-től reggel 7-ig (72^535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet, égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: III. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Arany Sas (Széchenyi tér 2.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Boróka. SÓS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es Hámon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórtiázi ügyelet Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Vallatják a mórágy! rögöt és a bodai aleurolitot Boda-Bátaapátl Miközben Boda térségében javában zajlanak a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezését célzó felszíni kutatófúrások, és a hozzájuk kapcsolódó geofizikai vizsgálatok, Bá- taapátiban már a felszín alatti vágatrendszerben keresik a kis és közepes aktivitású hulladék tervezett tárolójának a helyét. Kaszás E. A bodai kutatásokat a Mecsekére Rt. végzi. Mint a cég illetékesétől megtudtuk, jelenleg is folynak a fúrások, illetve a geofizikai vizsgálatok. A program fontosságáról árulkodik annak költségvetése is. Frigyesi Ferenc, a kutatásokért felelős Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. beruházási igazgatója úgy tájékoztatott, hogy a nagy aktivitású hulladékok elhelyezését célzó munkálatokra idén több mint 2,5 milliárd forintot fordítottak, aminek jelentős részét a mecseki térségben használták fel. A pénzt a költségvetés a hulladéktermelők - a legnagyobb a Paksi Atomerőmű - befizetéseiből biztosítja. Mint a szakember elmondta, a program jövő évi forrásai a költségvetés számaitól függenek, várhatóan decemberben tisztul majd a kép. A korábban rögzített forgató- könyv szerint a Mecsekére Rt. szakmai stábjának 2006-ban kell javaslatot tenniük a kutatási terület szűkítésére, majd ezt követően két év múlva születhet döntés arról, hogy létesítenek-e föld alatti laboratóriumot a bodai aleurolit elnevezésű geológiai formációban. A program 2030 táján juthat el oda, hogy felelős döntést hozzanak a kiszemelt terület alkalmasságáról vagy annak alkalmatlanságáról. A korábban a környéken élők körében végzett felmérés adatai szerint a megkérdezettek 5 százaléka örülne, 32,7 százaléka elfogadná, 7 százaléka pedig közömbös a tároló megépülése iránt, ugyanakkor a válaszadók több mint egynegyede tart tőle, illetőleg nem akarja a fejlesztést. A kutatási program egyébként teljesen nyilvános, annak fejleményeiről éppen szombaton tartanak nyílt napot Bodán. Miközben Boda körzetében még a felszínről fúrnak, Báta- apáti térségében már a gránitba hajtott főid alatti vágatban indulnak a kis- és közepes aktivitású hulladékok tárolását, az objektum optimális elhelyezését célzó kutatások. Ez a program 2007-ben zárul, akkor parlamenti jóváhagyás kell a beruházás megindításához. AZ 0RALAPIS MEGÚJUL ÉPÜLETFELÚJÍTÁS A DÓM TÉREN. Pécsett a napokban megkezdődött a Bazilikától keletre eső épületegyüttes renoválása. A tatarozás során a Káptalani levéltárnak, hittanos irodának is otthont adó évszázados háztömb tetőszerkezetén és homlokzatán is dolgoznak az építők. A munka idejére, állagmegóvás miatt kiszerelték a város egyik legpontosabban járó köztéri óráját, amelynek jól működő szerkezetéhez most nem nyúlnak hozzá, de az ember nagyságú óralapot újjá varázsolják majd a szakemberek. fot&lauferlászlő Búcsú az öreg járdától K. F. Béíy Rövidesen kicserélik a Hősök tere közel hatszáz méteres öreg járdáját Valaha - ki tudja hány esztendeje - egymás mellé rakott téglákból készült a gyalogosok számára, majd később erre került némi aszfaltréteg, ám amint azt Hárs József, a város polgármestere megjegyezte, nagyon elhasználódott már. Ezért döntöttek úgy, hogy a rekonstrukció elkerülhetetlen. A járdacsere során betonlapok kerülnek a régi téglák helyére, a beruházás értéke megközelíti a hatszázezer forintot. A kivitelezés természetesen a jó idő függvénye is, ám szeretnék mielőbb, legkésőbb október közepére befejezni a felújítást. Vásártéri fejlesztések K.E. SzilfflÉÍ* A várossal együttműködve, pályázati forrásokat megcélozva a Szentiőrinci Gazdanapok vásárterületének fejlesztésén dolgozik a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Mint Végh Gábor vásárigazgató elmondta, a tervek a terület belső úthálózatának korszerűsítéséről, a kiállítói és látogatói parkolók bővítéséről, illetőleg az informatikai szolgáltatások fejlesztéséről szólnak. Az idei agrárvásárt nem csak a rendező szervezet minősítette sikeresnek, hasonló megítélést mutattak a már feldolgozott kiállítói visszajelzések is. A támogatásokkal együtt megtérülő szakvásár mérlege szerint 337 kiállító vett részt, a látogatók száma elérte a 25 ezret BARANYÁBAN A-Z-IG Ócsárd KÜLFÖLDI VENDÉG egy sem érkezett az idei szarvasbőgési szezonra az Ócsárd és Vidéke Vadász Egyesület területére. Hazai nimródok azonban szép eredményeket értek el, tudtuk meg Víg Imre vadászmestertől, mert a hat elejtett bika közül kettő-kettő volt arany-, illetve ezüstérmes, egy pedig bronzérmes, (aa) Okorág AZ ÖNKORMÁNYZAT pályázaton nyert közel egymillió forintot a helyi temető ravatalozójának felújítására. A munkálatokat rövidesen megkezdi egy vállalkozó, s úgy szeretnék, hogy még október hónapban be is fejeződjék a rekonstrukció. (a) Pécs NÉMETORSZÁG, Horvátország, Törökország, valamint Szerbia és Montenegró gazdálkodóival segíti az üzleti kapcsolatok fejlesztését, a befektetési lehetőségek egyeztetését az ITDH Magyar Befektetési és kereskedelemfejlesztési Kht. megyei képviseletének, illetve a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi Iparkamarának a közös konzultációs rendezvénye. A fórumot szeptember hu- szonkilencedikén, 15 órakor tartják a pécsi Kereskedelmi Központban. (k) PÉCS DÉVÉNYI SÁNDOR pécsi, Kos- suth-díjas építész tervei alapján készült a Duna-Dráva Nemzeti Park drávaszentesi oktató- és bemutatóközpontja, amit tegnap avattak fel. A beruházás százhatvanmillió forintba került. A létesítmény a teljes Dráva menti térségi nemzeti parki központja lesz. (aa) PéCS TANULMÁNYÚTRA INDUL ma Erdélybe a Baranya Megyei Közgyűlés szociális bizottságának küldöttsége. Marosvásárhelyen, Segesváron és Székelykeresztúron, Csíkszeredán és Kolozsváron folytat eszmecserét a két fél az elmúlt években szerzett kölcsönös tapasztalataikról, valamint az együttműködés további lehetőségeiről, (kj) Pécs RÉGI RÁDIÓK kiállítása, valamint pipatárlat is látható lesz a megyeszékhely belvárosában nyíló, Ó- szeres elnevezésű régiségboltban. A nyilvános bemutatókon régi bútorokat, játékokat is láthatnak az érdeklődők péntektől, (bl) PéCS LEZÁRJÁK csütörtökön reggel nyolc órától este ötig építkezés miatt a Jókai utca 13-as szám előtt a fél útpályát és ez idő alatt az épülettel szembeni parkolókat sem lehet majd használni. Rofflonya cserépfedést kapott a település kultúrháza. Az épület régi, hullámpalás tetőzetét a megyei területfejlesztési tanácstól pályázaton nyert 960 ezer forintból, illetve az ehhez adott több mint négyszázezer forintos önerőből tudták kicserélni. A megszépült létesítményt a napokban vehette ismét használatba a falu lakossága, (aa) Sásd KÖZEL 400 FŐVEL nőtt egy év alatt a munkanélküliek száma a hegyháti térségben. Az egy évvel ezelőtti 1184 fő regisztrált állástalan helyett az elmúlt hónap végén már 1573 munkanélkülit tartottak nyilván. A legnagyobb problémát a termelőcégek, illetve ilyen irányú beruházások hiánya okozza a térségben, (k) Siklós SZÁMÍTÁSTECHNIKAI oktatás után tegnap vehették kézhez mindazok a hallgatók a tanulmányaik eredményéről szóló bizonyítványt a Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet székházában, akik részt vettek a sikeres Phare pályázat „Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen" elnevezésű projekten, (kj) Szabadszentkirály általános iskolai végzettséget adó felnőttoktatás indul októbertől a település alapfokú iskolájában. A beiskolázás nyitott és várják a felnőtt korú jelentkezőket Baranya bármely településéről a 73/472-252-es számon és személyesen is, tájékoztatta lapunkat Heller Alajosné, az általános iskola igazgatója, (szk) Szászvár RITKA DOLOG, hogy a gyorsan alakuló és a gyorsan meg is szűnő helybéli vállalkozások jubileumhoz érkeznének. A település hat cégének egyike, az épületgépészettel foglalkozó és tizenegy munkást alkalmazó Szászy Mester Kft megalakulásának tízéves fennállását ünnepli pénteken dolgozóival, üzleti partnereivel és esti tűzijátékkal, (a) Szigetvár A VIGADÓVAL kapcsolatos üzemeltetési szerződés tartalmának kialakítására egy munka- csoportot hozott létre az önkormányzat. A grémium megfogalmazza az ellátandó kulturális és köz- művelődési feladatokat, kidolgozza az üzemeltetéssel kapcsolatos költségszámításokat A feladatot október végéig kell elvégeznie, (aa)