Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)

2004-09-27 / 265. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. SZEPTEMBER 27., HÉTFŐ BARANYAI TÜKÖR Gázos próbaüzem az erőmű új blokkjaiban Pécs Megkezdődött a pécsi Pannon Hőerőmű új gáz­tüzelésű blokkjainak pró­baüzeme. A fűtési idény­re mindkét egység bekap­csolódik az energiaterme­lésbe. Kaszás Endre Mint Braun Attilától, a PAN- NONPOWER két - a másik az egy hónapja működő biomasz- szablokk - nagyszabású fejlesz­tésének projektvezetőjétől meg­tudtuk, az első tapasztalatok ki­váló eredményeket hoztak mind a hatásfok, mind pedig a káros- anyag-kibocsátás terén.- A gáztüzelésű kazán hatás­foka lényegesen jobb, mint a szenes elődjéé volt. Tovább javít az erőmű energiapiaci pozíció­ján, hogy a hagyományokhoz igazodva a gáztüzelésű blok­kokban párhuzamosan villa­mos energia és hőtermelés fo­lyik majd - tájékoztatott a szak­ember. A gázra való átállás eredmé­nyeként lényegében megszűnik az erőmű salak, illetve por kibo­csátása. Ezenkívül nagy előre­lépés, hogy a beépített német Babcoc égőknek köszönhetően roppant alacsony szintre szorul vissza a nitrogén-oxid-kibocsá- tás is, ami lényegesen javít a megyeszékhely környezetének levegőminőségén. A német technológia alkalmazása egyéb­ként azt jelenti, hogy a gáz mel­lett a fűtőolaj lesz az alternatív tüzelőanyag ebben a két, ösz- szességében 70 megawatt telje­sítményű kazánban. A mintegy 6 milliárd forintos fejlesztés a próbaüzemmel az utolsó fázisába lépett. VISSZA A RÓMAI KORBA TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ várta hétvégén a gyermekeket a régészeti múzeumban Pécsett, ahol a tárlatvezetés után római kori ikonokat festhettek. i-orO: löffler péter Nem csak a diák tudása, a szülő is számít a felvételinél családi tói Az iskolázatlan apák gyermekei közül kevesen jutnak be egyetemre Pécs-Budapest A családi háttér, ezen belül a szü­lők anyagi helyzete, de fő­ként képzettsége szinte eleve meghatározza, mi­lyen esélyekkel vág neki valaki az egyetemi felvé­telinek. Amíg a nyolc ál­talánost végzett apák gye­rekeinek jelentős hánya­da nem is próbálkozik, az egyetemet végzett szülők csemetéinek döntő része belevág, mi több, be is jut az universitasra. • Nyaka Szabolcs Aki úgy véli, mindössze az elő­zetes tanuláson, felkészülésen múlik, ki kerül be az egyetemre, az alaposan téved. Bár elvileg minden diáknak azonos esélyei vannak, az Országos Felsőokta­tási Felvételi Iroda által a közel­múltban közzétett tanulmány­ból kiderül, sok minden már a felvételi előtt eldől. Az Andor Mihály szociológus által készí­tett elemzés több iskolatípusnál is vizsgálja a továbbtanulás és a családi háttér viszonyát, a leg­élesebb különbségek talán a fel­sőoktatásban bukkannak elő. A vizsgálat egyik legmegdöb­bentőbb, de talán nem meglepő megállapítása, hogy száz olyan érettségizett gyerek közül, aki­nek apja legfeljebb 8 általános­sal rendelkezik, 65 diák egyál­talán nem is próbálta meg az egyetemi felvételit, míg az egye­temi diplomás szülők csemetéi­nél ez a szám mindössze 14. A felvételt nyertek aránya szintén sokatmondó: amíg az első cso­portban a 35 jelentkező közül mindössze 12 jutott be, addig a másik kategóriá­ban a 86 induló közül 53 vallhat­ja magát egyete­mi polgárnak. Azt is hozzá kell tenni: van, aki az érettségiig sem jut el. Az úgymond iskolázatlan szülők gyermekeinek csaknem fele ugyanis szakmunkásképzőbe vagy szakiskolába megy az alapfokú képzés után. A másik véglet: az egyetemet végzett apák utódainak 97 százaléka (!) érettségit adó iskolát választ, el­söprő többségük gimnáziumot. Ugyanakkor nem az iskolatípus a döntő az egyetemi felvételi­nél, ugyanis a felmérésből az is kitűnik: a szakközépiskolai érettségivel is jó esélye van be­kerülni az universitasra az egyetemet végzett szülő gyer­mekének, hiszen ebben a kate­góriában is magas a felvettek aránya. Továbbtanulás az apa iskolai végzettsége szerint (száz gyerekre vetítve) aPa legmagasabb iskolai végzettsége egyetem főiskola | érettségi; szakmunkásk. 8 ált. —► nem jelentkezett felsőfokra 14 28 44 62 65 —► jelentkezett felsőfokra 86 72 56 38 35 Forrás: ELTE Szociológiai Intézet, 1998 Decemberi csatlakozás K. J. ~ Villány Kilencvenszázalékos ké- szültségű a város és az öt társ­község - Márok, Ivánbattyán, Kisjakabfalva, Villánykövesd, Palkonya - közös szennyvízháló­zat-építése, a munkálatok jelen­leg már a csőfektetést követő helyreállításnál tartanak. Amint azt Grünfelder István, a villányi polgármesteri hivatal műszaki csoportvezetője el­mondta, a beruházás a tervek szerint decemberben ér véget Piacra dobott múzeum D. I. _______________________ Mo hács A megyei önkormányzat eladná a múzeumigazgatóság Szerb utcai múzeumépületét. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik a Kanizsai Dorottya Múzeum, hi­szen az a raktárral együtt három helyen működik. Több mint két éve szorgalmazza a megyei igaz­gatóság a mohácsi kiállítások egy helyre koncentrálását, úgy, hogy a régi, Szerb utcai épületet értékesítik, és a bevételből a Vá­rosháza utcai központ tetőterét építik be. Oda kerül a Szerb utcá­ban lévő csatatörténeti kiállítás. Legvégső stádium alkonyzóna Nincs hol elhelyezni a gyógyíthatatlan betegeket Baranya Mit kezdjenek a családok gyógyíthatatlanul beteg hozzátarto­zójukkal, akit elbocsát a kórház, vagy csak meghatározott idó're vál­lalja ellátását? E kérdés egyre éle­sebben vetődik fel. Mészáros Attila Mind több lesz az olyan beteg, akiknek el­látásáról otthon nem lehet vagy nem tud­nak gondoskodni, véli Hidegné Müller Me­linda, az Irgalmas rend pécsi hospice-szol­gálatának főnővére. Osztályukon 18 tumo­ros beteget tudnak fogadni két hónapra. Ez idő alatt megpróbálják a családot is felké­szíteni a közeljövőre. Ha lejár a két hónap, a szociális otthont, ápolási osztályt tudják ajánlani. Ezekbe azonban hosszú a várakozási idő. Ez legalább 3-4 hét a megyei kórház speci­ális ellátást nyújtó osztályán is. Dr. Huszár Judit főorvos szerint nem az osztályra már bekerültek sorsa kilátástalan, hanem azo- ké, akiknek nem jut itt hely. A jelenlegi ka­pacitásnak - 47 működő ágy - legalább a háromszorosára lenne szükség. Telítettek a szociális otthonok, az ápolási osztályok. A betegségük végső stádiumába jutottakat néhány he­lyen ugyan fogadják, de csak meghatáro­zott időre. Súlyos gondként nehezedik mindez a betegük­kel törődni akaró családokra. Ma­radnak a különbö­ző ápolási szolgál­tatások. Egyik in­gyenes, ezt a házi­Csak néhány óra A háziorvos kirendelheti a hospice-szolgálatot az otthon fekvő súlyos beteghez, egy-két órás ellátást biztosítva neki. Ugyancsak ő rendelkezhet arról, hogy a nővérszolgálat munkatársai rendszere­sen látogassanak valakit, ám évente legfeljebb 30 alkalommal Ez utóbbi azonban nagyon nagy támaszt jelent, mert a mosdatást, kötözést, egyéb ellátást szakszerű kezek biztosítják. Nagyon sok beteg azonban éppen a látogatási szünetekben szorulna kezelésre, segítségre, ám ilyenkor senki sincs a közelében. orvos közreműködésével igénybe lehet ven­ni, ám nem nyújt egész napos gondozást. Ha utóbbira lenne szükség, az a legtöbb háztartás számára megfizethetetlen, az át­lagár havonta 50-70 ezer forint körül van. Az ápolás érdekében kivett fizetés nélküli szabadság a csa­ládot anyagi romlásba dönt­heti. Az önkor­mányzatoktól igényelhető gondozási se­gély pedig ne- vetségesen csekély. BARANYÁBAN A-Z-IG Almamellék megvették a bútoro­kat és más berendezési tárgyakat a napokban a község hamarosan ki­alakítandó klubjába. A szükséges több mint egymillió forintot pályáza­ton a német belügyminisztériumtól nyerte a helyi német önkormányzat Havonta egyelőre két rendezvényt terveznek, (bl) Aranyosgadány felajánlotta se­gítségét az Aranyosgadányért Alapít­vány. A kuratórium elnöke, dr. Dunai Mária, Uglyai János képviselő kezde­ményezésére válaszul tette ezt a gesztust. Utóbbi szerint kívánatos len­ne a helyi és a környékbeli lakosok részére közösség programokat szer­vezni, minden korosztály érdeklődési körét megcélozva, a községből elszár­mazottak segítségére is számítva. A „Múlt és jövő programja” megvalósí­tásához az önkormányzattal is egyez­tetni kívánnak a napokban, (bsa) Baranya ifjúsági célokra - ifjú­sági klub kialakításra és felújításra - az év második felében hét telepü­lés önkormányzata nyert regionális pályázaton támogatást, összesen mintegy 6,7 millió forint értékben. Garé, Drávaszerdahely, Ipacsfa és Villánykövesd meglévő intézményeit fejleszti, Botykapeterd, Kémes és Kiskassa fiataljai más célra haszno­sított épületet alakítanak át. (kb) Baranya remms-murr járás kül­döttsége járt vendégségben az el­múlt héten a megyében. A Baden- Württenbergben található járással közel másfél évtizede tart kapcso­latot a Baranya Megyei Önkormány­zat. Azóta számos intézményi együttműködés alakult ki a part­nerterületek között. Számottevő az anyagi segítség, amelyet Baranya települései, intézményei, főleg szo­ciális otthonai kaptak. A küldöttség Sikondán megtekintette az új wellnesközpontot, és felkereste Helesfán a megyei önkormányzat „Boróka” Otthonát, amelynek né­hány hónappal ezelőtt pénzbeni tá­mogatást nyújtottak, (b) Baranya A megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ október 1. és 17. között rendezi meg a Határo­kon Túli Magyarság Alapítvánnyal együtt a Határon Túli Magyarok XIII. Fesztiválját. A rendezvénysorozat­nak közel húsz helyszíne lesz, ki­emelt pécsi programjai között szere­pelnek koncertek, könyvbemutatók és tudományos konferencia, (aa) Bosta AZ ÖNKORMÁNYZAT épüle­tének felújítására több mint egymil­lió forintot kapott a falu a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács egyik pályázati alapjából, (bl) Csamóta halléfőzőversenyt rendeztek a hétvégén az Eszék kö­zeli Kopácson szlavóniai, baranyai és vajdasági szakácsok részvételé­vel. A Dráva partján több mint fél­száz indulóval megtartott kétnapos szakácsversengés győztese egy csarnótai amatőr szakács, Nagy Nándor lett. (b) Hetveheiy falubusz vásárlásá­ra nyert több mint hárommillió fo­rintot a falu önkormányzata a na­pokban megyei pályázaton, (bl) Keszti JÁTSZÓTERET AVATTAK a fa­luban a hétvégén. A településen összesen több mint ezren laknak, és igen elhanyagolt volt az előző ját­szótér. Természetesen várják az EU- komform játékokkal rendelkező te­rületre a környező települések, így Pellérd és Gyód gyermekeit is. (bl) Kiskassa nyugdíjas-találkozót tartott a település önkormányzata a közelmúltban. A rendezvényen - amelyen a falu nyolcvanhat érintett lakójának jelentős része részt vett - ebéddel látták vendégül az idő­seket, és fejenként ötezer forintos összeggel is meglepték őket. (bo) Máza A BÁNYÁSZ-FÚVÓSZENEKAR meghívást kapott a Móron október másodikán tartandó Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválra, ahova hét országból érkeznek résztvevők. A produkciókat zsűri értékeli, (bl) Pécs-Nagyárpád az öregfalusi környezetben a hétvégén ünnepel­tek a helybéliek. Nemcsak az ilyenkor szokásos Szent Mihály-na- pi búcsút tartották meg, hanem a templomuk felszentelésének het­venedik évfordulóját is megren­dezték. (a) PéCS FILMKLUBOT INDÍT az Euró­pa Házban működő Amerikai Kuc­kó. A szeptember 28-án induló in­gyenes filmklub az International Film Festival elnevezést kapta. A programsorozat moderátora egy Pécsett tanító Fulbright professzor, Ted Schwalbe, az egyesült államok­beli State University of New York Kommunikációs Tanszékének ta­nára. A kiválasztott filmek a világ különböző országainak kulturális sajátosságait mutatják be. A vetíté­sek után a résztvevők megvitatják az egyes országok kulturális jelleg­zetességeit, és az esetleges ameri­kai kulturális hatásokat, (b)

Next

/
Oldalképek
Tartalom