Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-26 / 264. szám
4 Közélet, gazdaság, politika 2004. szeptember 26., vasárnap Medgyessy és a többiek Alighogy megbukott a miniszter- elnök, máris könyv jelent meg róla. Úgy fest, nálunk is sokasodnak a titokfejtő dolgozatok, a politikusok magánéletét firtató irományok. Kérdés, mennyire hitelesek ezek a munkák, no és hogy jó üzlet-e mindez? A rendszerváltás ugyan nem ANTALL JÓZSEF érdeme volt. mégis ő került elsőként ziccerhelyzetbe. Miniszterelnöki ténykedését sokan kritizálták, jó ideig maga Orbán Viktor is. Később azonban kiegyeztek A politológus, Giró-Szász András nem titkolja: erős benne a gyanú, hogy a frissen megjelentetett, a miniszterelnök bukását elbeszélő Medgyessy-könyv inkább üzleti megfontolásból született, mintsem kutatói célzattal. Úgy érzi, ez egy leírás csupán, ami a miértekre nem keres választ. - Igaza van azoknak a kritikusoknak, akik úgy fogalmaznak: ez az eddigi leghosszabb újságcikk a témában. A történész, Sipos Péter, aki maga is egy korábbi magyar miniszterelnökről, Imrédy Béláról írt tanulmányt, bevallja: nem „ájult” el az újságírói kollektíva gyorsaságától, ugyanis a politikai folyamatok megértéséhez időnek kell eltelnie, sőt az a szerencsés, ha az adott munka egy már lezárult korszakot vesz górcső alá. - A rendszerváltás utáni miniszterelnökökről szóló írásokat nem nevezném történészi szempontból értékelhető műveknek - erősíti meg, hozzátéve, hogy a rendszerváltás mint folyamat szerinte még le sem zárult, s évekbe telhet, mire a végére jutunk. Sipos sokra tartja az olyan könyveket, amelyek kellő távolság- tartással viszonyulnak az eseményekhez és a személyekhez, példaként hozza fel Romcsics Ignác Bethlen grófról írott munkáját, Gergely Jenő Gömbös Gyuláról készített dolgozatát vagy két Teleki Pál életét, sikereit és ballépéseit, valamint a kort „feltáró” művet - ezeket Ablonczy Balázs és Tilkovszky Lóránt jegyzi. S hogy milyen írói erények kellenek egy igazán hiteles, s az emberi sorsot, az adott társadalmi közeget világosan értelmező könyv megjelenéséhez? Sipos Péter szerint mindenekelőtt empátia, bőséges ismeret- anyag, no és jó adag fantázia. Úgy fest azonban, hogy ezek a tulajNéhány passzus a Medgyessy-könyvből: „6 a Medgyessy! Meglátjátok, nemsokára miniszterhelyettes lesz!- így suttogtak a kollégák a hetvenes évek második felében a Pénzügyminisztériumban. S a tervgazdaság korszakában, különösen a Pénzügyminisztériumban a miniszterhelyettesség azt jelentette, hogy az illetőből könnyen bármi, elsősorban miniszter is lehet. Miniszterhelyettesből lett tárcavezető Tímár Mátyás, Faluvégi Lajos, Villányi Miklós, Békési László..." „A médiában 2003 elején az a hír keringett, hogy Medgyessy elégedetlen a gyermek-, ifjúsági- és sporttárca, a környezetvédelmi és a kulturális tárca teljesítményével. Az eseményeket utólag rekonstruálva azonban látható, hogy az átalakítás fő mozgatórugója az volt, hogy visszavágjon a párt vezetésének, különösen ellenfelének, Kovács László pártelnöknek a kancelláriaminiszterség elfoglalása miatt. Másrészt a háttérben már készülődött a politikai szerepre főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc. ” „A miniszterelnök az utódát megválasztó kongresszus alatt jelentette be távozását hivatalából. Nem lehet, hogy ebben az országban puccsisták diktáljanak - mondta vonásait megkeményítve a távozó kormányfő a Parlamentben." __________________________________ do nságok a rendszerváltás utáni időkről regélő könyvek többségéből még hiányoznak. Hankiss Elemér szociológus is kitér rá, hogy szerinte a Medgyessy-könyv nem lehet elmélyült munka, minthogy egyszerűen nem volt a szerzőknek - egyébként öten vannak, és mindannyian a napi sajtóban szorgoskodnak - idejük arra, hogy magukban átszűrjék az információkat és elválasszák a lényegest a lényegtelentől. Fenntartja viszont, hogy a témaválasztás jó volt, hiszen Medgyessy Péter figyelemre méltó, ugyanakkor ellentmondásos személyiség, aki egyszerre a Kádár-kor gyermeke, illetve az 1990 után szerveződő gazdasági elit prominense. Mondhatni sajátosan magyar karakter. Az Európa Könyvkiadó főszerkesztője, M. Nagy Miklós amondó: létezik olyan téma, amelynél csak az első robbanthat bankot. - Pénz kétségtelenül van az ilyesmiben, de a minőség már más lapra tartozik - fűzi hozzá. M. Nagy amellett sem megy el szó nélkül, hogy a mai kulturális élet belterjes, és szerinte jól tükrözi bágyadt állapotainkat, hogy a tiszavirág életű politikusok vagy a villalakók vezetik a könyvsikerlistákat. Az elmúlt évek palettáját Giró-Szász is csalódottan mustrál- gatja. Mint mondja, talán még Debreczeni József Antall Józsefről és Orbán Viktorról írt tanulmányai tűnnek a legjobbaknak, s a maga nemében - igaz, az a könyv egy párttörténetet dolgozott fel - a Csak a narancs volt érdekes, úgy-ahogy olvasmányos írásmű. Az Orbánról írt Kende-féle botránykönyvről viszont már véleményt mondani sem hajlandó a politológus. Úgy tűnik, még várni kell egy valóban hiteles életrajzra. Szabó Zoltán Attila KENDE PÉTER szerint 0. V. minden esetben „borzasztóan önzőén játszik.. ORBÁN VIKTOR m Voltak idők, amikor még nem volt divat ORBÁN VIKTORT gyűlölni vagy imádni DEBRECZENI JÓZSEF idővel helyre tette a Kende által megcincált orbáni renomét Megvert gyermekek országa Hazánk a negyedik legveszélyesebb hely a gyermekek számára - derül ki az UNICEF 27 országra kiterjedő felméréséből, amely a 100 ezer gyerekre jutó erőszakos, vagy elhanyagoltságból bekövetkező gyermekhalálol. számát mutatja. Ugyanakkor a kép torz, hiszen a statisztika csak azt mutatja, amit hivatalosan is elismernek. Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus is vitatja a „helyezést”, ám azt elismeri, hogy gyermeknevelési szokásaink riasztóak, s hogy a fiatalokat tanítani kellene a szülői szerepre. M a í s ■"agyarországon kéthetente hal meg egy kiskorú - döntően a „saját szülője keze által. A gyermekek bántalmazását kiváltó okok között nagy szerepet játszik az alkoholizmus, a szegénység és a droghasználat - állítja Dr. Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottság igazgatója.- Az is megfigyelhető, hogy abban az országban, ahol a felnőttek körében magas az erőszakos cselekmények miatt elhunytak száma, a gyerekek is A magyar szülők a család ügyeibe való beavatkozásnak vennék, ha megtiltanák nekik az „atyai” pofont. könnyebben válnak áldozattá - jelentette ki. - Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a büntető törvény- könyvben jelenleg csak az olyan kirívó eseteket szankcionálja, mint a kiskorú veszélyeztetése, vagy a testi sértés. Ám olyan jogszabály nincs, amely kimondaná, hogy a szülő a fegyelmezés körében nem fe- nyítheti meg a gyermekét. Pozitív példa ugyanakkor van: Svédországban tíz évvel ezelőtt még az emberek 60 százaléka vélekedett úgy, hogy a Knott Enikő textilművész:- Nem kell verni a gyereket, de néha azért egykét pofon használhat. Nem a leghatásosabb nevelési eszköz ugyan, lehet, hogy egy fenékre csapás figyelmeztető jelleggel többet ér. A gyerekeket kicsikorban kell megfogni, nehogy később elszaladjon velük a ló, de én is inkább a szóbeli meggyőzés híve vagyok. Deliága Gyula cégvezető:- A fiam és a lányom is a jobb gyerekek közé tartozik, de azért néha elkelt az apai szigor. Ez nem feltétlenül verést jelentett, mert sosem voltam híve a pofonoknak. Megítélésem szerint minden gyereknél más nevelési módszert kell alkalmazni, de úgy gondolom, sokkal károsabb a tettlegesség, mint a szép szó. gyermeknevelés elengedhetetlen eszköze a verés. Aztán kampány indult az erőszakmentes nevelésért, a szülők tájékoztatókat kaptak, hogyan őrizhetik meg tekintélyüket fizikai kényszer alkalmazása nélkül is, tanácsadó szolgálatokat hoztak létre, s törvényt fogadtak el a kiskorúak bántalmazásának tilalmáról. Ma a skandináv államban a megkérdezettek 90 százaléka szerint már egy atyai pofon is elfogadhatatlan. A hazai UNICEF szakemberei úgy vélik, nem szabad türelmetlennek lenni, mivel a gyermekekkel szembeni hétköznapi erőszak olyan jelenség, amelyet nem lehet egyetlen intézkedéssel megszüntetni. Kecskeméti Edit szerint társadalmi vitára van szükség a kérdésben, miközben a szülőknek mintákat kell mutatni az alternatív nevelési módszerekből. Hasonló a véleménye dr. Ranschburg Jenőnek is. Régóta tervezi, hogy valamilyen formában elindítja a fiatal szülők képzését. Szerinte ugyanis abszurd, hogy miközben egy autó vezetéséhez is jogosítvány kell, addig a gyermekeket mindenfajta előképzettség nélkül nevelik.- Persze, ez nem olyan képzés lenne, mint húsz évvel ezelőtt, amikor a fiataloknak felelniük kellett a szocialista család- modellből... Mindenkinek rá kellene jönnie, hogy a gyerek- nevelés olyan feladat, amelyet „használati utasítás” nélkül nehéz sikerre vinni. Jómagam mindig is kétkedéssel fogadtam az UNICEF- éhez hasonló eredményeket. A statisztika ugyanis csak azt rögzíti, amit hivatalosan is elismernek. A bántalmazás viszont olyan dolog, amit általában a nagy nyilvánosság előtt letagad a szülő és a gyermek. Van, ahol elhiszik, hogy a gyerek csak leesett a lépcsőn, és van, ahol nem. Az biztos, hogy a skandináv államokhoz képest nagyon rossz a helyzet, de mondjuk Ukrajnához vagy Oroszországhoz viszonyítva már jó. Nem hinném, hogy nekünk most azt kellene nézegetnünk, hogy ki áll előttünk és ki mögöttünk. DR. KOVÁCS ÁGNES, a Szövetség a Gyermekek Bántalmazása Ellen Közhasznú Szervezet elnöke szerint a törvényi tiltásoknak van társadalomformáló erejük. Mint mondta: ha az ittas vezetést nem szankcionálnák szigorúan, sokkal többen ülnének be ilyen állapotban a volán mögé.- Sokan azt hiszik, hogy ha veri valaki a gyermekét, az magánügy - mondta. - Sajnálják a gyereket, de úgy gondolják, hogy nekik semmi közük a konkrét esethez. Holott egy bántalmazásnak olyan súlyos következményei lehetnek, amely beteggé, sőt, akár felnőttkorban munkaképtelenné is teheti az áldozatot. Dr. Kovács Ágnes elmondta: a hazai viszonyokról sokat elárul, hogy az ő szervezetük egyelőre csak Békés megyében működik, országos gyermekvédelmi civil kezdeményezésről nincs is tudomásuk. A többi erőszakellenes szövetség jobbára a nőkre fókuszál, a kiskorúakat csak mellékesen említik.- A gyermekvédelmi törvény is úgy fogalmaz, hogy a gyermeket kegyetlen, megalázó büntetésnek nem lehet kitenni. Amiből ugye az következik, hogy a büntetéssel nincs baj, csak az nem lehet kegyetlen vagy megalázó. Nos, amíg a jogszabályban is ilyen rejtett biztatások vannak a gyermekek bántalmazására, addig nem is várható el, hogy bárki lefogja egy másik ember gyermek felé lendülő kezét.