Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)

2004-09-25 / 263. szám

KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT 10 Drogfogás az Uránvárosban M. B. Pécs Csütörtökön a késő délutáni órákban egy, kábítószerrel kap­csolatos állampolgári bejelenést követően a rendőrök rajtaütéssze­rűen megjelentek az Uránváros­ban az egyik lakásban. A hatóság „nem futott lukra” ugyanis a ház­kutatás során nagy mennyiségű (pontos adatot nem közölt a rend­őrség) marihuánát, több száz exta- sy-tablettát, valamint Speed-port találtak és foglaltak le. Ezt követő­en a lakás bérlőjét, egy többszörö­sen büntetett férfit, kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt őri­zetbe vették. Ugyancsak őrizetbe vették még azt az öt fiatalt is, akik a rajtaütés időpontjában a lakás­ban tartózkodtak. Várják a bringásokat M. B. Pécs Ma délelőtt tíz órától várják az érdeklődő családokat a Melin­da Szabadidőparkba, ahol családi kerékpáros bulit szervez többek között a megyei balesetmegelőzési bizottság és a közbiztonsági alapít­vány. Az esemény célja, hogy a gyermekek és felnőttek figyelmét ráirányítsák a biztonságos közle­kedésre, méghozzá úgy, hogy a programokat összekötik az egész­séges mozgás lehetőségével. A kétfős, családi alapon szerve­ződő csapatok teszteket tölthetnek ki, valamint kerékpáros ügyességi és gyorsasági versenyeken is részt vehetnek. A verseny időtartama alatt a helyszínen ingyenes kerék- pár-gravírozást is végeznek. Kommandósok vigyázzák a móri per vádlottait az évszázad pere Különlegesen szigorú intézkedések mellett kezdődik hét­főn reggel a móri bankrablók tárgyalása A nyolc áldozatot követelő vérengzéssel Hajdú Lászlót nem vádolják. Egy hónap alatt ítélet várható. Nagy Eszter Dóra A bűnbanda vádiratában pénz- szállító elleni támadás, bank­rablás, gyilkosság, de még ok­irat-hamisítás és kábítószerrel visszaélés is szerepel. A vádlot­takat kommandósok őrzik majd, hasonlóan a Borsos Jó­zsef megölésével vádolt Engel Zoltánhoz. Akkor öt géppiszto- lyos, csuklyás őr tartotta szem­mel a vádlottakat. Arra, hogy hétfőn hányán felügyelik az egy hónapig tartó per résztvevőit, nem kaptunk választ. A kom­mandósok mellett várhatóan rendőrök is biztosítják a tárgya­lás zavartalanságát. A per biztosítását az jellem­zi leginkább, hogy maga a ta­nácsvezető bíró is közlemény­ben tudatta a hallgatósággal, a tárgyalás nyilvános lesz, de zárt ajtók mögött zajlik. Va­gyis, aki belép a terembe, ott is marad, mert az eljárás alatt se be, se ki nem lehet lépni a helyiségből. Nagy a titkolózás a vádható­ság részéről is. A per ügyészé­Egy másik ügye tárgyalására is ilyen szigorúan kíséretet kapott Hajdú László nek nevét csak a tárgyalás nap­ján árulja el az ügyészség. A tit­kolózás ellenére továbbra sem tudni, ki gyilkolt a móri bank­fiókban. Hajdú Lászlót ma már nem vádolják azzal, hogy részt vett a mészárlásban. Kaiser Ede pedig bizonyíthatóan a pénzin- ' tézet ablakában állt, így nem ő gyilkolt. A két férfi maszk nél­kül áll a bíróság elé. Móri rablók bűnlajstroma Kaiser Edét és Hajdú Lászlót (maszkban) hat rablással gya­núsítják. Kaisern vádirat sze­rint ismeretlen társával 2002. május 9-én Móron nyolc ember életét kioltva zsákmányolt több mint hétmillió forintot. Ellopták a kutat is Komló a VÁROSI önkormányzat feljelentést tett, mivel az egyik komlói középület vaskorlátját, lép­csőjének egy részét, sőt a ház előtt álló öntöttvas közkutat - fedlappal együtt - ellopták, (ns) Öt perc alatt kipakolták Pécs A FERENCESEK utcájában csütörtökön egy nyitva hagyott gépkocsit öt percre őrizetlenül ha­gyott tulajdonosa, mire visszaért, ismeretlenek kilopták az autóban hagyott táskát. Iratok, készpénz, mobiltelefon tűnt el. (ns) Feltörték az autót PéCS EGY KERTVÁROSBAN parkoló autó hátsó szélvédőjét törték be is­meretlenek csütörtökre virradó éjjel, a kocsiból CDs rádiót digitális fény­képezőgépet és mobiltelefont zsák­mányoltak. (ns) Megtalálták a lányt Komló EGY 15 ÉVES lányt találtak mega rendőrök csütörtökön Kom­lón, akit a Pécsi Rendőrkapitány­ság eltűnés miatt keresett, az ille­tőt a komlói lakásotthonban he­lyezték el ideiglenesen, (ns) Tervezett traffipaxhelyszínek h Pécsett szeptember 25-én József Attila út Hársfa út Zsolnay V. út Siklósi Út Athinay út Pellérd Nagy Imre út Szigeti út 06.40- 07.50 08.10- 09.30 09.50- tl.10 12.20- 13.30 14.40- 15.50 16.10- 17.30 17.50- 19.10 20.20- 21.30 KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS M Baranya Megy ei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres PÉCS-VASAS és PÉCS-SOMOGY területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszára folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése, f izetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék területi ügynökségén, Bocz János ügynökségvezetőnél Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Tel.: 06-30/9273-360 _______________ KÉ ZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, telefonnal és gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres Mecseknádasd, Óbánya, Úfalu területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék tér. ügynökségén, Bocz János ügynökségvezetőnél, Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Telefon: 06-30-9273-360 A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ 2004. október havi műsora Szervezési Osztály, 7621 Pécs, Színház tér 1. Telefon: 72/211-965,512-675, Fax: 512-669, htp:/www.pecsinemzetiszinhaz.hu CSÓKOS ASSZONY Csókos asszony Csókos asszony Csókos asszony Faust Csókos asszony Csókos asszony Csókos asszony Csókos asszony CYRANO DE BERGERAC Cyrano de Bergerac Csókos asszony Csókos asszony Az ördög Faust Az ördög Cyrano de Bergerac Csókos asszony Csókos asszony Csókos asszony 8. péntek 7 óra 9. szombat 3 óra 7 óra 10. vasárnap 7 óra 13. szerda f.7 óra 14. csütörtök 7 óra 15. péntek 7 óra 16. szombat 3 óra 7 óra 22. péntek 7 óra 23. szombat 7 óra 24. vasárnap 3 óra 7 óra 26. kedd 7 óra 27. szerda f.7 óra 28. csütörtök 7 óra 29. péntek 7 óra 30. szombat 7 óra 31. vasárnap 3. óra 7 óra KAMARASZÍNHÁZ 1. péntek 7 óra Bemutató bérlet Bakos Somlay Radnóti Szalma eladott ház Latinovi ts Bemutató bérlet Sipos Mendelényi Janus Pannonius József Attila Kölcsey Tomanek HATÁRON TÚLI MAGYAROK FESZTIVÁLJÁNAK GÁLAESTJE Romeo és Júlia - is-mer-M Petőfi/A. Romeo és Júlia - is-mer-M Petőfi/B. ANCONAI SZERELMESEK Bemutató előadás Anconai szerelmesek Anconai szerelmesek Ancopai szerelmesek Romeo és Júlia - is-mer-M Arany/A. Romeo és Júlia - is-mer-M Arany/B. Anconai szerelmesek Anconai szerelmesek Kálmán Anconai szerelmesek Páger 5. kedd f.8 óra 6. szerda f.8 óra 10. vasárnap f.8 óra 12. kedd f.8 óra 19. kedd f.8 óra 20. szerda f.8 óra 26. kedd f.8 óra 28. csütörtök f.8 óra 30. szombat 3 óra f.8 óra 31. vasárnap f.8 óra SZOBASZÍNHÁZ 14. csütörtök f.8 óra 15. péntek 3 óra Grace és Glória Grace és Glória _ nhúz jegypénztára a jegyeket 2004. szeptember 28-ától árusítja. Zerkovitz Róla: CSÓKOS ASSZONY «perelt Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK - zenés vígjáték Kdmnnd Rostand: CYRANO DE BERGERAC- romantikus játék TOVÁBBRA IS MŰSORON NAGYSZÍNHÁZ Gounod FALST Molnár Ferenc AZ ÖRDÖG vígjáték SZOBASZÍNHÁZ Tom Ziegler: GRACE ÉS GLÓRIA színmű A KÉTSZINTŰ érettségivel kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatót tartunk az érdeklődő szülők és diákok részére Baranya megyében az alábbi helyszíneken és időpontokban:- Apáczai Nevelési Központ, Pécs, Apáczai krt. 1. 2004. október 7., 16.30 órakor.- Polgármesteri Hivatal díszterme, Mohács, Széchenyi tér 1. 2004. október 28., 16.30 órakor. OKEV Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága 7400 Kaposvár, Szántó u. 5 *1001502* Aitavaszi akcioslarbol ,[]ű 1 szeptember 25-én, szombaton 9-17 óráig llvli szeptember 26-án, vasárnap 10-15 óráig hm BBo 17« ( * i I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom