Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-22 / 260. szám
4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. SZEPTEMBER 22.. SZERDA BARANYAI TÜKÖR Kator György Finnország tiszteletbeli konzulja K. F. Iskola után, állás nélkül A NAGYBETŰS ÉLET Emelkedik a tizen-, huszonéves munkanélküliek száma Pécs Ismét van finn tiszteletbeli konzulja Magyarországnak, mégpedig a 49 éves pécsi Kator György személyében, akinek illetékességi területe régiónk. A konzulátus a tiszteletbeli konzul tulajdonában lévő Szent György fogadóban működik, kinevezésével a Finn Nagykövetség 1945 óta az első Uyen tisztséget adományozta. Kirsi Rantala, a követség kulturális titkára lapunknak jelezte, hogy az ország vidéki nagyvárosaiban további tiszteletbeli konzulok kinevezése várható, akik reményeik szerint sokat tesznek majd a gazdasági és kulturális kapcsolatok ápolásáért. A választás ezért esett az ezen a téren munkálkodó Kator György személyére, s az elsőségben a követség azt is szem előtt tartotta, hogy az első magyar-finn testvérvárosi szerződés Pécs és Lahti között jött létre, még 1956-ban. Baranya Hónapról hónapra emelkedik a pályakezdő munkanélküliek száma a megyében. A csúcs e hónap végére várható, jelenleg 1700-1800 fiatal állástalant számlálnak. Kaszás Endre Az erőfeszítések ellenére nem csökken azoknak a végzős fiataloknak a száma, akik az iskolapad elhagyása után egyből munkanélkülivé válnak. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ legfrissebb adatai szerint a regisztrált állástalanok közül minden tizedik egyáltalán nem rendelkezik munkatapasztalattal. A pályakezdők nyilvántartásba vétele az őszi hónapokban csúcsosodik, a nyáron alkalmi munkát vállaló, az utolsó vakáció lehetőségét még kift használó fiatalok ilyenkor jelentkeznek. A jelenség Mohács, Szigetvár és Siklós térségében a legmarkánsabb. A fiatal álláskeresők számára nem feltétlenül jó hír, hogy a korábbiakhoz képest csökkent a munkáltatóknak a pályakezdők iránti érdeklődése. A Baranya Megyei Munkaügyi Központnak a témában készült felmérése rámutat, hogy a kistelepüléseken élőket fokozottan érinti a negatív hatás. A probléma alapja a piacképtelen végzettség, vagy a tanulók hiányos munkaerő-piaci ismerete. Az új tanév kezdetekor jó iránytű lehet a munkaügyi központ összeállítása a szakmák piaci pozícióiról. Romlik a helyzet többek között a feldolgozóipari, egészség- ügyi, szociális, idegenforgalmi szakmákban, javul ugyanakkor az építőipar, a fémfeldolgozás, gyártósori munka több területén is. s jfött-wy* Vh-gycS makiiígyl , $&$> v H EMLÍTI A regisztrált munkanélküliek iskolai " végzettség szerinti megoszlása .......... ........................szakmunkásképző: 33,3% _____szakközépiskola, technikum: 9,9% ......gimnázium: 6,0% .......felsőfokú: 2j7% 8 á ltalános alatt: 8,3% 8 általános: 40,0% Forrás: BMMK A regisztrált munkanélküliek főbb adatai regisztrált munkanélküliek 18 098 nemek szerint —«► férfi 8 858 nő 9 240 állománycsoport szerint ■waft’ fizikai 15 247 aaaft szellemi 2 851 ellátás szerint ■»ft munkanélküli járadékos 4 087 waft rendszeres szoc. segély 7 169 aaaft áll. kér. őszt.juttatás 622 «—► NYES 132 ™ft pályakezdő 1739 ™ft nem ellátott 4 349 regisztráció időtartama szerint »»ft tartós munkanélküli 5152 GYERMEKEK A BÉKÉÉRT A BÉKE VILÁGNAPJÁRA EMLÉKEZTEK kedden délelőtt a Széchenyi téren a „Rügyek és gyökerek” elnevezésű, Jane Goodall csimpánz- és viselkedéskutató által indított természet- és környezetvédelmi mozgalomhoz csatlakozott pécsi iskolások és ovisok. A találkozó végén közel száz fehér galamb repült az ég felé a világbéke jelképeként. Kiirt: lOfrler p. Ötszáz hektó lett a határ TÖRKÖLY A büntetés 500 ezer forint is lehet Nem engedik kivágni a gesztenyefákat Sátoriiely Három éve elzavarták a favágókat. Most is ezt ígérik. Berta Mária j-nnm,- • iíhi-Pn/i.- Ötvennégy fát jelöltek be három éve. Most újabb harmincegy fa törzsén ott a jel - háborgott Jónás Ferenc, Sátorhely polgármestere, majd kijelentette: - Most is megakadályozzuk a vágást, a fák senkit sem veszélyeztetitek. A faluba bevezető út mentén 400 gesztenyefa van, többségük százéves. A közútkezelő kht a napokban elvégeztette a forgalomra veszélyes fák kijelölését, de - ígérik - a munka megkezdése előtt a polgármesterrel egyeztetnek. Baranya A szőlőpréselés után maradt anyagot vagy meg kell semmisíteni, vagy továbbhasznosítani. Tegnap eldőlt: akik nem állítanak elő 500 hektoliternél több bort, nem kötelesek a törkölyt lepárlóba szállítani. Mészáros Attila Brüsszelre vártak a „törkölycsapással” sújtott magyar bortermelők. A kipréselt szőlőt a mennyiségtől függően - 80 hektó bortermés volt a határ - vagy meg kell semmisíteni, vagy az ennél több bort előállítóknak a lepárlóüzembe szállítani. Az EU-döntés tegnap megszületett, a magyar bortermelők esetében az alsó határ a 2004-2005-ös borászati évben 500 hektóra változott. Akik ennél kevesebbet termelnek - ilyen a baranyai szőlősgazdák többsége - bármely módon megsemmisíthetik - ellenőrzött módon - a törkölyt. Nincs ugyanis elég lepárlókapacitás. Pulya Diana versend-bólyi hegybíró szerint erről a területről nagyjából 1000 mázsa törköly sorsa volt bizonytalan. A szakember szerint teljes volt a szervezetlenség. Ugyanez a véleménye Bakó Attila pécsi hegybírónak. A szakember felhívta a termelők figyelmét, hogy akiknek meg kell semmisíteniük a törkölyt, azok öt munkanappal korábban ezt kötelesek írásban jelezni a pénzügyőrségen. A fináncok feladata a szúrópróbaszerű kontroll. Vagy a helyszínen ellenőriznek, vagy a pincekönyv alapján utólag. Eddig még nem mentek pincékhez. Ha a bejelentést valaki elmulasztja - tudtuk meg Bus Szüvia regionális sajtóreferenstől - a pénzügy- őrség akár 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot róhat ki. Szétosztott tízmilliók Pincehelyi Zita Sellye Pályázaton nyert összegek felhasználásáról döntött a sellyei kistérségi társulás a napokban tartott ülésén. A több mint száztizennyolc- milliós keretből ötvenhárommillió forint jut közoktatásra, amiből lélekszámarányosan részesül a kistérség kilenc általános iskolája, kilenc óvodája és öt pedagógiai szakszolgálata. A szociális és gyermekjóléti alapellátás kicsivel több mint három-, az egészségügy tízmülió forinttal gazdálkodhat, míg területfejlesztési célok tekintetében húszmillióvá] kalkulálhat a térséghez tartozó harmincöt önkormányzat. Emelt szintű könyvtári ellátásra négy-, útkezelői feladatokra - kátyúzásra, jelzőtáblák pótlására - tízmillió jut Az állati hulladék gyűjtésére és ártalmatlanítására hűthető konténereket és helyiségeket alakítanak ki, aminek költségvetése várhatóan nyolcmillió forint lesz. Tízmillió egészíti ki a helyi hulladékgazdálkodás költség- vetését, de ebből az összegből hozzák létre a közterületeken a szelektív hulladékgyűjtés már jól ismert eszközeit, az ufó-szigeteket is. BARANYÁBAN A-Z-Ifi Baranya a szállópollen menynyisége az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete polleninformációs szolgálatának mérései szerint az elmúlt héten Pécs és térsége légterében közepes és magas minősítés között ingadozott. A napi pollenszám döntő részét még mindiga parlagfű virágpora teszi ki, az allergiát kiváltó átlag két-háromszorosa. A többi allergén pollen alacsony szinten maradt, (b) Boly A müller-pusztán épülő szennyvíziszap-komposztáló használatbavételi eljárása ma kezdődik, és rövidesen indulhat a próbaüzem is. Jó hír, hogy a telep kapacitása elbírja az eredetileg tervezett villányi, sátorhelyi, székelyszabari, sombereki telepek mellett a mohácsi szennyvíztelepről érkező iszapot is az évi 2600 tonna feldolgozói mennyiségével, (a) Drávasztára FALUNAPOT tartanak szeptember huszonötödikén, szombaton a községben. A rendezvényre ellátogat a horvátországi Sopje kul- túrcsoportja és kispályás futballcsapata is. Az immár hagyománnyá váló falunapon a horvát és a magyar község közti együttműködés évfordulóját is ünnepük, (sp) Garé a református temetőhöz elkészült az ivóvizet szolgáltató vezeték. Az önkormányzat a feladatra 800 ezer forintot fordított, ennek negyede volt az önerő, a többit pályázati pénzből fedezték. A beruházást a napokban adták át. (aa) Gordisa iskolatej-támogatásRÓL határozott tegnapi ülésén a település önkormányzata. A döntés értelmében a falu harminchat általános iskolása december végéig ingyen juthat hozzá az italokhoz, (bo) Horvátherieiend több száz köbméter földet mozgattak meg a faluban és környékén. A vízelvezető árkokat és környezetüket tisztították meg a napokban nehézgépek segítségével, tudtuk meg Keserű Irma polgármestertől, (bl) Kékest! szüreti felvonulás részesei lehetnek, akik huszonötödikén, szombaton Kékesére látogatnak. Délután fél kettőkor indul a táncoló sokaság a szomszédos Erzsébet irányába. Elsőként - jó példát mutatva - a szüreti bíró kéri ki a bírónét, majd a fiúkból, férfiakból álló csárdást járó menet végigjárja a lányos házakat. Este a művelődési házban szüreti bállal zárul az ünnep, (pz) Kishajmás a temető kerítésének építéséhez, valamint az ide vezető kiszolgálóik kiépítéséhez erre az évre több mint egymillió-hétszázezer forintot kapott a település önkormányzata pályázaton, jövőre is számíthatnak támogatásra erre a cétra. (bl) Magyarbóly a karasica Hagyó mányőrző Egyesület néptánccsoportja először kapott meghívást Kopács- ra, a Halász - Napok nemzetközi rendezvényére. Szeptember huszonötödikén a baranyai település húszfős női kara zalai táncokkal lép színpadra Horvátországban, (szk) Matty RENDKÍVÜLI népszerűségnek örvend a település központjának nemrégiben felújított étterme a külföldiek, főként a cseh turisták körében, akik elsősorban az ott feltálalt kacsasült miatt látogatják a vendéglátóegységet (kj) Nagyhajmás tovább folytatódik a csapadékelvezető árok tisztítása, korszerűsítése. A beruházás megvalósításának anyagi fettételét pályázati pénz biztosítja. Jelenleg a Fő utca 90- es és 27-es házszám közötti területén folynak a munkálatok, (zsj) Páprád HIFI-TORNYOT szeretnének vásárolni azon a pénzen az ifjúsági klub tagjai, amelyet első pályázatukon nyertek. A régi berendezés ugyanis tönkrement. A pályázat szövegét Kovács Péter és Kovács Gábor írták. A helyi önkormányzat sem szűkmarkú, hisz megígérte, hogy kifesteti a klubhelyiséget (cs) PéCS TÖBB MINT EGY ÓRÁN ÁT teljes áramszünet volt a megeszékhely belvárosában tegnap délután, mert eg/ markológép elvágott egy vezetéket a Báránytetőn. A kimaradás több mint ki- lencszáz fogyasztót érintett, lg1 például leállt a szökőkút nem kapott energiát egy ideig a püspöki palota sem, tudtuk meg Molnár Istvántól, az E.ON üzem- irányítási osztályának vezetőjétől, (bl) Pécs AZ EUCSATLAKOZÁS utáni hétköznapok aktuális kérdéseit megválaszolandó, illetve a különféle hiedelmek eloszlatása érdekében ma 10 és 18 óra között információs sátorral jelenik meg a városháza előtti téren a Baranya Me^ei Európai Információs Pont Magár és idegen nyelvű kiadványokat bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére, illetve a témához szorosan kapcsolódó ElMotók kitöltésére nyílik lehetőség Ugancsak ELLsátor áll majd szeptember 23-24én, csütörtökön és pénteken 16 és 20 óra között a Sétatéren, és szeptember 26án, vasárnap 10-16 óra között a Széchenyi téren, (b) I t í