Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-13 / 251. szám
2004. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 HAZAI TŰKOR Gyurcsány Ferenc: nyugdíjemelés idén Tatán a múlt hétvégén a Fiatal Baloldal tagjai táboroztak. Vendégük volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt, aki válaszolt kérdéseinkre. Körmendi Gábor- Igaz-e, hogy átszervezés vár a belügyi, a vidékfejlesztési és a sporttárcára, amennyiben ön lesz a parlament által megszavazott miniszterelnök?- Ezek a napok a következő kormány politikájának meghatározásáról szólnak. El sem kezdtük a konzultációkat a kormány szerkezeti és személyi összetételéről. Nem olyan nagy baj, ha valaki komolyan gondolja azt, amit mond. Először a politika, utána a szerkezet, végül a személyek. E menetrend alapján dolgozunk.- Hiller István elnökjelölt szerint a belső viták után kifelé egységes álláspontot kell képviselnie a szocialista pártnak. Azt mondja: „támogasd, vagy halgass!” Egyetért ezzel?- Ha az az értelme a mondásnak, hogy szabad, demokratikus vita a pártban, és határozottan, egységesen képviselt álláspont a vitát követően, akkor egyetértek.- Az elnökjelöltek sorra azt hangsúlyozzák, hogy meg kell fiatalítani a szocialista pártot. Ugyanakkor egyre kevesebb szó esik a párt jelentős szavazóbázisát jelentő nyugdíjasokról.- Igazságos társadalompolitikát szeretnénk. Az egyik legtöbbet érdemlő csoportnak tekintem a nyugdíjasokat. Ők azok, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy érdekeiket érvényesítsék. Versengtek eleget, most az együttműködés időszaka és lehetősége jön el számukra.- Számíthatnak-e az érintettek további nyugdíjemelésre?- Az idei évben még egyszer növelni fogjuk a nyugdíjakat. Soha nem tesszük azt, amit az elődeink, hogy törvény szerint járó juttatást nem adunk meg. Szavatartó kormány leszünk.- Egyre több olyan bűnügyi statisztikát látunk, amelyből kitűnik, hogy a marihuana- fogyasztás veszélyesen terjed a fiatalok körében.- Én más statisztikákat ismerek. Ezekből azt olvasom ki, hogy az elmúlt években megállt a könnyűdrogok terjedése. Álláspontom határozott és egyértelmű. Meg kell óvnunk gyermekeinket a drogok minden formájától. Mutassuk meg azt az életmintát, amelyben fel sem merül, hogy a kábítószerekhez menekülve keressenek új világot, valójában önsorsron- tó menekülési lehetőséget a maguk számára. Polgári körök találkozója a magyarság sorskérdéseiről „Magyarnak lenni” - ezzel a mottóval a határon túli magyarság sorsa volt a központi téma a polgári körök harmadik országos találkozóján a Mecsek lábánál, a váraljai parkerdőben. Az eszmecserén Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere arra buzdította a másfél ezer résztvevőt, hogy jöjjenek, „vásárolják vissza a Székelyföldet”. Jöjjön mindenki, akár turistaként, vásároljon egy kis portát, ha tehetősebb, nyisson vállalkozást, ahol munkahelyet teremthet, ezzel biztosítva megélhetést, végső soron jövőt a székely fiataloknak. Hende Csaba kijelentette: „egy vörös, senkiházi féreg mondhat csak olyat, hogy Szűz Mária levette a kezét Magyar- országról. A valóság, hogy Gyurcsány Ferenc és haverjai rátették a kezüket a közvagyon jó részére.” Több résztvevő megfogalmazta: a polgári oldal feladata és felelőssége, hogy 2006-ban lehetőleg kétharmados többséggel megnyerje a parlamenti választásokat az országban. Csúnya ügy Fertőszéplakon választás Polgármester kerestetik Késő estébe nyúlóan számlálták a szavazatokat a Győr- Moson-Sopron megyei Fertőszéplakon, ahol tegnap időközi önkormányzati választást tartottak. Lapzártánkig még mind a négy független polgármesterjelölt izgulhatott, köztük az a Bozsvári István, aki miatt júliusban az önkormányzat úgy döntött, hogy feloszlatja önmagát. A képviselőknek erkölcsi kifogásaik voltak a polgármesterrel szemben. Állítólag azt nem nézték jó szemmel, hogy Bozsvári kikezdett a polgár- mesteri hivatal egyik férjezett POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Tolnában vett telket Salgó László A Szekszárd melletti Bogyiszlón vásárolt telket Salgó László, a leköszönő országos főkapitány, amikor még Tolnában vezette a rendőrséget. m Tette ezt abból a célból, hogy rendőri pályafutását befejezve legyen hova visszavonulnia. Nem pihenni akar, hanem befejezni megkezdett tudományos munkáit. A majdani építkezés „elvi irányítását” vállalja, a fizikai munkát azonban meghagyja másnak az egyébként havonta Szekszárdon lábteniszező vezérőrnagy. Lassan bekötik Szíjjártó Péter fejét Rövidesen megnősül Szíjjártó Péter. A fideszes ország- gyűlési képviselő és kedvese, Szilvia már eldöntötte, hogy másfél év együttlét után hamarosan megtartják az eljegyzést. A győri szerelmes pár februárban költözött össze Budapesten, mert elegük lett az állandó ingázásból. Szíjjártó Péter már kapcsolatuk elején megérezte, hogy komoly az ügy, ezért aztán egyik éjjel egy Győr környéki befagyott tó jegén meghódította Szilviát. Két gyermeket terveznek, lehetőleg egy fiút és egy lányt. Nem enged a napi tornából Dávid Ibolya Napi egy óra tornával tartja jó formában m'agát Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Úgy véli, hogy még ha az alvás rovására is megy, akkor sem szabad kihagyni a rendszeres testmozgást, mert kisebb lesz az ember munkabírása. Dávid Ibolya egyébként rendszeresen szokott futni, és minden évben átússza a Balatont is. Jánosi György nem issza, de veszi és viszi Szekszárdon született - színésznőről nem tudunk - az MSZP választmányának elnöke, és még ma is visszajár vörösborért. Jánosi György a bort nem szereti, nem is issza. Barátai, politikus társai és ismerősei megbízásából vásárolja vagy ajándékba veszi és viszi a világhíres vörösbort, amelyről tudnivaló, hogy: „A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér. Aki issza - hótig él!” MAGYARORSZAG pénzügyi előadójával. A falu vezetőjét egyébként úgy választották meg még 2002-ben, hogy ismert volt: vesztegetéssel vádolják. Az ügy még nem zárult le, csütörtökön lesz a következő tárgyalási nap. Bozsvári István ártatlannak tartja magát, szerinte néhány ember bosszújáról van csak szó. Az időközi választáson 939 szavazásra jogosult adhatta le voksát a négy polgármesterjelöltre és a tizenkét képviselőjelöltre. Azok, akik nyáron megbuktatták Bozsvárit, nem indultak újra a hét képviselői székért. Egy tiltás és más semmi TOOT H. ZSOLT SZÁNALMAS KIS LIDÉRCEK IMBOLYOGNAK ELÉNK, AZT REMÉLVE, ÉSZREVESSZÜK ŐKET. A magyar politikusok egyértenek, hogy a Magyar Jövő Csoport október 15-re tervezett megemlékezése visszataszító kezdeményezés. A kérdés csak az, mit kell tenni a rendezvény betiltásáért. A legújabb kezdeményezéssel az SZDSZ Új Generációja él. A szervezet vezetője ma törvényességi kérelemmel fordul Polt Péterhez. Azt kéri, a legfőbb ügyész az 1947-es párizsi békeszerződés alapján járjon el. A közmegegyezés teljes: a nagy lendülettel szerveződő civil ellentüntetés igazi tömegmegmozdulás lesz. A külső szemlélődőben persze felmerül egy kérdés. Hogy a Magyar Jövő Csoportot vezető filozófiahallgatóra, Bácsfi Diánára érdemes-e ennyi energiát vesztegetni. A rendezvényt persze be kell tiltani. Mert rossz képet festene az országról. De megfontolandó, miért ne lehetne hagyni, hogy ezt az egész műnáci gittegyletet utolérje méltó sorsa. A feledés. Hogy mit érdemelnek hát? Egy tiltást, és más semmit. Aztán a többség nyugodt közönye gyorsan eltüntetheti a percnyi elismerésre vágyó zavaros alakokat. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-423 telefonáljon! Ha egyetért a jegyzet mondanivalójával, és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. (A hívás dija: WOFt + áfa/perc + kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről) Kettős állampolgárság: dönt a T. Ház Ma várhatóan dönt az Országgyűlés a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazásról. A Magyarok Világszövetsége több mint 200 ezer aláírást gyűjtött. Miután az Országos Választási Bizottság hitelesítette ezeket, a parlamentnek ki kell írnia az ügydöntő népszavazást. Két napig még nincs sztrájk Diósgyőrött Nem szüntetik be a munkát ma reggel a diósgyőri kohászat energiaszolgáltatását biztosító DAM Energy Kft. dolgozói, de a sztrájkkészültséget továbbra is fenntartják. A vasasszakszervezet helyi vezetője a vasárnapi rendkívüli munkásgyűlés után elmondta: a tulajdonos és a vezetőség kérésére adnak negyvennyolc órás haladékot a dolgozók elmaradt bérének kifizetésére. MSZP-alelnöknek jelölik Sós Tamást Ismét Sós Tamást választotta az MSZP Heves megyei szervezetének élére a szocialista párt megyei Szövetségi Tanácsa. A testület egyúttal azt javasolja, hogy az MSZP októberi kongresz- szusa őt válassza országos alelnök- ké. A Heves megyei szocialisták az elnökség tagjaként látnák szívesen Érsek Zsolt (képünkön) országgyűlési képviselőt, aki egyben Hatvan polgármestere. MDF: Rendet az autópályák körül! Az autópálya- és útépítések körüli visszaélések felszámolását várja a Magyar Demokrata Fórum a kormánytól. Dávid Ibolya pártelnök úgy fogalmazott, a közvélemény joggal fél attól, hogy tovább erősödik az a politikai-gazdasági érdekcsoport, amely az állami beruházásokon, az emberek kárára tesz szert milliárdokra. Fidelitas: Gyurcsány máris megbukott Bukott miniszternek tartja a Fidelitas Gyurcsány Ferencet, akinél az ország többet érdemel - mondta Szíjjártó Péter, a Fidesz ifjúsági szervezetének áléi nöke. A politikus azért is bt__ rá lta a koalíció miniszterelnök-jelöltjét, mert minisztersége idején a tárca minden idők legkevesebb pénzéből gazdálkodhatott. Szíjjártó Péter közölte, hogy az ifjúsági és sportminisztérium az idén 15, tavaly 21, azelőtt pedig 32 milliárd forintból gazdálkodhatott. Nemzetközi joggal a hungaristákkal szemben Törvényességi kérelemmel fordul a Legfőbb Ügyészséghez az SZDSZ - Új Generáció, hogy az 1947-ben kihirdetett párizsi békeszerződésre hivatkozva járjon el a Magyar Jövő Csoport ügyében. Csőzik László, a szervezet elnöke emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi megállapodás értelmében a magyar kormánynak kötelessége feloszlatni minden fasiszta jellegű szervezetet, így ez lehetőséget ad a hungaristák elleni fellépésre. Ennek szellemében kell intézkedni. Takarékosság a jelszó jövőre is Minden tárcának teljesítenie kell jövőre a takarékos gazdálkodás követelményeit - mondta Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke, miután Gyurcsány Ferenccel, Kiss Péterrel és Draskovics Tiborral tárgyalt a jövő évi költségvetésről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt, a kancelláriaminiszter és a pénzügy- miniszter tegnap több tárca vezetőjével is egyeztetett a 2005. évi költségvetésről. 1