Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-11 / 249. szám
12 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. SZEPTEMBER 11.. SZOMBAT POLITIKAI VITAFÓRUM Kerüld a rosszat, tedd a jót! Amikor manapság a „törvényes” szót használjuk, akkor az állami törvények által nem tiltott, államilag nem büntethető cselekedetekre gondolunk. Az „erkölcsös” szó viszont olyan cselekedetet (akár gondolatot is) jelent, amely egyezik az igazsággal és jósággal. Tehát „törvénytelen” az, amit az állami törvények tiltanak és büntetnek, „erkölcstelen” pedig az, ami ellenkezik az igazsággal vagy a jósággal, amelyet lelkiismeretünk közöl velünk. Az előbbiekből levezetve egyenesen következik, hogy a törvénytelenség, az erkölcstelenség és az igazságtalanság közös tőről fakadnak, amelyek mindenkori nagyságát és hatékonyságát az ember lelkiismerete szabályozza. A lelkiismeretről - mondja a 2. vatikáni zsinat - „az ember öntudata mélyén egy olyan törvényt fedez fel, amelyet nem ő ad önmagának, hanem engedelmességgel tartozik iránta, s e törvény hangja - mely mindig arra szólítja, hogy szeresse és tegye a jót és kerülje a rosszat - a kellő pillanatban felhangzik szívében: ezt tedd, amazt kerüld!” Ezek a gondolatok jutottak az eszembe az elmúlt hetek-hónapok kormánypárti történései kapcsán. Különösen akkor erősödtek fel ezek a gondolatok, amikor a miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy „szembe megyünk az igazságtalanságokkal!” Nyugodtan vállalom a demagóg bélyeget, de mint szakszervezeti vezető el kell, hogy mondjam: az ápolónők, a tanárok, az orvosok, a kétkezi munkások, a közalkalmazottak, köztisztviselők, a vasutasok, a nyugdíjasok - a sort folytathatnánk - mérhetetlenül igazságtalannak tartják, hogy egyesek 10-15 év alatt milliárdosok lettek és évente 80-100 milliós jövedelmet zsebelnek be, a felsoroltak többsége pedig minden hónap végén a fillérjeit számolgatja. XXIII. János pápa egyik beszédében azt mondta, hogy a békés társadalomnak négy pilléren kell nyugodnia, ezek: az igazság, az igazságosság, a szeretet és a szabadság. Olyan ember, aki nem ismeri a minimálbéren foglalkoztatottak nélkülözését, a segélyeken tengődök nyomorát, beszélhet-e őszintén az igazságosságról? Tudja-e az ilyen ember, hogy nem az igazságtalanság a jogalany, hanem az ember és az emberrel együtt a család. Nehéz napjainkban megállapítani, hogy mi az erkölcsös, illetve mi az erkölcstelen, mi az igazságos és mi az igazságtalan? Melyek azok a cselekedetek, amelyeket állami törvénynek is szankcionálnia kellene? Amikor ezeket a kérdéseket felteszem, akkor most elsősorban csak a gazdasági kérdésekre, gondolok, ennek ellenére nem könnyű a kérdésekre válaszolni. A gazdasági életben például nem szabad tiltani a nyereségre való törekvést, de büntetni kellene a megtévesztést, az ármanipulációt, a helyzeti előnnyel való visszaélést. Ha nincs etika, farkascsorda lesz a társadalomból. Amikor egy adott társadalomban degradálódik az erkölcs, és nincs már értelme az igazság, igazságosság, szeretet, becsület, ígéret stb. szavaknak, akkor nagyon nehéz feladat a társadalom gyógyítása. Ha nincs sem benső, sem társadalmi iránytű, akkor a legrészletesebb törvényeket is ügyesen kijátsszák. Úgy gondolom, hogy a munkavállalók és a nyugdíjasok többsége elfogadja Szent Ágoston hajdani gondolatát: „..ahol az állam megsérti önnön törvényeit, ott az állam semmiben sem különbözik egy rablóbandától.” Minden politikai erőnek azon kell munkálkodnia, hogy ne a fenti folyamatok jellemezzék a közéletet. Ezért az erkölcsi reformot mindenkinek önmagánál kell kezdenie, különösen azoknak, akik közszereplést vállalnak és másokat akarnak vezetni. PerényiJózsef KDNP Nincs minden rendben Tisztelt Cikkíró! MSZP Szigetvár Városi Szervezete! A Dunántúli Napló szeptember 4-i számában, a politikai vitafórum oldalán személyemmel kapcsolatos cikk jelent meg. Az elmúlt két év alatt 71 alkalommal szólaltam fel a Parlamentben, többek között a szigetvári kórházzal kapcsolatban is. Tisztelt Szervezet! Talán jobban oda kellett volna figyelni a TV-közvetítésre, hiszen az utolsó felszólalásom nem interpelláció volt, hanem azonnali kérdés a miniszter úrhoz. Elsősorban az önkormányzati biztos munkáját, pénzszerzését, sikerdíját vettem górcső alá és nem a szigetvári kórház, dolgozóinak tevékenységéről tájékoztattam az illetékest. Hogy nincs minden rendben kórházunknál, azt az alábbi tényekkel tudom igazolni: A 2004. július 26-i majd az augusztus 30-i önkormányzati testületi ülésen a kórház beszámolóját a testület nem fogadta el, ennek következtében a kórházi biztos nem vehette fel a 15 milliós sikerdíját! A könyvvizsgálói jelentés adatai alapján a szállítók felé fennálló összes kötelezettség 55 510 000 Ft-tal (a nem lejárt 59 306 000 Ft-tal) több, mint 2003. június 30-án volt Az MSZP-s képviselők közül többen is hozzászóltak a testületi ülésen, hogy a „kórház még egyetlen olyan anyagot sem rakott le, amellyel kapcsolatban kérdés, vagy kétely ne merült volna fel”. „A kórháznál az elmúlt két évben nem érezhető a stabilitás, ezért aggasztónak érezzük ezt a helyzetet”. (Mindezeket tartalmazza a testületi ülésről készült jegyzőkönyv!) Önök keltenek politikai hisztériát! A helyi „HÍR A LAP” 3. oldalán olvasható: Egyetlen szó, és megmozdult egy közösség! Csorna Dezső esperes a vasárnapi szentmisén drámai felhívással fordult a hívekhez (a kórház ápolási osztályán rongyokban fekszenek a betegek!) Egy-két nap alatt rengeteg lepedő, ágyneműhuzat, törülköző, pizsama került átadásra. (Zárójelben jegyzem meg, 25 db lepedőt vettem és adtam át az ápolási igazgatónak) Ebben a szegény kórházban az önkormányzati biztosok eddig 75 millió forintot vettek fel, bér és sikerdíj címén. Kedves „mszpések”, Önök ezt természetesnek tartják? Mert én nem! Az azonnali kérdésemmel ha annyit elérek, hogy a biztos nem viheti el a fejlesztésekre kapott összeget (132 millió Ft), „akkor már sokattet- tem a kórház javára”. Tisztelt Cikkíró, MSZP Szigetvár Városi Szervezete! A középiskolával kapcsolatban már az igazgatóválasztásnál nevetségessé tették magukat. Csúsztatással és félremagyarázással az ember nem érheti el a kitűzött célt. A művészeti iskola esetében törvénymódosítással akartam elérni azt, hogy az egyéni hangszeres képzésre az állami normatíva 30%-kal több legyen. Ajánlom figyelmükbe, olvassák el a parlamenti jegyzőkönyveket, mert akkor a helyi „HÍR A LAP”-ban sem írnak össze vissza annyi badarságot. Szigetvár és Szentlőrinc városáért, Baranya megye 7-es választó körzetében lakó emberek érdekében teszem a dolgom a Parlamentben és azon kívül. A választópolgárok 2002-ben jobboldali képviselőt küldtek személyemben a Tisztelt Házba. Ha nehezen, is most már jó lenne ezt tudomásul venni! Pichler Imre országgyűlési képviselő A vidék pusztítása A közelmúltban megszüntették a kistelepülések postahivatalait, most a kisforgalmú vasútvonalakon tervezik a személyszállítás leállítását. Pedig a csekély lélekszámú falvak élete amúgy sem könnyű. Munkalehetőség alig akad, a közlekedés nehézkes, a fiatalok elköltöznek, a magukra hagyott házak pusztulnak. Fejlesztésekre nincs elég pénz. Néhol, sajnos, már a templom is romos. A lakosok hiába remélnek segítséget. A vidék ellehetetlenítése folytatódik. De vajon miért? A parányi, gyakran eldugott, hegyek vagy dombok közt szerényen megbúvó falvacskák több okból is megérdemelnének a kormánytól némi támogatást. A döntéshozóknak talán nem ártana megismerkedni azok életével, akiknek sorsáról, jövőjéről, boldogulásáról egy tollvonással fognak dönteni. Ki kéne próbálniuk legalább néhány hónapig: busz és vonat a nagy autó és sofőr helyett, egyszerű ház a hatalmas villa helyett, minimálbér vagy kis- nyugdíj a százezrek (milliók) helyett. így könnyebb volna megérteni a nép mindennapi gondjait. Erdős László MIÉP Ötletbörze Korosztályom tanulóéveiben ízelítőt kapott abból, hogy milyen gátlástalanul csörtetnek előre az ifjúkommunisták, megszerezni akarván a hatalmi pozíciókat a gimnáziumi vagy egyetemi szervezeteikben - akárcsak társaik az üzemekben s hogyan nyúlnak onnan tovább a város vagy a megye magasabb íróasztalai felé. Sokáig volt náluk módi ökölbe szorított kézzel hirdetni a sarló-kalapácsos tanokat, később azonban - utódaikkal együtt - már hadilábon álltak a dogmákkal, s ma nemhogy hajdani igehirdetésük alapjait nem lehet rajtuk számon kérni, nem átallnak még egykori himnuszuk, az In- ternacionálé éneklése közben sem kivonulni valamely ünnepi szocialista gyűlésről. Most látszik igazán, hogy a politika nem nézetrendszert, hanem csupán hatalmat jelentett számukra. Életművük ösz- szeomlásával végleg elbúcsúztak az eszmétől, hozzáfogtak a tőke megkaparintásához, s az addig mélységesen gyűlölt kapitalizmus építéséhez. PR- fogásként azért elhangzanak ajkukról gyakran a „baloldali- ság”, a „kétkeziek képviselete”, a „szociáldemokrácia”, a „társadalmi igazságosság”, no és a „jóléti rendszerváltozás” hívószavak. De ezek csak üres szólamok. Hisz láttuk, hogy az elvtársak, építményük romjai alól kikászálódva, mily lázasan menekülnek a pénzesbugyrok felé. Amit egykor atyáik elvettek az emberektől az egypárti uralom számára, azt ők a törmelék közül, a közösből - kapcsolataikat kihasználva - sietve kiemelték saját markukba. Mi az, hogy?! Az ilyenek fognak most harcba szállni például az egyenlő közteherviselésért, vagy a rászorultak megsegítéséért? Csak kapcsolati tőkéjük az, ami az ún. baloldalhoz köti őket, a régi elvtársi kapcsolat. Kapcsolat egymáshoz, a korábbi harcostársakhoz, s főként azokhoz, akik a bölcsőjüket ringatták. S akire már nincs szükségük, azt készek Brutus-ként ledöfni. Eszme nincs, csak hatalom és pénz, pénz és hatalom, pénzzel szerzett hatalom, melyhez a koncepciót a magasra emelt új vezető csak most kezdi keresni.. Egyelőre káosz van és ötletbörze a társadalmi szolidaritásról és a globalizációról, a harmadik útról, jobbra meg balra szánt kritikákból, a talpára állítandó mai perverz jóléti újraelosztásról, továbbá arról, hogy a politikusok ne irányítsák az országot, hanem szolgálják a gazdaságot. A Kádár-rendszerben szocializálódott nagyvállalkozó milliárdos fejében eklektikusán keverednek a különböző nézetek. Épp a nem kiérlelt ötletek sűrűjéből adódhat zavarodottsága, például a doppingügyekkel kapcsolatban is előbb a MOB-ra mutogatott, nem ismervén saját minisztériumának ebben a kérdéskörben viselt felelősségét. Továbblépve aztán, előszedte az átkos világ kollektív bűnösséget elismerő elvét. Pedig a vak is látja, hogy elbukott, illetve gyanúba került 3 súlyemelőnk és 2 dobóatlétánk mellett e két sportágban kitűnően teljesítő más versenyzőink is voltak, akik körül semmiféle probléma nem merült fel. Mégis, a sportminiszteriből a miniszterelnöki székbe tartó politikus szigort ígért: „Azt fogjuk javasolni, hogy azok a szövetségek, amelyeknek a versenyzői megbuknak, ne kapjanak állami támogatást.” Kikelt hát a régi reflex, s hirtelen ránk zúdult az elfeledettnek vélt tézis a kollektív felelősségről és bűnről. Volt már részünk erre alapozott ítéletben. Megkapta az egész ország az utolsó csatlós címkéjét és következményeit a háború után, s megszenvedték ezt a felfogást a kitelepítéssel az itteni svábok is, vagy a félreállítás legkülönbözőbb formáit egész társadalmi csoportok. A letűnt idők tantételét előkapva, most egy sportág teljes személyi állományát büntetnék, néhány vétkes miatt az összes - többségben lévő - ártatlan, tisztán törekvőt is. Az ötletek emberétől hallottunk már hasonló meggondolatlanságot, például a Forma-les pilótánknak szánt horribilis összegű állami pénzjuttatás felvetését, a sportügyek minisztériumának feleslegességéről ejtett szavait, a vörös csillag rehabilitálásának támogatását, vagy a szocialisták szerepvállalásának szükségességét, miután - meglátása szerint - Mária levette kezét Magyarországról. Az sem menthető, hogy napokkal az olimpia rajtja előtt jelentette be távozási szándékát a sportéletért felelős posztról. Csoda-e, hogy az Athénből hazatért küldöttség ünnepélyes fogadásán kifütyülték a sokak által messiásként várt, igencsak magabiztos fellépésű új vezért? Schmidt Pál dr. MDF Privatizáció és az egészségügy 2. Dr. Vejkey Kálmán Éles ellentét van alkotmányunk egészségügyi rendelkezései, valamint azok gyakorlati alkalmazása között is. Alkotmányunk 70/D §-ának 1. bek. szerint ugyanis a „Magyarország területén élőknek joga van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” Ezt a jogot a 2. bek. szerint a 70/E §-ban szabályozottan „a Magyar Köztársaság a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.” Ezek a rendelkezések egymással összefüggnek, és tényleges jogállamiság esetén egymásból következik megvalósításuk szüksége. A rendszerváltó kormányok igyekeztek az alkotmányban rögzített ellátási kötelességüket - és ennek folytán anyagi ellátási kötelezettségüket - minél jobban csökkentem. Az így előállott tarthatatlan helyzetet új egészség- ügyi törvénnyel kívánják szabályozni. Radnai György kormány- biztos augusztus 14-én a Kossuth Rádióban elhangzott „meggyőző” indokai szerint azért, mert a kormánynak nincs meg a feladathoz szükséges anyagi forrása sem az egészségügy műszeri ellátottságának fokozására, sem az egészségügy dolgozói részére szükséges béremelés biztosítására. Szerinte a kormány ezért kénytelen magánbefektetők segítségét igénybe venni akként, hogy térségi ellátó szervezetet hoz létre, melyre önálló konzorciumok pályázhatnak. Ez egyaránt előnyös lesz a betegeknek és a gyógyító személyzetnek. A kedvező következményeket nem tényként, hanem lehetőségként magyarázta. Ugyanakkor közölte, 2005 tavaszán már indulhat az új rendszer. Gazdálkodásunknak meghatározó jellemzője az egyéni maximális profit biztosítása. Ennek folytán - az alkotmány-ellenes- ségen kívül - a betegek és az egészségügyi dolgozók jogos érdekeivel is ellentétes az egészségügyi ellátás törvénytervezetű privatizálása. De maga a privatizációs megoldás is. Az alkotmány 35 §-ának g. pontja nagyon világosan meghatározza: „a kormány gondoskodik az egészségügyi ellátás anyagi fedezetéről.” Az állami vagyon - értékesítésénél - lett volna bő lehetőség a kormányzati egészségügyi feladatok teljesítésére és biztosítására. Ha ezt az eddigi kormányok nem tették meg, akkor az a jelenlegi kormány feladata az egészségügyi terhek viselésének szabályozásával, valamint megfelelő adó kivetésével. Az adó lényegében nem „teher”, hanem az állam fenntartási kötelezettségének viselése és biztosítása. Minél többet kap az állampolgár az államtól, annál megalapozottabb a magasabb „adóteher” növelése. Társadalmi önzésre és politikai szűklátókörre vall, ha párt vagy pártvezető adómérséklést hirdet anélkül, hogy kellő indokát adná ennek, mármint hogy a közterhekhez mérten miért sok az adó, illetve ha kevés, ebben az esetben hogyan pótolná azt. Természetesen kizárt, hogy munkájukból, nyugdíjukból, segélyekből élő lakosság nagy többségnek ez újabb terhelés legyen, amit lényegében az új térségi te- heremelés is megvalósít. Felhívom még az országgyűlés képviselőinek figyelmét - az egészségügyi törvény szavazásával kapcsolatosan - az Alkotmány 20. §-ának 2. pontjában írt rendelkezésre. Eszerint „az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik." Vagyis az igazi közérdeket kötelesek szolgálni, nem a pártok irányító vezérkarának akaratát i i i
