Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-06 / 214. szám

16. OLDAL SPORT 2004. Augusztus 6., péntek | Kommunikációs partnerünk: a T-Mobile Magyarország Rt.- -Mobile­■ Partneri Ismét Tó-show 0RFü üdülőfaluban. Amit a részletes programról tudni kell, augusztus 7- Idén 17. alkalommal kerül sor az én, szombaton az úszók 11.00-kor Orfűi Tó-show-ra, amelynek prog- csobbannak vízbe, míg a futók ramján már évek óta szerepel a tó 19.00-kor vágnak neki a mintegy körüli futás mellett a tóátúszás is. A 7,5 km-es távnak. A nevezési díj szervezők nagy megkönnyebbülé- versenyszámonként 500 forint, ha sére a Balaton-átúszást már a múlt valaki mindkettőben indul, akkor héten megrendezték, így ezúttal a összesen 700 forint. Nevezni az két rendezvény nem üti egymást, úszásra 9.30-tól 10.45-ig, csak a fu- így várhatóan a tavalyi 427 induló- tásra 16.00-tól 18.45-ig lehet, nál többen jönnek össze a baranyai __________________________M­Tizenhat évesen a felnőtteknél Siklós hetséges fiatalokból meríthet a fel­■ nőtt csapat. Péter Norbi már ját- Jó a siklósi fociutánpótlás, ezt a kü- szott a felnőtteknél, a vele egyidős lönféle bajnokságok tabellái is mu- Kati Bálin! is a nagyok keretéhez tátják. Az ifik (legutóbbi edző: Hot- került, miként a két 17 esztendős, váth József) harmadszor nyerték Nagy Bence és Sztojka Norbert is, ez meg a megyebajnokságot, a házi pedig az itt folyó sikeres munkát bi- gólkirály, Sztankouics Roland 37 gólt zonyítja - mondja a most leköszönt lőtt. Péter Norbert 16 évesen egy Horváth József, edzőmeccsen már bemutatkozott a A három korosztályos együttes- felnőttcsapatban, ő a serdülők leg- ben csaknem hatvanan futballoz- eredményesebbje. Az U15-ös garni- nak, ők zömmel siklósiak. Az túra (e.: Patocskai János) a második edzőknél változás történt, Horváth helyet szerezte meg, míg az U13- József helyett az ifjúságiakat ások (e.: Kovács József) elsők lettek. Patocskai János, a serdülőket Ko- - Siklóson nagyon fontosnak vács József, míg az U13-at Szepesi tartjuk az utánpótlás-nevelést, a te- Zoltán irányítja a jövőben. h. l BARANYAI OLIMPIKONOK o Akár az egykori Egerszegi Egy hét múlva gyullad ki Athénban az olim­piai láng, és veszi kezdetét az ötkarikás játé­kok. Baranyai olimpikonok sorozatunkban ezúttal az úszó Jakabos Zsuzsannát mutat­juk be, aki a nyáron robbant be a felnőtt nemzetközi élvonalba. Mondhatni a szakma teljes elképedésére, hi­szen 15 évesen - no meg pár hetesen - lett ne­gyedik nyáron Madridban az Európa-bajnok- ságon, és jelezte, hogy a 400 vegyesen nem szakadnak meg a magyar hagyományok, Risz- tov Éva után újabb magyar trónkövetelő tűnt fel. Az Eb-eredmény egyáltalán nem kicsú­szott eredmény volt, ezt bizonyította utána az ifi Európa-bajnokságon begyűjtött két aran­nyal és két ezüsttel. (Érdekes, hogy felnőtt ma­gyar bajnoki címmel még nem rendelkezik, de bőven van ideje akár tucatnyit is begyűjteni belőle.) No és a világranglistán éppen hetedik helyet jelentő legjobb ideje is azt mutatja, nem csupán az olimpiai falu mozgalmassága és az ókori művészeti emlékek vonzzák a nyurga (184 centi, hatvan kiló körüli) lányt.- Karácsonykor még például álmomban sem gondoltam arra, hogy a nyarat az olimpiai felké­szüléssel töltöm, egyáltalán, akkor még térben is igen távol volt Athén - emlékezett vissza a formá­ján az utolsó simításokat végző sportoló. - Ugyan a világranglistán hetedik vagyok, de igazából már a döntőbe jutásnak is nagyon örülnék, ugyanis nagyon erős a mezőny. Már csak életkora miatt is tudni lehet, az újoncok táborát fogja gya­rapítani Athénban, de mint mondja, végül is ez is egy nemzetközi ver­seny, még ha ritkábban is van, mint a többi.- Izgulni persze biztosan fogok, de ez általában nem hat rám rosszul - teszi hozzá. - Igyekszem gondo­san összepakolni, biztos be fog kerülni a bőröndbe a nyolc darab kabalám is. Klocskova királynő Jakabos egyéni legjobbjával pillanatnyi­lag hetedik a világranglistán, amelyet a klasszis ukrán, Jana Klocskova vezet. Őt letaszítani a trónról legnagyobb esélye Risztov Évának van, aki már többször áll­hatott a dobogó második fokára, Athén­ban azért nyilván nem lenne ellenére a Hódmezővásárhelyről származó lánynak a helycsere. Figyelni kell még a szintén szemtelenül fiatal, 15 éves amerikai Hoffra, valamint a szlovén Klinarra is, az utóbbi a madridi Eb-n éppen Jakabossal vívott késhegyre menő harcot a dobogó harmadik fokáért. Akkor a pécsi lány ma­radt alul... Edzője, dr. Anatolij Petrov óva int a túlzott várakozásoktól, ahogy fogalmaz, ha döntőbe kerül, az már csoda lesz, ott pedig minden megtörténhet. Zsu - ahogy edzője nevezi - nagy jövő előtt áll, hiszen 4 x 100-as vegyesen az időeredménye vetekszik Egerszegi hasonló korú eredményeivel, igazi klasszis válhat majd belőle. ___________ MÓCZÁN Z. £ Né v: Jakabos Zsuzsanna Született: Pécs, 1989. március 3. Klub: ANK Úszóklub Legjobb eredményei: Eb-4. (400 vegyes), 2 x ifi Eb-1. (400 vegyes, 4 x 200 gyorsváltó), 2 x ifi Eb-2. (200 vegyes, 4 x100 gyorsváltó) Olimpiai száma: 400 vegyes Egyéni csúcsok: 4:42,03 Élénk a lovasélet Mohács Csaknem 150 ló indul Mohá­cson, a Pegazus Lovasfar-mon megrendezendő díjugrató-verse­nyen, ami az országos taninté­zeti bajnokság lesz. A viadal pénteken, szombaton és vasár­nap is reggel 8-kor kezdődik. Pákozdon volt az a B-kategó- riás díjugrató-verseny, amelyen a B-2-es kategóriában, az 5 éves lovakkal rajthoz állók között Ré­vész Ágnes (Nike nevű lován) 3., Hengl Katinka (Kapitány n. 1.) pedig 4. lett. Mindketten a Mohácsi TE sportolói, hibátlan lovaglást produkáltak. B-3, az ifiknél: 3. Révész. ________________________________INI Szolnokról jött a Rutinos és klasszisnak számító kosarassal erősített az élvonalbeli PVSK-Panthers férfi kosárcsapata. Orosz László négyszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, száznál több válogatottsága van. PÉCS négyszer nyert bajnokságot. A né­gyes-ötös poszton bevethető kosa- Úgy tűnik, véglegessé válik az egyre ras 207 centi magas, ehhez 108 kiló inkább megerősödő PVSK-Panthers társul, és 33 éve alatt meglehetősen kerete, Fodor Péter alakulatában sok rutinra tett szert, már csak egy kérdőjel maradt, a ta- - Négy évet húztam le Szolno- valy Kaposváron bajnok és kupa- kon, biztos vagyok benne, hogy jót győztes Nat James nem adott még tesz majd a levegőváltozás, mert választ, ő a napokban dönt. ilyenkor meg kell újulni, bizonyítani Pozitívan viszonyult a pécsiek kell - mondta a center. Régóta sze- megkereséséhez Orosz László, aki rettünk volna együtt játszani Szto- az elmúlt idényben Szolnokon igye- jan Ivkoviccsal, és ugyan mindket- kezett korlátlan úr lenni a palánk ten gazdag múlttal rendelkezünk, de alatt, a Tisza-parti városban kupa- ez eddig egy csapatban sem sikerült, győztes volt, előtte a Honvéddal „vénségünkre” Pécsen összejött. center Orosz - aki egyébként há­romgyermekes családapa - úgy vélekedett, sok példa van arra, hogy harminc év felett sem kell foglalkozni a pá­lyafutás végével, amíg egészség és igény van, lehet folytatni a profi sportot, ő pedig egyiknek sincs híján. A PVSK-Panthers jelenlegi kerete: Csirke Ferenc, Fodor Márton, Laka­tos Péter, Fedja Jovanovics, Horváth Zoltán, Orosz László, Sztojan Ivko- vics, Kovács Balázs, Ágfalvi Bálint. M. Z. KÖRBEFUTJÁK MAGYARORSZÁGOT. Baranyát is érintették teg­nap a VI. Délhús Körmaraton versenyének futói. A sportolók napi 140-200 kilométeres távot tesznek meg, az ország híres fürdőit érint­ve. Megyénkben Harkányból indulva, Orfűn és Szigetváron is átha­ladva népszerűsítették a futás jótékonysági célját, a vak gyerekek szá- mára készülő sportudvar fejlesztését. ____________fotó: lmjfer László Röv iden NŐK FUTBALLOZNAK. Ma és holnap nemzetközi női focitorna lesz Pécsett, a Várkői-stadonban. A résztvevők: PMFC (házigazda), Barcs, Bonyhád, Tomasanci (horvát). (n) VASUTAS GYEREKFOCI. PVSK Lurkó nemzetközi gyermekfoci-tor- na, Pécs (5 csapat): 1. PVSK, 2. Szekszárd, 3. Bjelovár (horvát), 4. Góliát Pécs, 5. Mladost (horvát). A PVSK augusztus 11-én, szerdán 16.30-kor Pécsett, a Verseny utcában labdarúgó-toborzót tart a 94-es korosztály számára. Előzetes jelentkezés: Csordás István szakágvezetőnél, a 30/224-6581-es telefonon. (n) NÉGY KERÉK, KÉT GÓL Barátságos nk. labdarúgó-mérkőzésen, 100 néző előtt 5-2 (2-0) arányú győzelmet aratott a Pécsvárad öregfiúgárdája a szlovákiai Nagymácséd fölött. A hazaiaknál az ismert ralipilóta, Keszler Mátyás két gólt is lőtt, mellette Fuchs, Fuller és Wágner talált be. (szz) EGYENEREDMÉNYEK. Labdarúgó előkészületi mérkőzés: Vasasi Bá­nyász - Bóly 1-10 (0-2). G.: Galambos, ill. Varga, Göller (3-3), Víg (2), Éles, Sághy. PVSK-Trendcom - Kökény 10-1 (3-0). G.: Petricsevics (2), Godvár (2), Szíjas (2), Ángyán (11-esből), Csizmadia, Magyar, Szakály, ill. Kovács. (n) NÉMETEKKEL SAKKOZTAK. Pécs - Öffingen (német) barátságos sakktalálkozó, Pécs. Villámverseny (18 induló): 1. Pelikán István 15,2. Fiilöp Csaba 14,5,3. Horváth Gyula 13,5. Csapat: Pécs - Öffingen 4,5­4.5. Pécsi győztesek: Fülöp Cs„ Kiss Alpár, döntetlent ért el: Horváth Gy„ Pelikán, Bóta András, Hesz Ádám, Fenyvesi Lajos. (n) LÁNYFÖLÉNY. A másodszor megrendezett pécsi Sólyom-kupa gyermek sakkversenyen 18-an indultak. Az elsőséget Cseh Annamá­ria (Pécsvárad) szerezte meg 7,5 ponttal, 2. Tokai Dalma (Szigetvár) 7.5, 3. Rein Viktor (Pécsvárad) 6,5. (n) ATLÉTÁK EDZŐTÁBORBAN. Debrecenben edzőtáborozik a kor- osztályos (13 évesek) atlétikaválogatott, amelyben öt baranyai is he­lyet kapott: Schmidt Benjámin (Beremend), Horváth Zoltán (Pécs- Kelet), Hoffmann Péter (PVSK), Berghammer Zsolt (Pécs-Kelet), Reisz Márk (Bóly). A „vágtázók” edzését Fekete Viktória (pécsi TÁSI) irányítja. (kma) TOBORZÓ. A Komlói Bányász asztalitenisz-szakosztálya 8-10 éves fiúk és lányok jelentkezését várja hétfőn, kederi és csütörtö­kön 16-17 óra között a kökönyösi tornateremben. Ölet Rajnai Jó- zsef szakosztály-vezető várjá._______________________________ini Po nt került a Cifra-ügy végére Komló A felkészülést a Komlói BSK-Fűtő- erőmű csapatában kezdte el Cifra Tibor, a Veszprém kézilabdázója, ám csak most, több hetes tárgya­lássorozat végén derült ki, hogy a bajnokság során is komlói színek­ben játszik majd. A beálló és átlö­vő posztokon bevethető játéko­sért, aki legutóbb kölcsön a Győr­ben szerepelt, hetekig alkudozott a két klub, de Keszthelyi Zoltán ügyvezető tegnap örömmel újsá­golta, hogy délelőtt szóban végre megállapodtak. Cifra egy évre kölcsönbe kerül Papp László együtteséhez, s vele kialakult az NB I. B-re készülő csapat végleges játékoskerete. A komlóiak a bajnokságot szep­tember 11-én hazai pályán kezdik, amikor a Kalocsát fogadják. _____________________________ K. MAYER A. Gy őzelemmel kezdtek Budapest-Balatonboglár Megkezdődött a női teniszezők I. osztályú csapatbajnoksága, a két pécsi együttes idegenbeli győze­lemmel rajtolt. Bp. Építők - PVTC 2-7 Pécsi győztesek: Wienerova, Bíró, Bagoly, Pálvölgyi, a Wienerova, Bagoly, a Bíró, Heles­fai és a Pálvölgyi, Jankovics pá­ros. Balatonboglár - Pécs 2000 TC 3-6 P. gy.: Marosfalvi, Székely, So- morácz, a Rédecsi, Marosfalvi, a Székely, Szeder és a Hock, Somo- rácz páros. Mindkét baranyai csapat az újabb csoportfordulóban ma Pé- csett játszik. _______________hx Mai s portműsor LABDARÚGÁS. Régió-kupa nemzetközi női torna, Pécs, Várkői-stadi- on. 14.00: PMFC - Barcs, 16.00: Bonyhád - Tomasanci (horvát). LOVASSPORT. Országos tanintézeti bajnokság, Mohács, Pegazus Lo­vasfarm, 8.00. TENISZ. Női I. o. csapatbajnokság: Pécs 2000 TC - Tálentum, Pécs, Bárt- fa u„ 11.00. PVTC - Százhalombatta, Pécs, Balokányliget, 12.00. ini Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. .Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden nap­tári év végéig a kiadónál (tel: 72/505-002, fax: 72/5054)16), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöldújság Rl, Petőfi Lap- és Könyvkiadó KfL, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általuk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditáh. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom