Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-31 / 238. szám

"I 2004. Augusztus 31., kedd KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Célegyenesben az „Apollósok” Bő egy hét múlva ismét vetítenek az egy­kori pécsi Apolló moziban. A több éve üre­sen álló, pusztuló épület teljesen megújul, egy részében művészmozi kap helyet Az Apolló Artmozi első vetítésével, szeptem­ber 9-én délután 5-kor újabb fejezet kezdődik az 1912-ben Magyarország első hangos mozi­jaként nyílt Apolló Projektográf, a később vi­rágzó, majd csaknem pusztulásra ítélt Apolló mozi történetében. Az önkormányzati tulajdonú, egyre jobban romló épület évekig üresen állt, mígnem az egy­mást követő pályázati kiírások, innen-onnan felröppenő koncepciók, elhalasztott döntések terén sikerült rendet vágni. Egy pécsi befektetői csoport 77 millió forintért birtokon belülre ke­rült, és lényegében több elképzelést összegyúr­va idén decemberre minden elemében - látható lesz a tucatnyi Gebauer- freskó is - visszaállítja az Apolló régi fé­nyét. S ebbe az udvari traktuson kialakított lakáso­kon, az egykori nagyterem he­lyén december­ben nyíló étter­men és a „gyer­mekmegőrző”, mozgáskészsé­get fejlesztő játé­kokkal berende­zett kölyökpar- kon kívül szeren­csére mozi is be­letartozik. Az Apolló Artmozi szeptemberi műsorában egyebek között Michael Haneke, Ferzan Özpetek, Gus Van Sant, Woody Allen, Lars Von Trier, Jafar Panahi, Takeshi Kitano müvei kapnak he­lyet. A magyarok közül Tarr Béla Őszi Almanch, Családi tűzfé­szek és Kárhozat című munkáját vették be a programba. A családiasabb hangulatú 40 és a profibb hangtechnikával felszerelt 100 fős teremből álló Apolló Art- moziban szeptember 9-én délután 5-kor lesz az első, nem is akármilyen vetítés: Pedro Almodóvar premier­filmje, a Rossz nevelés megy majd négy napon át a Min­dent anyámról, a Szenvedé­lyek labirintusa és a Beszélj hozzá! mellett. Kimondottan művészmo­zit tervezett Pécsre a Buda­pesten is hasonlót működte­tő Cirko Film-Másképp Ala­pítvány, mondja Potyondi Ri­ta Linda, az Apolló Artmozi vezetője. Miután az alapít­vány nonprofit szervezet, ennek megfelelően szabták meg a jegyárakat, a művész- mozi-szemléletből nem en­gednek, októbertől pedig már filmklubokat terveznek indítani. Az Apolló régi homlokzata is átalakul Székely sors - alkalmi deszkákon A kórus tagjai átlagosan tizenhat éves korukig tagjai az együttesnek fotó: laufer l. Vasárnap este adott koncertet Pécsett, a bazilikánál a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A székely nemzeti ruhában fellépő százfős kórus és negyven- tagú zenekar az épület bal oldalán, a püspöki palo­ta által határolt bensőséges udvaron foglalt helyet, ahol kihasználva a tér adottságait, téglákból és desz­kákból állított* össze magának emelvényt. Az egyórás hangversenyen magyar és székely dalok mellett román, török, szláv és tiroli népek dal­lamait, valamint népszerű kórusműveket szólaltat­tak meg, méltán kiváltva a közönség elismerését. A gyermekzenekar tagjai láthatóan megszeppentek - előző nap Baján csupán harminc érdeklődő előtt álltak színpadra -, de apróbb pontatlanságaikat ha­mar korrigálta Haáz Sándor karnagy. A hazánkban is ismert dirigens egyben a gyer­mekek nevelője, a hangszeresek betanítója, a „házi készítésű” zenekari átiratok kidolgozója is. Elmon­dása szerint a huszonkét éve működő kórus egyre fájóbban érzi, hogy Romániában 1978-ban meg­szűnt a magyar zenetanár képzés. Szentegyházas- falu gyermekei így helyi zeneiskola híján a tradicio­nális és klasszikus zenei műveltséget, valamint a hangszerek használatát otthon kénytelenek elsajátí­tani. Átlagosan tizenhat éves korukig tagjai az együttesnek, utána ki-ki előadóművészként vagy családi körben adja tovább a tanultakat. A zenekar a folyamatos megújulás mellett ön­fenntartó: a fiatalok közreműködésével saját vállal­kozásból és adományokból maguk finanszírozzák működési- és útiköltségeiket, az ellátást a helyi szervezőkre és a támogatókra bízzák. A szentegyháziak szeptember negyedikéig Nagy­kanizsán és a Balaton partján koncerteznek. A kör­út idején nagy segítséget nyújt nekik Novreczky Já­nos vállalkozó, Birján polgármestere, aki mecénás­ként minden követ megmozgat, hogy a gyermekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. _________k.b. Ko linda mesterkurzus Tegnap megkezdődött a pécsi Kolinda Művészeti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény második ének mesterkurzusa. Ezen az énekpályára készülő zeneiskolások, főiskolások és egyetemisták neves hazai okta­tókkal kerülhetnek kapcsolat­ba, segítségükkel alakíthatják további jövőjüket. A szervezők négy-öt szabadon választott dal, elsősorban a XIX. és a XX. századi német területről való oratórium, operaária, valamint kortárs magyar művekkel je­lentkezőket vártak, egy kitétel­lel: a felsoroltak között legalább egy templomi koncertre is al­kalmas mű legyen. A kurzus vezetői között ott van Schmiedt Mária, a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Egyetem docense, aki tanított a Zeneaka­démián is. Ugyancsak segíti a kurzust a szakmában. közis­mert és népszerű Földes Imre egyetemi tanár, aki több isme­retterjesztő műsort vezet a Ma­gyar Rádióban és a TIT József Attila Szabadegyetem kereté­ben, valamint Morzsa Oszkár zongoraművész, több nemzet­közi zongoraverseny győztese, korrepetitor. A héten több hangversenyt is adnak a kurzus résztvevői, a zárókoncertre szeptember 4- én, szombaton 17 órai kezdettel kerül sor a pécsi Művészetek Házában. K. F. ___________Tv-jeoyzet____________ A láng maradéka A kicsi kínai lány meg egy na­gyobbacska fiú viszi a láng ma­radékát, hogy Pekingben ismét magasra lobbanjon. Az idege­ket, izmokat már zene és tánc lazítja, tűzesőtől vakul Athén fölött az ég, mintha ezredmá- sodpercek törtrészeivel akarná becsillagozni az éjszakát. Va­jon a sport méltóságteljes ünne­pét hagytuk-e magunk mögött vagy valami mást is? A brazil maratonistát megszorongató őrült szerzetesre emlékezzünk, vagy az olimpiai bajnok Nagy Tímea fair play-díjas nyilatko­zatára, aki szerint ezúttal nem a világ legjobb párbajtőröző nő­je nyert? Az atlétikai számok egymást zavaró epizódjaira vagy Kásáséknak a bíráskodás ellentmondásait is legyűrő győ­zelmére? A riporterek többsége igyeke­zett jól kiszolgálni bennünket. Tény, hogy Igaly Diána győzel­me rádión hallgatva volt tökéle­tes - televízión szinte élvezhetet­len. És hiába voü igazán „ma­gyaros" számunk a kajak-kenu, Vitray nem mindig árulta el, hogy melyik is a magyar hajó. A képernyő eltakarta sport­diplomáciánk kudarcát is. A hét fő attrakcióit újra megrágó Szólás szabadsága először a Gyurcsány-mítosz továbbépíté­sében jeleskedett. Megbocsát­ható, ha arra gondolunk, hogy a miniszterelnök-jelölt szemé­lyével a nagyobbik kormány­párt fiatalítást - szemléletvál­tást, új politikai stílust - is ígér. Friderikusz főként az előítéletes közvélemény kérdéseit fogal­mazta meg, melyek esetenként még ültek is, de az Orbán Vik­torral való olcsó és felszínes ha- sonlítgatás, erőméricskélés máris kezd blőddé, üressé vál­ni; mindkettőjükre nézve mél­tatlanul. Friderikusz ezután próbált belesni a doppingellen­őrök budijába is. A panasszal, hogy a mintavétel ávóra emlé­keztető módszerrel zajlott, már tele voltak az újságok, de a WA- DA-kommandónak, amely egy névtelen (!) feljelentés nyomán Fazekas után Annusra is le akart csapni, nem volt képvise­lője. Kár, hogy a sportból élő ve­zetőink közül nem mindegyik tartotta kötelességének, hogy mindaddig fenntartsa sportoló­ink ártatlanságának a vélel­mét, amíg a doppingolás vétsé­ge be nem bizonyosodik. A kicsi kínai lány meg a na­gyobbacska fiú egyelőre gyanút­lanul viszi a láng maradékát. Okkal lehet félteni őket. Nagyon kései óra volt már, amikor a képernyőn Predrag Markovié, a szerb parlament el­nöke is megjelent, hogy Frideri­kusz a szabadkai magyarveré­sekről kérdezze. Ez volt az a szóváltás, amit más alkalom­mal, több szereplővel, az ügy súlyához méltóan kellett volna megtenni, bratyizó, szakállrán­gató gesztusok nélkül. BÓKA RÓBERT HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN A legnézettebb tíz tévéműsor augusztus 27., pénteken 1. RTLKlub Barátok közt (magyar filmsorozat) 1 743 658 2. RTL Klub Legyen Ön is milliomos! 1 496 909 3. TV2 Tények 1 280 446 4. RTL Klub Kretének de extrémek (fr. akcióvígjáték) i 207 842 5. TV2 Aktív (magazin műsor) 1 170 041 6. TV2 Micsoda csapat (am. vígjáték) 1 126 881 7. RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 1 081 688 8. TV2 Multimilliomos (vetélkedő) 1 061 906 9. RTLKlub Híradó 961 321 10. MTV Híradó este 941 949 A legnézettebb tíz tévéműsor augusztus 28., szombaton 1. TV2 James Bond: halálvágta (angol kalandfilm) 1 272 851 2. TV2 Magellán (tv2 tudományos magazin) 1 112 226 3. TV2 Activity 1 076 280 4. TV2 Tények 1 050 234 5. MTV Híradó este 989 720 6. RTL Klub Végsebesség (am. akciófilm) 950 490 7. MTV XXVIII. nyán olimpiai játékok 839 494 8. TV2 Rex felügyelő (német-osztrák filmsorozat) ' 747 777 9. RTL Klub Survivor - a sziget (túlélő-show) 735 339 10. RTL Klub Híradó 699 382 A legnézettebb tíz tévéműsor augusztus 29., vasárnap 1. TV2 Robin Hood: A tolvajok fejedelme (am. kalandfilm) 1 560 215 2. TV2 Napló (a tv2 heti magazinja) 1 488 407 3. MTV XXVIII. nyári olimpiai játékok 1 426 957 4. TV2 Tények 1 223 Ű24 5. RTL Klub Híradó 1 036 840 6. RTL Klub Szeress most! (magyar filmsor.) 999 882 7. MTV Híradó este 975 253 8. RTL Klub Kötelék nélkül (am. akciófilm) 951 682 9. RTL Klub Forma-1 közvetítés - belga nagydij 937 012 10. TV2 Air America (német-am. akciósor.) 805 424 Autópálya-vonal: föld fillérekért Vérmérséklet kérdése, ki hogy reagál egy olyan levélre, amely­ben közük vele, hogy a földjéből útépítés miatt egy négyzetmé­tert megvennének 18, esetleg 23 magyar forintokért Ilyen föl- szóiítást kapott egy pécsi hölgy a minap egy neves budapesti ügyvédi irodától Nem véletlen, hogy kellő ideges­ség övezi a hazai autópályaügye­ket. Egy-egy nyomvonalszakasz megépítésekor a tulajdonviszo­nyok valóságos dzsungele bonta­kozik ki már a tervezőasztalon. Lehetetlen ezen valamiféle bozót­vágó késsel nyílást vágni. Győrfi Csabáné, az M 7-es nyomvonalának egyik pécsi érin­tettje azt mondja, az ember eleve ideges lesz, ha a tértivevényes le­vél borítékján azt látja, hogy ügy­védi irodától érkezett. Aztán bele­olvas a levélbe, és ilyesmiket talál: „Az Ön tulajdonát képező terület vonatkozásában ingatlanforgalmi igazságügyi szakértői vélemény készült. ...A szakértői vélemény alapján az Ön tulajdonát képező 1 négyzetméter ingatlanért 23 fo­rint ellenértéket ajánlok fel teljes kártalanításként, amely összeget megbízóm a kisajátítást helyette­sítő adásvételi szerződés megkö­tése esetén, annak aláírásától szá­mított 60 banki napon belül banki átutalással fizet meg.” - Mindez nemhogy nevetséges, egyenesen hihetetlen - mondja a címzett. - Az ember ilyenkor egy pillanatra azt sem tudja, hogy ébren van-e vagy álmodik. Győrfiné a zalai Galambokról származik. Édesapja már jó pár éve meghalt, édesanyja viszont még most, 80 fölött is szívesen te­vékenykedik a ház körüli kertben. Összességében néhány hold az a több darabból álló terület, ami a nevükön szerepel. Az érintett föld az M 7-es autópálya nyomvona­lára esik. Számos tulajdonos egy darabban visszakapott földterülté­ről van szó, amit közösen bérbe adtak. A tsz azóta más vállalkozá­si formában működik, de ez az ügy szempontjából nem is fontos. Egy Nagykanizsai mérnöknő, Höfle Béláné, ugyancsak galam­boki földtulajdonos hasonló aján­latot kapott az autópálya-építés földügyeivel megbízott ügyvédi irodától. Tőle 2 négyzetméter föl­det vennének meg 36 forintért. Nála is az szerepel a 6 oldalas in­doklásban, hogy az árat igazság­ügyi ingatlanszakértő állapította meg. A kanizsai mérnöknőtől két évvel ezelőtt a nyomvonal-kialakí­tás első hullámában már megvet­tek egy nagyobb területet, ahol a négyzetméterenkénti ár 440 fo­rint volt. Az összterület vételára egy komolyabb összeget tett ki.- Ezzel a mostam levéllel vi­szont nem tudok mit kezdeni. Nem is válaszolok rá, annyira méltatlannak érzem a dolgot - mondja. - Egy ilyen ajánlat még csak nevetségesnek sem mondha­tó. Vicc? Annak is nagyon rossz. Győrfi Csabáné szintén úgy döntött, hogy a vaskos levélben foglalt felszólítást a legjobb eset­ben is csak tévedésnek lehet te­kinteni. Nem reagál rá. Megvárja a folytatást. Megkerestük a budapesti ügy­védi irodát is azzal a kérdéssel, hogy komolyan gondolják-e a le­veleikben foglaltakat. - Természe­tesen - válaszolta ár. Harsányi Gá­bor ügyvéd, az iroda vezetője. - Nemleges válasz esetén, és a vá­lasz elmaradása is annak számít, kisajátítási eljárásra kerül sor. Az érintetteknek tettünk egy ajánla­tot. Ez vagy megfelel nekik vagy nem. Kétségtelen, a postaköltség is nagyobb, mint a vételár... A to­vábbiakban az ügyvéd elmagya­rázza, hogy az M 7-esnek a Bala­tontól Letenyéig, a határátkelőig eső szakasza egyes helyeken már magas készültségi fokon van. A Galambok község térségében problémaként jelentkező mostani fejlemények egy két évvel ezelőtti folyamat utórezgései. Akkor min­den szükséges földet megvásárolt az állam. Kiderült azonban, hogy itt is, ott is szükség lesz még né­hány négyzetméterre. A jogi pro­cedúra a föld esetében nincs te­kintettel a méretre. Ez esetben is az történt, hogy az érintetteknek a tsz annak ide­jén egy darabban juttatott nagy táblákat, visszaadott földként. Akad, ahol 20, esetleg ennél is több tulajdonos van. A területről a tulajdonosok tulajdoni hányad Árnyékban Magyarországon Európa legdrágább autópálya-építkezése zajlik, hangoztatják egyesek. Ingatlanszakértők szerint talán a legkevésbé a földvásárlások, -kisajátítások körül veszhet nyoma a milliárdoknak. Az árak persze olykor elmehetnek a csillagos égig is. A földár rela­tív, de nem annyira, mint mondjuk, az ingatlanok, ültetvények, dolo­gi tartozékok ára. A kisebb kormánypárt egyik vezető pozíciójában lévő prominense is többek között olyan birtokai miatt került gyanú­ba, amelyek „sztrádaközeiben” feküdtek. alapján dönthetnek. Az érintett esetekben olyan földről van szó, amelynek nagy része két ember kezében van. Az ő döntéseik meg­határozók. Most egy olyan sáv megvételére törekszenek, amely­ben a tulajdoni hányad alapján - mondhatni szinte elvi alapon - egyik félre egy, a másikra kettő vagy három négyzetméter esik. Az ár itt aligha mérvadó. Ha egy négyzetméter 500 forint volna, akkor is problémás lehetne a do­log. A jogi előírások a területmé­rettől függetlenek. A magyar mezőgazdaság föld­területi tulajdoni állapota a kár­pótlások, tsz-fölszámolások után elképesztően kusza. Kérdés, hogy ez egyáltalán valaha is rendbe tehető-e. És ha igen, ak­kor az ügyvédi feladat-e,? Nyil­vánvalóan nem. Ilyen vételi árak mellett köny- nyen elindul az emberek fantáziá­ja. A híres dal kancsal analógiájá­ra ma már el lehet mondani, hogy az egyfelől „filléres földtulajdon” másfelől „oly drága” nekünk. Mi­vel kompenzálódnak vajon a nagy tulajdoni hányaddal rendelkezők? Mi lehet a dolog mögött? Van-e egyáltalán valami? A haraszt már­pedig zörög... BEBESSI K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom