Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-24 / 231. szám

2004. Augusztus 24., kedd RIPORT 7. OLDAL ■■ ■ KULTÚRA Találkozás hatvan év után Hatvan évvel ezelőtt, 1944 nya­rán kényszersorozáson a német hadseregbe vonultatták be a ma­gyarországi német anyanyelvű fiatalokat, akik közül nagyon so­kan elestek a harcok során. Akiknek módjukban állt, azaz kellő kapcsolatokkal rendelkez­tek, inkább a Magyar Honvédsé­get választották, ám ennek a kö­telékében is ugyancsak tekinté­lyes veszteségeket szenvedtek. Az életben maradtak - akik előtte tíz éve jöttek össze, és a találkozó után nem sokkal jelent meg a történetüket elbeszélő Mentsvár című könyv - a bevo­nulások 60. évfordulója alkalmá­ból, holnap Bólyban találkoz­nak. Az ünnepi szentmise és a megemlékezés 10 órakor kezdő­dik, amit közös ebéd és kötetlen beszélgetés követ. A jubileumon minden hozzátartozót, barátot is szeretettel látnak. ______________________(B?l PÉ CSI BÁNYÁSZEMLÉKEK. Újra láthatóak lesznek a közeli napokban a mecseki bányászat emlékei, dokumentumai, korabeli fotói. A Bányakapitányság József Attila utcai épületének tetőterében a jövő hét végétől állandó kiállításon fogják bemutatni a Pécsi Bányászati Gyűjtemény anyagát, amelyet a soproni Központi Bányászati Múzeum szakemberei válogattak át, frissítettek fel.. A tárlat anyagában a Dunántú­li Napló archív fotói is helyet kapnak, így az 1989 es bányászdemonstráció, és az 1994-es vasasi bányász­sztrájk fényképei is. FOTÓ: DN ARCHÍV - LÄUFER LÁSZLÓ NC ET Jól festenek együtt - és külön is! Pinczehelyi Sándor (ezúttal úgy is, mint apa) az egyik, nemzetközi szinten is leg­elismertebb magyar festőművész. Eddigi művészi pályája azonban minden jel sze­rint azáltal is kiteljesedik, hogy nyomá­ba lépett az „utódja”, azaz a fia: Pinczehe­lyi András, aki festőnövendék a PTE Mű­vészeti Karán. Az első kérdés az apát illeti, és azt firtatja, va­jon mikor figyelt fel a fiában rejlő képzőművé­szi tehetségre, „akarta-e”, hogy belőle is festő legyen?- Az biztos, hogy mindig remek dolgo­kat rajzolt, az életkorát meghaladó mó­don, mintegy értelmezve is azt, amit lát. Állandó késztetése volt a rajzra, szinte így magyarázta meg, mi jár a fejében. Igen ám, de a gyerekkori lelkes raj­zolást követően jött egy kitérő: a ko­sárlabda.- Tizenegy éves koromtól nyolc éven át csak a ko- J|§§ sár létezett, mert az is teljes embert kívánt, heti hét edzéssel, a hétvégéken | a meccsel. / De ami­kor an­nak a korszaknak vége lett, akkor megint elő­jött a rajzolás, sőt, már a festés, és ezúttal na­gyon intenzíven - mondja András. Tolvaj Ernő negyedéves tanítványa a neves festőművész apához való kapcsolatáról a kö­vetkezőképp mesél:- Nehéz lesz túlszárnyalni - mosolyog egyet. - Számomra apa mindig is példakép marad. A „szakmai párbeszéd” már egészen kis koromban megkezdődött, mindig sokat magyarázott, amikből persze nem mindenre emlékszem. De eleve, az a közeg, amibe bele- születtem, a művészekkel, a kiállítások­kal, a nyári mű­vésztelepekkel meghatározó volt - azt hi­szem, nagyon szerencsés is vagyok e tekintet­ben. Ugyanakkor mindez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértenénk. Nézünk a múzeumban egy képet, ő azt mondja: ez szu­per, én azt felelem: nekem ez édeskevés. Én a realistább festésmódot kedvelem, nem azt, hogy maszatolok, elalszom a vásznon, feléb­redek és festek tovább.- Tévhit, hogy a-tanár (nem is beszélve a szü­lőről!) féltékeny lenne a tanítványára. Ellenke­zőleg, azért vállal tanítást, hogy még magánál is jobb, sikeresebb embert neveljen. A diákjaimat is arra biztatom, csak rajta, igyekezzenek min­dent „elszedni” a mestereiktől - így az apa. A két Pinczehelyi külön-külön dolgozik, Sándor főképp erzsébeti alkotóházában, míg András az egyetemi Kisházban, ahová szinte hazajár. Ám ha együtt vannak, természetsze­rűleg festészetről is szó esik.- Ha sikerül felcsábítani a Kisházba, min­dig megnézi, mi készül. Ha nem szól semmit, ha hallgat, az már dicséretszámba megy ­mondja András.- Való igaz, a legritkábban dicsérek - ismeri el Sándor. - És ha mégis, előbb dicsérek bárki mást, mint a saját gye­rekemet. De az biztos, hogy diplo­ma után mindenkit egyenrangú \ partnerként kezelek. Nekem N legfeljebb néhány év előnyöm van, ami nem biztos, hogy számít... Adódik a kérdés: mikor lesz valami közös akció?- Előbb-utóbb biztos. Van egy terv, amit dédelge­tünk, és vagy 2005- ben, vagy 2006-ban lesz is belőle valami - árulta el a családfő. M. K. Tv-jegyzet HE: Lelátók tele és üresen A sportközvetítések dramaturgiá­ját az élet írja, ezért váratlanab­bak, izgalmasabbak a szerkesz­tettél legalábbis - úgy gondo- bm - sokunk számára. A kibk, méterek, századmásodpercek áradatában zárójelbe tehetjük valamelyest a politikát is. A drá­mát nem; Devers lelki szenvedé­sét a lábára bukó gát alatt, Cseh sikertelen benyúlását 200 vegye­sen, egy világcsúcstartó marato- nista hölgy, Cradliff kifulladását a harmincvalahányadik kilomé­terkőnél az olimpiától búcsúzó súlyemelő, a görög Dimasz tár­csáknál elhelyezett, immáron munkátlan sportcipőit - hogy csak az egyéni küzdelmek közül említsek néhányat. És az örö­münket sem'kell takargatnunk, amely legalább ilyenkor osztat­lan lehet Nagy Tímea és a többi­ek sikerében. A képernyő előtt ül­ve a testtel együtt a lélek is meg­puhul: dehogy gondolunk arra, hogy ennek a kis országnak a sportnagyhatalmi státuszát csak az élsport - néhány nagy hagyo­mányú iskola, szellemi műhely - hordozza. Csak annyit lát, hogy Birosék alkalmazkodóképessége ilyen játéktudás mellett aranyat ígér, és hogy Montaónak, Paraná áttam karmobs szépének a má­sodik félidőben már nem sok esé­lye volt a szünet után remeklő Bojánáék ellen. Kultuszminiszterünk Szeged­ről, halvány rózsaszín rózsák kö­déből jelezte, hogy ő is drukkol és azért közben más csatorná­kon más műsorok is mendegél- tek, és valahogy a képernyőkre szivárgott az is, hogy Medgyessy lemond. Aztán a mérkőzések közti szünetekben fölrémlett, hogy Friderikusz vasárnap este saját csörtéjeként is leadja ne­künk, mi több, premier plan- ban egy jóhiszemű ember kény­telen-kelletlen summázatát poli­tikai-politikusi környezetéről, aki az eUenzéktől legfeljebb csak mégoly durva pofonokat kapott, balról viszont - szavai ezt sugall­ták - mélyütéseket is. Ez - akárhonnan is nézzük, bárhogyan is forgatjuk - vere­ség. Ráadásul ez a kormányvál­ság nem gazdasági, hanem klasszikusan politikai természe­tű. Azt is jelenti, hogy egyelőre csak találgathatjuk, milyen csörték zajbttak berkeken belül. Másfelől Medgyessy szomorú emberi háttérálbpotokra utal; így most egy jó ideig kevésbé fog érdekelni bennünket, hogy a ré­gi retorikát ígérő, ám föltehető­en gyakorlatias Kiss Pétert kül- di-e a pástra a kongresszus vagy a középre igyekvő, állítólag konfliktusokra, az ellenzékkel is kesztyűre kész Gyurcsányt. A lelátók itthon úgy is üresen tátonganak: a veszteseknek, fá­jó, így nyáridőben, nézőjük is kevesebb akad. BÓKA RÓBERT HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN 4 legnézettebb tíz tévéműsor 19-én, csütörtökön 1 TV2 A három testőr avagy ... (angol-am. kalandfilm) 1 027 628 2 RTL Klub Legyen Ön is milliomos! 1 019 499 3 RTL Klub Fura farm (am. vígjáték) 1 007 534 4 RTL Klub Szeress most! (magyar filmsor.) 971 237 5 MTV Híradó este 969 213 6 TV2 Aktív (magazin műsor) 883 006 7 TV2 Tények 829 137 8 RTL Klub Híradó 820 360 9 TV2 Multimilliomos (vetélkedő) 797 712 10 RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 797 049 A tegnezettebb tíz tévéműsor 20-an, petiteken 1 RTL Klub Tuzijatek 1 650 266 2 RTL Klub Legyen Ön is milliomos! 1 256 505 3 RTL Klub Szeress most! (magyar filmsor.) 1 097 227 4 TV2 Tények 1 040 520 5 TV2 Aktiv (magazin műsor) 976 022 6 RTL Klub Red bull - air race 966 365 7 TV2 Napoleon - kis kutya ... (ausztrál kalandfilm) 945 054 8 RTL Klub Híradó 891 553 9 MTV Tűzijáték 888 403 10 MTV XXVill. nyári olimpiai játékok 834 052 A legnézettebb tíz tévéműsor 21-én, szombaton 1 MTV Híradó este 1 139 117 2 TV2 Tények 1 075 788 3 TV2 Activity 1 032 891 4 TV2 Magellán (tv2 tudományos magazin) 990 147 5 MIV XXVIII. nyári olimpiai játékok 985 609 6 RTL Klub Idegroncs derbi (am. vígjáték) 972 875 7 RTL Klub Sűrű lé (am. akciófilm) 893 075 8 RTL Klub Fókusz plusz (magazin) 882 239 9 TV2 Rex felügyelő (német-osztrák filmsorozat) 843 551 Maga is ember volt valamikor... Régen százak éltették, ha rúgott egy gólt. De aztán minden rosszra fordult, jött az ital, az ellehetetlenülés, majd végül az utcai lét. A volt futballista főként egykori lakhelye környékén szeretett üldögélni, ám viselkedésével sokakat felháborított Egy ideje sehol sem látni, megszokott padjain, a város különbö­ző pontján, más hajléktalanok ücsörögnek. Azt is rebesgetik már: meghalt. Pedig csak kórházban volt, de aztán onnan is megszökött. Tehát még éL Él? P. József a Pécsi Dózsa középcsa­tára volt, sikeres futballista, Go­lyóként ismerték a szurkolók és a focibarátok. Ám a gólok, a focipá­lyák világa réges-rég a múltté lett: a férfi az utóbbi években immár hajléktalanként tölti napjait, jólle­het, mindenki úgy tudja, hogy van nyugdíja. Már a tél és a tavasz folyamán is, de főképpen a nyár elején kisebb- nagyobb botrányok kerekedtek a viselkedéséből,' amikor is volt lak­helyének a szomszédságában, a Mecsek Áruház, illetve az uránvá­rosi posta melletti padokon „la­kott”. A környékbeliek tettek rend­szeresen bejelentést a rendőrségen.- Mivel atrocitás nem történt, igazából nem volt mit intézked­nünk - mondta Böröcz Tamás uránvárosi őrsparancsnok. - Egy volt focistáról van szó, aki meg­öregedett, nehezen jár. És hát kétségtelenül italozott, leitta ma­gát, maga alá rondított, azonban garázda jellegű dolgot nem csi­nált. A tél folyamán elvitettük egy egészségügyi intézménybe, de mindig visszajött. Elmondása szerint a Tüzér utcai otthonba menne, de ki tudja, tényleg ott maradna-e? Az emberek közül egyébként sokan segítik, takarót, élelmet is adtak neki. Más kér­dés, hogy megtörtént, amikor te­jet meg zsemlét kapott, elégedet­lenkedett, és italt követelt helyet­te. De azt hiszem, legfőképpen azért jön ide vissza, mert alapve­tően városi ember, ül a pádon, és nézi a forgalmat, az életet, hogy mi történik. Történni pedig történt egy s más. Sz. Sándomé, aki a postával szemközti, Ybl Miklós utcai ház második emeletén lakik, egy íz­ben arra lett figyelmes, hogy az ősz szakállú, hajléktalan férfi se­gítségért kiáltozik.- Ez egy hónapja lehetett - me­séli az amúgy szívbeteg, maga is szanatóriumi kezelésre váró nyug­díjas asszony. - Hallottam, hogy kiabál, kihívtam gyorsan a rendőr­séget. Kiderült, hogy tizenéves su- hancok elkezdték molesztálni, hogy adja oda a pénzét. Azt felelte, hogy nincs neki pénze, mire el­kezdték verni, mondván, dehogy is nincs, koldul eleget, tudják, hogy van neki. Szerencsére az őrs­ről hamar ideértek, nem lett ko­molyabb baja. Másnap aztán meg­köszönte, hogy megmentettem az életét, még kezet is akart csókolni. Mondtam néki, ne a kezemet csó­kolgassa, inkább kéne valamit ten­nie, hogy ne így éljen. Ezen vi­szont felháborodott, hogy mi kö­zöm van nekem ahhoz, miképp él. Sz. Sándorné úgy tudja, hogy az egykori futballista valóban kap nyugdíjat, de valami egészen fur­csa módon egy távoli ismerőse (?) veszi fel, mert a pénzt amúgy is Kaposvárra folyósítják, és volta­képpen szőrén-szálán el is tűnik.- Vittem neki befőttes üvegben egy kis meleg levest, és próbáltam neki magyarázni, hogy csináljon valamit, hiszen valaha ő is ember volt... Azt is felajánlottam, hogy írok levelet a nyugdíj-igazgatóság­ra, hogy a pénzét ne az a másik ember vágja zsebre; mért ne le­hetne ideküldeni, az uránvárosi postára, ha úgyis mindig itt táblá­ból - véli az idős asszony. Azonban a legutóbbi rendőri „riasztás” (ezúttal éppenséggel P. József viselt dolgai miatt) gyöke­res változást hozott: a ősz ex-focis- ta eltűnt az Uránvárosból. Az „el­üldözött” hajléktalan egyszer-két- szer még feltűnt a vasútállomáson, majd a Kórházi téri buszmegállók padjain, de aztán ott se. Sz.-né már azt is hallotta, hogy meghalt, ő azonban ezt nem hiszi. Lőcsei Attila, a Támasz Alapít­vány vezetője még sportoló korá­ból ismeri P. Józsefet, ám „kap­csolatuk” az utóbbi hónapok so­rán, sajnos, egészen más termé­szetű volt:- Járt nálunk a télen többször is, illetve behozták. A menhelyre is, az ápolóotthonba is, de mindig hamar megszökött, nem tudtunk vele semmit se kezdem. Voltak különfé­le sebei is, azokat lekezeltük, de kö­tözésre meg ellenőrzésre már sose jött vissza. Azt hallottam, hogy nem volt különösebben népszerű a la­kosság körében, mert amikor kol­dult, akkor kerekperec megmondta, hogy italra kell neki a pénz, nem csinált belőle titkot. Az az igazság, hogy az utcai munkásainknak is fel­tűnt, hogy az utóbbi időben sehol se látni, szóba is került, hogy mi tör­ténhetett a Józsival. Hajdú Krisztián, aki az alapít­ványnál az utcai szociális munká­sok munkáját koordinálja, a kö­vetkezőket tudta meg:- Mi is észrevettük az ismerős hajléktalan hirtelen eltűntét, de néhány napja hívtak a 400 ágyas klinikáról, hogy oda került be, igen leromlott egészségi állapot­ban. Felvetődött, hogy kikerül Rigópusztára, de a helyzet az, hogy efféle környezetben eddig sose maradt meg sokáig, vagy ő szökött meg, vagy elküldték a vi­selkedése miatt. Nem tudom, mi lesz a sorsa, jó lenne, ha a nyugdí­ját is kézhez kaphatná, nem a volt kaposvári szállásadói kezébe ke­rülne, mert abból akár még egy albérletet is lehetne finanszírozni. A klinikán már hiába kerestük. „Saját felelősségére eltávozott”. Egy hajléktalantársa fogalmazta meg talán a legpontosabban, mi lehet mindezek mögött:- Mi szabadok akarunk lenni. Ha már csak ez maradt, ehhez ra­gaszkodunk. M. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom