Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-19 / 227. szám

2004. Augusztus 19., csütrörtök HAZAI TÜKÖR 5. OLDAL Koalíciós válság fenyeget Több államtitkár elmozdítása mellett három miniszter menesztését jelentette be tegnap Medgyessy Péter miniszterelnök. Burány Sándor foglalkoztatási és Gyurcsány Ferenc sportminiszter leváltása mellett a kormányfő Csillag István gazdasági miniszter fel­mentését is kezdeményezi. Az SZDSZ ezt azonban nem fogadja eL Kuncze Gábor szerint a helyzet komoly. Budapest Távozik posztjáról Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, Burány Sándor munkaügyi miniszter és az SZDSZ által jelölt Csillag István gazdasági minisz­ter. Az ifjúsági tárca irányítását Baráth Etele, a Miniszter­elnöki Hivatal politikai államtitkára, a munkaügyi mi­nisztérium vezetését Szekeres Imre, a MeH politikai ál­lamtitkára veszi át. Távozik posztjáról Keller László poli­tikai államtitkár, a közpénzügyi államtitkári poszt pedig megszűnik. A polgári titkosszolgálatokat a jövőben Juhász Gábor szocialista képviselő felügyeli, az eddigi államtitkár, Tóth András a Kormányzati Ellenőrzési Hi­vatal felügyeletét veszi át. Baráth Etele helyére, a terület- fejlesztési posztra Veress József, a Miniszterelnöki Hiva­tal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivata­lának vezető tanácsadója kerül. Az integrációs kabinet titkára, a külügyi tárca integrációs államtitkára Vadai Ágnes MSZP-s képviselő lesz. A miniszterelnök bejelen­tette: egy új, vidék- és területfejlesztéssel foglalkozó mi­niszteri posztot hoz létre, a tisztséget Veres János, a Pénz­ügyminisztérium politikai államtitkára tölti majd be. Koalíciós válsággal fenyeget a miniszterelnök által be­jelentett kormányátalakítás. A legnagyobb konfliktus Csillag István leváltása körül alakult ki. A kisebbik koa­líciós párt korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan ugyanis ragaszkodik miniszteréhez, és nem megy bele a gazda­sági tárca vezetőjének leváltásába. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke Medgyessy bejelentését követően közöl­te: a kormányfő elvesztette az SZDSZ bizalmát, s azt is, hogy a helyzet komoly. A szabaddemokraták szerint a strukturális és személyi változások nem meggyőzőek, és nem értik, hogy a minisztercserékkel hogyan javul­hat a kormányzati munka. Az SZDSZ ezért mától koalí­ciós egyeztetést kezdeményez az MSZP-vel a legfonto­sabb strukturális kérdésekről. A kormányfő Csillag Ist­ván leváltásáról közölte: az ő kompetenciája meghozni ezt a döntést, de mivel a gazdasági tárca az SZDSZ alá tartozik, ezért felkéri a kisebbik koalíciós pártot, jelöl­jön új minisztert Csillag helyére. Medgyessy hozzátette: irracionális ötletek kivételével bármilyen javaslatot el­fogad az SZDSZ részéről. Medgyessy a kormányátalakí­tás kapcsán közölte azt is, hogy vállalja a konfliktuso­kat. „Elszánt vagyok az ország stabilitásának és a kor­mányzás eredményességének fenntartásában, valamint abban, hogy a koalíció sikeres ciklust zárjon” - mondta Medgyessy. A kormányfő három prioritást sorolt fel a kormányzati munka hatékonyabbá tétele érdekében. Medgyessy szerint a lehetőségekhez képest csökkenteni kell a társadalmi igazságtalanságokat, nagyobb hang­súlyt kell fektetni a munkahelyteremtő fejlesztésekre, és végül meg kell valósítani az olcsóbb és eredményesebb kormányzást. Megjegyezte: a túl sok vezetői poszt mel­lett elfogadhatatlan az is, hogy közhasznú intézmények, alapítványok rengeteg pénzt használnak fel saját fenn­tartásukra. BARANYA RÓBERT Medgyessy: irracionális ötletek kivételével bármilyen javaslatot elfogadok fotó: europress/kerék Agnes 1 MB SZEKERES IMRE Szolnokon született 1950­^ji ben, vegyipari rendszermérnökként végzett a fw Veszprémi Egyetemen, majd közgazdasági tanul- f mányokat folytatott. 2002-tól a Miniszterelnöki Hiva- tál általános politikai államtitkára. 19904011994-ig i'JH az MSZP ügyvezető alelnöke, 1994-től 1998-ig az MSZP frakcióvezetője 2003 márciusától a Ma­gyar Szocialista Párt alelnöke. Nős, két gyermeke van. BARÁTH ETELE 1942-ben született Buda­pesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építész­mérnöki Karán 1985-ben doktorált. Franciául és angolul beszél. Az Antall-kormányban területfejlesz­tési államtitkár, világkiállítási kormánybiztos. 1993- 1994: a Gazdasági Kamara alelnöke. 19954ŐI máig a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, 2001 janu­árjától a MOB alelnöke. Nős, három gyermeke és három unokája van. j*#« VERES JÁNOS 1957-ben született Nyirbátor- Bitl Ili ban. 1981-ben a Debreceni Agrártudományi Egye­temen, 1985-ben a Marx Károly Közgazdaság-tudo- HL, Jm mányi Egyetemen szerzett oklevelet és doktorált. ■jFM Az MSZP alapító tagja, 1997-től a Szabolcs Megyei HpIbÍ Kereskedelmi Kamara elnöke, a Regionális Fejlesz­tési Tanács tagja. Nős, két gyermeke van. É JUHÁSZ GÁBOR 1963-ban született Salgó­tarjánban. 19854>en szerzett mérnöki oklevelet a kecskeméti Automatizálási Főiskolán. 1992-94 kö­zött a Baloldali Ifjúsági Társulás alelnöke. 1991 óta az MSZP tagja, 1994-től országgyűlési képviselő. Jelenleg frakcióvezető-helyettes. VADAI ÁGNES 1974-ben született Karcagon. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen, Európa4anulmányok, és spa­nyol közgazdasági szaknyelvtanár szakon végezte. 2000 óta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója. 1999 óta az MSZP tagja. 1999-ben alapító tagja a Fiatal Baloldalnak (FIB). VERESS JÓZSEF 44 éves, a Moszkvai Nem­zetközi Kapcsolatok Intézetében kapta első diplo­máját. 1984-től a Külügyminisztérium állományában dolgozott, 1994-1998-ban a Miniszterelnöki Kabinet- iroda helyettes államtitkára, 2002-től a Miniszterelnö­ki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatá­sok Hivatalának vezető tanácsadója. Lesújtó az ellenzék véleménye A Fidesz országgyűlési frakciója úgy értékeli Medgyessy Péter bejelentését a kormányátalakításról, hogy a miniszterelnök kormányválságot idézett elő - kö­zölte Rogán Antal frakcióvezető-helyettes. A Magyar Demokrata Fórum elnöke, Dávid Ibolya nem vár ko­moly, pozitív változásokat; szerinte a miniszterelnök nem válaszolt arra, mitől fog eredményesebben működ­ni a koalíció. „Ha egy kétfelvonásos darab rossz, akkor a szünetben hazamennek a nézők, a színház leváltja a rendezőt, a darabot pedig leveszik a műsorról. Ehelyett a rendező, Medgyessy Péter játssza az igazgatót, váltja le a színészeket, miközben ő vitte csődbe a színtársula­tot" - fogalmazott az MDF elnöke. Kilencven agrártámogatás Szeptemberben fizet a kormány Változatos, új programok Budapest A felsőoktatás jövőjét érintő szerkezet-átalakításról és infrastrukturális beruházá­sokról tárgyalt tegnapi ülé­sén a kormány. A kabinet döntött arról is, hogy már szeptemberben kifizetik a Hernád menti árvízkáro­sultaknak az épületek hely­reállításához szükséges ösz- szegeket. A 2006-ra ígért tízezer új férő­hely létesítése mellett a kor­mány a már meglévő 45-47 ezer kollégiumi helyből húszezer felújítását tervezi - jelentette be Magyar Bálint oktatási mi­niszter. A magántőke bevonásával megvalósuló korszerűsítést 165 milliárd forintból akarja végre­hajtani az oktatási kabinet. A tárca emellett az intézmények infrastrukturális feltételeit is ja­vítani kívánja. A 16 intézményt érintő fejlesztésre 2006-ig 13 milliárd forint jut majd. Gulyás Erika kormányszóvi­vő bejelentette: a kormány már szeptemberben ki akarja fizetni a Hernád meneti településeken árvízkárt szenvedett családok­nak az épületek helyreállításá­hoz szükséges pénzt. A kárfel­méréseknek a kormány dönté­se értelmében szeptember 5-ig be kell fejeződniük. Ezután a kabinet szeptember közepén már döntést hoz a kárenyhítés összegéről. Gulyás Erika hoz­záfűzte: bármekkora is legyen ez az összeg, a kormány kifize­ti azt. A kabinet felkérte a Bel­ügyminisztériumot: készítsen külön jogszabályt, hogy a ha­sonló katasztrófaeseteket minél gyorsabban lehessen rendezni. Csaknem kilencvenféle álla­mi agrártámogatás további fo­lyósításáról, azoknak az Euró­pai Bizottság részére történő bejelentéséről is határozott a kormány. A támogatások egy része az agrár- és vidékfejlesz­tési támogatásokról szóló FVM- rendelet programlistája, köztük szerepel az őstermelők adó- kedvezménye. A támogatások másik részét Magyarország már korábban bejelentette az Uniónak, de mi­vel az agrárszektorban is igény­be vehetők, ezeket erre a listá­ra is fel kellett venni. A kormány döntött a Parla­ment előtt a Kossuth tér felújí­tásáról és egy a Felvonulás téri volt Sztálin-szobor helyén épí­tendő 1956-os emlékmű meg­építéséről. Előbbire 1,5 milliárd forintot, utóbbira 650 millió forintot szán a kormány. BARANYA RÓBERT Budapest - Pannonhalma Szent István és EüWpa A hagyományos rendezvénye­ken kívül új programokkal is várják a közönséget az állam- alapítás ünnepén. Pénteken egész nap az aratáshoz és az új kenyérhez kapcsolódó népi hagyományokat, népszoká­sokat elevenítik fel a Városliget­ben a Kenyérfesztiválon. Egész nap „fejedelmi” pékek és sütőasz- szonyok sütik majd a helyszínen a friss kenyeret, amit meg is lehet majd kóstolni, délután 4-kor ke­rül sor az új kenyér felszentelésé­re. Ezt követőem másfél órás Par­nasszus Irodalmi Kávéház a ke­nyér és az ünnep gondolata köré szerveződik, a társművészeti ta­lálkozón az irodalom, a népzene és az igényes könnyűzene hazai képviselői lépnek fel. A pannonhalmi monostort ala­pító Szent István király ünnepén, augusztus 20-án az idén először hangzanak fel a királynak fiához, Imre herceghez szóló intelmei a főapátság középkori templomá­ban. A nap folyamán két alkalom­mal, délben és délután fél 5 óra­kor ismertetők hangzanak el a Pannonhalmi és a Tihanyi Alapí­tólevélről. A felbecsülhetetlen ér­tékű kultúrtörténeti emlékek egész nap megtekinthetők a könyvtárban. __ ■ Is tván király, az államalapító és egyházszervező tudatosan alakí­totta az ország nemzetközi kapcsolatait, ennek akkortájt egyik eszköze családi kapcsolatok létesítése volt. Diplomáciája követ­keztében az érintett országokkal nyugodt, konfliktusmentes viszony alakult ki. Géza fejedelem idején (972-996) kezdődött a magyarok keresztény hitre térítése. Brúnó sanktgalleni szerzetes mellé Piégrim passaui püs­pök adott missziós papokat. Az egyikük neve után kapta Géza fia a Vajk nevet. István király özvegye, Gizella 1046-ban a Passau mellett lévő Niedermünster kolostorba vonult vissza, ahol 1090-ban, a zárda apátnöjeként halt meg. Velence a virágkorát II. Arseolo Ottó dózse idejében élte. Fia, Ottó Ist­ván király nővérét vette feleségül. A dózse jó viszonyt ápolt II. Henrik német császárral, Gizella királyné bátyjával. A császár halála után, 1024-ben Ottó fiával, Péterrel Konstantinápolyba menekült. 1032-ben Péter Magyarországra jött, és Gizella támogatásával elnyerte Szent Ist­ván jóváhagyását a magyar trón utódlására.Velencei kapcsolatunkat fémjelezte a patricius családból származó Szent Gellért is, aki 1020- ban jött Magyarországra A lengyel és magyar királyok közötti első kapcsolat Vitéz Boleszláv ide­jére tehető, amikor második feleségként Géza fejedelem lányát, Szent István testvérét vette feleségül. A fejedelem e városban temettette el a mártírhalált halt Szent Adalber­tét, akinek a XV. századi, gótikus síremlékén látható, amint Vajkot Istvánná kereszteli. A burgundiai Cluny kolostorát az akkori Magyarországon ugyancsak „távolnyugatinak” tekinthették. A velük tartott kapcsolatot igazolja az a levél, amelyet Odyb apát küldött Szent Istvánnak. A király ereklye­küldő követségére válaszolva az apát megköszönte a király ajándékait, és dicsérő szavakkal „sanctissima devotio” illette István király vallásos törekvéseit. Cluny szerzetes volt Raoul Glaber, a kor híres krónikása is. Történelmi munkájában „rex christianissimusnak” nevezi Szent Istvánt, mert a leg­kedvezőbb utat nyitotta meg a szentföldi zarándokok előtt, testvérként fogadta, és bőséges ajándékokkal látta el őket. Hírek Pótdíj A Malév fontolóra veszi, hogy az üzemanyag drágulása miatt megemeli a júniusban beveze­tett kerozinpótdíjat. A pótdíj emelésére valószínűleg szükség lesz, ám ennek mértékéről és idejéről még nem döntöttek. A Malév június elején a nyers­olajárak folyamatos emelkedé­sével indokolta, hogy menet­rend szerinti járatain útvonal- szakaszonként 4 eurós kerozin­pótdíjat vezet be. mti Ponty tonnaszám Tegnap befejeződött az idei hal- telepítés a Tisza-tavon. Fogható méretű, átlagosan 1,5 kilo­gramm súlyú pikkelyes ponty­ból összesen 11 tonna került a vízbe. EUROPRESS Elfogadhatatlan A Magyar Orvosi Kamara to­vábbra is elfogadhatatlannak tartja a kormány regionális egészségfejlesztési törvényter­vezetét, és úgy látja, hogy nem teljesül az ígért 6 százalékos béremelés az egészségügyben. A tervezetben megfogalmazott társadalmi célokkal egyetérte­nek, de a javaslattal nem, mert abban egyértelműen meg­maradt a profitorientáltság, mti Kisebbségi törvény Egyeztetést kezdeményez a kö­zeljövőben az Országos Cigány Önkormányzat vezetése a négy parlamenti párt elnökével, hogy felhívja a döntéshozók figyel­mét a kisebbségi joganyag idei módosításának szükségességé­re. Az OCÖ tart attól, hogy 2006-ban a jelenlegi kisebbségi törvény választójogi részével nem lehet majd kiírni a kisebb­ségi önkormányzati választá­sokat. MTI Összetartozás lángja Az összetartozás lángját lob- bantotta fel tegnap a Magyarok Világszövetsége a Lánchíd pesti hídfőjénél. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Csökkenő adó A kormány szerdai döntése sze­rint újabb 80 fillérrel csökken a gázolaj jövedéki adója. A 80 fil­léres adómérséklés hatására további 1 forinttal mérséklőd­het literenként a gázolaj ára. A kormányrendelet augusztus 23-án lép hatályba, ezt köve­tően válik lehetővé a gázolajnál az 1 forintos árcsökkentés, mti Kárbejelentés Az Eurotours fizetésképtelenné válása nyomán eddig 2000 ká­rosulttól több mint 800 kárbe­jelentés érkezett. Az utasoknak bőven van idejük benyújtani a kárigényeket, a jogszabályok elégséges időt biztosítanak, mti Karnevál Színházi ősbemutatóval kezdő­dött meg szerdán az idei Sava- ria Történelmi Karnevál, a ren­dezvények augusztus 22-ig tar­tanak a több mint kétezer éves városban. Az idei Karnevál Színház a szombathelyi Feren­ces kertben felállított szabadtéri színpadon szerdán este mutatja be először Hamvai Kornél Szombathelyi pajzánságok cí­mű, külön erre az alkalomra írt felnőtt meséjét, mti__________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom