Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-19 / 227. szám

Az még hagyján, De ami belül van! ^ Az Alto, Wagon R* és Ignis fogyasztás; ára jelentősen csökkent! 4.9-7.2l/100km. Minden modell ABS-szel (SmSm és dupla légzsákkal! SUZUKI SZABOLCS Nra, Komlói út 71 TiMon: (71) 5Ä-1J5 «undägdrann!^ hu * wrstswuhíMfcbölc&Jw Mai számunkból Ötéves a pécsi szívcentrum Jutalmak, beszédes statisztikák Mediterrán hangulatban Újabb fesztivál kezdődik Pécsett A kis trió sikerei Maradtak még célok Koalíciós perpatvar a minisztercserék miatt Budapest Medgyessy Péter szerdán bejelen­tette, hogy Burány Sándor mun­kaügyi minisztert Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára, Gyurcsány Ferenc, sportminisztert Barátit Etele a MeH államtitkára váltja, Veres János eddigi pénzügymi­nisztériumi államtitkár pedig fej­lesztési miniszter lesz. Csillag Ist­vánnak is távoznia kell a minisz­terelnök döntése szerint, az ő he­lyére várja az SZDSZ javaslatát. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ugyanakkor kijelentette, nem fo­gadják el a miniszterelnök javas­latát Csillag István gazdasági mi­niszter leváltásáról, így egyelőre nem állítanak új jelöltet. Hozzá­tette azt is, az SZDSZ-frakció ré­széről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök irányában. (Összefoglalónk az 5. oldalon) Ünnepi megjelenés kapunk következő száma a Szent István-napi ünnepségek miatt augusztus 21-én, szomba­ton jelenik meg. A Dunántúli Napló Vasárnap Reggelt ezen a hétvégén is az ismert árushelye- inken találják meg olvasóink. ■ Egy ezüst, egy doppinggyanú Athén Az athéni olimpia szerdai verseny­napjának magyar szempontból legnagyobb pozitívumát Gyúrta Dániel szolgáltatta: az alig tizenöt éves úszó ezüstérmés lett férfi 200 méter mellen. A negatív szenzáci­ót ugyanakkor Kecskés Zoltán ki­zárása jelentette, a súlyemelőver­seny férfi 69 kg-os kategóriájának magyarja fennakadt egy, a játékok előtt elvégzett doppingvizsgálaton. Gyúrta, aki 2:10.80 perces idő­vel ért célba, boldogan nyilatko­zott a finálét követően: „Azzal a céllal jöttem az olimpiára, hogy bekerüljek a 200 mell döntőjébe. Ezt a feladatot maximálisan teljesí­tettem, s nagyon örülök az olimpi­ai ezüstérmemnek. Úszás közben nem nagyon néztem, hogy állok a versenyben, mentem a magam tempóját. A végén a japánt is be akartam érni, nem sikeriilt.” Az anabolikus szteroidok közé tartozó oxandrolonnal fennakadó Kecskés viszont annál elkeseredet­tebben szólalt meg: „egészen dél­után háromig ugyanúgy készül­tem, mint a többiek, aztán közöl­ték, hogy a nemzetközi szövetség doppingolás miatt eltiltott a ver­senytől El sem hittem, hogy ez megtörténhet velem.” (Olimpiai összeállításunk a 19. oldabn) Szent István-nap Baranyában A budapesti tűzijáték után mentesítő vonat indul Pécsre A megye városaiban színes programok­kal, különböző szórakoztató rendezvé­nyekkel köszöntik a Szent István-napoL Az ünnep alkalmat ad új létesítmények avatására, települések baráti találkozójá­ra, kiállítások megnyitására is. Pécsett 20- án kezdődik a Mediterrán Hangulatok Fesztiválja, ami augusztus 22-ig tart Baranyai körkép Az EU, az ország, a megye és a település zászlója leng majd a fesztiválszínpadon augusztus 20-án Bodán, ahol a Szent Ist­ván-napi központi megyei ünnepséget rendezik. Színességát, mindenki számára látványos voltát jelzi, hogy a délután 14 A legtöbb üzlet zárva tart Az Országos Kereskedelmi Szövetségtől kapott tájé­koztatás szerint az üzletek többsége augusztus 20- án zárva tart. Nyitva lesznek a benzinkutak, a virág- és édességboltok, a nonstop kisüzletek, a vendéglá­tó- és szórakozóhelyek, a mozik. Szombaton már a szokásos rend szerint tartanak nyitva a boltok. A MÁV a budapesti tűzijáték után mentesítő vonatot in­dít Pécs felé is. A szerelvény a Déli pályaudvarról 21-én 0 óra 15 perckor indul és 3 óra 08 perckor érkezik Pécsre, közben megáll Sásdon és Szentlő- rincen is. órakor kezdődő felvonulást lovashu­szárok, mazsorettek, és a szentlőrinci di­ákok fúvószenekara vezeti fel. Követik őket az esemény díszvendégei, közöttük dr. Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, a rendezvény ünnepi szónoka is. Bodán a megyei, illetve a helyi önkor­mányzat, valamint a baranyai Kultu­rális és Idegenforgalmi Központ szervezésében számos prog­ram várja a helybelieket és a vendégeket. Már reggel 6 óra­kor kezdődik a nyílt horgászverseny - kü­lön erre az alkalomra öt mázsa halat tele­pítettek az amúgy is igen szép település környezetét még vonzóbbá tevő tóba. A Zöld Völgy Kistérség települései 13 órakor főzőversenybe kezdenek. Mindkét vetél­kedő nyertesei komoly díjakra számíthat­nak. A változatos programok átölelik az egész délutánt, a palotástól a samba tánc- show-ig, a kézművesvásártól a Delhusa- koncertig, a népi játékfüzértől a 22 órakor kezdődő tűzijátékig és bálig. Pécsett délelőtt 10 órakor zenés ébresz­tővel kezdődik a rendezvénysorozat a Széchenyi téren. Ugyanitt többek között mazsorettek, jazz zene, színpadi előadás­várja az érdeklődőket. 17 órakor dr. Toller László polgármester mond ünnepi köszöntőt. További műsorok után 22 órakor lesz a tűzijáték és ismét a Szilencium trombitaszóló zárja 23 órakor a Szent Ist- ván-napi ünnepségeket. Szigetváron délelőtt 9 órakor kezdődnek a sport- versenyek és tartanak szin­te egész nap. A Zrínyi téren játszóház várja a gyerme­keket, bábelőadás és termé­szetesen térzene is lesz. Gondoltak a művészbará­tokra is, a Sóházban nyit­nak csoportos grafikai kiállítást. A város­ban is bállal zárul a rendezvénysorozat. Siklóson a tavaly kipróbált és igen jól fogadott helyszínen, a Mária utcában lesz a 17 órakor kezdődő ünnepség. Népünne­pélynek szánják a szervezők, ebből ter­mészetesen nem maradhat ki a köszön­tőn túl a kenyérszentelés sem, mint ahogy csapra verik a söröshordót is. Több kon­cert várja a város lakóit, vendégeit, a szer­vezők várakozása szerint késő éjjelbe nyúlik majd a siklósi Szent István-nap. Mohácson része az ünnepnek a Folklo- riáda is, este fél 7-kor in­nek az egy hétig tartó Komlói Napok, a városban erre folynak nagyban az előké­születek. A Mecseknádasdi Búcsú nagyszabású rendezvénysorozatának - része ennek többek között a Nádasd nevű, illetve a testvértelepülések találkozója is - ünnepi szónoka dr. Lamperth Mónika lesz 15 óra 30­dul az együttesek mle- nettánca a II. Lajos utcából a Művelő­dési Központba, amelynek sza­badtéri színpa­dán 20 órakor kezdődik a gála­műsor. A Szent Ist­ván-napi kö­szöntő, a kenyér- szentelés, a komoly­zenei mű­sor a Fo­gadalmi templom előtti téren lesz, 18 órá­tól. Komlón nem lesznek nagyobb Szent István-napi ren dezvények mert hamaro san kezdőd­A kenyérszentelés az ünnepségek im­már hagyománnyá vált része szinte minden településen kor, előtte azonban a belügyminiszter 15 órakor felavat­ja az új helyi Gondozási pontot. Koz Áz^'í'sőiSŐOretnan'dbel Kenessela bélyegzői az újadban Részletek a strandon! MÁTÉ BALÁZS KOMMENTÁRJA Hamvába holt koktélpuccs Rák. Ha csak meghalljuk ezt a szót, már borzongás tölti el e szí­vünket. Ha pedig valakivel mint érintettel közük a betegség tényét, annak az ott, abban a pillanatban egyenlő a teljes reménytelenség­gel, sőt, a halálos ítélettel. De sze­rencsére csak abban a minutum- ban. Ugyanis bár tény, hogy a ve­zető halálokok egyike a daganatos megbetegedés, de a tudomány­nak, no és persze a gyakorló, be­csületes orvosoknak hála, nagyon sok esetben van még visszaút. Kinek évtizedekre szóló, kinek csak évekre, kinek pedig csak hó­napokra. De ha valakinek esetleg csak napjai vannak is hátra, ma­gától értetődően őt is megilleti, hogy azt viszonylag békében, nem pedig embertelen kínok kö­zepette tölthesse el. Neki ugyanis nem jelent semmiféle vigaszt az a magyarázat, hogy ugyan lenne se­Nem tadni, kit hogyan ér majd el a sorsa, de amíg lehet menekvés, nem érdemes feladni. gítség, de a bürokrácia felkent atyaúristenei elzárják előle, még­pedig úgymond éppen az ő érde­kében, és ezért jajgatva, minden maradék méltóságától megfosztva kell felkéredzkednie Kháron la­dikjára. Márpedig most majdnem ez történt. Valaki ugyanis úgy gondol­ta odafent, hogy egy fájdalomcsil­lapításra évtizedek óta használt „koktél” egyrészt többet árt mint használ, másrészt az előállítás kö­rülményei sem megfelelők, éppen ezért ne juthassanak hozzá a bete gek. Hogy mindez ellentmond más véleményeknek, az a jelek szerint senkit nem érdekelt, a rá­szorulókat meg úgysem kérdezi senki, de talán hiába is tennék, mert a koktél nél­kül talán artikulált beszéd­re sem lennének képesek. Szerencsére a problé­ma, illetve annak gerjesz­tői csak néhány napig tudták kétségbeesésbe kergetni a betegeket, merthogy nemes gesztussal az egyetem bevállalta a szer elkészí­tését, sőt a költségeket is állják, és így már minden szabályos, sőt most már a szer sem ártalmas. A fájdabm ...(£& 9. oldal +* * > IDŐJÁRÁS Péntek *20, *34 “c Igen meleg, sieles iii +18, +31 °C Szombat Vasárnap *18, +34 °C : +15, +28 °C Vízhőmérsékletek További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson 9I77O865 9 1 3043 04 2 2 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom