Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-14 / 222. szám
I 2004. Augusztus 14., szombat SPORT 19. OLDAL Szabadfogás Lelátó 1 Váltás a Fradi élén ? Nem enyhül a feszültségű Ferencvárosnál, a häen felröppent hír szerint újabb személyi változások várhatóak a zöld-fehéreknél Ezúttal a legmagasabb szinten, és a szóbeszéd szerint nem kizárt, hogy az el- mozdíthatatkmnak vélt Furnlyás János elnöknek távoznia keli A Fradit Féltők Társasága isrrwt színre lépett, jelezvén, hogy elegük van a jelenlegi elnökből, hoznak támogatót a klubhoz, és így beleszólhatnak a legmagasabb beosztású vezető megválasztásába. Arról beszélnek, hogy ez a társaság talált egy német befektetőt, aki jelentős összeget áldozna, de ennek egyik fettétele Fu- rulyás János távozása. Szerintük a jelenlegi elnök az utóbbi időben többször is hibázott, felelőtlenül váltotta az edzőket, és nekik egy megfontolt személyre lenne szükségük. A csata tehát elkezdődött, mert Furulyás János is bejelentette, hogy talált befektetőt, aki felújítaná a stadiont, mellette felépítene egy üzlet- központot, és annak a béried díjából jelentős támogatás csorogna vissza a klubhoz. A nagy kérdés most az, hogy melyik befektetőcsoport az erősebb, melyik lép gyorsabban. Ha Furulyás János valóban letesz valamit az asztalra, akkor várhatóan felesleges még tőle elköszönni. Az is igaz viszont, hogy Furulyás az elmük esztendőkben már többször is ígérte a befektetőt, közülük volt, aki jött, ám idő előtt távozott, vagy jött, de egy fillért sem hozott. Nem kizárt, hogy a mostani jelölt sem komoly, de természetesen ennek az ellenkezője is igaz lehet. Furulyás a sorsát maga irányíthatja, mert ha megvalósul, amiről hetek óta beszél akkor a befektető ragaszkodik majd a személyéhez. Ebben az esetben a Fradit Féltők Társasága csak futott egy kört eredménytelenül ahogy tette már nemegyszer a múltban. > . Igaz, most alaposabbak a társaság tagjai, mert már a nevek is napvilágra kerültek, azoké, akik számításba jöhetnek a vezérkarban. A feltételezett német befektetőnek elnyerte tetszését Novák Dezső személye. Novák hosszú éveken keresztül a Fradi labdarúgója volt, szerepelt bajnokcsapatban, három ohmpián vett részt mint a zöld-fehérek játékosa, kétszer aranyéremmel térhetett haza. Pályafutásának befejezése után edzőként is dolgozott a Ferencvárosnál Irányításával nyert bajnokságot is a csapat, és a magyar klubok közül egyedül sikerült a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülni. Nováknak tehát erős és sikeres a kötődése a klubhoz. A hírek szerint Novák Dezső hajük arra, hogy elvállalja az elnöki szerepkört, még akkor is, ha évek óta nem tette be a lábát az Üllői úti stadionba, mert a kilencvenes évek közepén leváltásakor megsértette az akkori vezetés, és ezt nehezen emésztette meg. Beszéük, hogy most enyhült az ellentét, ha a befektető ragaszkodik hozzá, várhatóan igent mond majd Egy másik népszerű ferencvárosijátékos is szerepel a kiszemeltek között, Nyilasi Tibor is kapna lehetőséget a vezetésben. Őt már hívta Furulyás is, de csak akkor ment volna, ha megtarthatja az MLSZ-ben és a Sport tv-ben lévő munkaköré. Ezen vitáztak, és kérdés, hogy elő- áll-e most is hasonló kéréssel Lázár Lajos Ide jó versenyző kell! Hungaroring Érthető módon tavalyi győzelmük után Fernando Alonso és a Renault ismételni jött Magyar- országra. A spanyol pilóta szerint a mogyoródi pálya olyan, ahol kiderül, ki milyen jó pilóta. Más kérdés, hogy mások is itt akarják végre elkapni Michael Schumacher grabancát A Renault és a magyar autósport gyökerei egyek: 1906-ban a legelső nagydíjnak nevezett versenyt, a Francia Nagydíjat Szisz Ferenc nyerte meg, aki akkor a francia autógyár mérnöke volt. Az újkori történelem 2003-ban éledt újjá, amikor is Alonso szállította a Renault első győzelmét a Hungaroringen. Mit jósol mostanra a kis spanyol?- Szerintem idén is jók leszünk. Monacóban jó sok szárnnyal, nagy leszorítóerővel nagyon gyorsak voltunk, és ezt várom a magyar futamtól is. Ha valahol még 2004-ben győzni tudunk, akkor itt. Sokan arra panaszkodnak, hogy ez túl kacs- karingós pálya, én pedig azt mondom: nagyon precízen kell vezetni, oda kell figyelni minden pillanatban, tehát csak az nyerhet, aki fizikálisán és fejben is a topon van. És persze óvatosnak is kell lenni, mivel a pálya nagyon poros, koszos, ha valaki lecsúszik az ideális ívről, könnyen bajba kerülhet. Tehát eddig Alonso, aki mellesleg örül, hogy 2005-ben Fisicheüa Baumgartner Zsolt lesz a csapattársa, szerinte jól kijönnek majd egymással. Ez annyiból érdekes, hogy Briatore azért tette lapátra Trullit, mert szerinte a két Renault-pilóta túlságosan baráti viszonyt ápolt, és nem serkentették egymást, mint mondjuk Montoya és Ralf Schumacher. Az a Ralf, aki egyes híresztelések szerint nem hogy nálunk és a belga versenyen nem indul, hanem soha többé nem fog versenyezni. Állítólag az orvosok rettenetesen ráijesztettek, hogy a mostani és a tavalyi gerincsérülése után a jövőben már kisebb ütközéstől is teljesen elszakadhat a gerincvelője, és megbénulhat. Ezt ugyan Willi Weber csuklóból cáfolta, de több orvos is egybehangzóan ezen a véleményen volt. Közben a teljesen átépített Williams FW26-osok elkezdtek tündökölni, Montoya és Pizzonia is remek köröket futott - a titok abban rejlik, hogy ettől a versenytől a Williamsre szakasztott olyan orrot biggyesztettek, mint amilyen a Fer- rarinak van. És persze a Ferrari se várta ölbe tett kézzel a Magyar Nagydíjat.- Mivel Monaco után ezen a pályán kell a legtöbbet váltani, a verseny során mintegy 2000-szer, teljesen új váltóolajat vetünk be - mesélte Mike Copson, a Shell főmérnöke. - Ez néhány lóerőnyi többletet is jelent, de ami fontosabb, hogy lehetővé teszi, hogy a sebváltó még melegebb állapotban működjön. Még egy szó Baumgartner Zsoltról: a Minardi-pilóta láthatóleg telve volt optimizmussal, magabiztosan vett részt a hétvége első edzésnapján, és rendre jobb köröket futott, mint Bruni. MÉHES KÁROLY Búslakodó bécsiek Összesen 32 mérkőzésre - köztük az Újpest - Servette és az Arnica Wronki - Honvéd találkozóra - került sor a labdarúgó UE- FA-kupa selejtezőjének 2. fordulójában. A tegnapi számunkban nem közölt eredmények: Haf- narfjördur - Dunfermline Athletic 2-2, Bnei Sakhnin - Partizani Tirana 3-0, Beveren - Vaduz 3-1, Bodo Glimt - Levadia Tallinn 2-1, Glentoran - Elfsborg 0-1, Zalgiris - Aalborg 1-3, Rapid Wien - Rubin Kazany 0-2, Hammarby - IA Akranes 2-0. ATHEN 20 ilJ-m A MEGNYITOUNNEPSEGEN alaposan kitettek magukért a görögök, hiszen fény, tűz, víz, lézerkivetítők színesítették az eseményt, mitológiai alakokat és a görög tudomány, történelem alakjait is megszemélyesítve. A többórányi ünnepség hivatalos bevonulásán a magyarok a görög ábécé szerint 142,-ként vonultak fel a zászlóvivő cselgáncsos Kovács Antal vezetésével. A hölgyek fehér selyemruhát és kosztümkabátot, a férfiak tengerkék zakót és világos nadrágot viseltek. A felvonulás után Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, a szervező- bizottság elnöke és Jacques Rogge NOB-elnök mondott beszédet, majd a köztársasági elnök a hagyományok szerint egyetlen mondattal megnyitottnak nyilvánította a játékokat. Lapzártánk után véget ért ünnepségen felvonták az ötkarikás lobogót, és meggyulladt a láng.___________________________________fotó: epa Úszórajt, magyar reményekkel A helyi elemzők alapvetően Phelps - Thorpe különpárbaj- ra igyekeznek leszűkíteni az olimpiai úszóversenyek lényegét, ám természetesen korántsem csupán az amerikai és az ausztrál „medenceguru” vetélkedése köti le a sportág szombaton rajtoló csúcstalálkozóját oly nagyon váró nagyvilág figyelmét. Már csak azért sem, mert példának okáért a nyolc athéni aranyérem megszerzését célul tűző Michael Phelpsnek már a nyitónap nyitószámában, 400 m vegyesen komoly ellenlábasa lehet a magyar klaszszis Cseh László. Cseh lesz a magyar különítmény első uszodaszereplője, magyar idő szerint reggel 9 óra AZ OLIMPIA HÉTVÉGI MŰSORA után, a 400 m vegyes negyedik előfutamában startol. Mellette - ugyanebben a versenyszámban - Risztov Éva vághat még neki a nyolc medencehossznyi távnak medálvárományosként. Risztov Éva és Cseh László mellett még további négy magyar úszó próbál szerencsét az első napon: női 100 m pillangón Boulsevicz Beatrix, férfi 400 m gyorson Kiss Boldizsár, női 400 m vegyesen a pécsi Jakabos Zsuzsanna, férfi 100 m mellen pedig az idén Európa-bajnoki bronzérmes szintén pécsi Bodor Richárd Leginkább utóbbi dédelgethet olimpiai döntős álmokat. Tippeljen az olimpián Az athéni olimpiát a lapunkban mindennap megjelenő játékkal is megpróbáljuk izgalmasabbá tenni Kedves Olvasóink számára, hogy ne csak a képernyők előtt szoríthassanak kedvenceikért, hanem esetenként tegyék próbára saját tudásukat is, tippeljék meg, egy-egy versenyző, vagy csapat mire lehet képes. Nincs más dolguk, mint az aznapi újságban megjelenő eseményre megadott három, H, D, illetve V kimenetellel jelölt lehetséges válasz közül egyet kiválasztani, és ezt a 06- 72-505-064-es szerkesztőségi telefonszámon hétköznapokon 11-13 és 14-16 óra, szombaton 14-17 óra között bediktálni. (A vasárnapi mérkőzésekre már szombaton le kell adniuk tippjeiket!) A helyes tippet leadók között minden alkalommal sorsolással dől el, hogy ki lesz a nyertes. Szombati esemény Férfi kézilabda, B-csoport: Franciaország - Brazília Franciaország nem nyer (H) Franciaország 1-8 góllal nyer (D) Franciaország legalább 9 góllal nyer Vasárnapi esemény Női légpisztoly 40 lövés: Csonka Zsófia nem kerül döntőbe (H) 4-8. helyen végez (D) érmet szerez (V) A szombati eseményt helyesen eltalálók között a Régal Kft. Plaza 5000 Ft értékű utalványát, a vasárnap helyesen tippelők között pedig a Solisun 1 db szoláriumbérletét sorsoljuk ki. Az ajándékot kézbesítőnk juttatja el a nyerteshez. ____________■ iá M agyarok 10 ASZTAUTENISZ. 11.30: női egyes, 1. forduló (Bátorti. Tóth, Fazekas). EVEZÉS. 10.20: férti kétpár, előfutamok IBencsik Haller). KERÉKPÁR. 11.45: férfi srszégúti mezsnyverseny (Bodrogi). KÉZILABDA. 10.30: Magyarország - Egyiptom (férfiak, Besöpört). ÖKÖLVÍVÁS. 12.30:75 kg, selejtezők (Batrsay). SPORTLÖVÉSZET. 8.00: női fégpuska selejtező (Jói, Kryzews)ty). 10.00: nél légpuska döntő. 11.00: férfi légpisztoly selejtező (Simon). 13.45: térti légpiszttly döntő. ÚSZÁS. 9.00: férfi 400 vegyes előfutamok (Cseh). 9.31: női 100 pillangó előfutamok (Boulsevicz). 9.58: férfi 400 gyors előfutamok (Kiss). 10.41: női 400 vegyes előfutamok (Jakabos, Risztov). 11.15: férfi 100 mell. előfutamok (Bodor). 18.30: férfi 400 vegyes döntő. 18.39: női 100 pillangó elődöntő, 18.51: lérti 400 gyers döntő. 10.09: ni 400 vegyes döntő. 19.28: térti 100 mell elődöntők. TORNA. 11.30: férfi egyéni selejtező (Gál). VITORLÁZÁS. 12.00: férfi finn dingi C«aÄ férfi 470- es (Cserép, Czégai), női 470-es (Pay/; Weöres). VÍVÁS. 9.00: férfi kard egyéni selejtező (Ferjancsik, Lengyet Nemesik). 11.50: (érti kard egyéni negyeddöntő. 17.30: férfi kard egyéni elődöntő. 18.20: férti kard egyéni a 3. helyért 18.40: lérti karé egyéni dinié. Döntők 6 versenyszámban CSELGÁNCS. 9.30: női 48 kg és férfi 60 kg selejtezők, vigaszág. 15.30: női 48 kg és férfi 60 kg elődöntő, 3. helyért döntő. MŰUGRÁS. 20.00: női 3 méteres szinkronugrás. 21.14: férfi torony szinkronugrás. SÚLYEMELÉS. 19.00: női 48 kg. . ÚSZÁS. 19.48: női 4x100 gyorsváltó. Tmtúi versenyek ASZTALITENISZ. 10.45: (érti páros. 1300: férti egyes. EVEZÉS. 7.30: női egypár előfutamok 8.10: férd egy- pár előfutamok. 9.10: női kettes előfutamok. 9.30: férti kettes előfutamok. 10.00 női kétpár előfutamok. 10.50: férti négyes előfutamok. 6YEPLABDA. 7.30: női csoportmeccsek. KÉZILABDA. 8.30: férfi csoportmeccsek, KOSÁRLABDA. 8.00: női csoportmeccsek. LABDARÚGÁS. 17.00: női csoportmeccsek. 19.30: férfi csoportmeccsek. ÖKÖLVÍVÁS. 14.01 és 20.01:81 kg selejtezők. RÖPLABDA. 8.00: női csoportmeccsek. S0FT8ALL 8.30 női alapszakasz. SPORTLÖVÉSZET. 8.00: férfi trap selejtező. STRANDRÖPLABDA. 8.00 és 13.30: férfi selejtező. 10.00: női selejtező. TOLLASLABDA. 8.30 és 13.00: női egyes, vegyespáros a 32 közé jutásért. VITORLÁZÁS. 12.00: női Yngling «ES2K31 Magyarok 12 sportágban ASZTAUTENISZ. 13.45: női egyes 2. forduló (Tóth) 19.00: női egyes 2. forduló (Fazekas?) 20.00: női egyes 2. forduló (Bátorti). CSELGÁNCS. 9.30: férfi 66 kg selejtezők, vigaszág (Ungvári) 15,30: férfi 66 kg elődöntő és helyosztók. EVEZÉS. 7.40; női könnyűsúlyú kétpár előfutamok (fíemsei, Stitt). 8.10: férfi könnyűsúlyú kétpár előfutamok (Varga, Hiding). KÉZILABDA 13.30: Magyarország - Kína (nők, A-csoport>. ÖKÖLVÍVÁS. 14.01:69 kg, selejtezők (Balog). SPORTLÖVÉSZET. 8.00: női légpisztoly alapverseny (Csonka, ítdős) 10.30; rti légplszkily dönti. SÚLTEBIELÉS. 19.00: férfi 56 kg A-csoport (Táncsics) TENISZ 9.00: női egyes fMandula, Kapros, Czink) és páros (Mandula, Nagy, és Kapros, Czink) 1. forduló. TORNA. 20.00: női selejtező (Szarka). ÚSZÁS. 9.00: női 100 m hát előfutam (Szepesi). 9.20 férfi 200 m gyors előfutam (Szűcs). 9.54: női 100 m met előfutam (Kovács) 10.15: férfi 100 m hát előfutam (Cseh. Horváth) 10.42: női 400 m gyors előfu tam (Risztov). 18.30: női 100 m hát elődöntő. 18.40: férfi 200 m gyors elődöntő. 18.53: női 100 ni pillangó döntő (Boulsevicz?). 1901: lérfi 100 m inai! döntő (Bodor?) 19.06: női 100 m mel elődöntő. 19.26: férfi 100 m hát elődöntő 19.48: női 400 m gyors döntő. VITORLÁZÁS. 12.00: Rrmdingi (Hajdú) 4Z9es (Weöres. PayrésCzégat Cserép) és szód (Gádorfalvi és Győrbe ró) futamok. VÍVÁS. 10.00: női párbajtőr egyéni, 32-es tábla (Nagy, Mincza, Hormay). 13.10: női párbajtőr egyéni, negyeddöntő. 17.30: női párbajtőr egyéni, elő- elöntő. 18.30; női párbajtőr egyéni, a 3. helyért 18.55: női párbajtőr egyéni. VÍZILABDA. 15.30: Magyarország - Szerbia és Montenegró (férfiak, A-csoport). Döntők 4 versenyszámban KERÉKPÁR. 14.00: női országúti mezőnyverseny. SPORTLÖVÉSZET. 12.30: férfi trap. SteMELÉS. 15.30: női 53 kg. ÚSZÁS. 19.55: férfi 4x100 gyorsváltó. További versenyek ASZTAUTENISZ. 11.30: férfi páros. BASEBALL. 9.30: férfi alapszakasz. CSELGÁNCS. 9.30: női 52 kg. EVEZÉS. 8.40: férfi könnyűsúlyú négyes. 9,10: női négypár. 9.30: férfi négypár. 10.00: női nyolcas. 10.20: férfi nyolcas. GYEPLABDA. 7.30: férfi csoportmeccsek. ÍJÁSZAT. 7.30: női egyes. KÉZILABDA. 15.30: női csoportmeccsek. KOSÁRLABDA. 8.00: férfi csoportmeccsek. LABDARÚGÁS. 19.30: férfi csoportmeccsek. LOVASSPORT. 9.00: military egyéni és csapat ÖKÖLVÍVÁS. 12.30:64 kg, selejtezők. RÖPLABDA 8.00: férfi csoportmeccsek. SOFTBALL 8.30: női alapszakasz. STRANDRÖPLABDA 8.00: férfi selejtezők. 10.00: női selejtezők. TENISZ. 9.00: férfi egyes, férfi páros. TOLLASLABDA. 8.30: női egyes, vegyes páros. 17.30: férfi egyes. VITORLÁZÁS. 12 00 női Yngling. VÍZILABDA. 8 30: férfi csoportmeccsek a Dunántúli Napló és a íf| SlüllCSlllf ÍI if, közös olimpiai totójátéka J A labdarúgó Európa-bajnokság- J hoz hasonlóan az athéni olimpia j ideje alatt is közös totózásra invi- , táljuk Kedves Olvasóinkat. A la- j púnkban megjelenő szelvényen ! az ötkarikás játékokon résztvevő ! magyar sportolók eredményeire J tippelhetnek (a szürke mezők j beikszelésével), mindenki saját j szájíze szerint eldöntheti, mire J lehetnek például képesek Athén- J ban a férfi és a női kézilabdázók, J ezüstök után végre a dobogó tete- I jére állhat-e Deák Bárdos Mihály, sérülése ellenére érmet szerez-e Cseh László. A kivágott szelvényeknek (pontos névvel, címmel és telefonszámmal, akár személyesen, akár postai úton) augusztus 17-ig, kedd délig kell beérkezniük szerkesztőségünkbe (Pécs, Engel J. u. 8.). Játékunkban a három legjobb tippelő a Szerencse- játék Rt. 20, 15 és 10 ezer forint értékű szerencsecsomagját nyerheti meg, amelyeket szeptember 3-án, pénteken vehetnek át a Dunántúli Napló székházában. 1. Annus Adrián (kalapácsvetés) 82 méter felett dob (1) 80-82 méter között (x) 80 méter alatt (2) 2. Férfi kézilabdacsapat döntőt játszik (1)3. helyért játszik (x) nern kerül a legjobb négybe (2) 3. Kovács Antal (cselgáncs) aranyérem (1) ezüstbronz (x) nem kerül a legjobb háromba (2) 4. Fazekas Róbert (diszkoszvetés) 71 méter felett dob (1) 69-71 méter között (x) 69 méter alatt (2) 5. Női vízilabdacsapat aranyérem (1) ezüstérem (x) nem kerül döntőbe (2) 6. Czukor Zoltán (50 km-es gyaloglás) 1-20. hely (1) kizárják vagy kiesik (x) 20.-nál rosszabb hely (2) 7. Deák Bárdos Mihály (birkózás) aranyérem (1) ezüstérem (x) második helynél rosszabb (2) 8. Cseh László (200 vegyes) 1-3. hely (1) 4-8. hely (x) nem kerül döntőbe (2) 9. Női kézilabdacsapat megnyeri az olimpiát (1) veszít a döntőben (x) nem kerül döntőbe (2) 10. Vörös Zsuzsanna (öttusa) 1-2. hely (1) 3-4. hely (x) 4-nél rosszabb hely (2) 11. Janics Natasa, Kovács Katalin (K-2, 500 m) aranyérem (1), ezüst-bronz (x) 3.-nál rosszabb hely (2) 12. Balogh Gábor (öttusa) érmet szerez (1) 4-6. hely (x) 6-nál rosszabb hely (2) 13. Férfi vízilabdacsapat aranyérem (1) ezüstérem (x) nem kerül döntőbe (2) 13+1 Magyar aranyak 0-6 (1) 7-9 (x) 9-nél több (2) Név: .................................................................................................... Lakcím: [][][][] ....................................................... :r f >