Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-05 / 182. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2004. Július 5., hétfő BUMM Kissé hiányos kultúrtérkép a Duna mentéről Baranyai körkép A 15 éves múltra visszatekintő Duna Menti Tartományok Munkaközössége gazdaság és turizmus munkacsoportjának égisze alatt interaktív kultúr­térkép készül a folyó mente ér­tékes látnivalóiról a Fekete-er­dőtől a Fekete-tengerig. A munkaközösségben Baranya Megye Önkormányzata is tag­ként vesz részt. A kultúrtérkép projekt gya­korlatilag már működik, ámbár az adatállomány itt-ott még hi­ányos. Baranya megyéből pél­dául a nevezetes települések közül első nekifutásra kima­radt Mohács és Szigetvár, illet­ve képek is hiányoznak. A tu­ristáknak nyújtott kulturális kí­nálat dokumentumainak frissí­tése és a hiány pótlása azonban könnyen megoldható a projekt jelenlegi állapotában. A www.argedonau.at webol- dal máris megtekinthető az ér­deklődők számára. A Duna- térkép felhasználói felülete több nyelven elérhető, magya­rul is. A térkép-tár három szintre osztott: áttekintő tér­kép, Duna-térkép és várostér­képek. A választási menü or­szágokat, régiókat, települése­ket és kulturális értékkategó­riákat kínál. A bemutatóablak révén az egyes kultúrtárgyak- ról közelebbi információkhoz lehet jutni: magyarázószöve­get, linkeket és képeket tartal­maz a nevezetességekről. D. I. Büntetik az „engedetlen” pöcéseket Az elmúlt héten életbe lépett a talajvé­delmi díj fizetésének kötelezettsége. Aki a rendelkezésre álló lehetőség ellenére nem köt rá a szennyvízcsatorna-háló­zatra, számíthat az újabb közteherré: a díj adó módjára behajtható. Baranya 301 települése közül valamivel több mint negyvenben van csatornahálózat. Baranyai körkép A jelentős költségvetési támogatással meg­épült szennyvízcsatorna-hálózatot a díjfizetés elkerülése érdekében a lakosság egy része nem veszi igénybe, ugyanakkor egyre gyako­ribb a szikkasztott szennyvíz illegális elhelye­zése. A folyamat megfordítása érdekében a baranyai települési önkormányzatok is sor­ban alkották meg rendeleteiket. Általában köbméterenként 120 forintos talajvédelmi dí­jat állapítanak meg, de ez függhet a terület szennyezésre érzékenységétől is. A fokozot­tan érzékeny területen a szorzó hármas. Min­den települést besoroltak, például Pécsett, Mohácson, Villányban 3-mal szoroznak. 2015-ig minden 2000, úgynevezett lakos- egyenértéknél nagyobb mennyiségű szenny­vizet „előállító” településen meg kell oldani ennek elvezetését, tisztítását. Baranyában ed­dig 42 településen készült el a csatornaháló­zat - a lakosság 62 százaléka él ezekben kérdéses azonban, aprófalvas régiónkban mi lesz a kisközségekkel.- Társulhatnak, de igazolni kell, hogy a be­ruházás műszakilag és gazdaságilag is meg­alapozott - kaptuk a választ Szentirmay Györgytől, a Dél-dunántúli Vízügyi Felügyelet helyettes igazgatójától. - A vízügyi törvény szerint az említett 2000-esnél nagyobb agglo­merációkban kötelező feladat a csatornázás megoldása. Készült egy lista még 2002-ben a csatornázandó településekről, ezek kaphat­nak támogatást. A listát évente frissítik, ha az említett feltételeknek megfelel a jelentkező. közelmúltban fejeződött be Magyaregregy, Kárász, Vékény, Szalatnak, Köblény csator­názása, szennyvizük a mázai telepre kerül. Folyamatban van a beruházás Villányban, Villánykövesden, Palkonyán, Márokon, Ivánbattyánban, Kisjakabfalván. A pécsi uniós ISPA-program is rövidesen megindul, a pécsvárádi hálózatbővítés pedig előkészí­tés alatt áll. M. A. Ez lehet az egyik út, de a szakember jel­zi, ilyen módon talán 70 százalékos lefedett­ség érhető el. Már dolgoznak az egyedi szennyvízelvezetés érdekében elfogadott program pénzügyi hátterének biztosításán. A cél, hogy 2020-ig a támogatásra jogosulók listájára felkerülni nem tudó kistelepülése­ken is megoldják a szennyvíz ártalommen­tés elhelyezését. Baranyában egyébként a Egyre nagyobb bírságok Hat-hét évük van azoknak a szennyvízkezelő üzemeknek, amelyek nem teljesítik az előíráso­kat. Tervet kell készíteniük a kibocsátott szennyezés csökkentésének üteméről is. Ha a mo­ratórium lejártáig nem teljesítik a vállaltakat, a lakossági szolgálatban lévő telepek kivételével a mulasztó müveket a Környezetvédelmi Felügyelőség bezáratja. Addig folyamatos a bírsá­golás, egyre emelkedő összegben. Ezekben a csapadékos hetekben veszélyt jelenthet, hogy a megfelelő derítővel nem rendelkező portákon túlcsordul az emésztőgödör. Az ÁNTSZ-nél megtudtuk, eddig ilyen esetről jelzést idén nem kaptak. Szinte az összes ásott kút vízének nitrátszennyezését, illetve számos talajfertöző és veszélyes bacilus jelenlétét azonban a rosszul vagy tudatosan hanyagul megépített derítők számlájára is lehet imi. Miután házaik összedőltek, beköltöztek a könyvtárba Gilvánfa Önkényes házfoglalók lakják a gilvánfai könyvtárat. Fa- és vályogházaik ugyanis összedőltek vagy lakhatatlanná váltak. polgármester szerint „az emberi be­látás nem engedi utcára tenni őket”, így az új otthonok elkészültéig ott maradhatnak. Szociálpolitikai és banki forrásból öt lakóépület felépí­tésébe kezdett az önkormányzat, folytatásaként a ’97-ben megkez­dett szociális lakásépítési program­nak, melynek során nyolc ház épült fel két év alatt. Kilencvennyolc csa­Három nagycsalád költözött be a te lepülés klub- és könyvtárépületébe Güvánfán. így összesen tizenheten lakják a négyhelyiséges épület há­rom szobáját. A költözés oka az, hogy sorra omlanak össze a koráb­ban lakhelyül szolgáló fa és vályog­házak a Varga-telepen. Orsós János Iád lakik a négy- százkilenc fős településen. Eb­ből száznyolc­van a gyermek, negyven idős, az aktív korúak há­romnegyede pe­dig munkanél­küli. Akinek van állása, az vagy eljár más településre dolgozni, vagy közhasznú munkát végez Gilvánfán. PINCEHELYI ZITA Száraz marad a medence KEZMUVESVASARNAP PÉCSETT. A hétvégén rendezték meg 26. alkalommal az országos szőttes- és cserépvásárt. A két nap alatt volt szakmai fórum, illetve szőttes- és cserépkiállítás fogadta az érdeklődő­ket a Sétatéren. fotó: löffler péter Szászvár A festék hólyagosodik, lepattog­zik, a medence használhatatlan. A tisztiorvosi szolgálat nem en­gedélyezi a 2002 őszén felújított szászvári strand működtetését. A környező parkot új padok­kal, térburkolati elemekkel lát­ták el. A medence fálát korsze­rű, műanyag bázisú festékkel vonták be, és a legmodernebb vízforgató berendezéssel látták el. A próbaüzem során is jól vizsgázott, majd egy évig - 2003 nyarán - kifogástalanul működött. Idén azonban már nem is lehetett nyitni. Az üze­meltető és a bevont szakértő véleménye szerint a felhasznált anyagok és az elvégzett munka minősége sem megfelelő. A ta­valyi tízezres látogatószám és az ötmilliós beruházás figye­lembevételével tízmillió forint­ra becsülik a veszteséget, amennyiben a jövő évben már ki tudnak nyitni. PZ. Nyaralás „állati kísérettel” chip és útlevél szükséges Baranyai körkép Nyaraláskor sokan viszik ma­gukkal kutyájukat, macskáju­kat külföldre is. Az uniós or­szágokban kötelező az „útle­vél”, július 1-jétől pedig a beül­tetett chip. A nyaralás nem csak felhőtlen örö­mökkel jár, gyakorta gondot is okoz. Főként azoknak a családok­nak, ahol egy kutya, macska, vagy más kisállat is a család tagjának számít. Vannak, akik házi kedven­ceiket magukkal is viszik külhon­ba, ám ehhez bizonyos enge­délyeket be kell szerezni. Persze akadnak, akik­nek az okoz fej­törést, hogy az állatot 2-3 hétre kinél hagyják. Ha nincs alkal­mas szomszéd, barát, rokon, komolyabb lehet a gond, esetleg még az utazást is le kell mondani.- Az unióba a kutyákat, macská­kat csak „útlevéllel” szabad vinni, melyben az állatra vonatkozó ada­tok mellett a kötelező védőoltások­ról szóló igazolás is szerepel, első­sorban a veszettség elleni - tájékoz­tatta lapunkat a Baranya Megyei Ál­lat-egészségügyi és Élelmiszer-el­lenőrző Állomás állat-egészségügyi felügyelője, dr. Éva Gábor. - Ez a bi­zonyítvány a területileg illetékes hatósági állatorvosnál szerezhető be. Az idén tavasszal megjelent uniós jogszabály egyébként ha­gyott időt arra, hogy az állat ne csak aldcor utazhasson a család tagjaival külföldre, ha bőre alá beültették a tartós és egyedi megjelölést, a chi- pet, hanem anélkül is. Érdemes megemlíteni, hogy repülőgépen a házi kedvenc ketrecben, ráadásul nem az utas-, hanem a csomagtér­ben repülhet csak. A Misina Természet- és Állatvé­dő Egyesület elnöke, Farkas Tamás elmondta, a tagállamokba a házi kedvencek július 1-jétől csak beül­tetett chippel vihetők. Az elnök le­szögezte: az állatmenhelyek az idő­legesen gazda nélkül maradó álla­tokat képtelenek befogadni, ugyan­is a menhelyek a gazdátlan kóbor ebeknek, más kisállatoknak is csak alig-alig képesek a zsúfoltság miatt helyet biztosítani. Néhány jószág amúgy éppen azért vált gazdátlanná, mert tulaj­donosa nyaralása idejére nem tud­ta hová elhelyezni, inkább szaba­don eresztette. Persze ilyesmi csak ritkán fordul elő. A helyzet egy ide­ig bizonyosan nem változik, ha nincs rokon, szomszéd, avagy jó barát, aki vállalja a jószág ideigle­nes gondozását, a nyaralás kútba eshet, ugyanis Baranyában nincs kisállatpanzió. ________deák gábor Sz igorú országok Bár az Európai Unió vala­mennyi tagállamára érvénye­sek a kedvtelésből tartott álla­tok másik országba történő utaztatására vonatkozó jogsza­bályok, kivételek azért vannak. A brit szigeteken, illetve a skandináv államokban csak három hónapos karantén után közlekedhetnek a házi kedven­cek, tehát mondjuk egy há­romhetes nyaralásra vinni őket értelmetlen, vagy a kutyust, ci­cát jóval korábban el kell kül­deni - ahogy ezt információink szerint a kutyakiállításokra uta­zók meg is teszik. Baranyában A-Z-ig Adorjáson, a Mogyorócska- csárda külterületi részen a leg­utóbbi viharban a főútra dőlt egy elöregedett és az esőben gyökérzetében meglazult akácfa egyik nagy ága. A hat-nyolc má­zsa famennyiséget az egyik la­kó, Czöndör Levente fűrészelte össze és távolította el. Értesít­hette volna a tűzoltókat vagy közúti mentőegységet is, de nem tette, maga oldotta meg a feladatot. A fiatalember közös­ségi munkavállalása, a faluban példaértékű. _ (cs) Baranyában lényegesen csökkent a Dédász Rt. és a DDGÁZ Rt. üzemkörében a nem hitelesített, illetve lejárt hitelesítésű fogyasztásmérők aránya. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által elrendelt országos témavizsgálat Bara­nyában azt az eredményt hoz­ta, hogy a 2000-2001-ben vég­zett felmérés adataihoz képest a Dédász Rt.-nél tizenháromról 3,2-re, a DDGÁZ Rt.-néJ 3,5 százalékról 0,7 százalékra csökkent a nem hiteles mérők aránya, és a cserék elmaradása sem a szolgáltatók mulasztásá­ból adódott. (b) Baranyában folyamatosan felújítják a megyei önkor­mányzathoz tartozó múzeu­mok úgynevezett műtárgyrak­tárait, a több évig tartó rekon­strukció során több mint egy- milliárd forintot fordítanak er­re a célra. Azt szeretnék elér­ni, hogy minél kevesebb régé­szeti anyag legyen a raktárak­ban, és amelyek mégis ott ma­radnak, olyan körülmények közé kerüljenek, amelyek le­hetővé teszik azt, hogy az álla­guk ne romoljon. (bl) Baranya Megye Önkormány­zatával sok tekintetben test­vérmegyeként együttműködő Steiermark tartományból több előre egyeztetett meghívás is érkezett idei nyári ifjúságpoli­tikai programokra baranyai fi­ataloknak. Neumarktban júli­us 10. és 17. között zajlik majd az Európai Ifjúsági Találkozó, amelyen mohácsi gimnazisták csoportja vesz részt, július 16. és 18. között pedig Európa Fó­rum lesz ugyancsak Neu­marktban baranyai résztve­vőkkel. (b) A bogádi községvezetőség éven­te kétszázezer forinttal támo­gatja a templom- és községszé­pítéssel is foglalkozó nyugdí­jasklubot. A közösség leg­utóbb, Fekete Józsefné vezeté­sével buszos kiránduláson vett részt, a Szegedhez tartozó Sző- reg nemzetközi hírű rózsafesz- tjváljának eseményeit most te­kintették meg először, a klub további kirándulásokat és programokat szervez az érdek­lődőknek. ’ (cs) Bolyban és Mozsgón a szociá­lis és gyermekvédelmi prog­rammal összefüggésben több mint százmillió forinttal támo­gatja a Baranya Megyei Önkor­mányzat a helyi lakóotthonok kialakítását és felújítását. A munkálatok megkezdődtek mindkét faluban. (bl) Diósviszló, Keszü, illetve Kő- vágótöttös cigány kisebbségi önkormányzatainak egyenként húszezer forint támogatást adott a Baranya Megyei Ónkor­mányzat közgyűlésének nemze­ti és etnikai kisebbségi bizottsá­ga. A Cigány Kisebbségi Önkor­mányzatok Baranya Megyei Szövetsége ötvenezer forint tá­mogatásban részesült. (b) Görcsöny járműszentelési ünnepséget szervez a Magyar Autóklub Dél-dunántúli Szer­vezetével közösen július hu­szonötödikén. Az eseményre második alkalommal kerül sor a településen; tavaly közel fél­száz tulajdonos hozta el jár­művét, hogy a helyi plébános áldását kérje rá. (sza) Kárászon is hatalmas károkat okozott a vihar a legutóbbi na­pokban. Két fűzfa a szélroha­mok miatt kidőlt, és veszélyez­tette a közeli épületeket. A fá­kat a tűzoltók távolították el a község belterületéről. (bl) Nagyhajmás közterületein befejeződött a virágosítás és fásítás. A község zöldterületei­nek szépítését a Nagyhajmási Faluszépítő Egyesület végezte el, javarészt saját költségveté­séből, de pályázati pénzt is fel­használva. ■(zsj) Óidon a Baranya Megyei Ön- kormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona pályázati tá­mogatás segítségével iskola­buszt kíván beszerezni tanköte­lesek szállítására. A Baranya Megye Közoktatásának fejlesz­téséért Közalapítványhoz be­nyújtandó pályázathoz szüksé­ges közel 2,9 millió forint össze­gű önrészt az iskolafenntartó megyei önkormányzat költség- vetése céltartalékából megadta az intézménynek. (b) Pécsett több közterületi tűz­csap telepítését kezdi meg ma a Pécsi Vízmű Rt. Elsősorban a Hunyadi út környékén és a Tettye körzetében várható a biz­tonsági berendezések kialakítása miatt vízzavarosodás vagy átme­neti vízhiány a hét elején (bl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom