Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-04 / 181. szám
2004. július 4., vasárnap Rejtvény, játék 15 Bili Clinton élete két kötetben Bili Clinton, aki nyolc évig volt az USA elnöke, megírta a saját könyvét. Sokak szerint unalmas, néha mellébeszél, mások szerint pontosan dokumentált életrajz. A VR egy fiatalkori részletet közöl a kiadó engedélyével, amely többet elárul Clintonról, mint a „létrejött-e a szexuális kapcsolat Monica Lewinskyvel”-féle zavaros töredékek. A z elsőt a Nagy Almából azonban korábban haraptam: akkor, amikor néhány héttel a hálaadás napi utazás előtt a georgetowni zenekarral, ezzel a kissé gyülevész társasággal utaztunk New York Citybe. Hetenként csak egyszer-kétszer gyakoroltunk, mégis elég feltűnést keltettünk ahhoz, hogy egy kis katolikus iskola, a brooklyni St. Joseph női főiskola meghívjon egy hangversenyre. A koncert remekül sikerült, Bili nem ismerte az apját, hiszen g még meg sem született, amikor az a chicagói úton megcsúszott autójával, és meghalt és az utána rendezett társas összejövetelen megismerkedtem egy diáklánynyal, aki meghívott, hogy kísérjem haza, és igyák meg egy kólát vele meg az édesanyjával. Ez volt az első találkozásom azokkal a véget nem érő lakótömbökkel, amelyek a New York-iak döntő többségét, gazdagoktól a szegényekig befogadják. Lift nem volt, így a lány lakásáig több emeletet kellett felkapaszkodnunk. A lakást magát akkor icipicinek láttam, hiszen annyira hozzászoktam az arkansasi emeletes, udvarral ellátott családi házakhoz, amelyekben még a szerényebb jövedelműek is otthonra leltek. A találkozásból mindössze annyi maradt meg bennem, hogy a lány is, a mamája is hihetetlenül kedvesnek tűnt; még csodálkoztam is, amiért ilyen szűk térben ennyire nyitott és kitárulkozó személyiségek teremnek. Miután elbúcsúztam a vendéglátóimtól, .magamra maradtam a hatalmas városban. Leintettem egy taxit, és bemondtam a Times Square-t. Ennyi ragyogó neonfényt még soha nem láttam. A tér maga hangos volt, lázas ritmusú és élettől lüktető, bár az élet árnyékos oldala is fellelhető volt. Megláttam az első prostituáltat, aki történetesen egy szerencsétlen alaptípust fogott ki: a szánalmas külsejű, aktatáskás figura sötét öltönyt, kefefrizurát és vastag, fekete szarukeretes szemüveget viselt. Kísértésbe is jött, de meg is rémült, és a végén az ijedtség kerekedett felül rajta. Továbbment, a nő pedig mosolygott, vállat vont, és folytatta műszakját. Alaposan megnéztem magamnak a színházakat meg az üzlethelyiségeket, és az egyik tündöklő cégér felkeltette figyelmemet: a Tad’s Steak óriás adagot kínált 1,59 dollárért. Az ajánlat túl kedvező volt ahhoz, hogy elszalasszam: bementem, megkaptam a steakemet, és asztalt is találtam. Mellettem dühös fiú ült kétség- beesett mamájával, és rosszalló hangon sulykolta: „olcsó, mama, olcsó vacak”, míg az asszony egyre azt hajtogatta, hogy az eladó csupa jót mondott az áruról. A következő néhány perc során sikerült összeillesztenem a történet mozaikjait. Az asszony összespórolt annyi pénzt, hogy fiának megvegye a vágyott lemezjátszót. A baj csak az volt, ezért a pénzért csak egy átlagos „hifi” rendszerű masinát kaptak, a fiúnak pedig az új típusú, sokkal szebb hangzású, sztereó rendszerűre fájt a foga, amely a hallottak A Clinton házaspár 1975 őszén kelt egybe, de a baptista férj és a metodista lány nászéjszakája elmaradt, mert Bilinek ki kellett váltani a megyei börtönből Tony nevű sógorát, akit ittas vezetés miatt hajnalban letartóztattak alapján, a divatkövető srácok körében értékesebb státusszimbólumnak minősült. Ezt azonban az anya, hiába, hogy a fogához verte a garast, nem engedhette meg magának, a kölyök pedig ahelyett, hogy hálás lett volna neki, a nyilvánosság előtt hangosan veszekedett vele: „Mindenünk vacak. Én végre valami rendeset akartam!” Felkavarodott a gyomrom. Szerettem volna felpofozni és visszaordítani, hogy szerencsés, akit eny- nyire szeret a mamája: lám ételt rak a tányérjára, és öltözteti abból, amit valószínűleg dögunalmas és alulfizetett munkájával összekapar. Felálltam és utálkozva távoztam anélkül, hogy kedvezményes steakemet megettem volna. Az incidens minden bizonnyal azért gyakorolt rám ekkora hatást, mert eszembe jutatta, mi mindent vitt végbe, és mennyit tűrt saját anyám. Ezért lettem másoknál fogékonyabb az olyan emberek mindennapi küzdelmeire, akik elvégzik mindazt, amit mi másokra hagyunk, de sok pénzt nem szánunk rá. Emiatt gyűlöltem olyan hévvel a hálátlanságot, ezért határoztam el, hogy magam hálásabb leszek a többieknél, s ezért élveztem ki másoknál elszántabban Clinton kedvenc filmje gyerekkorában a Délidőben című western volt, Gary Cooperrel. „Szerettem ezt a filmet, mert Gary Cooper az elejétől a végéig halálra volt rémülve, de mégis azt tette, ami helyes.” az élet szerencsés alkalmait, anélkül hogy a kelleténél komolyabban vettem volna őket, mivelhogy tudtam, elég egyetlen sorsfordulat, és máris kezdhetem újra a start- kockánál. NAP KELTE * 2004. június 5-én, hétfőn reggel is Napkelte 5.50 és 9.00 között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 óra között ismétlés az m2-n. A Nap-kelte tervezett témái:- A Cím „nap” sztori vendége Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal általános politikai államtitkára.- Az Európai Néppárt budapesti frakció- üléséről Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke.-A korrupció ellen... Vendégünk Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára.- Miért nem állíthatnak elnökjelöltet a LakiT telek Csoport tagjai? A stúdióba várjuk Font Sándort, a Lakitelek Csoport szóvivőjét.- Bíróság elé állították a volt iraki diktátort. A stúdióban Rózsa Erzsébet és Rostoványi Zsolt közel-kelet-, és Tálas Péter katonai szakértő.- Kapnak-e híreket a határon túli magyar lapok? Vendégünk Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány Kuratóriumának elnöke. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Pallagi Ferenc Telefonszámunk az adás idején: 250-0519 ülöző számunk helyes megfejtése: És itt, a beruházó idős mamája miatt kis kitérőt tesz majd a metróvonal. Kiskegyed-elöfizetést nyert: Németh József (Almásfüzitő), Nádas Edit (Szolnok), Borbély László (Budapest). Heti skandináv rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Ant6-Motor előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvény lapokban is! MA MÉG KELLEMES, JÖVŐ HÉTEN KELLEMETLEN KÁNIKULA Baranya megyében ma is remek, napos idő lesz, Gyenge nyuhétfő ^ v arc ÄCkedd % * asm ■ szerda , arc 3TC gatias szél fúj. Délutánra 29 íok köré emelkedik a hőmérséklet. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől a következő hét elejéig szerte az országban - csökkenő bizonyossággal - erősödő kánikulára kell számítanunk. A tikkasztó napsütést néha szakítja meg felhősödés. A jövő hét eleje már felhőket és jelentős lehűlést hozhat! Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az un. „szép idő" sokunkban fokozza a kockázatvállalást. Ez jelentősen megnövelheti a balesetek előfordulását. A prognózis sikerességének valószínűsége: „ÁTLAGOS' További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP portálján, a t-zoneson. Vízhőmérséklet Duna 18-20 °C Tisza 20-23 C'C Balaton 21 T Velencei-tó 22 X Fertő-tó 22 C Tisza-tó 111 Pollen pázsitfűfélék közepes lórom közepes hársfa alacsony sóska magas SPORT! MA Wimbledoni nyílt teniszbajnokság, férfi egyes elöntő tm JÚLIUS 6-TÓL KÖZVETÍTÉS A LABDARÚGÓ COPA AMERICÁRÓL ÉJJEL-NAPPAL KIZÁRÓLAG A SPORT 1 -EN! I 1