Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-01 / 178. szám
2004. Július 1., csütörtök RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA Új név, új tartalom: Régió Rádió Ténylegesen a három megye rádiójává kívánnak válni Mától Régió Rádió néven működik a Magyar Rádió Pécsi Regionális és Nemzetiségi Stúdiója - a köznyelvben a Pécsi Rádió. A névváltoztatás nemcsak formai, hanem tartalmi megújulást is takar, hangsúlyozzák a rádió vezetői. A Magyar Rádió Rt. elnökének döntése alapján Régió Rádió néven működik mától a Pécsi Rádió. Tegnapi sajtótájékoztatójukon Perjés Klára, a Kossuth Rádió adófőszerkesztője - ehhez a szervezethez tartozik a pécsi szerkesztőség is -, és a pécsi főszerkesztő, Stein Robert ismertették a döntés hátterét és a várható változásokat. Perjés Klára kiemelte, hogy tavaly ősztől folytak a rádión belül azok a műhelymunkák, amelyek a valódi regionális rádiózás megteremtését tűzték ki célul. Erre annál is inkább szükség van, mert a tapasztalatok szerint Nyu- gat-Európában is egyre inkább errefelé tolódnak el a rádióhallgatási szokások. A hazai regionális rádiózás első állomásaként márciustól már működik a nyugat-dunántúli régió rádiója - a pécsi a második a sorban. A tervek szerint a továbbiakban a helyi stúdiók közül Szeged Szolnokkal, Debrecen Nyíregyházával társul, illetve a miskolci stúdió alkot egy önálló régiós rádiót. A pécsiek adása eddig is három megyében - Baranyában, Somogybán és Tolnában - volt jelen. Ám a műsorokban a Pécs-központúság dominált. Nyilvánvaló, hogy a név megváltoztatása tartalmi változásokat is maga után kell, hogy vonjon, sokkal szélesebb körű információs bázisra kell mostantól támaszkodniuk, hangsúlyozta Perjés Klára. Az adófőszerkesztő kérdésünkre annak a reményének is hangot adott, hogy 2006-tól valamennyi vidéki rádió azonos frekvencia mentén sugározhat, ezáltal mindenütt hallható lesz az adásuk. Ennek egyenes következménye lesz a műsorszerkezet átalakulása. Stein Robert azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy teljes a Régió Rádió politikai és társadalmi támogatottsága. A kaposvári és a szekszárdi tudósítói irodákat idővel helyi szerkesztőségek váltják fel, amelyek hosszabb önálló műsorok sugárzására is alkalmasak lesznek. A bővülést saját erőből, illetve pályázati pénzekből hajtják majd végre. A pécsi főszerkesztő hangsúlyozta: nem a helyi rádiók versenytársaként kívánnak megjelenni, hanem a hallgatók minél több hiteles információhoz juttatására törekszenek. BALOGH Z. TÁRLATLÁTOGATÓ KORZÓZÓK. Tömegek nézhetik Pécs központjában, a Széchenyi térre kihelyezett paravánokon egy tavaly országosan meghirdetett természetfotó-pályázat díjnyertes alkotásait. A tizenhá- romezer digitális felvételből válogatott vándorkiállítás még egy hétig tekinthető meg. ________fotó, tóth l. w. P écsi fesztiváljövő kérdőjelekkel Véget értek a Művészeti és Gasztronómiai Hetek, befejeződtek a XV. alkalommal megrendezett Pécsi Folknapok, és lezárult tegnap a Pannon Fesztivál is. A programok szervezőit arra kértük, értékeljék a látottakat, és vázolják azt is, jövőre mire számíthatunk. Ezt az esztendőt a műsorok sokszínűsége és az új helyszínek kipróbálása jellemezte - összegezte a Művészeti és Gasztronómiai Hetek tapasztalatait Laknemé Bröckler Andrea. A Bazilika előtti pódiummal végre különválasztották a színpadot a vendéglátó helyektől, és ez a műsorválasz- tékot is igényesebbé tette: Nagyon jó volt a fogadtatása a természetes környezetbe vitt programoknak is. A fesztivál méretét, minőségét mindig a minisztériumi pályázati lehetőségek alakítják. A jövő évi programokkal kapcsolatban viszont nagyon bizonytalan a helyzet, mert megszűntek azok a jelentős pályázati források, ameHarmincöt milliós kiadás lyeket a korábbiakban a turizmus területére hirdettek meg.- Idén nem tudtunk benyújtani nagyobb tökével kecsegtető pályázatokat, így nem kérhetünk hozzá önkormányzati saját erőt sem. További tárgyalások függvénye, hogy milyen kondíciókkal vághatunk bele 2005 programjainak a megszervezésébe, de ha központilag nem lesz változás a turisztikai támogatásokat illetően, akkor a város több nagy fesztiválja is veszélybe kerülhet - vázolta a nem túl rózsás helyzetet a Pécsi Kulturális Központ igazgatója.- A Pannon Fesztivál célja az volt, hogy a pécsieknek szóljon, a zenekar ismertségét fokozzuk - tudtuk meg Horváth Zsolttól, a zenekar igazgatójától. - Ezért is szerveztük júniusra, mert ilyenkor még a helybeliek vannak a városban. Örömmel láttuk azt is, hogy az újdonságok között mind a kamaraegyütteseink, mind a Szimfo- nietta fellépéseit nagy érdeklődés fogadta. Bevált A Művészeti és Gasztronómiai Hetek gílamivel több, mint 20 miHió forintból gazdálkodott. A pénzt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától nyert pályázati forrásokból, az önkormányzat támogatásából, továbbá szponzori segítségből teremtették elő. Tavaly ennél egy-két millióval kevesebb jutott a költségekre, de a jelek szerint a találkozó jövője most teljesen bizonytalanná vált. Ugyanakkor a fizetős rendezvények bevételei, a sétatéri vendéglátók és árudák helyfoglalásai együttesen 5-6 millió forintos eredményt hoztak. A Művészeti Hetek kiegészítőjeként a folknapok további 4 millió forintos önálló kasszával gazdálkodott. A Pannon Fesztivál 10 millió forintos költségvetéssel működött. A jegyeladások 80 százalékban zsúfolt hangversenytermeket eredményeztek, mindemellett az innen származó bevételek a bekerülési összegnek csak az ötödét fedezték. Az eső miatt elmaradt Carmina Burana ingyenes koncert egymilliós veszteséget hozott, és másnap újabb milliós hiánnyal kellett volna számolni, ha este újra leszakad az ég. Ezért a kora délutáni döntés, hogy inkább nem dacolnak az égiekkel (a technikai szerelés jelenti a kiadás nagy részét, aminek ha nekiállnak, a pénz mindenképp elúszik), más kérdés, hogy végül kiderült az idő, de akkor már késő volt a technikát összerakni. az is, hogy a színházi zenekar nyáron egy operával jelentkezzen, aztán ősszel a nagyszínházban is látható lesz a mű színpadi változata. A kamara- hangversenyek pedig jobban működtek, mint az évközi hasonló koncertek. Kínosan kevesen voltak ugyanakkor az egyetlen vendég, a Rajkó Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertjén. A jövőt illetően az igazgató úgy fogalmazott, hogy nagyon sűrű a júniusi program, bizonyosnak látszik, hogy 2005-ben augusztusra helyezik át a Pannon Fesztivált, mely a turistáknak szóló könnyedebb műsorral indul, és a Pécsi Napokhoz közeledve egyre húzósabb hangversenyek következnek.- Harmadik esztendeje, hogy a folkkoncertek a Művészeti Hetek részeként jelentkeznek, és szabadtéren zajlanak - számol be a XV. Folknapok tanulságairól Bergics Lajos művészeti vezető, hozzátéve, hogy a találkozó így semmit sem vesztett komoly szakmai rangjából. A kis jubileumát ülő fesztivál a kezdetek óta létező irányelvek alapján szerveződött, így az idén is: a sokszínű programban helyet kap a tradicionális és a világzenei irányzat egyaránt. Az igazi kuriózumok ezúttal is a távolról érkezett egzotikus formációk voltak, továbbá a menő hazaiaknak tapsoltak a legtöbbet. A jövő esztendőben ezért a meghívottak listáján afrikai, ausztrál és mongol zenészek szerepelnek, továbbá itthonról a Muzsikás együttes Sebestyén Mártával, a Pamo Graszt, valamint Berecz András. MÉSZÁROS B. E. Magyarul - magyarán Kommunikálunk A nyelvi változások a szókincsben tükröződnek a legszemléletesebben. Egyetlen szó is jól mutatja, hogy a társadalom változásai milyen érzékenyen érintik a nyelvet. Szinte minden társadalmi rétegben és számtalan nyelvi (beszéd) helyzetben használt idegen eredetű szó a jövevénnyé válás útján, a kommunikál és igei-névszói változató. Használói nem mindannyian tudják pontos jelentését, és nem mindig ismerik fogalmi tartalmát. Nyelvészeink lefordították magyarra. A kommunikáció főnévi változatában közlőkapcsolat, egy-egy jelrendszernek a társas érintkezésben alkalmazott eszköze. Eredetileg a kommunikációelmélet, ill. a kommunikáció-kutatás elnevezésű tudományok foglalkoztak vele. A kommunikációnak két egyenrangú szereplője van. Nyelvtani szakszavakkal az át és a te mint személyes névmások. Szerepük azonban a közlés folyamában változik. A közlőből, az üzenet „adójából” a megfelelő pillanatban „üzenetvevő” válik. A folyamat a híradástechnika szaknyelvén köny- nyen leírható. A két egyenrangú szereplő közlőkapcsolatba lép egymással. Ez a kontaktus. Ok ketten ugyanannak a jelrendszernek vagyis a nyelvnek a birtokában vannak. A közlő vagy adó a közölnivalóját bekódolja, azaz nyelvi formába öltözteti és a csatornán (levegő, telefon stb.) útjára bocsátja. A vevő vagy címzett az üzenetet dekódolja, azaz megérti. A megértésnek nagyon sok feltétele és akadálya van. Ha bármelyik hiányzik vagy előfordul, a közlés félreérthetővé vagy érthetetlenné válik. Ezeket nevezzük hétköznapi nyelven fogalmazási vagy nyelvi hibáknak. A mindennapi nyelvben: társalgásban, oktatásban, a tájékoztatási eszközökben számtalan példát találunk e divatszó használatára. Elégedjünk most meg egyetlen mondattal: „Sikerült kommunikálni az elzárt üregben rekedt barlangász- szal.” Kevésbé „korszerűen”: Sikerült beszélni, érintkezésbe lépni, kapcsolatot teremteni, szót váltani... a barlangásszal. íme az arány: 1:4. Még annyit, hogy vonzatváltás is bekövetkezett. Az angolban a vonzata a tárgy (communicate something). Ez részben a tárgyas magyar szinonimának a hatására: közöl, közvetít, kifejez, mond, beszél, jelez, üzen, átad, sugall - valamit - véglegessé vált. Nem nehéz eldönteni, hogy ez az egyetlen szó agyonhasználva gazdagítja vagy szegényíti-e szép magyar nyelvünket. Rónai Béla Jávorszarvassal álmodik az év vadásza Nagymáté a sásdi vadászok fellegvára, és festői szépségű tájon, Go- rica és Kán mellett elhaladva tölgyes erdőségen keresztül vezet idáig az út. Hatalmas vadrezervátum nyújtózkodik itt a lakott falvak között, Szágy, Bükkösd, Tormás és Szabás között 6200 hektárnyi terület, mely gímszarvasok, vaddisznók és őzek meghitt otthona - csak ezen a vadászterületen évente 150 szarvas és ugyanennyi vaddisznó kerül terítékre. A majorságot néhány vadász és erdész lakja, kilométerekre mindenféle településtől. Itt él Telkes Ferenc vadászati műszaki vezető is, aki alig egy hete megnyerte a Mecseki Erdészeti Rt. versenyét és „Az év hivatásos vadásza” lett. A harmincas évei közepén járó, jókötésű fiatalember Fülessel, szálkásszőrű tacskójával fogad, s rögtön szabadkozik, könnyű dolga volt a feladatokkal, hiszen egyszemélyben erdészeti és vadásztechnikus, most meg vadgazdamérnökire jár. Másrészt szinte az erdőben született, édesapja Szágyon harminc esztendőn át kerületvezető erdészként tevékenykedett, így már apró gyerekként a fákkal barátkozott és vadakat dédelgetett.- Eleinte hajtóként szálltam be a vaddisznóterelésbe, idővel pedig a puskát is kézbe vehettem. Sok kis lépés után végül így jutottam el a jágerbőgésre, mert magunk közt csak így nevezzük ezt a vetélkedést, ahol a Mecseki Erdészeti Rt. kilenc körzetéből ezúttal húsz hivatásos vadász mérte ösz- sze tudását - összegez Telkes Ferenc. Azt már nem teszi hozzá, hogy fiatal kora ellenére közel száz vad kilövése van a háta mögött, szarvasbikák, őzbakok, vadkanok, muflon, és zerge is akadt már a puskacsőre. Közben Boglya, a jagdterrier is előkerül, mert felbőg a Toyota terepjáró kisteherkocsi motorja, miután afféle elméleti vadászatra indulunk, nem lövünk ki semmit, de mímeljük a vadles minden mozzanatát. Közben pedig az év vadásza kifejti, milyen nehézségek árán szerezte meg ezt a címet.- A szakma fortélyait taglaló tesztben a legnehezebb rész a jogi témakör volt. A vadászati törvény most májusban módosult, az Unióhoz igazított mindent, így a vadászati idényeket is. A csatlakozás egyébként a magyar vadgazdálkodásnak inkább árt, mint használ. A bevételünk biztos, hogy kevesebb lesz, mert korlátozzák több vadfaj kilövési lehetőségét. A jó oldalát viszont még nem érzékeljük, állítólag könnyítettek a vámprocedúrán, és így nagyobb lesz a vadászok mozgása. A vadles felé haladva különösen cifrán tilinkózik egy madár. - Ornitológusnak nem készültem, de ez fülemüle volt - jegyzi meg kísérőm, hozzátéve, az állathangok felismerése a vadászat egyszeregye. Mindent elárul például egy őzgida sírása, más ha az anyját keresi, s más ha kóbor kutya elől menekül. Aztán újra csak jogásszá válik: - De mit tehet a vadász, ha idekeveredik egy kóbor eb? Most már csak a levegőbe lőhet, még akkor is, ha éppen széttépi a szarvasborjút, mert az új szabályok így rendelkeznek. Holott korábban a faluhatártól 300 méterre kötelező volt kilőni az ilyen állatokat. Nem csak a hangot, a vadakat és a nyomaikat is pontosan kell ismerni. Az erdőben a nyakfolt alapján meg kell tudni állapítani, hogy nyuszt vagy nyest, görény vagy molnárgörény, mert az egyik védett, a másik viszont kilőhető.- Aktualizálták a vetélkedést - húzódik szélesre a szája -, a tigris lábnyomát is fel kellett ismernünk. Úgy hiszem, ezt nem sűrűn kell majd hasznosítanunk, vélekedik, és vázolja azt is, amit fontosnak tart. Nem vagyok egy Bőrharisnya, de azért a vaddisznónyomból megmondom az állat korát és nagyságát. Közben már gyalogosan rójuk a métereket, és Füles meg Boglya ott bóklászik köröttünk, időnként nagyokat fülelnek, iramodnak egy sort, aztán újra ott téblábolnak a gazda mellett. A lesen a fegyvert tanulmányozom. Mint megtudom, a koronglövészet nem erőssége Telkes Ferencnek, sörétest ugyanis ritkán használ, legfeljebb évente kétszer, főleg a szalonkázáskor. A golyóssal viszont annál jobban bánik, a versenyen százból 97 kört teljesített. Lövés ugyan nem dörren, de megtudom, távcsővel hozzák be a vad képét, hogy elbírálják, lövésre alkalmas-e, és a ravaszt akkor húzzák meg, ha 150 méteren belül van az állat.- Blattra célzunk - mondja a szakember -, a lapockatájékra, amikor a vad a legnagyobb lőfelületet mutatja, vagyis keresztbe áll. - A lövedék így adja le legjobban az energiát, a vérzésből pedig könnyebb rálelni az elejtett állatra, mely a lövés után még 50-100 méterre beszalad az erdőbe. A vadnak ekkor végtisztesség jár, az utolsó falatot a szájába adják abból a nö- vényből, amit leggyakrabban fogyaszt, ez kerül a seb bemeneti nyílásába is. A vérbemár- tott tölgyágat pedig a vadász a kalapjában viselheti egy napon át. A végtisztességhez tartozik egy kürtszólam is, minden vadfajnak más egyperces dallama van.- Nem álmodom tigrisek, elefántok becserkészéséről - fogalmazza meg vágyait a trófeákban gazdag hivatásos vadász. - Ma már sokkal többet ér számomra, ha sikeresen kilövetek egy vadat, mintha magam húzom meg a ravaszt. Ha egy menni is alig képes Telkes Ferenc egy őzbak elejtése után kutyáival 80 esztendős német urat sikerül a legjobb helyre vezetni, és elejtetni vele a vadat. A saját trófeákat illetően éveken át egy zergére hajtottam, de tavaly Szerbiában ez a mese valóság lett. Most leggyakrabban egy muflonkosra gondolok, valahol a Bakonyban, vagy az észak-magyarországi hegyvidéken. A legek csúcsán pedig a jávorszarvas emeli magasra a fejét, fenn a skandináv havasokban. MÉSZÁROS B. ENDRE