Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-03 / 180. szám
20. OLDAL SPORT 2004. Július 3., szombat | IS T-Mobile foci Eb-klub mindennap, 20 órától Pécsett, a Café Dantéban! -T ■ -Mobile' Partner Győzelem sötéttel Pécs-Calicut Első partiján sötéttel nyert az Indiában zajló sakk vb-n Bonusz Tamás, sőt, a pécsi fiú mellett a teljes csapat diadalmaskodott a nyitányon. Ugyan a hírek az ilyen rangos viadalokon szokásosnál nehezebben csordogálnak át a világon, azt azért megtudtuk a 16 éven aluliak csapat-vb-jén szereplő pécsi fiatalember édesapjától, hogy a nyitónapon a magyar csapat ellenfele Malajzia válogatottja volt és hogy ifjaink 4-0 arányú győzelmet arattak. Köztük Bánusszal, aki sötéttel kezdett és egy 2200 fölötti Élő-pontos, tehát erős sakkozóval szemben diadalmaskodott. A kilencfor- dulós torna a hétvégén dupla for- dulókkal folytatódik. iszz) Horvátokkal játszanak Pécs A hétvégén két .érkőzést játszik a horvátországi Gospicban a házigazdák korosztályos együttesével a junior Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott, amelyben a MiZo-Pécsi VSK két játékosa, Fegyverneky Zsófia és Czukor Tünde is szerepel. Füzy Ákos másodedző elmondta, a felkészülésük eddig jól sikerült, a horvát útra egyedül a májusi térdműtétjét még nem teljesen kiheverő Bujdosó Nóra nem tart velük. k. m. a. Jancsik a legjobb Pécs-Kran j A szlovéniai Kranjban, a 12 csapat részvételével megrendezett klubvilágbajnokságon vett részt a Pécsi Vízikosárlabda Klub. A pécsiek két együttest is indítottak, s az A-csapat az ötödik, a B a kilencedik helyen végzett. A legjobb pécsi játékosnak Jancsik Árpádot választották. A magyar válogatott Juhász József irányításával jövő héten Firenzében három mérkőzést játszik az olaszokkal. k.m. a. Hétvégi sportműsor Július 3., szombat AUTÓSPORT. Ralisprintbajnok- ság, Sroma Autó-kupa, Vasas-Zo- bákpuszta, 12.00. RÖPLABDA. 8. Coordinator-kupa vegyes csapatoknak, Pécs, Ifjúság úti egyetemi sportcsarnok, 9.00. Július 4., vasárnap AUTÓSPORT. Raüsprintbajnok- ság, Sroma Autó-kupa, Vasas-Zo- bákpuszta, 10.30. KERÉKPÁR. Pécsi-kupa 2004, Potyka Nagydíj, Pellérd, 9.00. _________________________________________IICMAI Me gnövekedett költségvetéssel Továbbra is leginkább centert keresnek a férfi kosárlabda élvonalában szereplő PVSK-Panthershez. Pécs Az eddig kialakult játékoskeret - Csirke Ferenc, Lakatos Péter, Fodor Márton, FedjaJovanovics, Horváth Zoltán, Sztojan Ivkovics -, és a megkeresésen még gondolkodó James alapján még egy center tűnik szükséges igazolásnak. Máté János szakosztály-igazgató az uniós tagságnak köszönhetően leginkább környező EU-s országokban gondolkodik, de emellett igyekszik minden lehetőséget számba venni. A hosszú szünetet - csak október 23-án kezdődik a bajnokság - a játékoskeret többsége pihenéssel tölti, akad azonban olyan is Horváth Zoltán személyében, aki külföldi táborokban igyekszik magára felhívni a figyelmet. Horváth szándékai szerint idén még csak megmutatná magát a menedzsereknek és a nagyobb kluboknak egy ilyen campben, de a szezont Pécsett ját- szaná, ahol reményei szerint Sztojan Ivkovics rutinjának köszönhetően sokat tanulhatna. A csapat anyagi hátterével kapcsolatos hír, hogy a tavalyi költségvetést 20-25 százalékkal növelnék meg, ennek aláírt szerződések és biztosnak mondható ígéretek formájában már 75 százaléka megvan, de Máté János megfogalmazása szerint kemény munka vár a vezetőségre, hogy a tervezett kiadások fedezete teljes legyen. Az október 8-10. között Pécsett rendezendő felkészülési kupára a Kecskemét és a Kaposvár érkezése biztos, a Panthers mellett még egy jónevű horvát vagy szlovén csapatot keresnek. M. Z. Horváth most csak nyáron mutatná meg magát külföldön FOTÓ: L. L. Torna maradt az újoncnál SZENTLÖRINC Hétfőn kezdi meg a felkészülést a labdarúgó NB II. újonca, a szentlőrinci csapat, amelyet továbbra is Torna Árpád irányit. A bajnokság augusztus 7-én kezdődik, sorsolás még nincs, azt július 20-a körül ígérik. Egyelőre még nem tudni, kik lesznek a Szentlőrinc ellenfelei, a Sárvár biztosan nem, mert nem nevezett. A szentlőrinciek keretében egyelőre nincs nagy változás: Lakatos elment (nem tudják hová), kérdéses Kordé sorsa, akit eddig a PMFC köl- csönjátékosa- ként szerepeltethettek, de bizonytalan, hogy még meddig. Egy új játékosuk van, Laki Z. a Videotonból. Fiatal védőt és középpályást még keresnek. Torna Árpád egy évvel meghosszabbította most lejárt szerződését, így továbbra is ő az edző Szentlőrincen, ahol az anyagi háttér a magasabb osztályra is biztosítva van. Az NB Il-re rendbehozzák pályájukat, első ütemben a kapu előtti területeket újra gyeptéglázzák, ezért a felkészülés elején az edzőpályára kényszerülitek. Az első edzőmérkőzésüket július 17-én játsszák, ellenfelük a Be- remend lesz. Később az alapozás során megmérkőznek még a Moháccsal, a PVSK-val és a Bóllyal is. H.L. Remeklő karatékák PÉCS-SZENTLÖRINC A pécsi DOZSO SE Szentlőrincen rendezte meg a Magyar Oriental, Thai-kick és Body-kontakt Szövetség low-kick országos selejtezőjét. Az érdeklődők 28 kemény mérkőzést láthattak, amelyeken remekeltek a DOZSO és a Sayu- gym sportolói. Eredmények. DOZSO SE. Győztesek. -50 kg: Csonka Imre (serd.); -55: Nagy Dávid (ifi); -56,5: Szécsei Dávid (junior);-57: Sándor Béla (fein.); -60: Szabó Richárd (ifi); -60: Takács Tibor (jun.); -67: Köves Marcell (fein.); -76: Szántó Zoltán (fein.); -82: Komáromi Attila (jun.); -82: Domokos Norbert (fein.). Ezüstérmesek: -52: Németh Nikolett (fein.); -45: Diós Ádám (serd.). Sayu-gym. Győztesek. -35: Kalmár Péter (gyermek); -45: Mamuzsits Erik (serd.). Ezüstérmesek. -55: Nehr Bence (ifi); -50: Kovács Richárd (ifi); -55 kg: Mamuzsits Márió (ifi). (szz) Kanalasra ukrán ellenfél vár a döntőben PÉCS-SlÓFOK Döntőbe került a 17 ország részvételével zajló siófoki serdülő ökölvívó Európa-bajnokságon Kanalas Róbert, a PVSK-Szentlő- rinc tehetséges versenyzője. A 38 kg-osok mezőnyében összesen öten indultak, Kanalas ír ellenfelét megverve jutott a fináléba. Az aranyéremért egy ukrán öklözővei bunyózik. _______h.l. Tis zta lappál kezdenek Szigetvár Akadnak bőven kérdőjelek az NB I-es szigetvári férfi kézilabdacsapatnál, a játékoskeretben még lesznek változások. Egyelőre annyi biztos, hogy Szente Gábor a Szegedhez, Gúnya Péter pedig a Dunaújvároshoz távozott, míg a Diacell-Pécsi KK-tól érkezik az irányító Mirko Vujovic, a Komlói BSK-Fűtőerőműtől pedig a kapus Pókos Zoltán. A szigetváriaknál szóba került a legutóbb szintén Pécsett kézilabdázó Erdélyi Péter és a ceglédi junior válogatott balátlövő Tömöri Győző is, ám leigazolásukról még nem döntöttek. A csapatot működtető kft. tulajdonosa, Horváth László elmondta, a következő szezonnak tiszta lappal vágnak neki, június 30-ig ugyanis minden tartozásukat rendezték a játékosok felé. A felkészülést július 26-án kezdi Zádori László csapata, de egyelőre nem tudni, milyen tornákon vesz részt, várhatóan több horvát együttessel játszik majd edzőmérkőzést. A bajnokság szeptember 16-án kezdődik. K.M.A. Ötvenhét év búcsúmeccse Pécs-Beremend A hétvégén immár 23. saját szervezésű szenior asztalitenisz-versenyén búcsúzik kedvenc sportágától Fonód Károly, aki tízévesen, 1947-ben ragadott először a kezébe ütőt. Az egykor a Somogy megyei labdarúgó-bajnokságban kapuskodó és az atlétikában is a megyeválogatottságig jutó veterán sportoló a felvidéki Somorján gyerekeskedve ismerkedett meg az asztaliteniszszel, ám legelső érmét már 1951- ben, a villányi járási bajnokság megnyeréséért akasztották a nyakába. Aztán a munkája Pécsre szólította, itt 41 esztendőt töltött a zöld asztal mellett, a Bányász, a Kinizsi, majd a Gázmű színeiben. Ugyan a csapatbajnokságban az NB II-nél följebb sosem jutott, arra azonban büszkén emlékszik vissza, hogy immár szeniorként nemcsak az országos versenyeken mérhette össze tudását egykori válogatottakkal, de a jó szerencséje és szorgalma két-két Európa- és világbajnokságra is eljuttatta. A játék mellett immár több mint két évtizede a motorja egy baranyai, de országos érdekeltségű szeniorviadalnak, amelyből a huszon- harmadikat ma tartják Beremen- den. Erre ismét 70-80, a 40 fölötti korosztályt képviselő ping- pongost várnak az egész országból, sőt a határainkon túlról is. A szombaton 9.00 órakor kezdődő torna különlegessége abban áll, hogy Fonód Károly ezúttal utoljára lesz jelen rajta kettős szerepben. Mint mondja, az ütő ugyan a fiókba kerül, de szervezőként továbbra is számíthatnak a segítségére a sport- ág veteránjai._____________sz.zs. No Name: letették a névjegyüket Pécs Épphogy megalakult egykori tornászokból, táncosokból a No Name Dance nevű új baranyai sporttánccsoport, Hőse Brigitta máris egy-egy Eb- és vb-arannyal bizonyította rátermettségüket. Alig fél éves múltra tekinthet vissza az érdekes nevű alakulat, máris két jelentős vüágversenyre kaptak meghívást. A modem táncokat akrobatikus elemekkel ötvöző sportág az IIG nemzetközi szövetség égisze alatt szólítja parkettre táncosait, akiknek egyelőre kisebb nehézséget okoz, hogy az előadott műfajok, éppen újdonságuk miatt néha még kissé keverednek. így fordulhat elő például, hogy a Fontányi Brigitta vezetésével készülő pécsieknek első igazán nagy versenyükön, a hollandiai Eb-n például breakes és hip- hopos fiúkkal kellett összemérni a tudásukat. Ez végül remekül sikerült, hiszen 9 és 10 fős formációjuk is a 4. helyen zárt, míg az akrobatikus szóló kategóriában Hüse Brigitta aranyérmet nyert. A siker nyomán pedig részt vehettek a németországi vb-n is, amelyre ugyan a csapatversenyben nem neveztek, ám Hüse Brigitta immár a világ legjobbjai között is remekelt és egy újabb győzelemmel járult hozzá, hogy a No Name mihamarabb igenis jegyzett név legyen a sportág palettáján. sz. zs. Dienes kihagyta a hegyi futást PÉCS A felkészülési időszak leginkább embert próbáló edzésein gyakorolnak a PMFC labdarúgócsapatának játékosai. Tegnap a Mecsek meredek hegyi útjait vették célba a piros-feketék, akiket alaposan megizzasztott Kárpáti Péter erőnléti edző. Dienes András szintén „felzarándokolt” a hegyre, ám a futáson már nem tartott a többiekkel, a rutinos védőnek ugyanis néhány napja begyulladt a talpcsontja, ezért csak kímélőbb gyakorlatokat végezhet. Hiányzott a keretből Sólyom Csaba is, aki a Ferencvárostól kölcsönben játszik Újmecsekalján (pontosabban csak játszana, az NB Iben ugyanis mindössze 27 percig állhatott a gólvonalon). A kapus jelenleg az Üllői úton intézi ügyeit, úgy tudjuk, szeretné felbontani szerződését a zöld-fehéreknél. Ha ez sikerül, legszívesebben a PMFC-hez igazolna, majd innen kölcsönbe az NB I. B-s Dunaújvároshoz távozna, ahol biztosan több játéklehetőséget kapna. A tegnapi edzésen egy új játékos is megismerkedhetett a Mecsek szépségeivel, a BKV Előre fiatal, 22 éves csatára, Zsolnai Róbert futott együtt Szekeresékkel. A támadó egyszer már borsot tört a pécsiek orra alá, tavaly, még az NB I. B-ben a Kecskemét színeiben két gólt rúgott Sólyomnak. K. MAYER A. — *«§«- *» -J* ERCEGFALV1 cvT^vft í ’A 1 ‘ ............. Die nes (labdával) az elmúlt szezonban egyetlen bajnokit sem hagyott ki sérülés miatt fotó: laufer l. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA FpIpIáq Q7PrltPQ7íőlr NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 k 4 I t