Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-31 / 208. szám
16. OLDAL BEMUTATKOZIK A V A N + AUTÓSISKOLA 2004. Július 31., szombat ff 11|| VAN+: a név kötelez Az iskola országosan is mértékadóvá vát a gépjárművezető-képzésben Szabad oktatóválasztás Autó, fénykép és tarifa alapján is dönthetnek a tanulók Korábban az úgy volt, hogy az ember befizette a tandíjat, végighallgatta a szükséges kurzusokat, levizsgázott elméletből, majd az első gyakorlati órán kész helyzet elé került, és ha szerencséje volt, nem egy sárga Ladát kapott, amelyet ki nem állhat, ráadásul egy krákogó, cigarettázó tanárral, aki miatt idegességében már a slusszkulcsot sem tudta elsőre bedugni a helyére... A VAN+-nál e téren sem érhet senkit meglepetés. Az irodájukba betérő tanulóra hatalmas falitablóról mosolyog vissza rögtön a teljes oktatói gárda, míg a mellékelt ismertetőfüzetből az autó, a szakmai önéletrajz, az iskola minősítése és a mellékelt óradíjak ismeretében mindenki előre kiválaszthatja a számára legszimpatiku- sabbat. Érdekesség, hogy a tarifák sem egyformák: a fend ismérvek szerint 2000-2500 forint között mozognak. Ez ugyan megyei ösz- szehasonlításban nem a legolcsóbb, de ahogy Bódis József, az iskola tulajdonosa fogalmaz, „nálunk nem is az olcsóság, hanem a minőség a legfőbb szempont”. A kategóriák azonban nem határolják be örökre egy-egy oktató árait, hanem egy újabb autó, vagy szakmai előmenetelük alapján változhatnak. Az előbbi szempont így értelemszerűen minőségi autópark létrehozására, utóbbi folyamatos továbbképzésre ösztönzi őket. Különlegesség, hogy ennek érdekében az oktatók ön- szerveződő módon saját maguknak is tartanak továbbképzéseket, hiszen egy-egy részterületnek közülük is kikerül egy-egy szaktekintélye. Az alábbiakban egy-egy férfi-, ill. hölgyoktató segítségével pillanthatunk be röviden a szakma műhelytitkaiba. Pakuts Éva- Jelenleg az én óradí- jam a legmagasabb az iskolában, ami egyrészt a mindenkori autóim állapotának köszönhető (például a légkondi sem hiányozhat belőle), másrészt abszolút mobilitásomnak is betudható. Utóbbin azt értem, hogy maximálisan igyekszem alkalmazkodni a tanulók igényeihez, nehezen tudnak olyan időpontban órát kérni, amikor én ne érnék rá. Évtizedes gyakorlatom alatt úgy tapasztaltam egyébként, hogy az utakon nem a tanulók, hanem a velünk „szemben” állók okozzák a tanulóautók szinte összes kisebb-nagyobb balesetét. Az apróbb koccanásokat már számon sem tartom, ám egyszer én is kerültem életveszélyes helyzetbe egy szemből szabálytalanul előző autó révén. Egy reflexmozdulattal félrekaptam a kormányt, de még utána, az árokparton is alig tért vissza belém az élet. Arra meg gondolni sem merek, hogy mit érezhetett szegény tanuló... Redényi Bánk- Én alig egy esztendeje tettem le a szakoktatói vizsgát, jelenleg csak B-kategóriás jogosítványra pályázókat tanítok. Szerencsére eddig különösebb kalandokba nem bonyolódtunk, sem saját tanítványaim, sém a többi közlekedő jóvoltából, néhány apróbb padkafogás jelenti eddig a nem várt helyzetekkel való barátkozást. Hogy miért pont a VAN+ autósiskolát választottam? Igyekeztem alaposan fölmérni a terepet, és elég jól fölmérni a piacot. Azt hiszem, ahogy beléptem hozzájuk az irodába, és pillanatok alatt fölmértem a körülményeket, már el is döntöttem, hogy szívesen maradok. És nem is bántam meg, hiszen nagyon jó a közösség, mindenki igyekszik a szakmai maximumot nyújtani, és ahogy ezt a tanulók visszajelzési mutatják, talán nem is eredménytelenül. Bár tizennégy esztendeje még csak motorkerékpár- és személygépkocsivezető-képzésre alakult meg a VAN+ autósiskola, a tulajdonos, Bódis József vagy kitűnő megérzéssel, vagy nagyon is előrelátó tervezéssel választott nevet azóta is folyamatosan bővülő cégének. A VAN+-t ugyanis jó ideje országosan is a legszűkebb elitbe sorolja a szakma, korát megelőző ötleteivel, szolgáltatásaival pedig azon kevesek közé tartozik a piacon, ahol a tanulók tényleg mindig kapnak valami pluszt A legfontosabb a hallgatók elégedettsége és az, hogy náluk valóban olyan alapos ismeretek birtokába jussanak, amelyekkel aztán a mindennapi forgalomban is megállják a helyüket. Az elmúlt másfél évtizedben talán a megszerezhető jogosítványok palettája bővült náluk a leglátványosabban: a kezdeti A és B nyomán úgy meghosszabbodott az abc- skála, hogy mára nincs olyan elképzelhető közúti közlekedési eszköz, amelynek vezetésére a VAN+- nál ne tudnák kiképezni a jelölteket. A meny- nyiségi szemlélet persze e téren is magas minőséggel párosul: a VAN+-nál nincsenek a tanórákból lecsippentett tízpercek, a kilométereken zsebre spóroló, pláne gyengén felkészült oktatók. Bódis József alapelve, hogy náluk mindenki minőségi munkát végezzen, mert a sikeres vizsgáknál, a végzett hallgatók közszájon forgó elégedettségénél nem is remélhetnek jobb hírverést. Ennek megfelelően viszonylag magasabb áraik ellenére is folyamatosan telt házasán indul minden kurzusuk - így a reklámköltségeket is inkább fejlesztésekre fordíthatják. Ezeknek pedig nincsenek híján, hiszen a cégvezető újabbnál újabb ötletei folyamatosan beépülnek az iskola mindennapjaiba, országosan is irányt mutatva a többi hasonló vállalkozásnak. Az infrastruktúra folyamatos bővítése, a Ranga László nevét viselő vezetéstechnikai centrum folyamatos továbbfejlesztése (a csúszós út, a kisodródások, menekülések imitálása) náluk nem is lehet kérdés, ahogy mára az is természetessé vált, hogy oktatóik folyamatos továbbképzéseken vesznek részt, a hallgatók elméleti tudását egy saját oktatófilm alapozhatja meg, a gyakorlati képzést pedig mindenki egy ütközőszimulátorban zárhatja. Együttműködnek a megyei munkaügyi központtal, részt vállalnak a munkanélküliek képzésében, de nyitottak a külvilágra is, így ma már folyamatosan pályáznak a profiljukba vágó EU-s kiírásokra, küldenek és fogadnak hallgatókat a határokon túlról is. Értelemszerűen rendelkeznek mindenféle szükséges akkreditációval, három esztendeje pedig a nemzetközi szabvány szerinti ISO 9002-94 minőség- irányítási rendszer szerint működnek. „Á közlekedésre nevelést nem lehet elég korán kezdeni, ahogy a továbbképzést sem lehet soha elhanyagolni” - fogalmazza meg tömör ars poeticáját Bódis József, aki, bár néha-néha már úgy érzi, túl sok, amit fölvállal, egy-egy újabb jónak tűnő, újító gondolat nyomán mégsem habozik, hogy belevág- jon-e a megvalósításba. _______________a Az oldal a van autósiskola támogatásával készült VAN+: a tanulóautók között is az élen A veszélyekre is felkészülten A pécsi Ipari úti tanpálya minden veszélyhelyzet modellezésére alkalmas Az autó veszélyes üzem. Ugye, nincs, aki ne hallotta volna ezerszer ezeket az épp ezért elcsépeltnek tűnő szavakat? Ám ha beleülünk, mégsem mindig eszerint irányítjuk. De irányíthatjuk-e így egyáltalán? Föl lehet-e készülni a legváratlanabb helyzetekre, tehetünk-e valamit jó előre azért, hogy szükség esetén gyorsan, és ugyanakkor jól dönthessünk? A VAN+ vezetéstechnikai pályáján tapasztalt trénerek igyekeznek ebben is segíteni. A már jogosítvánnyal és kisebb- nagyobb rutinnal bíró vezetők sem érezhetik úgy, hogy korlátlan urai járművüknek. Egy szabálytalanul előző autó, egy elénk guruló labda, vagy a reflektorfénybe szökkenő szarvas megannyi megoldhatatlannak tűnő helyzetbe sodorhat bárkit. Ám ha az ilyenkor szükséges mozdulatokat előre begyakoroljuk, ha „szokjuk” a veszélyt, talán élesben is van esélyünk a menekülésre. Mindezt egyre több cég is belátja, így hivatásos sofőréit rendszeresen elküldi ezekre a mesterkurzusokra. A VAN+ vezetéstechnikai pályáját úgy tervezték, hogy alkalmas legyen az ilyen feladatok gyakorlására. Például a vizes, csúszós, jeges, havas, sáros felületen történő megállásra, a kisodródás elkerülésére, szlalómozás- ra. A teljes tréning egy egész napot igénybe vesz. Az elméleti felkészítést (ez előtt még általában mindenki úgy képzeli, hogy neki aztán igazából semmi szüksége az egészre, hiszen magától is ügyesen megoldja ezeket a helyzeteket...) a gyakorlati oktatás követi - ahol a különböző fogásokat (az úgynevezett csúszóstréningen, amely már az alapképzésnek is a része, tűző napon is képesek a síkos, jeges út hatását az aszfaltra varázsolni) addig gyakorolják a résztvevők, amíg a szükséges mozdulatokat készségszinten elsajátítják. A kívülállónak eleinte félelmetes a látvány, de a nap végén úgy szállnak ki az autóból, hogy urai a helyzetnek, érzik, mire képesek ők és az autójuk (...és ez az a pont, amikor a korábbi magabiztos pilóták általában a kissé szerényebb, „hát, ezt nem gondoltam volna” kezdetű mondattal búcsúztatják a terepet.) Nem mondják - mutatják Nagyon sokan vélik úgy, hogy a biztonsági öv az autó kötelező, de kényelmetlen tartozéka, ezért igyekeznek mellőzni a használatát. A VAN+ Autósiskolánál rájöttek, a szóbeli meggyőzés az ilyen esetekben hatástalan, úgyhogy inkább megtapasztaltatni kellene az emberekkel a fontosságát. Bódis József svéd minta alapján épített hát egy különleges szerkezetet. Az ütközőszimulátorban egy lejtős pályán indítanak útjára egy ülést, amelyben becsatolt biztonsági övvel, helyesen beállított fejtámlával ül a tanuló. A pálya végén 9-10 km-es sebességgel a frontális ütközést imitálja a hirtelen megálló gép. Az eredmény még ilyen kis sebességnél is megdöbbentő: a legedzettebb nyakú férfi sem tudja megtartani a fejét, amely tehetetlenül vágódik előre, igazolva, mitől is védi meg az öv a becsatolt utast. Hát még, hogy a szerkezettel szemben felállított tükörben mindenki maga csodálkozhat rá saját, a kiváltott élmény hatására meg- nyúlt arcára...______________A VA N+: VALÓBAN MINDIG AKAD VALAMI PLUSZ CSÖKKENTHETŐ TANDÍJ. A felnőttképzésről szóló 2002-es törvénymódosítás immár több mint egy esztendeje lehetővé teszi, hogy a sikeres vizsgát tevők az autóvezetői engedélyek megszerzésére fordított összeg 30%-ával csökkenthessék összevont adóalapjukat. A kedvezményre a felnőttképzésben részt vevő magánszemély, annak házastársa, szülője, nagyszülője vagy testvére is jogosult, ha a kiállító az igazoláson befizetőként feltüntette. Baranyában elsőként a VAN+ Autósiskola szerezte meg a jogszabály érvényesítéséhez szükséges akkreditációt. NEM CSAK ÚRVEZETŐKNEK A VAN+ a személygépkocsi-vezetői kurzusokra jelentkezőkön túl a hivatásszerűen közlekedőket sem hagyja magas szintű ismeretek nélkül. Az iskola szaktanfolyamain a belföldi szolgáltatók (árufuvarozók és személyszállítók), valamint a nemzetközi szállítmányozók is a legkorszerűbb felkészítésben részesülhetnek. Ez a vezetői képzés mellett felöleli a kapcsolódó feladatok legszélesebb skáláját, az áru- és vámismerettől a fuvarlevél vagy az utaslista vezetéséig, de a külföldre készülő sofőrök nyelvi képzésében is segítenek. A legmagasabb szintet pedig szakoktatói tanfolyamaik jelentik. TEHERBEN IS FEDETT. Az uniós szabályok 2006-tól hazánkban is szigorúbb feltételeket rónak a képzőintézetekre. A VAN+, ahogy szokott, ennek az elvárásnak is elébe megy: már épül az Ipari út mellett az a fedett csarnokuk, amely egyrészt a vezetési gyakorlatban nyújthat segítséget a teherautó-sofőröknek, másrészt a hosszú pótkocsis szerelvényekkel kapcsolatos műszaki képzés, továbbképzés fontos helyszíne is lesz. FIATALOKAT EURÓPÁBA. A VAN+ az autósis kólák közül az országban elsőként fedezte föl az EU-s pályázatokban rejlő lehetőségeket. A Leonar- do-Mobilitas Projekt révén fiatal gépkocsivezetők és szakoktatók vehetnek részt külföldi képzéseken, továbbképzéseken. A hallgatók a Német Közlekedési Akadémiával közös kurzusokon szerezhetnek magas szintű szakmai ismereteket, ugyanakkor a csereprogram részeként később német tanulók is érkezhetnek Pécsre. A ma még iskolateremtő módszert pár év múlva biztosan sok más iskola követi, hiszen 2006-tól minden hivatásos sofőrnek kötelező lesz rendszeres továbbképzésekre járnia. ___________________________________a Az első a tanuló - szerintük is Az iskola alapelvei közé tartozik, hogy a legfontosabb a tanulók elégedettsége. Alapelveket persze könnyű hirdetni, ám ahogy mondani szokták, a puding próbája az evés. így két hallgatót, Bőim Viktóriát és Térbe Noémit kérdeztünk meg arról, hogy e jeles álláspontot hogyan látják ők a „túloldalról”. Es bár oktatóik is jelen voltak beszélgetésünknél, abból, ahogy az iskoláról szóltak, látszott, hogy nem amolyan udvarias dicséretnek szánják, hanem valóban tetszik nekik, amit a VAN+-nál kapnak a pénzükért Az iskolaválasztásnál az elsődleges szempont az volt, válaszolják szinte egyszerre a kérdésre, hogy az oktatók türelmesek legyenek velük. Főként a gyakorlati oktatás során, bár már az elméleti órákon sem mellékes, hogy miként viszonyul a tanár azokhoz, akiknek kissé nehezebben megy mondjuk a KRESZ-képrejtvé- nyek megfejtése. Az utcán pedig végképp kiszolgáltatottnak érzi magát az újonc, akinek még az autó belső „szerveinek” kezelése is gondot okozhat, nemhogy közben még a nagyvárosi forgalmat is kellőképpen nyomon követni. Ráadásul egyezik meg ugyancsak a véleményük - az autósok többsége nagyon hamar hajlamos elfelejteni, hogy egykor ő is T-betűs autóban kezdte autós pályafutását, és nemhogy nem segíti a gyakorlókat, hanem mintha még élvezné is, hogy kitolhat velük. „A forgalom szörnyű” találják meg végül a leginkább kifejező jelzőt az ifjú hölgyek, úgyhogy nemcsak rutin, hanem türelem is kell az oktatóktól Itt mindkettőnek bőviben vannak a tanárok, állítják, úgyhogy annál, amit a levizs- gázók később a VAN+-ról továbbadnak az is- merőseiknek, nem is kellhet jobb reklám az iskolának. „Nekünk is barátok ajánlották őket, és bátran állítom, nem túloztak. Talán apróság és talán sokan észre sem veszik, de nekem olyan dolgok is javítják a közérzetemet, hogy a tanpályára belépve ápolt rózsakert fogad, és egyébként is szép rend uralkodik a telepen, Ennél persze fontosabb, hogy a kötelező alapokon túl olyan helyzeteket is kipróbáltatnak vagy gyakoroltatnak velünk, amelyeknek váratlan esemé- nyek során vehetjük hasznát.” a 4 i